rss      tw      fb
Keres

„A piacok kierőszakolhatják a kormányváltást” – Origo-interjú Róna Péterrel




Az origo.hu szerdán tette közzé Fekete Emese interjúját Róna Péterrel, a Washingtonban, majd Londonban befektetési bankárként és jogászként dolgozó, jelenleg Oxfordban élő közgazdásszal, aki tanácsadóként végigkövette a Valutaalappal folytatott 2008-as magyar tárgyalásokat. Részletek az interjúból.


Az IMF-re az a jellemző, hogy elvárja, az ország kidolgozott, jó elképzeléssel forduljon hozzá. Nem azzal jön ide, hogy ezek a feltételek, itt tessék aláírni. Azzal kezdi, hogy megkaptuk a meghívást, köszönjük szépen, itt vagyunk, mit tetszik kérni, mire tetszik gondolni. A magyar félnek erre az a dolga, hogy egyrészt elmondja, miért van szüksége segítségre, másrészt vázolja, hogy milyen hosszabb távú gazdasági pálya mentén képzeli el a hitel visszafizetését. […] Minél nagyobb a magyar delegáció felkészültsége és szakmai ismerete, annál nagyobb a mozgástere. A korábbi tárgyalások alapján úgy látom, szöges ellentétben a kormánnyal, hogy az IMF rendkívül rugalmas és jóindulatú. Keménykedni az Európai Unió delegáltjai keménykedtek, ők voltak például 2008-ban azok, akik a 3 százalékos költségvetési hiány tűzzel-vassal történő betartását feltételül szabták. Az IMF egyenesen sugallta azt, hogy véleménye szerint ez a deficitpálya túl meredek, mert a hiány ilyen gyors és drasztikus leszorítása bajt is okozhat a nemzetgazdaság számára. Mint ahogy okozott is.

De nem szabad elfelejteni, hogy az EU nélkül nem tudunk az IMF-fel tárgyalni.”

„Az eddigi nyilatkozatok nem teszik számomra világossá, hogy mit szeretne a magyar fél. Mivel pedig ezt nem tudom, azt sem látom előre, hogy az IMF hogyan fog reagálni. A tárgyalások januárban kezdődnek, addigra remélhetőleg kialakul egy szépen kitervezett és végiggondolt tárgyalási pozíció. Ha mindenki jól felkészült és nem hepciáskodik, akkor elméletileg egy hónap alatt be is lehet fejezni.”

„A legnagyobb probléma az, hogy Magyarországnak nincs hiteles gazdaságpolitikája. Ezt a gazdaságpolitikát az égvilágon senki sem érti. Ha nem érti, akkor nem veszi meg a kötvényét. A londoni Rothschild-ház alapítója, Nathan Rothschild mondta a 19. század legelején, hogy amit én nem értek, abba nem fektetek be. Ez azóta szállóige lett a banknál. A második tétel a növekedés. Ha az ember megnézi a magyar gazdaságot, akkor mit lát? El vannak adósodva, de nem olyan borzasztóan, van náluk rosszabb is. Van egy szép külkereskedelmi mérlegtöbbletük, nagyszerű. És milyenek a növekedési kilátások? Katasztrofálisak. Nincs a gazdaságban egy olyan feltételezhető motor, amely valamekkora növekedést képes lenne beindítani. Sőt, a gazdaság potenciális kapacitása is csökkent.”
„A kötvénypiacok kierőszakolhatják a kormányváltást. Megjegyzem, egyszer már kierőszakolták, akkor Gyurcsány Ferencet követte Bajnai Gordon. […] Úgy látom, hogy az IMF-fel való tárgyalás a kormány utolsó esélye arra, hogy egy hiteles programot összeállítson. Ha ez nem megy neki, akkor a kötvénypiacok ezt a kormányt el fogják söpörni.”



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!