Kazahsztánból jelentik – a kormány a genetikázó náciknak tesz gesztust
- Részletek
- Lévai Júlia
- 2012. máj. 10. csütörtök, 04:56
Orbán Viktor kazahsztáni látogatása után útnak indult egy kilencméteres életfa, amelyet majd kazah és magyar kormánytagok (!), valamint a Magyar-Turán Alapítvány képviselőinek jelenlétében avatnak fel június 3-án, Kazahsztánban. Az életfa felállítását a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke, a nyíltan genetikai determinációkban gondolkodó Bíró András Zsolt kezdeményezte. Mint az MTI-hírből még megtudhatjuk, az akció szorosan kapcsolódik a Kurultajhoz, amelyet a Magyar-Turán Alapítvány szokott évente megrendezni, és amelynek idei fővédnöke Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke lesz. (A Kurultaj törzsi gyűlés, amelyen a „magyar, hun és türk tudatú népek” képviselői találkoznak, a vérrokonság katartikus átélése, valamint a gének mindenhatóságára, egyfajta pángenetizmusra épülő politikák kultiválása céljával.)
A magyar kormány és a parlament a közös életfa-akcióval hivatalosan is a politikai partnerévé emelt egy vérvonal-párti szervezetet, amelynek deklarált célja, hogy átírja a magyar múltat, és ellen-eredettörténetet állítson a tudományosan igazolható történetiség helyére. Az aktus egyúttal azt is megerősíti, hogy a Fidesznek már semmi se drága: még arra az identitáskoncepcióra is képes rácsatlakozni, amely a nemzeti önazonosságot a magyar nép embrionális, az államiság előtti és hitelesen dokumentálhatatlan állapotára alapozza, más, népvándorlás kori népek harci-hatalmi dicsőségeinek elorzásával.
Azzal, hogy Orbán Kazahsztánba is elmegy, semmi baj nem volna, ha ezzel bármit is segítene az ország modernizációján és gazdaságán. Egyelőre azonban egy lakókomplexum felépítése és egy mezőgazdasági konzorcium létrehozása mellett csupán lehetőséget jelentenek az ott kötött megállapodások, miközben a két ország közti kapcsolatot az azonnali életfaszállítás akciójával áttolta az üres, de annál konkrétabb és veszélyesebb, származás alapú szövetkezések területére. Jelen pillanatban fogalmunk sem lehet arról, hogy Kazahsztánban ki mit gondol a magyar-kazak vérvonalra épülő szövetségről, és főként hogy mit fog gondolni a beláthatatlan jövőben róla. Azt azonban nagyon is jól tudjuk, hogy az itthoni vérvonal-pártiak mit gondolnak.
Az Alapítvány körüli ideológusoknak régi célpontjuk Kazahsztán, hiszen az ország területe is beletartozott az áltörténészek számára kiemelt fontosságú, egykori Párthus Birodalomba. A Birodalom léte és népvándorlás kori mozgalmassága jó alkalmat kínált nekik ahhoz, hogy azonosságokat kreáljanak a szimpla párhuzamosságokból, és az ott megforduló szkíták és szarmaták, illetve hunok és avarok teljes harci dicsőséglistáját a sajátunkként emeljék át a magyar őstörténetbe, pusztán azért, mert néhány magyarelődnek tekinthető törzs találkozhatott velük. Ilyen ideológus Bíró András Zsolt is, aki – számos további, génfundamentalista áltudóssal – évek óta azzal foglalkozik, hogy a gének funkciójának kiforgatásával igazolja a magyarság örökös nagyhatalmi jogosultságát, az őstörténetén és a leszármazási kapcsolatain keresztül. Ezért jár Kazahsztánba is.
Genetikusi munkásságát legkevésbé sem a biológus kutatóvágya, hanem egy társadalmi (illetve annak képzelt) sértettség motiválja. Bíró legfőbb sérelme az, hogy a magyarság írott történelme sajnálatos módon nem igazolta vissza a magyarság determinált voltát a diadalra. Szavai ékesen bizonyítják, hogy nem tartja szükségesnek a különbségtételt egy nép állami és nem állami létének ideje között, és azt is, hogy nála egy ország társadalmának, államának sikereit kizárólag a harci potenciáljában lehet és kell mérni. „Őseink eljutottak egészen Hispániáig, 40 hódító hadjáratot vezettek és csak ez a 3 volt a vesztes, mégis 100 éve ezt tanítják (mármint hogy a csaták legtöbbjét elveszítette a magyar hadvezetés, L.J.). Kis, vesztes nemzetnek próbálnak beállítani, holott 350 évig (250-ig, L.J.) tartottuk magunkat folyamatos harcban (nem volt folyamatos harc, berendezkedő megszállás volt, L.J.) a kor legerősebb és legjobban szervezett államával, az Oszmán Birodalommal” – szokta magyarázni. Mint látjuk, a politikai elit háborúzási és hatalommegragadási törekvéseivel szemben mélyen alábecsüli a magyarság egyéb – szellemi, adaptációs, konszenzusteremtő, kultúraépítő, integrációs stb. – kreativitásait, és a Mártír-Magyarország eszméje érdekében eltekint attól, hogy különbséget tegyen az egyes veszteségek és a (Magyarország esetében soha be nem következő) totálisan vesztes állapotok között.
Kazahsztánba konkrétan a „magyar” szó és a „madjar” nevű törzsnév hangalakjának hasonlósága vonzotta Bírót, aki a kutatásaival egy speciális génközösséget akar bizonyítani, a magyarok és a Torgaj-vidéken élő madjar törzs tagjai között. Kapóra jött számára egy nemzetközi kutatás, amely azt mutatta ki, hogy a férfiak Y-kromoszómájának egyik jellemző génkombinációja (haplotípusa) több népnél is jelen van a térségben. Ami egyébként tudományos szinten csupán azt jelzi, hogy a magyarok, lengyelek, horvátok és ukránok jó részének voltak közös ősapáik, de ennél nagyobb jelentősége nincsen.
Számukra azonban van, mert ez a haplotípus a férfias nemi jellegért felelős, és ezért könnyen összeköthető, sőt, azonossá tehető a náluk oly fontos harciassággal, erőfölénnyel és dicsőségvággyal. Arról természetesen nem beszélnek, hogy a kromoszómának ezek a meghatározott génjei (ahogyan minden gén is) kizárólag külsődlegességeket, formákat, kémiai vágányokat szabályoznak, konkrétan az ádámcsutka nagyságáért, a szőrnövekedésért, a prosztata állapotáért, megbetegedési hajlamáért felelősek. Ám mivel ők értékhierarchiákat akarnak felállítani az egyes népcsoportok között, ezért valóban nem gondolkodhatnak másként, mint úgy, hogy a géneket az erkölcsi és gondolati értékek – „hazafias” attitűd, győzelmet garantáló stratégiai képességek, stb. – bekódolási lehetőségének potenciáljával is felruházzák. Ezért hiába a tudományos tapasztalat, amely szerint a gének közvetlenül nem határoznak meg mentalitást, ők ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy a lábszőrökért felelős génkombináció a speciális, és főként diadalhoz vezető harci-uralmi képességek átörökítésének tényezője. Afféle örökös dicsőség-gén. És hogy mindez a csoportokra vetítve is érvényes legyen, azt az ismeretet is eltüntetik, miszerint a meghatározó fizikai rasszjegyeket kivéve a csoportos átörökítést eleve több tényező is kizárja. Az egyik ilyen tényező az, hogy a nők nemspecifikus (a női nemről van szó) X-kromoszómájához csak nagyjából ötven százalékban kapcsolódik az Y (akkor, amikor fiú fogant meg), a másik pedig az, hogy a megtermékenyítés során az örökítőanyag megfeleződése majd véletlenszerű összeadódása eleve a variabilitást, és nem az egyformaságot garantálja.
Bíró tehát ennek a haplotípusnak a kimutatását és generalizálását tűzte ki célul. És bár a kazakok elzárkóztak az élőkön végzendő genetikai vizsgálatok elől, a temetőkben, a holtakon kutakodhatott, így a 2006-os expedícióján gyűjtött, régészeti mintákban sikeresen kimutatta az Y-kromoszóma említett génkombinációját. (A kutatásokba vélhetően állami pénzek is belefolytak, hiszen Bíró a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának munkatársa.)
Kutatásai az alapvizsgálatot – nem meglepő módon – azzal egészítették ki, hogy a törököknek, üzbégeknek, kirgizeknek, türkméneknek, egyes kínai népcsoportoknak, mongoloknak, jakutoknak, azerbajdzsániaknak stb., stb. is ugyanazok voltak a közös ősapáik, mert ők is rendelkeznek ezzel a haplotípussal. A vizsgálatot nyilván ki lehetne terjeszteni az összes európai népre (de hát minek?), majd a világ minden népére is (azt is minek?), és akkor hamar kiderülne, hogy más nagyrasszok tagjai közt is vannak ugyanolyan tempóban szőrösödő és prosztata-rákosodó férfiak, mint nálunk: na bumm. Bármely nép férfitagjaival állhatnak a férfiaink ipszilonközösségben, mint ahogyan ez magából a genom szerkezetéből is kitalálható, fölösleges külön vizsgálgatni. A kurultajosoknak a vizsgálatok kiterjesztése azonban más szempontból nem érdekük: azért nem, mert akkor lelepleződne, hogy az elkülönítésünknek nem tényleges, biológiai, hanem hazug ideológiai alapja van (gondolom, egy cigány vagy egy busman férfiminta Y-jai az ájulás szélére sodornák őket). Ezért ezt a kutatást soha nem fogják kontrollokkal kibővíteni. Ugyanakkor ragaszkodni fognak ahhoz a torzításhoz, hogy bármit, ami több férfiban is ott van, feltétel nélkül egy csoportspecialitás igazolásának kell látni, és nem csupán egy általános emberi tulajdonság szabályozójának. Ráadásul úgy, mintha egyetlen génkombináció egymagában meghatározhatná a teljes személyiséget.
Az Y-kromoszóma jelentőségének túldimenzionálásából pedig eljutottak legfőbb céljukhoz: a (nem létező) európai „ősgén” fogalmához, amivel hitük szerint élesen le lehet választani a magyarságot és rokonságát az emberiségről, és be lehet bizonyítani „isteni kiválasztottságát”. Elméleteik ezen a ponton kapcsolódnak szorosan Orbán küldetéstudatához, és válnak politikai jelentőségűvé. Ebben a dimenzióban az életfa sem pusztán a tiszteletre méltó hagyományőrzés része, hanem sokkal több annál: a magyar szupremácia, a felsőbbrendűségi tudat kifejeződése, amelyet a mitikus gondolkodásra jellemző, mindent egyenes vonalúnak és egygyökerűnek képzelő gondolkodás is táplál. Ha a vízióikban a magyarok voltak ott mindenkinél előbb, akkor az egyenesvonalúság okán nyilván mindennek a gyökerét is a magyarok adták, és minden szellemi produktumot is ők hoztak létre. Ebben a zárt logikában teljesen érthető, hogy az arabtól a görögön át a zsidó és keresztény mitológiákig minden kultúrában és vallásban jól ismert életfa úgy jelenik meg náluk, mintha egyedül a magyarok és – na jó, megengedik – a vérrokonaik specialitása lenne. Így a hagyományőrzés maga sem egyéb a köreikben, mint a kulturális jelenségek átértelmezése olyan csoportspecifikumokká, amelyeket szembe lehet állítani az univerzális emberi alkotóképességgel. (Hogy ez miért jó nekik, tulajdonképpen rejtély, hiszen csak ellentmondásokhoz vezet. Így például elég vicces, hogy miközben perdöntő csoportspecifikumnak tekintik a félhang nélküli pentatónia ismeretét, a rokonság bizonyítékaként kezelik a félhangokban gazdag, hétfokú kazak népzenét is. Valószínűleg botfülűek.)
Életfa hattyúkkal (ismeretlen szerző) – egymasert.hu
Bíró és küldöttsége évek óta jelenti hatalmas sikereit Kazahsztánból: büszkén mesélnek a tiszteletükre rendezett, kormányküldöttségnek kijáró díszfogadásról és a velük együtt utazó filmesekről. Hogy konkrétan mit kérdeztek tőlük az ottani riporterek, azt nem részletezik, de azt igen, hogy Üzbegisztánban és a muzulmán országokban is adtak róluk hírösszefoglalókat. Viszont panaszkodnak, hogy a magyar médiát eddig különösebben nem érdekelte a kazak-magyar ipszilonközösség. Megnyugtathatjuk őket, hogy ezután majd fogja. Végtére a Fidesz bulijává vált ez is. És mi ugyan tudjuk, hogy a Fidesz számára mindez pusztán ürügy, csupán a hatalom bebiztosítása érdekében felhasznált ideológia, azt is tudjuk, hogy náluk viszont véresen komoly. És most majd, június 3-án, az ünnepélyesen felállított életfa mellett ott feszít Lezsák Sándor, néhány, önmaga fontosságtudatától meghatott, párás szemű génmániás társaságában. A hivatalos dicsőségről, egyszersmind jó sok kutatási pénzről ábrándozók ezzel máris befutottak egy révbe: a vérvonal-eszme mint a legizmosabb magyar húzóágazat fog megjelenni általuk a nagy kazak pusztaságban.
Reménykedni már csak abban lehet, hogy amikor majd a Magyar Parlament alelnöke az életfa tövében előveszi áttört bakonyi faragásokkal díszített A-sípját, hogy megadja a hangot a Székely himnusz eléneklésére, a kazakok nem fogják érteni, mivégre ez a rettentő szomorúság, gyász és önsajnálat. Mi bajuk van ezeknek, hogy teli vannak sikergénnel, és mégis porladó szikláknak látják magukat, a népek harcának tengerében? Ha van a kazakokban egy kis jóérzés (és már miért ne lenne), úgy megsajnálják a boldogtalan társaságot, hogy ott hagynak életfát-avatóbeszédet, és keresnek egy jó kis kocsmát nekik. Ott aztán leitatják őket a kazakok gyümölcsös-mézes sörbetével, a sárga földig. Ha van egy kis szerencsénk, ebbéli állapotukban az Y-kromoszómákról inkább az XX-ekre lehet majd terelni a figyelmüket.
Annak vizsgálatában pedig úgy elmerülnek, hogy haza se jönnek többé, mi pedig csak elleszünk valahogy nélkülük is a csökött, liberális és minden ősi dicsőséget nélkülöző dezoxiribonukleinsavainkkal.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
