rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. március 6.

A sajókazai szegénységről és a megyei „elitről”
Derdák Tibor, a Dr. Ámbédkar buddhista gimnázium vezetője Sajókazáról


Bolgár György: - Azért sóhajtozom, mert nem tudom, hogy hol kezdjem. Hogy van?

Derdák Tibor: - Köszönöm szépen, éppen egy önkormányzati ülésről jövök és kicsit fel is vagyok villanyozva, mert sok-sok javaslatot tettek a kisebbségi önkormányzat vezetői, tehát a cigányok, hogy így mondjam. Nem megy ez egyszerűen, de úgy néz ki, hogy sok fontos javaslatuk lassanként átmegy.

- Mivel kapcsolatban tették a javaslatukat?

- Azzal a sok-sok problémával, amivel szembe kell néznünk.

- Na jó, akkor ezeket a problémákat vegyük sorra, mert két hete történt, hogy bilincsbe verve vittek el gimnazistákat az iskolából, aztán volt ez a népszámlálással kapcsolatos nyomozás, hogy a rendőrség vagy nem tudom kinek a gyanúja szerint túl sokan vallották magukat egy buddhista közösséghez tartozónak, és ez gyanús.

- A miénkhez tartozónak.

- Igen. De hogy ez miért gyanús, azt nem tudom, hiszen ha oda járnak a közösség által fenntartott iskolába, és buddhistának vallják magukat, akkor egyrészt kinek mi köze hozzá, másrészt miért lenne ez gyanús. Szóval az ember nem érti a dolgot. És akkor a harmadik dolog, hogy az Önök Dzsáj Bhim nevű közössége vajon egyház lett-e vagy nem?

- Vallási egyesület leszünk most egy darabig még, az biztos. Itt olyan követelményeket támasztottak, amit valószínűleg ezek a fiatalok – elsősorban cigány fiatalok –, ennek a családi közösségnek a gerince, nem fog tudni teljesíteni.

- Akkor kezdjük erről az általánosabb végéről, hogy vallási egyesület lesznek. Tegnap is és ma is betelefonált egy-egy kisebb felekezet tagja, és például a mai azt kérdezte tőlem, hogy vajon tudni lehet-e, hogy milyen szabályok vonatkoznak a vallási egyesületekre. Ön talán tudja?

- Igyekszem megtudni, nekünk ez nagyon fontos. De végrehajtási rendelet erről még nincs. Azt látjuk, hogy megtarthatjuk az egyház nevet például, gyűjthetünk adományokat. Ezek azért fontos kérdések. Imádkozhatunk is, azt se tiltják meg. Most persze kicsit viccesen nézünk erre az egészre, de valóban furcsa az, amikor egy ország a vallásszabadság kérdését megpróbálja úgy rendezni, hogy nem az emberi jogokból indul ki, hanem az állam szempontjából.

- A kétharmados jogokból.

- Ez egy furcsa helyzet, de úgy néz ki, hogy azért kezelhető. Tudjuk működtetni az iskolát, ha megállapodnak velünk.

- Hogyan működtették eddig? Az állam segítette Önöket valamilyen formában? Milyen feltételekkel?

- Pont ugyanannyi állami támogatást kaptunk gyerekenként vagy diákonként, mint mondjuk a debreceni református kollégium vagy a pannonhalmi bencések. Tehát aki egyházi…

- Tehát nem tettek különbséget egy nagy egyház és egy kicsi között.

- Így van.

- És mi lesz most?

- Most ezt egy külön megállapodás fogja talán nekünk majd megadni.

- Magyarán nem lesz olyan norma, hogy kapásból mindegyikre megkülönböztetés nélkül ugyanaz vonatkozzék, de ha jól tárgyalnak, jól alkudoznak vagy ha az állam, illetve a kormányzat kegyet gyakorol, akkor akár ugyanannyit is kaphatnak, mint eddig.

- Igen. De az biztos, hogy attól, hogy megfosztottak bennünket a vallás rangjától, egy kicsit a helyi erők – amelyek esetleg gyanakodva nézik a munkánkat – vérszemet kaphatnak. Ez a népszámlálási história nyilván ezért történhetett. Vagy az, hogy bejönnek rendőrök egy iskolába, és bilincsben elviszik a gyerekeket, nyilván nem annak szól, hogy a gyerekek éppen mit csináltak, hanem annak, hogy kardcsörtetés van, hogy na most megfosztottak benneteket az eddig élvezett rangotoktól, akkor most egy kicsit rátok taposunk. Ezek helyi túlkapások.

- Mi lett ebből a konkrét helyi túlkapásból? Egyrészt miért vitték el a gyerekeket, másrészt nyilván nem tartották őket bent. És azt is, miért?

- Ezek olyan civakodások, amelyek bármilyen iskolában, bármikor előfordulhatnak. Tehát nem valami különleges dolog.

- Mondjuk iskolai verekedés vagy ilyesmi történt?

- Nem volt verekedés.

- Még csak verekedés sem volt, és úgy vittek el.

- Kergetőzés volt. És nem is iskolai, hanem iskolán kívüli.

- Sérülés nélkül?

- Igen.

- Sérülés nélkül, és bilincsben vittek el gyerekeket.

- Négyet, igen. Szóval ez nem a gyerekeknek szólt. Ez egy kardcsörtetés volt, de ma például ugyanezzel az önkormányzattal, amely bennünket feljelentget, nagyon előremutató tárgyalásokat folytattunk.

- Mi mutatott ma előre? Mondjon egy példát.

- Így tél végén nagyon sok ember küszködik azzal a problémával, hogy a megélhetését 22 800 forintból kell biztosítania, és elfogyott a tüzelője, majd elmegy az erdőbe fáért, ahol ott állnak az erdő szélén a rendőrök és elviszik. Tehát kriminalizálják.

- Ja, hogy a rendőrök védik az erdőt.

- Igen. És azt a szegénységet, amit Munkácsy Mihály híres képéről is ismerünk, ahol az a szép kislány szedi a rőzsét, ugyanezt látjuk ma, ugyanezt a szegénységet. És ezt rendőrökkel kezelni, hát nem tudom…

- Ha már ezt a 22 800 forintot említi és tudjuk, hogy 47 ezerből meg lehet élni, de Ön mégis látja ott a saját szemével – és a saját tapasztalatai nyilván sokkal mélyebbek és alaposabbak, mint bármelyikünké itt Budapesten –, hogy élnek 22 800 forintból ezek az emberek. Erre mondja azt sok ember, kénytelen kelletlen, akkor biztos lopnak. Ha mást nem, rőzsét. És akkor ebből következik az, hogy hát ezek ilyenek. De mégis, hogy élnek? Mit csinálnak? Mit próbálnak csinálni, hogy legalább enni tudjanak vagy fűteni. Fűteni, nyilván rőzséből, a viszonylag legegyszerűbben megoldható.

- Például küzdenek, még ha el is kapják őket azzal a rőzsével, mert az lehetetlenség: ha hideg van, akkor igenis be fogok fűteni, hogy a gyerekem ne fázzon.

- De nemcsak, hogy ne fázzon, mert meg fog halni, ha nem fűtenek.

- Így van. Küzdenek, hogy az ilyenekért kapott büntetéseket – amik mondjuk hatvan-hetvenezer forint, egy ilyen költségvetésből egy család ezt a büntetést nem tudja kihozni – ne kelljen leülni, mert akár hónapokra börtönbe kerülhet ezért mondjuk egy családfő, hanem lehessen közérdekű munkában ledolgozni. Ez egy olyan harci terület most, amin nagyon rajta vagyunk. Itt a falvak vezetésének, a rendőrségnek, általában a helyi elitnek az a határozott véleménye, hogy csak annak van visszatartó ereje, nevelő hatása, ha ezeket az embereket börtönbe csukjuk. Mi más állásponton vagyunk.

- Ennél a kormány sokkal jobb álláspontot képvisel. Szerintük az a visszatartó erő, ha legalább közmunkát kapnak. Idáig se jutott el a helyi úgynevezett elit?

- Ez az a bizonyos Borsod megyei elit, amelyik már a kormányváltás előtt is nagyon nagy hatással volt a törvényhozásnak erre az irányzatára, tehát hogy kriminalizáljuk a szegénységet. És most még nagyobb ez a hatás. Bizony társadalmi problémákat, szociális nehézségeket nem lehet börtönnel megoldani, nekünk ez a véleményünk. Abszurd.

- Már csak azért is, mert abból még nagyobb lesz a szegénység, a nyomor és a szociális kiszolgáltatottság.

- Szóval ott állok az erdő szélén, és látom, hogy szatyrokban hozzák a rőzsét az asszonyok és mikrobuszokkal jönnek a jól felszerelt rendőrök, akiknek eleve az a munkájuk, hogy ezeket a szegény asszonyokat egzecíroztassák és elvigyék.

- Ez többe kerül, mintha adnának nekik rőzsét.

- Igen. Ez az egyik ilyen harci terv, ebben most nagyon határozottak az emberek, mert itt tél végén nagyon sok embernek támadt ilyen problémája. Azt követelik vagy kérik, hogy lehessen más utat találni, mint ezeket a drága rendőri meg börtön- megoldásokat.

- Igen. De térjünk még vissza egy pillanatra oda, hogy tegyük fel, kicselezik a rendőröket, hazaviszik a rőzsét és be tudnak fűteni. De mit esznek?

- Hát, igen. Azt látjuk, hogy nagyon korán halnak ezek az emberek. Az egész biztos, hogy a táplálkozás nem megfelelő. És így tél végén különösen nem, ilyenkor végképp nem lehet alkalmi munkához hozzájutni. Azért éhezés, kifejezett éhezés kevés családra jellemző, de az a fajta szűkösség, ami olyan kényszermegoldásokat jelent, hogy például a gyógyszeremet már nem váltom ki, helyette szalonnát veszünk és lisztet, de persze zöldséget meg gyümölcsöt azt nem, az nagyon is jellemző.

- Tehát a minimumon megpróbálnak valahogy élni. A gimnáziumban például tudnak adni a gyerekeknek enni?

- Több telephelyen dolgozunk, van olyan telephely, ahol ezt sikerült megoldani. Ez mindig az önkormányzat helyzetétől meg a helyi konyha működésétől függ. Van, ahol nem sikerül.

- Ez az állami támogatás, amit kapnak vagy kaptak eddig, mire elég?

- Ez arra van méretezve, hogy egy debreceni kollégista sikeresen végezze el a középiskoláját. Ez egy jó támogatási rendszer, de nem pont ránk, a mi problémáinkra van méretezve.

- Hiszen Önöknek sokkal több mindent kellene segíteni ahhoz, hogy az a szerencsétlen hátrányos helyzetű, minden szempontból segítségre, támogatásra szoruló gyerek el tudja végezni a középiskolát. Ez nem a debreceni kollégista esete.
Tehát eleve azt mondja, hogy kevés, de mégis mire elég?

- Azért az biztos, hogy nagyon sok diáknak felcsillantottuk azt a lehetőséget, hogy igen, lehet változtatni a sorsomon, rajtam múlik, hogy megtanulom-e a kétismeretlenes egyenletet, és akkor le fogok tudni érettségizni, és netán az egyetem is megnyílik. Igaz látjuk, hogy most éppen nehezül.

- Most éppen nem nagyon nyílik meg, most éppen záródnak az ajtók.

- Igen, ez igaz. De azért mégiscsak hosszabb távon bízhatunk abban, hogy mindig lesz valami olyan megoldás, ami kifejezetten a hátrányos helyzetűeket segíti, másokat is, mert nagyon kevesen vannak ők az egyetemen. Nem számít valójában anyagilag az a kevés fiatal, aki végül is eljut a putriból az egyetemig. És ezért abban mindig bízhatunk, hogy ha ezeket a lehetőségeket nyitogatjuk, akkor lesz olyan, aki kedvet kap, nem hagyja annyiban. Azért ez lelkesítő, én nagyon szeretem ezt a munkát.

- Fantasztikus, hogy Önből változatlanul az optimizmus és az elszántság szól és hallatszik. Úgyhogy sok sikert kívánok hozzá még a nehezebb körülmények között is.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!