rss      tw      fb
Keres

Forradalmi bíráskodás

A dezignált magyar miniszterelnök ugyan a végrehajtó hatalom vezetője lesz, ám folytonosan szükségét érzi, hogy – mérvadónak szánt – véleményt nyilvánítson a bírói hatalom ügyeiben is. Legutóbb például kijelentette: a magyar emberek jövője az elszámoltatás nélkül nem lehet sikeres; ezért szükséges, hogy azok, akik a közösség bizalmával visszaéltek és bűncselekményt követtek el, a jelenleg kiszabhatónál jóval súlyosabb büntetést kapjanak. Ez az állítás és követelmény vagy igaz és jogos, vagy nem, ezzel azonban most ne foglalkozzunk. A probléma ugyanis eljárási jellegű.

A jelenleg kiszabhatónál súlyosabb büntetést ma egy bíróság értelemszerűen csak akkor szabhat ki, ha figyelmen kívül hagyja az érvényben lévő törvényeket. Ez törvénysértés. A jövőben természetesen kiszabhat súlyosabb büntetést is, akkor ugyanis, ha közben az idevágó törvényeket módosítják. A módosított törvények visszamenőleges alkalmazása azonban úgyszintén törvénysértés.

Viszont legalább kaptunk egy újabb magyarázatot arra nézve, mit is jelent a naponta beharangozott forradalom. A törvényesség megsértését jelenti.

(Lendvai L. Ferenc)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!