A „rugalmas elszakadás” mint győzelem




Az első világháború nyugati frontjának kegyetlen lövészárok-állóháborújában 1917 folyamán a francia-brit hadsereg nagyszabású támadó hadműveletet készített elő, amelynek át kellett volna törnie a német vonalakat. A német hadvezetés fölismerte a veszélyt, s még a támadás megindulása előtt teljes titokban mintegy 50 kilométerrel hátrébb épített ki új állásokat, meghiúsítva ezzel az Antant tervét. Ez kétségtelen taktikai siker volt, hiszen megmentette a szinte biztos pusztulástól a német csapatokat, de győzelemnek persze senki nem nevezte. Ennyire hazug propaganda akkoriban még nem volt divatban. Bezzeg a második világháború idején! Akkor a keleti fronton elszenvedett újabb és újabb vereségek nyomán elrendelt újabb és újabb visszavonulásokat a náci propaganda az ellenségtől való „rugalmas elszakadásnak” nevezte, és nagy diadaloknak mutatta be. Valami ilyesmire készül most a magyar miniszterelnök is.

Már az Európai Unió vezetőivel folytatott tárgyalásai előtt bejelentette, hogy lényegében minden kérdésben kész engedni, s azóta ez az egyes részletkérdésekben is világosan megmutatkozott. (Ahogyan annakidején a médiatörvényről is kijelentették először, hogy egy jottányit sem fognak engedni belőle, aztán mégiscsak engedtek, s nem is csak jottányit.) Az adatvédelmi biztos jogaira vonatkozó javaslatokat már elfogadta. A jegybank és a pénzügyi fölügyelet összevonását és a jegybanki vezetés alárendelését lehetővé tevő törvényt hajlandó visszavonni. Nem ragaszkodik már hozzá – bárhogyan volt is korábban –, hogy egy kormánytag részt vegyen a monetáris tanács ülésein. (Egyébként minek is: a legutóbbi döntés az alapkamat változatlanul hagyásáról megmutatta, hogy a beépített pártemberek e nélkül is tudják a dolgukat.) És ha föltétel lesz, akkor az egykulcsos adórendszer sarkalatos törvénnyel történő bebetonozásáról is le fog mondani – magának a törvénynek a visszavonását persze senki sem kéri.

Közben azonban folyamatos és nagyhangú mellébeszéléssel vívja a maga szánalmas „szabadságharcát”, abban a reményben, hogy talán mégsem kell majd mindenben engednie, néhány részletkérdésben győztesnek mutathatja magát. Még a jegybank ügyeinél maradva: egyelőre nem enged abból, hogy a vezetők továbbra is esküt tegyenek a magyar alkotmányra, valamint hogy az elnök fizetése az általános limit alatt maradjon. Bizonyára sokan vannak, akik nem is értik, miért követel itt más megoldásokat az Unió. Hiszen egy magyar intézmény vezetőiről van szó! Nos, nem egészen, illetőleg nem csak. Ezek az emberek ugyanis az Európai Bank funkcionáriusai is, akikre így általános európai-uniós szabályok (is) vonatkoznak.

Továbbra is makacskodik azután a bírák 62 éves korban történő nyugdíjazásának kérdésében, mondván, hogy ez nem diszkrimináció velük szemben, hanem az általános nyugdíjszabályok alkalmazása, tehát épphogy egy diszkrimináció megszüntetése. Nagy tévedés, vagy még inkább: tudatos hazugság. Mert igaz ugyan, hogy más munkaterületeken is nyugdíjba lehet menni 62 évesen, a bírák esetében azonban ez most kötelező lesz; ráadásul az általános nyugdíjkorhatárt fokozatosan 65 évre kívánják emelni – vagyis a bírákkal szemben kettős diszkriminációról is szó van. És ez nem egyszerű „nyugdíjkérdés”, mint a miniszterelnök állítja, hanem tudatos politikai motivációk vannak mögötte: a bírói kar függetlensége megszüntetésének és kormányszolgálatba állításának törekvése. Ha végül ebben a kérdésben is kénytelen lesz engedni, más eszközökkel fog majd próbálkozni a cél elérése érdekében.


Lövészárokban (1916) – Wikipedia

Buzgó ultranacionalista híveinek, akik a nagy támogató tüntetést megszervezték számára, illetve azon részt vettek, a miniszterelnök videoüzenetben köszönte meg a támogatást. Mint mondta, ez erőt ad neki az Európai Unióval folytatott tárgyalások során, az ország függetlenségének védelmében. Érdekes lenne, ha magával vinne Brüsszelbe egy videofölvételt is, amely a tüntetésen készült, és lejátszaná tárgyalópartnereinek és az európai nagyközönségnek, természetesen a jelszavak fordításával. Mint ahogyan, megfordítva, az is érdekes lesz majd, ahogyan saját „rugalmas elszakadását”, a sikert, hogy megmentette a bőrét, nagy győzelemként fogja eladni saját itthoni (és a magyarországi ügyekbe felelősség nélkül beleavatkozó határontúli) közönségének. Ideológiája már van hozzá: ő csak az erő előtt hajlik meg, nem az érvek előtt. Nos igen, tudjuk róla, hogy csak az erő nyelvén ért. Amint azzal a kijelentésével is egyetértünk, amit fantaszta minisztere viselt dolgaival kapcsolatban mondott: mindenért ő felel. Igen, egyszer – így vagy úgy – ő felel majd.



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!