Védhetetlen az amerikai adomány – válasz Ablonczy Balázsnak
- Részletek
- Napi apró
- 2012. április 11. szerda, 04:35
- Lázár György
Megtiszteltetés (és meglepetés) számomra az, hogy Ablonczy Balázs, Borhi László, Csorba László, Fülemile Ágnes, Mazsu János, Szegedy-Maszák Mihály, Pléh Csaba és Romsics Ignác sajtónyilatkozatban reagált az írásomra. Nem egyszerű nyilatkozatról van szó, Ablonczy történész úr, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója az MTI-n keresztül szétküldte azt a magyar sajtónak is. Remélem, hogy az én válaszomat is ugyanúgy terjeszti majd az MTI, én mindenesetre elküldtem nekik.
A professzorok azt írják, hogy támogatják az amerikai magyaroktatást, annak védelmében szólalnak fel, meg hogy a cikkemből levonható következtetések „alkalmasak arra, hogy megrendítsék a programba vetett bizalmat”. A nyilatkozat szerzői mindnyájan betöltötték a múltban az amerikai Indiana Egyetem Ránki Györgyről elnevezett professzori állását is, és néhányuk jelenleg a Balassi Intézet alkalmazásában áll.
Remélem nem sértődnek meg, de nekem úgy tűnik, hogy ők azt a gyakorlatot védik, amelyik adófizetői pénzeket adományoz amerikai egyetemeknek, amiért cserébe ott professzori állásokat kapnak. Először arra gondoltam, hogy a nyilatkozók a programot anyagilag kívánják támogatni, például magángyűjtést szerveznek, vagy felajánlják a saját honoráriumaikat, vagyonukat a nemes célra. Mert ezt tette Rézler Gyula professzor, aki a saját pénzéből biztosít ösztöndíjakat az indianai egyetemen, vagy Banda Árpád, aki a saját pénzét ajánlotta fel az ottani magyar könyvtár javára.
De nem, a nyilatkozó professzorok az adóforintokból történő jótékonykodást preferálják, amit úgy ajándékoznak el, hogy a publikum nem tudja, mennyi pénz kerül az amerikai egyetemekhez. Jogosan aggódnak azért, hogy megrendülhet a pénzek átlátható elosztásába vetett bizalom, hiszen úgy tűnik, hogy nem csupán a mostani 250 ezer dollárról (50 millió Ft) van szó, az Amerikában elosztogatott magyar pénzek ennél sokkal magasabbak.
Nyilatkozatukban felhozzák, hogy én tévesen írtam a pénz felhasználásáról. Ezúton kérek elnézést a hibáért, senkit sem akartam félrevezetni. De azt nem vitatják, hogy tavaly a Balassi Intézet ajándékot (endowment) adott az indianai egyetemnek, és azt sem magyarázzák meg, hogy eddig miért hallgattak a gesztusról Budapesten? Miért nem hozták nyilvánosságra tavaly azt, hogy 50 millió Ft költségvetési „maradványt” találtak és ajándékoztak el? Én a hírre a Magyar Amerikai Koalíció (HAC) nevű amerikai magánszervezet honlapján bukkantam rá, és azon morfondíroztam, hogyan lehetséges az, hogy egy amerikai magyar emigránsszervezet honlapján található az az információ, amely szerint költségvetési „maradványt” adományoztak az Indianai Egyetemnek?
Számomra értelmezhetetlen az a megjegyzés is, hogy az átutalt pénz „nem adomány”. Az indianai egyetem nem kezelhet olyan pénzt, amely magyar polgárok tulajdona, ezt a saját szabályzatuk tiltja. A nyilatkozók arra gondolhattak, hogy a pénzt bizonyos feltételek mellett, pl. az ösztöndíj megszűnése után, esetleges büntetések fizetésével, vissza lehet vonni.
Az indianai Ránki „chair”-t 1979-ben hozták létre, és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), illetve az Indianai Egyetem közösen finanszírozza. Egy „chair” létrehozása ma kb. 1,5 millió dollárba kerül (300 millió Ft). Nem tudni, mennyi pénzt tett be az MTA 1979-ben, a tranzakciót az azóta elhunyt Sinor Dénes professzor ütötte nyélbe, ő indította el az 1981 óta működő Magyar Tanszéket is. Nem találtam információt arról sem, hogyan választják ki a Ránki-professzorokat; Amerikában a hasonló „székeket” nyílt pályáztatás útján ítélik oda.
A professzori állások támogatása magánpénzekből amerikai tradíció, sok ezer állást támogatnak így. Néha a teljes fizetést fizetik, máshol kutatásra, doktoranduszok támogatására, utazásra használhatják a pénzt. Rengeteg variáció létezik. Általában egy nagyobb 50–300 millió Ft-os összeget fektetnek be, és annak a profitjából támogatják az állásokat. Az egyetemek (így az indianai is) gondosan szabályozzák a magánpénzek elfogadását és felhasználását. A magyar adomány azért szúr szemet, mert az adóforintokból történik. A nyilatkozat szerint hasonló megoldással sok más ország él „kultúrája megismertetése céljából”. Én a magyarhoz hasonló professzori „chair” finanszírozással még nem találkoztam, jó lenne ha konkrét példát is említenének.
Tudom, hogy a kialakult finanszírozási rendszert nem a Ránki-professzorok hozták létre, nem is felelősek érte, és nem is mindig kedvezményezettjei ennek, talán néha maguk is áldozatok. De nyilatkozatok helyett azon kellene ügyködniük, hogy kifehéredjen a rendszer. Fel kell számolni az adófizetői pénzek osztogatását Amerikában.
Gondoljanak csak bele. A polgári kormány manapság IMF kölcsönért kilincsel Washingtonban, annak közel 20 százalékát az amerikai adófizetők fizetik – majd ugyanez a kormány költségvetési „maradványt” talál, és azt egy gazdag amerikai egyetemnek adományozza. Talán még a nyilatkozat aláírói is egyetértenek velem, hogy a jelenlegi magyar pénzügyi helyzetben ez az adomány – és eltitkolása – felháborító!
(Lázár György)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
