Economist: Meg fogja tartani a doktori fokozatát; dpa: felelősség-áthárítás
- Részletek
- Szemle
- 2012. március 28. szerda, 04:14
- Galamus-csoport
The Economist: Meg fogja tartani a doktori fokozatát
A The Economist Eastern approaches (Keleti megközelítések) című blogjában Másolt, de nem plagizátor közölt cikket Adam LeBor, a lap budapesti tudósítója.
Bárki, aki megpróbálja megérteni a mai Magyarországot, rosszabb példát is választhatna, mint a Schmitt Pál államfő doktori disszertációja körüli botrány vizsgálata.
Schmitt dolgozatát „A modern olimpiai játékok programjáénak elemzése” címmel nyújtotta be 1992-ben a budapesti Testnevelési Főiskolán, és summa cum laude osztályzatot kapott rá. Ám januárban a hvg.hu című internetes portál megvádolta azzal, hogy disszertációja jelentős részeit plagizálta egy Nyikolaj Georgiev nevű bolgár sporttörténész egyik munkájából. A Budapesti Semmelweis Egyetem, amelyhez azóta a TF került, bizottságot alakított az állítás kivizsgálására.
Schmitt erőteljesen tiltakozott, ártatlannak mondta magát, és közölte, hogy disszertációját történészprofesszorok csoportja fogadta el. Bevallotta, hogy ismerte Georgievet, és dolgozott vele, továbbá hogy mindketten ugyanazokat a forrásokat használták.
A bizottság jelentése több mint ezer oldal, de a testület ma kiadott egy háromoldalas összefoglalót is. Ez megállapítja, hogy Schmitt dolgozatának 17 oldalát egy az egyben Klaus Heineman német sportszociológus egyik írásából emelték át. További 180 oldalt részben Georgiev úr tanulmányából másolták. A disszertáció nélkülözi az idézetek megfelelő jelölését és a bibliográfiát.
Schmitt a világ legtöbb országában most a lemondó levelét írná (vagy legalább találna egy lemásolhatót). Egy évvel ezelőtt Karl-Theodor zu Guttenberg, a nagy tekintélynek örvendő német védelmi miniszter megszégyenítve lemondott, miután plagizálás miatt megfosztották PhD-jétől.
De Magyarországon nem így működik a dolog. A bizottság úgy találta: noha Schmitt lemásolta mások munkáinak terjedelmes részeit, és sajátjaként adta be, nem szabad hibáztatni. A probléma inkább az opponenseivel volt, akik nem végezték jól a munkájukat. Schmitt dolgozata megfelelt a kor formai követelményeinek. Meg fogja tartani a doktori fokozatát.
A bizottság döntését széles körű gúnyolódás fogadta Magyarországon. Bírálói szerint a Semmelweis egyetem, ez a valaha nagy tiszteletnek örvendő intézmény egy egér bátorságát mutatta fel, és jó hírneve sérülését is elfogadja Schmitt imázsának megőrzéséért.
Mind a négy ellenzéki párt lemondásra szólította fel Schmitt Pált. De elvtársai a Fideszben, Magyarország kormányzó jobboldali pártjában mellette állnak. Az ügy ezzel le van zárva – mondják.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke tavaly azt ígérte, hogy elmúlt a baráti bennfentesek ideje. „Hazám nem lesz többet következmények nélküli ország” – mondta nem sokkal azután, hogy elsöprő győzelemmel kétharmados parlamenti többséget szerzett. Úgy tűnik, ez nem vonatkozik az elnökre.
***
dpa: A felelősség áthárítsa az opponensekre és az egyetemre
Az europe.online magazin című német portál Bizottság: Magyarország elnöke másolta doktori disszertációját címmel közölte a német dpa hírügynökség jelentését, amelyet a Die Welt című lap is közzétett online kiadásában.
Tavaly német politikusok elleni plágiumvádak szerepeltek a lapok címoldalán. Most Magyarország elnöke került a bírálatok össztüzébe. Szakértők arra jutottak: disszertációja nem tőle van.
Schmitt Pál magyar államfő disszertációja nagy részeit másolta. Erre a megállapításra jut a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem bizottsága, amely a konzervatív politikussal szemben felhozott plágiumvádakat vizsgálta. De nem ő maga a felelős, a főiskola nem hívta fel idejében a figyelmét a hiányosságokra, amelyen Schmitt 1992-ben beadta az újkori olimpiai játékokról szóló doktori disszertációját. A kedden közzétett jelentés mellőzi a „plágium” kifejezést. Nem tartalmaz továbbá közvetlen ajánlást arra nézve sem, hogy hagyják-e meg, vagy vonják vissza Schmitt doktori címét.
A HVG című heti magazin év elején feltárta, hogy az egykori vívó olimpikon, aki egyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) funkcionáriusa is volt, disszertációját legnagyobb részben Nyikolaj Georgiev bolgár sporttudós egyik művéből másolta. A Bizottság ezzel kapcsolatban megállapítja: „A dolgozat szokatlanul nagy mértékben szövegazonos fordításokon nyugszik”. A 250 oldalból 180 mutatott „részletes egybeesést” Georgiev művével.
További 17 oldalról „teljes szövegazonosság” mutatható ki Klaus Heineman hamburgi szociológus egyik könyvének részleteivel. Schmitt ugyanakkor a jelentés szerint nem jelezte az idézeteket, és lábjegyzetekben sem utalt az általa felhasznált forrásokra. Az akkori Testnevelési Egyetem „szakmai hibát” követett el, amikor nem hozta szóba idejében az elfogadási eljárás során a szövegazonosságokat.
A felelősség áthárítsa az opponensekre és az egyetemre az Orbán Viktor jobboldali konzervatív miniszterelnök bizalmasának tekintett elnök bírálóit alighanem megerősíti feltevésükben, hogy a vitatott államfőt „tisztára akarják mosni”. Schmitt 2003–2007, valamint 2009–2010 között a ma kormányzó Fidesz alelnöke volt.
Legutóbb német politikusok plágiumai keltettek feltűnést. 2011-ben lemondott Karl-Theodor zu Guttenberg (CSU) akkori védelmi miniszter, miután kiderült, hogy doktori disszertációjában számos rész nem tőle származott.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!