Amerikai nyomás a vallásszabadság érdekében
- Részletek
- Szemle
- 2011. december 20. kedd, 03:41
- Galamus-csoport
Nem tudni, hogy pénteken Lázár frakcióvezető azért jelentette-e be, hogy visszavonják a júliusban elfogadott egyházügyi törvényt, mert tudták – valaki megsúgta nekik, ahogy az Index írása feltételezi (lásd: Előre tudja a koalíció, miként dönt az Alkotmánybíróság?) –, hogy az Alkotmánybíróság hétfőn bejelenti, az egész törvényt megsemmisítette. Vagy mert túl nagy volt a nyomás. Az amerikai hírportál, a Huffington Post már júliusban cikket szentelt a törvénynek (lásd: Huffington Post: Európa legkorlátozóbb vallástörvényének éjféli elfogadása), és december 7-én újabb írást szentelt a magyar törvénynek és Magyarország magatartásának. Sok-sok más bírálat után pénteken aztán megérkezett a tizennégy amerikai képviselő nyílt levele is Orbán Viktorhoz, amelyben azt „szorgalmazzák, hogy a magyar kormány módosítsa érdemben az új egyházügyi törvényt: hozza összhangba a magyar alkotmánnyal és a Magyarország által aláírt és ratifikált nemzetközi emberi jogi egyezményekkel”. Hogy önmagában ez az egyetlen jogszabály milyen képet alakított ki a magyar kormányról, azt a Huffington Post december 7-ei írása is érzékelteti.
Huffington Post: Magyarország a vallásszabadságot fenyegeti
Doug Bandownak, a Cato Institute főmunkatársának írása
A vallási elnyomás tipikusan iszlám vagy tekintélyelvű rezsimekben fordul elő. Szaúd-Arábia, Kína, Irán, Kuba, Pakisztán és Burma jut az ember eszébe. De úgy tűnik, az európai demokráciák sem védettek a vírussal szemben. Magyarország olyan törvényt fogadott el, amely aláássa ezt a legalapvetőbb szabadságjogot.
Magyarország kiérdemelte szabadságharcos hírnevét. 1848-ban az osztrák birodalom által – és a cári Oroszország segítségével – levert forradalmi erjedés helyszíne volt. 1956-ban a magyarok felkeltek a szovjet fennhatóság ellen. Noha a forradalmat brutálisan leverték, az emberekben az ellenállás szelleme rákényszerítette az új magyar kommunista vezetést, hogy könnyedebb kézzel irányítsa a gazdaságot. 1989-ben Budapest az osztrák-magyar határon lévő szögesdrót átvágásával cunamivá változtatta a szovjet tömbben görgő szerény szabadsághullámot. Az eredmény a vasfüggönyön támadt hatalmas rés volt, amelyet nem lehetett többé lezárni.
A demokratikus Magyarország csatlakozott mind az Európai Unióhoz, mind a NATO-hoz. A baloldali kormány összeomlásával a Fidesz és kisebb partnere, a KDNP az országgyűlési mandátumok több mint kétharmadát szerezte meg. (A Fidesz messzemenően a domináns partner, a két párt közös listán indult.) Orbán Viktor miniszterelnök úgy lépett hivatalba, hogy lehetősége volt az országa átalakítására.
Sajnos azonban igaznak bizonyult az a megfigyelés, amely szerint a parlamentáris rendszer gyakran demokratikus diktatúrává változik. Orbán miniszterelnök tekintélyelvű tendenciákat mutatott.
A Freedom House emberi jogi szervezet jelentése szerint Magyarország tavaly visszafejlődött a civil társadalom, a független média, a demokratikus kormányzás és az igazságszolgáltatás függetlensége terén. Az egyes visszalépések csekélyek voltak, de együttesen az alapvető szabadságjogok aggasztó erózióját képviselik. A Freedom House még szabadnak, de negatív irányba haladónak minősíti Magyarországot,
A szervezet szerint az új kormány számos kormányzati féket és ellensúlyt visszafejlesztett. Az Orbán-féle vezetés „megnyirbálta a szólásszabadságot is az új médiatörvény elfogadásával, megfélemlítette az igazságszolgáltatás azzal, hogy a bírákat parlamenti meghallgatásokra citálta a 2006-os zavargásokkal kapcsolatos ügyekben, megváltoztatta a választási procedúrát, hogy előnyhöz juttassa a kormányzó pártokat az októberi helyhatósági választásokon, és a kötelezővé tett magánnyugdíjpénztárakban felhalmozódott megtakarításokat államosította”.
A kormány restriktív új médiatörvénye nagy figyelmet keltett. A Freedom House jelentése szerint „Magyarország azért kapott lefelé mutató nyilat, mert a kormány mindent elkövetett, hogy megszilárdítsa az ellenőrzését az ország független intézményei felett, ide értve a kormányzó párt által uralt új médiahatóság létrehozását, amelyet lehetőséggel ruházott fel arra, hogy hatalmas bírságokat rójon ki az elektronikus, nyomtatott és online média orgánumaira”.
Az amerikai külügyminisztérium hasonló aggodalmakat vetett fel éves emberi jogi jelentésében. Az új törvények „kiszélesítették azoknak a nézeteknek a skáláját, amelyeknek kifejezésre juttatása illegális”, és „a média feletti fennhatóságot egyetlen, széles körű felhatalmazással rendelkező kormányzati testületben koncentrálta”. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jelentése figyelmeztetett, hogy a törvény „a véleménynyilvánítási szabadsággal kapcsolatban szigorúbb szabályozást, kiterjedtebb ellenőrzést és korlátozásokat vezetett be”.
Bár a kormány talán nem él vissza új jogköreivel, de erős, ha nem ellenállhatatlan lesz a csábítás, hogy újságírókat megbüntessenek véleménynyilvánításukért, különösen, ha az kritikus a kormánnyal szemben. Mi több, az újságírók az öncenzúra irányába ható nyomást fognak érezni. Például a közszolgálati rádió felfüggesztett állásából két munkatársat, akik rövid csenddel tiltakoztak az új törvény elfogadása ellen.
Csekélyebb figyelmet váltott ki, de nem kevésbé súlyos az a veszély, amelyet a vallásszabadságról szóló új törvény hordoz. Mindeddig kevés volt a panasz arra, ahogyan a kormány a hívőket kezelte. Mi több, Budapest visszaszolgáltatott a kommunista időszakban elkobzott javakat.
Júliusban azonban a parlament csekély vitával, sietve elfogadta A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényt. Az Institute on Religion and Public Policy [a továbbiakban: Intézet], amellyel kapcsolatban állok, figyelmeztetett, hogy a törvény „az emberi jogok aláásására irányuló, aggasztó magyarországi trend legszörnyűbb példája”.
A törvény értelmében az előző, 1990-ben született törvény alapján bejegyzett 362 magyarországi vallási szervezet közül mindössze 14-et ismernek el hivatalosan. Mint magyar emberi jogi aktivisták egy csoportja egy nyílt levélben felhívta rá a figyelmet, „a diszkriminált egyházak között van a magyar metodista, pünkösdista, adventista és reformált zsidó egyház, az Üdvhadsereg és Jehova tanúi, továbbá az összes iszlám, buddhista és hinduista kongregáció”.
A többinek, amely nem tartozik a 14 vallási közösséghez, ha hivatalos jóváhagyást akar, bizonyítania kell, hogy legalább 20 éve működik Magyarországon, ezer aláírást kell gyűjtenie, meg kell szereznie egy kormánytag támogatását, át kell mennie a Nemzetbiztonsági Szolgálat ellenőrzésén, és meg kell kapnia a parlamenti szavazáson a kétharmados többséget. A kormány az utolsó pillanatban a parlamenti ellenőrzést az igazságszolgáltatásival váltotta fel. Az Intézet a törvény részletes értékelésében megállapította, hogy ez „a legnehézkesebb bejegyzési rendszer” Európában. Egy magyar lap szerint: „Az istenek most a parlamentben ülnek”, és ők dönthetnek arról, ki alkot egyházat, és ki nem.
Paula Schriefer a Freedom House-tól megállapította: a törvény diszkriminációt jelent, amely inkább olyan országokra jellemző, mint Oroszország és Malajzia, nem pedig egy liberális demokráciára. Az Intézet figyelmeztetett: „a kisebb vallásoknak rosszabb státust nyújtó, többlépcsős rendszer sérti a vallásszabadsághoz és a vallási diszkriminációtól való mentességhez való jogot.” A hasonlóan diszkrimináló ausztriai szabályozás elleni panasz ügyében az Európai Emberi Jogi Bíróság úgy foglalt állást, hogy „a lényegében kizárólag a vallási különbségre alapozott megkülönböztetés elfogadhatatlan”.
A legnagyobb hátrányt kétségkívül a kevesebb követőt vonzó és kevésbé népszerű doktrínával rendelkező vallások szenvedik majd el. A húszéves működésre vonatkozó követelmény elősegíti a meglévő egyházak – mind az intézmények, mint a hitek – védelmét a kihívásokkal szemben. Tarr Zoltán, a Magyar Református Egyház zsinati tanácsosa nyíltan támogatta az intézkedést: „Olyan új törvényt akartunk, amely megnehezíti itt az egyházak alapítását, és örülünk, hogy a jelenlegi kormány tett valamit.” Hozzátette: „Nagyon is a vallásszabadság mellett vagyunk, és hiszünk abban, hogy mindenkinek meg kell adni a jogot vallása gyakorlásához. Ez a törvény azonban pozitív lépés, mert kizár egész sor olyan közösséget, amely nem felel meg legitim módon egy egyház követelményeinek.” Oroszország igen hasonló módon járt el, bár a kevésbé súlyos 15 évet követelte meg. Az orosz rendszer célja az ortodox egyház és más berendezkedett hitek támogatása volt.
Az elismerés átengedése a parlamentnek felhívás a visszaélésre. Az Intézet szerint „a bejegyzést szépségversennyé redukálták, amely biztos többségi szavazati arányt követel meg, lehetővé teszi, hogy a szavazatokat tisztán diszkriminatív alapon adják le, és közben gúnyt űz a vallási doktrínák és hitek ügyében a pártatlanság és semlegesség követelményéből”. És tényleg, a törvényt először a KDNP javasolta. Semjén Zsolt pártelnök, miniszterelnök-helyettes azt mondta, „rendet akar csinálni”, mert „nem normális”, hogy ennyi egyház létezik.
Egyelőre a nem hivatalos egyházak legalább tovább tudnak működni, bár nem engedélyezik nekik, hogy „egyháznak” nevezzék magukat. Rövid távon a törvény fő hatása az lehet, hogy korlátozza, mely egyházak kaphatnak pénzt a kormánytól – valójában a támogatásokat idén megnövelték, noha Magyarország nemrég a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult pénzügyi segítségért.
A vallás közvetlen finanszírozása közpénzekből mindig rossz ötlet, különösen maguknak az egyházaknak a finanszírozása. Nem véletlen, hogy Európában a legkevésbé életteli, leginkább elavult egyházak azok, amelyek az állami támogatástól függenek. Ezzel szemben Amerikában a vallásszabadság, amely szükségszerűen magába foglalja az állam és az egyházak szétválasztását, sokkal élettelibb vallási közösségeket eredményezett.
Ugyanakkor a pénzeszközök jelentős része nem a vallás népszerűsítésére, hanem a „hajléktalanok, az időseknek és a szegényeknek” nyújtott szociális szolgálatra ment el – hangsúlyozták a levelet író aktivisták. Fontos kérdés, hogy a még ilyen jótéteményekre fordított közpénzeket is át kell-e folyatni vallási intézményeken, és ez a kérdés vita tárgya az Egyesült Államokban. Mindazonáltal egyes vallások diszkriminációja helytelen, olyan veszélyes szektarianizmus, amelyet az amerikaiak az alkotmány I. kiegészítésével igyekeztek megelőzni.
Mi több: Magyarországon nemcsak a pénz forog kockán. Miután megtagadták a legtöbb egyház elismerését, Budapest megtagadja az akkreditálást is mindazoktól az iskoláktól, amelyek ezen egyházakhoz tartoznak. Ez súlyos fenyegetést jelent a vallásszabadság mellett a képzési és oktatási szabadságra nézve is.
Az Intézet szerint „a vallási szervezetek kulcsfontosságú tevékenységei, mint a vallási-spirituális, oktatási, képzési, felsőfokú oktatási, gyógyászati, jótékonysági, szociális, családi, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális vagy sportintézmények működtetése vagy ilyen aktivitások folytatása, a vallási és spirituális aktivitásokhoz szükséges publikációk és vallási tárgyak gyártása és árusítása, valamint az egyházi célokat szolgáló ingatlanok használata a be nem jegyzett vallási közösségek esetében a továbbiakban nem számít vallási tevékenységnek, míg a bejegyzett közösségek esetében a jövőben is annak minősülnek”.
A Nemzetbiztonsági Szolgálat vizsgálata a szélsőségesen nacionalista párt, a Jobbik módosító indítványára került a törvénybe. Akár a muzulmánok, akár más vallások hívei ellen irányul, ez a kitétel nagyrészt ellenőrizhetetlen teret biztosít a vallásszabadság korlátozására. Joseph Grieboski, az Intézet elnöke figyelmeztetett: „Egyszerűen nem helyénvaló a ’nemzetbiztonsági kártya’ felhasználása arra, hogy hosszú távú korlátozásokat és akadályokat építsenek egy vallási közösségekről szóló normális törvénybe”.
Amilyen komolyan a törvény gyakorlati alkalmazásának problémái ma, ugyanolyan aggasztóak a jövőbeni következményei. Olyan politikai döntésekkel megosztani az egyházakat és vallásokat, amelyek önkényes kritériumokon és politikai döntéseken alapulnak, a vallási hitek és a vallásgyakorlás szabadságát fenyegeti. A vallási kisebbségek kényelmes bűnbakká válhatnak, ha a jövőben netán súlyosbodnak a gazdasági és politikai problémák. Egy olyan országnak, amely annyit szenvedett a kommunizmus alatt, különösen érzékenynek kellene lennie a kormányhatalommal való visszaélés lehetőségére.
A magyarországi veszély természetesen elhalványul a másutt tapasztalható vallási üldözéshez képest. Egyiptomban például fokozódnak a kopt kisebbség elleni támadások. Az egyaránt az amerikai csapatok által támogatott Afganisztánban és Irakban a keresztények és más vallási kisebbségek diszkriminációt és még ennél is súlyosabb bánásmódot szenvednek el.
Ám a washingtoni politika ellenmondásossága és álszentsége nyilvánvaló a világ számára. Fontos, hogy az amerikai kormány – és még fontosabb, hogy az amerikai nép – felemelje a szavát, ha a vallásszabadság megsértője egy történelmileg keresztény nemzet és olyan baráti állam, amely egyben az Európai Unió és a NATO tagja is. És különösen fontos ez, ha ezt a szabályszegőnek is jobban kellene tudnia, mint Magyarországnak, amely olyan sokat szenvedett zsarnokság alatt, és olyan keményen harcolt a szabadsága kivívásáért.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!