rss      tw      fb
Keres

Őrültség, de van benne rendszer




Most, amikor a magyar kormányzat addig provokálta az IMF–EU-delegációt, hogy az – értelmetlennek látva a további időhúzó tárgyalásokat – inkább hazautazott (egy jeles magyar idióta szerint azért, hogy otthon várja a Jézuskát: nyilván mindenütt azt várják, gondolja ez a magyar hazafi), sokakban az az érzés támadt, hogy ezek itt a kormányban egyszerűen őrültek. Természetesen azok, de az őrültségükben mégis van valami rendszer és logika.

A mai magyar kormányférfiak nagyrészt abból a provinciális alsóközéposztályból származnak, amely mintaként az ugyanilyen típusú felsőközéposztályt (a dzsentrit) látta maga előtt, s leghőbb vágya kezdettől az volt, hogy egy ahhoz idomuló, legalább polgári felsőközéposztályba ő is fölkapaszkodhasson. Ezért, egy kezdeti rövid radikális ostrom után, inkább a régi uralkodóosztályok kiszolgálásának politikáját választotta, azok pedig – vagy inkább fönnmaradt romjaik, hiszen hol vannak már a régi dzsentritől?! – elfogadták szolgálataikat. A mai kormányzat egyértelműen megfogalmazott társadalmi célja így és ezért lett tehát egy „erős nemzeti középosztály” kialakítása. Minden társadalom- és gazdaságpolitikai célkitűzése ezt szolgálja. Most ezek közül csak kettőt emeljünk ki. Az egyik a felsőközéposztálynak kedvező jövedelemadó-politika, a másik a nemzeti vállalkozások mesterséges helyzetbehozása a nemzetközi befektetőkkel szemben.

Az előbbinek, tehát az egykulcsos (eufemisztikusan: „arányos”) személyijövedelem-adónak a következménye a hatalmas költségvetési hiány lett, amelynek hatására kénytelenek voltak a bankrablás módszeréhez folyamodni: mind a hazai nyugdíjpénztárak kirablásához (előbb a pénz nagyját vitték el, aztán most még a maradékot is), mind pedig a külföldi bankok – és más külföldi „multik” – pénztárainak kirablásához. Ez utóbbival mindjárt két legyet is ütöttek egy csapásra: a közvetlen hasznon túl a közvetett haszon az itt befektető pénzintézetek és gazdasági vállalkozások helyzetének minél nagyobb fokú ellehetetlenítése lett. A kormányzat némely kitartottja világosan meg is mondta: nem lenne baj, ha néhány külföldi bank és vállalkozás távozna az országból. Nekik tényleg nem lenne baj.

Magyarországnak és a magyar népnek azonban igenis baj lenne. Az ország (mint minden kelet-európai ország) akut tőkeszegénységben szenved, tehát külföldi befektetőkre lenne szüksége. A magyar vállalkozások nem tudják produkálni azt a nagyságrendet (nemhogy a folyton hivatkozott kis- és középvállalkozók, de még a ténylegesen kedvezményezett nagytőke sem), amire szükség lenne. Így aztán az egymillió új munkahely blöffje természetszerűleg csak blöff marad, mert új munkahelyek – amelyek legföljebb a statisztika kozmetikázására jók – ténylegesen csak a kényszerjellegű közmunka formájában jönnek létre. A magyar munkavállalót azonban nem az érdekli, hogy őt egy magyar tőkés alkalmazza, hanem az, hogy bárki, aki magasabb bért és jobb munkakörülményeket biztosít neki. A magyar fogyasztót úgyszintén nem az érdekli, hogy a „magyar üzletláncban” magyar termékeket vásároljon, hanem az, hogy bármilyen tulajdonú nagy vagy kis üzletben, de minél olcsóbban és minél jobb minőségben vásárolhasson.


50mm madness – flickr/MX 

Ez persze nem tetszik az uborkafára fölkapaszkodott bugrisoknak, ezért aztán „gazdasági szabadságharcot” hirdetnek a gonosz nemzetközi tőke és annak intézményei ellen, harcolva az ország utolsó csöpp véréig. Aminek, túl a legparlagibb nacionalizmus kiszolgálásán, szintén van azután még egy másodlagos haszna is a számukra. Az nevezetesen, hogy – amint azt a történelem számtalanszor bebizonyította – egy külső ellenségkép megkonstruálásával és egy állítólagos veszélyhelyzet mesterséges fölidézésével könnyebb elfojtani minden itthoni bírálatot. Hiszen ha valaki egy ilyen szituációban megbírálja a nemzeti kormány őrültségeit, az így hazaárulónak állítható be, aki „hátbatámadja” az ország hajójának a viharok ellenében – viharkabátban, ám erőskezűen – hősileg kitartó kormányosát. Rendben van, harcoljanak csak. Hogyan is mondta annakidején a lengyel Szolidaritás? „Ez a harc lesz a végső – nekik.”



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!