Őfelsége ellenzéke
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2012. március 20. kedd, 03:50
Lassan már közhelyszámba megy annak fölismerése, hogy 1. a civil mozgalmak bármennyire képesek is a kormánnyal szembeni mozgósításra, megbuktatni a kormányt a választásokon csak valamely politikai párt vagy pártszövetség lehet képes; 2. a demokratikus ellenzék pártjainak nem elegendő célkitűzés a kormány megbuktatása, hanem rendelkezniük kell egy legalább minimálisan közös cselekvési platformmal is. Azt is mindenki tudja, hogy ennek útjában viszont számos nehézség áll. Szép példát produkált erre nemrég az alternatív párt egyik vezetője kiváló hetilapunknak írt cikkében. A globalizációs folyamattal kapcsolatban ugyanis a következőket mondja:
„A hazai ’baloldal’ válasza minderre a nemzetállami keretek feladása volt, miközben megőrizte mind a tőke mobilitását, mind a demokráciadeficitet. Mivel nem kívánta a piacot társadalmi céloknak alárendelni, könnyű szívvel adta föl a szuverenitást és a demokráciát a globális kapitalizmusért. Sem a tőke szabad áramlásának következményeit nem tartotta aggályosnak, sem azt, hogy mindez korlátozza a nemzetállami szuverenitást. Ezt a modellt dicséri Mesterházy Attilától Tóta W.-n át Heller Ágnesig boldog-boldogtalan – pedig ebben a helyi gazdaság szereplőinek nemigen osztanak lapot, hisz nincs, ami megvédené őket a globális tőke erőfölényével szemben. Helyi gazdaság helyett viszont van McDonald’s, aminek nem kell szembenéznie helyi konkurenciával.”
E szavakhoz sajnos elkerülhetetlen néhány megjegyzést fűznöm, ha már az általam is kedvelt hetilap szó nélkül hagyta őket.
(1) A hazai baloldalt idézőjelben nevezni „baloldalnak” kormánypártunk sajátja. Ők úgy vélik, hogy a hazai baloldal nem baloldali, a baloldaliság valójában náluk található. A plebejus ugyanis szerintük akkor is baloldali, ha jobboldali.
(2) A hazai baloldal a szerző szerint azért nem baloldali, mert valójában a globális nagytőke kiszolgálója, s ennek érdekében föladja a nemzetállami szuverenitást és a demokráciát egyaránt. A piacot nem kívánja társadalmi célok javára szabályozni, a szociális piacgazdaságról tehát nyilván csak fecseg. Mindez ismét a kormánypárti propaganda szólamainak elismétlése.
(3) A tőke szabad áramlásának következményei tehát aggályosak, főleg mert – harmadszor elismételve – korlátozzák a nemzeti szuverenitást. Sajnálatos módon a tőke szabad áramlása az Európai Unió egyik alapelve, s aki ezt tagadja, az de facto helyteleníti tagságunkat az Európai Unióban. Vagyis éppoly Unió-ellenes, akárcsak kormányunk és annak vezetője.
(4) Ebben a rendszerben, mondja a cikk szerzője, a helyi gazdaság szereplőinek nem osztanak lapot, hiszen nincs senki, aki megvédené őket a globális tőke erőfölényével szemben. Már hogyne lenne! Pártunk és kormányunk folyamatosan azon fáradozik, hogy a gonosz multikat jól alkalmazott különadókkal kiűzze az országból, s a hazai vállalkozókat, mint magyar bankok és magyar üzletláncok, hűségük és támogatásuk fejében mindenféle ravasz trükkökkel támogassa.
Propaganda – flickr/tinevolve
(5) Aki utálja a McDonald’sot, ne járjon oda. Ha senki nem fog oda járni, majd magától bezár. Hogy mi lesz helyette, azt persze nem tudni, mert ebben a műfajban, ki tudja miért, tényleg nincs hazai konkurencia, de nem baj, legföljebb miniszterelnökünk kedvenc – garantáltan nemzeti és garantáltan egészséges – kolbásztöltő versenyeire fogunk járni. Ezeket aztán, hasonlóan a McDonald’shoz, el lehet majd terjeszteni a kies Hajdúborzasztótól egészen a baráti Sanghajig.
És akkor már csak egy kérdés marad. Miféle ellenzék az olyan, amely alapvető kérdésekben a kormány és a kormánypárt szólamait szajkózza? És miért sértődik meg, ha valaki (nem én) azt mondja róla, hogy valójában a kormánypárt potenciális szövetségese és koalíciós partnere? Kérdezem ezt én, aki szintén a cikkíró által emlegetett „boldog-boldogtalan” kategóriájába tartozom. Pontosabban a boldogtalanokéba, amiért ilyesmiket kell olvasnom.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!