rss      tw      fb
Keres

Egyházi váltás a szexuális bűncselekmények kezelésében

MTI 2012. február 9., csütörtök 18:46

Az egyház megújulását, az áldozatok védelmét, a polgári hatóságokkal való együttműködést és a médiával való kapcsolatok rendezését hangoztatták a papok által elkövetett visszaélésekről Rómában tartott négynapos nemzetközi konferencia utolsó napján.

"Váltsunk irányt, elég a hallgatásból"- fogalmazott Francois Xavier Dumortier, az egyházi szimpóziumot vendégül látó római Pápai Gergely Egyetem rektora. A papok által elkövetett szexuális bűncselekmények megelőzéséről és az áldozatok segítéséről szólt a Towards Healing and Renewal (A gyógyulás és megújulás felé) című találkozó, melyen 110 püspöki konferencia küldötte, 30 szerzetesrend elöljárója, kánonjogászok, pszichiáterek vettek részt. A magyar egyházat Ternyák Csaba egri érsek képviselte. "A szimpózium annak volt a bizonyítéka, hogy az egyház reagálni akar és megelőzni a visszaéléseket a gyermekeknek védelmet nyújtó eszközök megteremtésével" - nyilatkozta a sajtónak Federico Lombardi atya, szentszéki szóvivő. Az utolsók között felszólaló Reinhard Marx müncheni érsek az egyház magatartásáról beszélt: "az egyre szélesebb méretet öltő jelenséggel szemben nagy volt annak a csábítása, hogy ne nézzünk szembe a problémával. Vitathatatlan, hogy az utóbbi évtizedekben sokan az egyházi intézmények védelmét tartották prioritásnak az áldozatokéval szemben. A tagadás a rosszabb megoldás volt". Hozzátette, "nincs értelme úgy gondolni az egyházra, mintha sziget vagy támadás alatt álló hajó lenne. A püspököknek meg kell tanulniuk szembesülni a médiával, még a legellenségesebb médiakampány sem lehet sikeres, ha nincsen igazságalapja". Marx ugyanakkor megjegyezte, "a sajtó hiába próbálta sarokba szorítani a pápát, nem sikerült". A szimpóziumon elhangzott, hogy az áldozatok számát csak az Egyesült Államokban százezerre teszik, az amerikai katolikus egyház 2,2 milliárd dollárt költött kártérítésre. Az Írországban 1997-ben megnyitott lelkisegély-központ eddig több mint ötezer áldozatot segített. A római szimpóziumon egy áldozat is felszólalt, a 62 éves ír Marie Collins, akit 13 évesen egy pap erőszakolt meg. "Végre az áldozatokat helyeztük a középpontba" - nyilatkozta Fortunato Noto atya, a Meter olasz pedofiliaellenes egyesülettől. A szimpózium előadói a polgári hatóságokkal való együttműködést szorgalmazták, Noto azt hangsúlyozta, hogy az olasz püspököt csak saját lelkiismerete kényszeríti az esetleges pedofil pap feljelentésére. Az olasz püspöki kar felmérést sem végzett a visszaélésekről, becslések szerint az utóbbi tíz évben 300 volt az áldozatok száma. A vatikáni Hittani Kongregáció bejelentette, hogy az utóbbi tíz évben 4000 esetről értesült és ebből ezret - 2010 óta - Európából jeleztek. A szimpózium elindította a Pápai Gergely Egyetem pszichológiai intézete által Münchenben létrehozott Gyermekvédelmi Központ tevékenységét.