rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. március 6.



Bolgár György kérdései 2012. március 6-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy újabb plágiumgyanús oldalakat talált a hvg.hu Schmitt Pál doktori disszertációjában. Ezúttal azt derítették ki, hogy az Olimpiai Bizottság ismeretterjesztő füzetéből és az olimpiai chartából emelt át mintegy hat oldalt, így a 225 oldalas dolgozatból több mint 200 eredetijét azonosították. Igaz, az egyetemi vizsgáló bizottság eddig nem kérte ki a bolgár sporttörténész munkáját sem. Vajon miért?

Másik témánk, hogy 55 millió forintba kerül a köztársasági elnök januárban felállított palotaőrsége. Megéri a látványosság?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy Szlovákia nem sértett uniós jogot, amikor 2009-ben Révkomáromnál nem engedte be az országban Sólyom László akkori államfőt. Ezt az Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka állapította meg, bár ítélet még nincs.

Mi a véleményük továbbá arról, hogy a Népszabadság értesülése szerint az Európai Bizottság két esetben folytatja a magyar kormány elleni kötelezettségszegési eljárást, vagyis nem fogadja el a magyar érveket. És a jegybank ügyében is újabb információkat vár. Nem jó passzban vagyunk?

És végül beszéljük meg, hogy 31 ezerrel kevesebben jelentkeztek egyetemre és főiskolára mint tavaly, a kormány szigorító intézkedései miatt. Fáj de nincs más út?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!