A képmutatás mestere



A múltkor a fanatikusokról írtam, most a képmutatókról fogok írni. A fanatikusnak van egy voltaképpen rokonszenves tulajdonsága a képmutatóval szemben: ő legalább őszintén mondja, amit gondol, míg a képmutató a folyamatos hazugság állapotában van. Mondjuk például azok a katolikus főpapok, akik lenyűgöző szégyentelenséggel védelmezik a magyar kormány politikáját minden lehető támadásokkal szemben, nem képmutatók (pedig ez náluk akár még foglalkozási ártalom is lehetne), hanem őszinte fanatikusok. Egy okos és cinikus képmutató soha nem mondana akkora bornírtságokat, mint ők. De azért nem szűkölködünk képmutatókban sem. Láttunk a tevékenységükre mostanában egy-két szép példát, amelyekből most (habár némelyiket mások is megírták már) idézni fogok. És hogy ne legyek után kapkodjunk, legjobb, ha a Vezér megnyilatkozásait vesszük elő.

Itt van mindjárt az a szép levél, amelyet az amerikai külügyminiszternek írt, s amelyben többek között a következőket állítja: Kormányának célja a valóban szabad, versenyen alapuló piacgazdaság. (Ebből a célból vetették ki nyilván a különadókat, a főleg külföldi bankokra és vállalatokra.) Azért kellett alkotmányozni, mert Magyarország az egyetlen volt szocialista ország, amelynek még nem volt új alkotmánya. (Kivéve persze azt, ami volt, és a régi számával is új volt.) Ennek megalkotása kapcsán folyamatos konzultáció zajlott. (A konzultáció sajátos, érdektelen és szájbarágós kérdéseket tartalmazó kérdőívvel folytatott módszerét Amerikában bizonnyal megbámulnák szakemberek és politikusok egyaránt.) Magyarországon vallásszabadság van, az új szabályokra az egyháztámogatási rendszer visszaélései miatt van szükség. (Nem lenne rájuk szükség, ha minden vallási közösség egyenlő lenne, és egyikük sem kapna semmiféle ab ovo kedvezményt, legföljebb konkrét céltámogatásokat nyílt pályázati úton).


Potemkin village – flicr/serykot

Az a beszéd is takarosra sikeredett, amelyet a Német Gazdasági Klubban adott elő. Itt ilyeneket mondott: Az Európai Unióban most bennünket büntetnek az előző kormányok hibái miatt. (Hát igen, ő annak idején hiába javasolta ugyanott az egyik előző kormány ilyetén megbüntetését, pedig egyik csahosa – akit később a személyére szabott törvénnyel neveztek ki washingtoni nagykövetté, s azóta szorgalmasan levelez, hogy az ottani olvasók folyamatosan röhöghessenek Magyarországon – a följelentést is megtette: a magyar kormány nem a helyes számítási módszert alkalmazza.) A magyarok szabadságszeretők, nálunk nem lehetne az egyén korlátozására épülő rendszert bevezetni. (A németek e logika szerint nem szabadságszeretők, így náluk nyilván az egyén korlátozására épül a rendszer – a magam részéről örülnék, ha a miénk is olyan lenne.) A német befektetők a magyar munkára is számítanak, nemcsak a piacunkra, mint azt a gyarmatosítók teszik. (A német politikusok nyilván boldogok tőle, hogy mintapéldaként állítják szembe őket a nyugati „gyarmatosítókkal”, két világháború után.)

A mantraként folyamatosan emlegetett tételekről, miszerint nálunk demokrácia van és sajtószabadság, meg államadósságcsökkentés is (igen, bankrablással és védelmi pénzek szedésével tényleg 3 százalék alá megy, sajnos egyébként 6 százalék lenne), és mindezt csak a hazai és nemzetközi baloldal rágalmai láttatják másként (meg a liberálisok és a konzervatívok ugyebár), fölösleges is beszélni. De hát csoda-e, hogy a miniszterelnök a képmutatás mestere egy olyan országban, ahol az egész demokratikus politikai rendszer csak egy a külföldnek mutogatott nagy Potemkin-falu?!



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!