Protekcionizmus vagy nepotizmus?


A protekcionizmus szó jelentését nyilván mindenki ismeri: olyan gazdaságpolitikát jelöl, amely a hazai piacot, pontosabban a hazai vállalkozókat védelmezi a külföldi versenytársakkal szemben. Klasszikus korszaka a XIX. század volt, amikor a különböző nemzetállamok különféle védővámokkal igyekeztek megakadályozni a külföldi termékek megjelenését a hazai piacon. Mára ez a rendszer jórészt elavulttá vált, különösképpen egy olyan gazdasági integráció keretein belül, mint amilyen az Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac), illetőleg az Európai Unió. Gondoljuk legalábbis mi, az ortodox módon gondolkodó konzervatív fejünkkel. De nem ám az unortodox módon gondolkodó jobboldali plebejusok! Ők ma is megfelelő huncut módszereket tudnak kitalálni egy protekcionista gazdaságpolitika fölújítására. Például ezek közé tartoznak – egyfelől – a külföldi cégekre kivetett különadók, legalábbis azokon a területeken, ahol – másfelől – az itthoni kedvenceknek viszont előnyöket akarnak nyújtani.

A Heti Világgazdaság 12. száma érdekes adatokat közöl ezzel kapcsolatban (Magyar polcra magyar árut). Eszerint a Tesco, a Penny Market, a Lidl, a Cora eddig soha nem látott mértékű, százmillió forint fölötti büntetéseket fizetett olyan hibákért, amilyen hibák megszüntetésére a CBA egyszerűen csak kapott két hét haladékot. Összességében az extra adók felét a Tesco, a Spar, a Lidl, az Auchan fizeti, szemben a kedvezményezett, minimálisan adóztatott magyar cégekkel: az egyaránt milliárdos veszteségekkel küszködő Tesco 12 milliárd forintot, a Spar 6 milliárd forintot, az Auchan 2,5-3,5 milliárd forintot fizetett, szemben a CBA 300 millió forintjával. Na persze erre azt lehetne mondani, hogy hiszen természetesen védjük a hazai vállalkozásokat. Nos, erről van szó. Először is, hogy a hazai vállalkozásokat védi a kormány, nem pedig a hazai fogyasztókat. Az infláció átlagos mértéke tavaly 3,9-4,9 százalék volt, azonban ezen belül az agrártermékeké 6,6–6,7 százalék, vagyis a hazai vállalkozók támogatása a hazai fogyasztók rovására történt. És hogy másodszor még miről van szó, arról mindjárt.

A további huncut módszerek közé tartoznak azután az ún. plázastop (a 300 négyzetméteres határral, no meg az ez alóli fölmentésekkel titkos grémiumokban), vagy a különféle monopóliumok, mondjuk a dohány, illetve a cigaretta monopóliuma, a hazai termelő diktálása alapján szabályozva. Ide tartozik továbbá a demagóg propagandával népszerűsített bankadó sávjainak olyanfajta szelektív megállapítása, hogy az a kormány kedvenc tőkéseinek kedvezzen, illetve ha valamelyiküknek mégis kedvezőtlen lenne, akkor ennek ellensúlyozása másfajta kedvezményekkel.


Constructive protectionism – flickr/designwallah

Vagyis itt nem egyszerűen protekcionizmusról van szó. A klasszikus protekcionizmus ugyanis általánosságban védi a hazai vállalkozókat, nem sajátos szelekciók alkalmazásával, tehát nemcsak a kormányközeli cégeket. Azt a rendszert, amikor az illetékes hatalmasságok szisztematikusan a saját rokonaikat és barátaikat részesítik előnyben, hagyományosan nepotizmusnak nevezzük (a latin nepos = unoka, unokaöcs szóból); magyarul, ugyancsak hagyományosan, „uram-bátyám-rendszernek” is szoktuk mondani. A szocialista-liberális kormányzatokról ma is el van terjedve az a meggyőződés, hogy jellemző volt rájuk a korrupció. Ez a meggyőződés azonban eléggé kevés konkrét vádemelésben és még kevesebb bírósági ítéletben öltött eddig testet, azt pedig senki nem állította eddig sem, hogy ezt a korrupciós folyamatot nem egyes korrupt egyének, hanem szisztematikusan a szocialista-liberális kormányok szervezték volna. A most elharapózó nepotizmus azonban, amint a naponta érkező hírek mutatják a pályázat nélküli megbízások tömegéről kormányközeli cégeknek, manapság nyilvánvalóan rendszerré vált.



Lendvai L. Ferenc




Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!