Iványi Gábor, a szabad polgár
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2012. március 24. szombat, 04:32
Iványi Gábor lelkészt, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét, a Wesley János lelkészképző főiskola rektorát, elesett és lehetőségek nélkül maradt felnőttek és gyerekek istápolóját, szívből jövő jó szóra vágyó emberek vigasztalóját a magyar kormány minisztériuma (vezetője Navracsics Tibor, államtitkára Rétvári Bence és Szászfalvi László) kihúzta* a Scheiber Sándor-díjjal** jutalmazottak listájáról.
Amióta ismerem, és ennek van már vagy húsz éve, ez a hatalmas és hatalmas szakállú ember hihetetlen energiával, hihetetlen önégetéssel, hihetetlen visszafogottsággal (egykori bokszoló 
) és hihetetlen lelki derűvel végzi ember- és lélekmentő munkáját. Példátlan, amit Istene földi szolgálatának jegyében véghezvitt, nem a saját egyházának uralmáért és dicsőségéért, nem a saját hatalmának és befolyásának növeléséért, hanem a gyarló, valóban szükséget szenvedő vagy egyszerűen csak bátorításra szoruló emberekért. Iványi Gábor persze nem szent, szerencsére, humora van és cinkos mosolya, sok-sok gyereke, és persze dörgedelmes hangja is lenne, ha kieresztené.
Iványi Gábornak minden létező díjat oda kellene adni, amely Magyarországon csak kiosztható. Mert nincs párja, sem aktív ember- és istenszeretetének, sem a személyiségének, sem az elkötelezettségének, sem a tartásának.
Fotó: stop.hu/Bencsik Gyula
Iványi Gábor a maga meggyőződésével él a világban. Akkor is azzal élt, amikor a Kádár-rendszerben parkokban tartott istentiszteletet, mert mindenhonnan kiűzték, akkor is azzal élt, amikor 1989 után úgy gondolta, hogy az emberi szabadság pártján álló SZDSZ képviselőjeként próbálja formálni a mindannyiunk sorsát befolyásoló nagypolitikát, és akkor is azzal élt, amikor visszavonult a közpolitikától a maga embermentő munkájába. Iványi Gábor meggyőződése nem változik. Csak azok változnak, akikkel szemben a meggyőződését, a hitét, a hivatását és a gondoskodásába fogadott embereket védenie kell.
Nemcsak Orbán, Navracsics és a többi hatalmaskodó szégyene, hogy megtörténhet vele mindaz, amit ez a kurzus megtörténtet vele, hanem mindannyiunké. Hogy sem őt, sem az egyházát, sem az intézményeit, sem azt a magatartást, amelyet képvisel, nem tudjuk megvédeni (ahogy önmagunkat sem) a kicsinyes hatalmi bosszútól.
Iványi Gábor ügye mindannyiunk számára világos példázata annak, milyen az, amikor egy politikai garnitúra visszaél a hatalmával. Amikor a demokratikus úton megszerzett felhatalmazását arra használja fel, hogy minden eszközzel megtoroljon neki nem tetsző magatartásokat, meggyőződéseket és személyiségeket. Legyen bármennyi vétlen és tehetetlen áldozata is a bosszújának. Ennél tisztábban el sem mondhatnák, mennyire nem a rájuk bízott emberek sorsa érdekli őket.
Iványi Gábor maga azonban ennél sokkal fontosabb példa mindannyiunknak. Ugyanis ha valaki, ő tényleg abban a helyzetben van, hogy ezerszer igazolt, elvitathatatlan mentségeket találhatna rá, miért hajlandó még az ilyen hatalmaskodó és emberellenes hatalommal is kiegyezni. Miért hajlandó az elvárt alázattal, azaz megalázkodva a Lukács Tamások*** kegyéért folyamodni. Csak hallgatnia kéne, elzárnia mélyre a saját hitét és meggyőződését, és felvennie egy komilfó vagy csak semleges közéleti álarcot – ahogy ezt millióan teszik. Olyanok, akik számára pusztán a saját egzisztenciájuk és nem sok száz rájuk bízott ember sorsa a tét. Iványi Gábor azonban megtanulta – vagy ezzel a belső tartással és erővel született –, amit a Kádár-korszakban ennek az országnak nem volt módja, azóta meg nem volt indíttatása megtanulni: hogy nincs az a mentség, ok, ürügy, ami az ember önfeladását igazolhatná. Hogy a sok száz rábízott embert sem védheti meg másként, csak ha a saját meggyőződését is megvédi. A konfliktusok mindig erőt és bátorságot követelnek, éppen mert nem tudható, hogyan oldódnak meg. De csak a konfliktusok nyílttá tétele, saját szempontjaink, értékeink és érdekeink vállalása más szempontokkal, értékekkel és érdekekkel szemben tisztázhatja a helyzetünket és a szemben álló fél pozícióját. Csak ebből születhet értelmes egyéni és társadalmi tapasztalat, érvényes helyzetértelmező tudás. A megalázkodás magatartásával viszont csak a megalázkodás kultúrája erősíthető. Iványi Gábor a saját megalázottjainak sem ezt a kultúrát akarja továbbadni.
Iványi Gábor csak azért hős, mert mi, többiek nem vagyunk azok. Ha mindannyian hősök lennénk, az nem a hősök, hanem a szabad polgárok társadalma volna. És akkor Iványi Gábor sem lenne több, mint egy a szabad polgárok közül.
__________________
* Az ügyről érdekes módon értesültünk. Nem az MTI-nek az esetről kiadott híréből, hanem az MSZP-nek az MTI-hez eljuttatott közleményéből. Nem a díjátadás napján, március 21-én, hanem 23-án, amikor az MSZP megszólalt az ügyben. Ha Lendvai Ildikó nem ír közleményt („Noha a kuratórium odaítélte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjének az elismerést, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a díj történetében példátlan módon kihúzta a nevét a listáról, mert érdemeinél súlyosabban esett latba, hogy Iványi Gábor bírálja a kormányt.” „Bosszúból először a több évtizede a szegények között tevékenykedő egyházát fosztották meg az egyházi címtől, most meg őt magát a munkásságát elismerő díjtól”), azaz ha nem lesz belőle „politikai”, „pártpolitikai” kérdés, amelyről ma még, úgy látszik, kötelező beszámolni, a magyar hírügynökség nem találta volna hírértékűnek az esetet. Noha Karsai László történész a Klubrádióban már korábban felhívta a figyelmet a botrányos ügyre, noha Kecskeméti Károly tudós, a harmadik jelölt elutasította, hogy a jelenlegi kormány képviselőjétől vegyen át díjat, noha Komoróczy Géza professzor, a díj kuratóriumának tagja a díjátadó ünnepségen elmondta, mi történt („példa nélküli, hogy a kuratórium által előterjesztett névsorból a minisztériumban bárkit is kihúzzanak, most viszont ez történt Iványi Gábor lelkésszel”. A díjat végül Shaul Shaked, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzor emeritusza kapta – írja az MTI).
** A Scheiber Sándor-díjat minden évben azok kaphatják meg, akik a hebraisztika, a judaisztika, a zsidó vallás és az oktatás, valamint a zsidó és nem zsidó emberek közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításáért – a magyar kultúra szolgálatában – kimagasló munkát végeztek. Az 1913 és 1985 között élt Scheiber Sándor nyelvész, irodalomtörténész, a nyelvtudományok doktora, a budapesti Rabbiképző Intézet újjászervezője és igazgatója, a neológ zsidóság egyik kiemelkedő alakja volt – írja az MTI.
*** Lukács Tamás, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke nemcsak évfolyam-, hanem csoporttársam is volt a jogi egyetemen. Akkoriban még nyoma sem volt a mai hóttkomoly keresztény politikusnak. Sörivásban, hülyéskedésben és röhögésben viszont verhetetlen volt. Hát istenem, megkomolyodott, így aztán a Kádár-korszakban megszerzett jogi egyetemi végzettségét – kereszténydemokrataként (a szóösszetétel utolsó tagja hangsúlyos) – ma Iványi Gábor egyházát, intézményeit és szegényeit kirekesztő törvények gyártására használja – írom én.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
