Iványi Gábor levele Navracsics Tibornak
- Részletek
- Szemle
- 2012. március 29. csütörtök, 06:57
- Galamus-csoport
Dr. Navracsics Tibor úrnak
miniszterelnök-helyettes
közigazgatási és igazságügyi miniszter
Budapest
Tisztelt Miniszterelnök-helyettes úr!
2012. február 29-én levelet írtam Önnek, mivel a 2011. évi CCVI. törvény átmeneti rendelkezései alapján ugyan február 29-éig egyháznak minősültünk volna, mégis az intézmény-fenntartóként igényelhető egyházi kiegészítő támogatást a Kincstár január 1-jétől letiltotta. Ezt egyszer már, az elmúlt év nyarán, akkor még a 2011. évi C. tv. miatt, átéltük. Említett levelemben, miután egy éven belül másodszor hozott az igazságtalan döntés rendkívül súlyos helyzetbe bennünket, kértem azonnali intézkedését „a jogállamiság sérelmével járó döntés felülvizsgálata és a bennünket ért igazságtalan és méltánytalan joghátrány jóvátétele érdekében”.
Ön nem válaszolt a levelemre, és intézményeink érdekében – tudomásunk szerint – semmiféle intézkedés nem történt.
Levelem utolsóelőtti bekezdésében tiltakoztam a Parlament február 27-ei döntése ellen is, mellyel az „semmivel sem igazolható joghátrányt okozott számunkra, kétséget sem hagyva afelől, hogy egyházunk pusztán politikai megfontolások folytán veszíti el 30 éve fennálló elismert státuszát.” Válasznak kell-e tekintenem az Ön minisztériuma államtitkárának, Rétvári Bence úrnak folyó hó 22-én, csütörtökön, a Klub Rádió adásában tett kijelentését? Rétvári úr itt szerkesztői kérdésre, hogy tudniillik, miért tagadták meg egyházunktól, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől az egyházi státusz megerősítését, szó szerint a következőket mondta: „Arról volt szó az egyházi nyilvántartásba vételnél, hogy az ő egyháza, amihez ő tartozónak mondja magát, annak a nemzetközi egyháznak kellett volna egy igazolást kiállítani, hogy hozzájuk tartozik, és hogy az az egyház száz éve működik nemzetközi szinten, és ezt nem sikerült neki megtenni, ezt az objektív kritériumot nem teljesítette. Úgyhogy ez volt az oka kizárólagosan annak, hogy az az egyház nem került be az egyházi nyilvántartásba.”
A valóság a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felelős államtitkárának az állításával szemben, hogy senki nem kérte tőlünk valamilyen több mint száz éve nemzetközi háttérrel működő egyház (egyházam külföldi része) támogató igazolását. Erre azért sem lett volna szükség, mert az Önök törvénye világosan rögzíti az egyházi elismerés feltételeként (14.§ (2)-c): „legalább 100 éves nemzetközi működéssel rendelkezik vagy legalább húsz éve szervezett formában, egyesületként működik Magyarországon, amely húsz éves időtartamba beszámít az e törvény hatálybalépése előtt a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. tv. alapján nyilvántartásba vett egyházként való működés is.” (Többször leírtam, nyilatkoztam, hogy a Lukács Tamás bizottsági elnök adatkérő és a törvényre hivatkozó levelére határidőben, minden szükséges iratot mellékelve válaszoltam, de a „külföldi igazolást” nem tőlünk, hanem a Magyarországi Metodista Egyháztól kérte – mint kiderült: ellenünk.)
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, a Magyarországi Metodista Egyházból koncepciós eljárással és az Állami Egyházügyi Hivatal hatékony közreműködésével kiüldözött, több mint hét éven át tartó meghurcolás ellenére megtartott metodista lelkészekből és hívőkből alakítottuk, és az állam 1981-ben ismerte el önálló egyházként. A fent idézett törvényhelyen az első sorban a „rendelkezik” valamint a „legalább húsz éve” meghatározás között nem az és, hanem a „vagy” kötőszó szerepel. Tagadhatatlan, mindkettő coniunctio, de a mellérendelések esetén más-más kötőszavak használatosak, és ezek nem szinonimái egymásnak. Így az „és” kapcsolatos, míg van ellentétes, következtető, magyarázó és végül választó kötőszó (ilyen a vagy) is, melynek az a dolga, hogy két állítás közül az egyiket vagy a másikat választhassuk. Vagyis, akik több mint húsz éve egyházként működnek (pl. a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Keresztény Advent Közösség, Isten Gyülekezete Egyesült Pünkösdi Egyház és sokan mások), illetve (vagy) akik mögött több mint száz éves nemzetközi háttér igazolható, bár kevesebb, mint húsz éve működnek hazánkban (pl. a Szim Shalom és a Béth Orim zsidó közösségek vagy a Dzsáj Bhím buddhista közösség – melynek tagjait az utóbbi hetekben rendőrök zaklatták a népszámláláskor vallási hovatartozásukra tett nyilatkozatuk miatt – és szintén mások) a 2011. CCVI. tv. alapján változatlanul folytathatnák egyházi tevékenységüket, és egy jogállamban ennek így is kell történnie. (Azt már csak zárójelek között említem meg, hogy mindazok az egyházak, melyek több éve megszerezték az egyházi státuszt – köztük keresztény és nem keresztény felekezetek sokasága – ugyancsak jogállami működés esetén, szerzett jogaikat nem veszíthetnék el, vagy ha valamilyen indokkal státuszukat megvonnák, jogorvoslatra lenne lehetőségük.)
Mindent egybevetve, ha a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi jogállását „kizárólagosan” azért tagadták meg, mert nem találta ki, hogy ehhez több mint száz éve működő külföldi háttéregyháztól származó nyilatkozatot (is) be kellene szereznie, akkor kérem, hogy ezt a nyilvánvalóan hamis helyzetet azonnal szíveskedjék orvosolni.
Budapest, 2012. március 26.
Tisztelettel:
Dr. Iványi Gábor
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!