A tudomány szembenéz magával
- Részletek
- Napi apró
- 2012. április 04. szerda, 03:37
- Huszár Ágnes
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Schmitt Pál lemondása után a parlamentből üzent „a tudomány elzárt világában élőknek”. „Intő jel”-nek nevezte számukra az államfővel történteket.
Aki ezt hétfőn kora délután még nem értette, azóta megvilágosodhatott. Közben ugyanis megkezdődött az orosz közéletben „kompromitkák”-nak nevezett, a közéleti szereplők lejáratására alkalmazott (hamis) információk elővarázslása. Az első áldozat Tulassay Zsolt, a Semmelweis Egyetem hét végén lemondott rektorának testvére. Őt egy társszerzővel írott, meg sem jelent (!) angol nyelvű publikációja miatt vádolják plagizálással. Tulassay Zsolt, aki a SOTE doktori és habilitációs bizottságának tagjaként szavazott Schmitt fokozatának megvonásáról, a hír megjelenése után azonnal lemondott bizottsági tagságáról. Közben sorra jelentek meg különböző lapokban vélekedések baloldali politikusok szakdolgozatainak hitelességéről és értékéről.
De Lázár János nem csak egyes szereplőknek, hanem az egész magyar tudományos közéletnek üzent: „a magyar tudománynak, a magyar egyetemi világnak, Magyarországnak az elmúlt húsz évben nem volt ereje és bátorsága, hogy a rendszerváltozás előtt és a rendszerváltozáskor szerzett tudományos címeket felülvizsgálja.”
A magyar tudomány utolsó több mint fél évszázados történetének csakugyan voltak szégyenteljes pillanatai. A Rákosi-korszak akadémikusainak nem mindegyike volt a legmagasabb szintű tudomány avatott szakértője. Csak egy konkrét példa: akadémikusi címet kapott Bíró Zoltán, a csepeli Vas- és Fémművek igazgatója. A gyárat korábban Weiss Manfréd Acél és Fémműveknek nevezték, 1950 és 1956 között – Bíró Zoltán igazgatása alatt pedig – Rákosi Mátyás Vas- és Fémműnek. Az igazgató pedig közismert módon Rákosi Mátyás testvére volt.
1956 után az érdemtelenül kapott akadémikusi címeket visszavonták. A rendszerváltozás után – és Lázár János beszéde első sorban erre utalt – megvolt a lehetőség az érdemtelenül szerzett tudományos fokozatok felülvizsgálatára. Ebben az időben (1990 és 1996 között) Kosáry Domokos volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Kosáry erkölcsi hitelessége kétségbevonhatatlan. 1956-ban a Magyar Történészek Forradalmi Bizottságának volt az elnöke, ezért börtönbüntetésre ítélték. Bár a nemzetközi tudományosság képviselői tiltakoztak elítélése ellen, csak 1960-ban szabadult amnesztiával.
Kosáry akadémiai elnökként a leghatározottabban tiltakozott mindenféle megalázó procedúra, „boszorkányüldözés” ellen. Ahogy Vizi E. Szilveszter Kosáry-nekrológjában írta a Magyar Tudomány 2007/12. számában: „1990-től a MTA elnökeként azért küzdött, hogy az Akadémián belül politikamentesen, a boszorkányüldözést elkerülve, kizárólag a szakmai érdekek érvényesülhessenek. Előkészítette az akadémiai törvényt, amelyben leszögezte: az MTA autonóm testület, költségvetési pénzből gazdálkodik, és irányítása szigorúan politikamentes.”
Így válaszol a huszadik századi magyar tudományosság egyik legnagyobb alakja Lázár Jánosnak, aki azt követeli: „nézzen szembe a magyar tudomány a saját ötvenéves múltjával, tisztítsa meg saját magát, és kezdje a vezetőkön.”
A magyar tudományosságnak egyébként nem voltak már akkor sem kirívó bűnei. Kaptak ugyan tudományos fokozatot az állampárt politikai hátszelével egyes szereplők, ők a kilencvenes évek elején is kevesen voltak és nem töltöttek be fontos funkciókat. De olyan botrányok mindig is elkerülték a magyar tudomány „elzárt világát”, mint amire a szomszédos Romániában találunk példát. Nicolae Ceaușescu saját feleségét, a középfokú végzettséggel sem rendelkező Elena Ceaușescut nevezte ki a romániai tudományos akadémia vezetőjévé. A hölgyet életében több külföldi egyetem is díszdoktorrá avatta, bár tudományos tevékenységét mindig is erős kétkedés övezte. A romániai forradalom után aztán jelentkeztek is azok a román kutatók, akikkel annak idején megíratták Ceaușescuné számára a bukaresti egyetemen summa cum laude minősítéssel megvédett disszertációt a polimerek kémiájáról. A külföldi egyetemek azóta visszavonták a kitüntetéseket és díszdoktori címeket.
De Magyarországon a tudomány autonómiáját bizonyos mértékig még a pártállamban is tiszteletben tartották. Csak az abszolutisztikus diktatúrák engedték meg maguknak, hogy a tényleges tudományos teljesítményeket ne vegyék figyelembe, sőt, létrehozóikat üldözzék, bebörtönözzék, megöljék. Csak a sztálini Szovjetunió, a hitleri Németország és Ceaușescu Romániája züllött idáig.
A tudomány sajátos szabályok által vezérelt, autonóm világ. Érvényes tudományos teljesítménynek az számít, amelyet a tudomány emberei által korszerűnek elfogadott módszerekkel végrehajtott, ellenőrizhető kutatás előz meg. A tudáshoz – a régi mondás szerint – nem vezet „királyi út”. Csak állandó önképzés, saját ötleteink mások gondolataival való szembesítése, a tárgyszerű és szakszerű bírálat figyelembe vétele és munkánkba való beépítése képesíti az embert arra, hogy mások által is tudományosnak tekintett teljesítményt hozzunk létre.
A tudomány zárt világa nincs „elzárva” a valóságtól, a mai társadalom gondjaitól és feladataitól. Ellenkezőleg: a tudomány képviselőinek a maguk tudásával felelős módon kell feltárniuk a problémákat és érvényes választ kell adniuk a felmerült kérdésekre. De a politika nem egyszerűen megrendelő és a tudomány nem egyszerűen beszállító. Ilyen értelemben gondolta Kosáry akadémikus és a magyar tudomány mai méltó képviselői az Akadémiát „autonóm testületnek”. És ezt egy magát demokratikusnak gondoló politikai osztálynak el kell fogadnia.
(Huszár Ágnes)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
