rss      tw      fb
Keres

Vendégszerzőink írásai

Háború a szegények ellen

„…közfoglalkoztatásra ítélt cselédekben gondolkozik, akikre a megemelt fizetésű csendőrség vigyáz.”

A keresztény gyökerekről

„…az európai integráció létrehozói ’békét, egyetértést, gazdasági együttműködést akartak’, még az is lehet, hogy nem ’keresztény tömböt’ óhajtottak teremteni Nyugat-Európában, de az is tény, hogy az egységesülés mellett erkölcsi alapon és keresztény hitükből kifolyólag köteleződtek el.”

Tá-titi-tá-tá

„Vérlázító attakok jönnek sorba civilek és/vagy a szabad gondolat, a szabad szó képviselői ellen, a stratégiai együttműködés kegyében részesített vállalatok ’KUSS’ logóval egészítik ki a cégtábláikat.”

Egy kis rendszertan

„Valójában a nép nagy része meg sem szólalt. Hagyták, hogy azok döntsenek a sorsukról, akik azt szeretik, ha van valaki, aki leveszi a terheket már itt a földön a vállukról.”

Az egytizedtől az egygigáig

„…a tervezet tükrében a világháló használata sok háztartásban a luxuskategóriába fog tartozni, vagyis a netezők széles tábora nemhogy növekszik, hanem erősen csökken majd.”

Istengyalázás és többségi demokrácia

„Tocqueville azért minősíti istentagadásnak a Rubovszky-féle demokrácia-szemléletet, mivel itt egy párt vagy hatalmi csoport Isten helyébe képzeli magát.”

Az internetadó és az ikertelefonok esete

„…az internet, az szálkaként megakadt a hatalom torkán! Közösségek, tüntetések, tiltakozások szerveződhetnek a hatalom által ellenőrizetlenül. Szabad vélemények, rendszerkritikák terjedhetnek a világban, amelyeket másnap már egy fél ország ismételgethet.”

Orbán bizonyítékra vár

„Körülbelül ennyit ér egy ’idegen bizonyíték’ olyan kezekben, ahol a nyomozó és vádemelő hatóság nem más, mint Orbán Viktor politikai akaratának a végrehajtója.”

Helyzetkép – 2014. július–augusztus

„A konfrontatív, kiszámíthatatlan kormányzati gazdaságpolitika miatt a befektetői környezet rendkívül kedvezőtlen, a külföldi működőtőke kifelé tart az országból.”

Csoda

„Az internetadó képlete tehát nagyon egyszerű. Akinek fontos Magyarország fejlődése, az nem vezeti be. Akit nem érdekel az ország lecsúszása, mert fontosabb neki, hogy engedelmes, agymosott közrabszolgákat dolgoztasson… az bevezeti.”

Visszakerül még a forradalom lángja

„Azon az estén, amikor a Kossuth téren Nagy Imrét vártuk, sok mindenre gondoltunk, de a tér és az ország 1944-es állapotának visszaállítására nem!”

Szomorú október

„Nem tudtunk élni az ingyen szabadsággal! Nem a szabad lelkek önálló és cselekvőképes világát választottuk, hanem a kádári kort idéző gondoskodó állam hamis és hazug vízióját.”

Az elmúlt negyedszázad legnagyobb botránya

„…ezt az intézkedést csak önkényuralmak polgáraival szemben alkalmazzák, hiszen demokráciákban bizonyítékok alapján nyomozás indulna korrupcióval megalapozottan gyanúsítható emberek ellen.”

Ha én politikus lennék

„Ha én politikus lennék, elsődleges célként tűzném ki magam elé az egyre terjedő szegénység enyhítését. A szegénység olyan méretű társadalmi szakadék előidézése felé tart, amely csak nagy áldozatok árán lesz betemethető.”

Kortesbeszéd Bokros Lajos mellett

Csütörtökön tartotta önkormányzati választási kampányzáróját a Modern Magyarország Mozgalom, amelyen felszólalt a MoMa főpolgármester-jelöltje, Bokros Lajos, és részt vettek rajta a Bokrost támogató demokratikus ellenzéki pártok vezetői is. Bauer Tamás alább olvasható felszólalása ott hangzott el.