Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. május. 10.
- Részletek
- 2012. máj. 12. szombat, 06:15
- Megbeszéljük
„Szemenszedett nemigazmondás”, amit a médiahatóság állít
Arató András, a Klub rádió vezérigazgatója
Bolgár György: - A médiatanács tegnap hozott egy végzést. Na, nem egy olyat, amit várunk már jó ideje, hogy a bíróság döntése értelmében hoznak egy határozatot, és kihirdetik a frekvencia-pályázat eredményét, azok után, hogy az általuk győztesnek kihozott szereplőt a bíróság kivette a pályázók közül, hanem egy olyan végzést, amiben közölte, hogy eleget tett jogszabályi kötelezettségének és a 95,3 megahertzes pályázati eljárásban résztvevő ügyfeleket, köztük minket is értesít a megismételt eljárás megindulásáról. Vagyis megismétlik az eljárást. Mit jelent ez a te értelmezésedben?
Arató András: - Nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy van egy jogerős bírósági ítélet, és nem kívánja végrehajtani az ebben az ítéletben elmarasztalt fél, a médiatanács vagy NMHSZ, most már lassan nehéz szétválasztani, de nem is nagyon érdekes.
- Miért, mit kellene végrehajtani?
- Nagyon egyszerű a feladata, mert egyszerű feladatot adott neki a bíróság. Azt mondta ugyanis, hogy annak a határozatnak, amelyik ennek a bizonyos frekvenciapályázatnak az eredményéről szól, a 2-es pontját meg kell változtatni. A 2-es pontja egy sora ennek a határozatnak, az szerepel benne, hogy a pályázatnyertes az Autórádió Kft. És aztán szépen le is írja az indoklásban a bíróság, hogy az Autórádió Kft. nem létezik a pályázat szempontjából, mert azonnal ki kellett volna zárni. Vagyis utasította a bíróság a médiatanácsot arra, hogy törölje a pályázók sorából az Autórádió Kft.-t, továbbá arra is, hogy ennek megfelelően módosítsa a pályázat eredményét. Tehát itt új eljárásról szó sincs, miután az ítélet végrehajtásának a technológiai eszköze az, hogy határozatot hoz a médiatanács, ezért határozatot kell hoznia, ámde nem szabadon, ez nem egy improvizációs műfaj, hanem annak az előírásnak megfelelően, amelyik, ha úgy tetszik, olyan, mint egy törvény. A jogerős bírósági ítélet – nem jogi szakzsargonnal természetesen – olyan erősségű valami, ami ellen már nincs jogorvoslati lehetőség.
- Magyarán azt mondod, és azt mondja a Klubrádió, hogy a médiatanácsnak nem eljárást kell lefolytatnia, hanem egyszerűen határozatot kell hoznia.
- Pontosan így van. Ez tökéletesen és világosan látszik a bíróság ítéletében, amit egyébként április 4-én kézbesítettek. Tehát az a szöveg, hogy de ők csak május 4-én kapták meg a nem tudom én milyen periratokat, megint csak a csúsztatás, a hazudozás műfajába tartozik, tudniillik az ítéleten kívül más érdemi iratot nem kapnak a felek egy bíróságtól. Ez nem egy kioszk, ahol különböző papírokat lehet vásárolni és elvárni.
- Azt kapták meg, amit ők küldtek be a bíróságnak például?
- Nem is nagyon érdekel, hogy mit kaptak, mert ez az ő magánpostájuk, ha úgy tetszik. A bírósági ítélet elmondja, hogy mit kell csinálni. Ha netán tán a periratokat ők úgy csatolták volna a per folyamán, hogy az egyetlen példányukat beadták a bírósághoz...
-… Ezt elég nehéz elképzelni, ugye?
- Úgy gondolom, hogy ez amúgy is egy ilyen hivatal, az irathalmozásról és nem iratszűkítésről ismert, tehát jó néhány példányuk kell hogy legyen erről. Ráadásul a beadott példányszám is meghaladta bőven az egyet. Vagyis az, hogy május 4-én neki bármifajta új időpont kezdete keletkezett volna, szemenszedett nemigazmondás.
- Szóval egy hónapot már eleve késtek ahhoz képest, amikor nekik lépniük kellett volna.
- Átmenetileg, nem jogász lévén, meg hát mindent elemezni kell, egy pillanatra azon akadtunk fenn a veled való beszélgetésben is, hogy a jogszabály vagy az ítélet nem mondja meg, hogy mi a határideje az ítélet végrehajtásának. Minden olyan esetben, amikor nincs határidő megjelölve, a haladéktalanul szót kell alkalmazni. Éspedig a következő ülés napján kellett volna haladéktalanul határozatot hozni. Ha a második felében találna is valamifajta bonyodalmat a médiatanács, hogy tudniillik ha nincs az Autórádió Kft., akkor hogy kell megfogalmazni a végeredményt, azt, hogy az Autórádió Kft. törölve van ebből a versenyből, ezen sok dilemma nem nagyon érhető tetten. Ma nem néztem meg a honlapjukat, de a múlt héten ezzel a frekvenciával kapcsolatban egy információ volt a médiatanács NMHA honlapján, hogy ezt a pályázatot az Autórádió Kft. nyerte meg. Mindez másfél hónappal a jogerős ítéletet követően, amelyben benne foglaltatik, hogy Autórádió Kft. márpedig nincs a 95,3-as frekvencia pályázatán. Egyik munkatársam mesélte, hogy egyik szomszédja, aki minden bizonnyal a mostani kormánypárt szavazója, amikor értesült az ítéletről – egyébként Klubrádió-hallgatóról van szó –, tulajdonképpen örömmel állapította meg, hogy akkor a Klubrádió már rendben van. Mire az én munkatársam azt mondta neki, hogy ez nem egészen így van, mert van egy jogerős ítélet, és azt végre kell hajtani, és vagy végrehajtják, vagy nem. Mire ez a kormánypárti szomszéd azt mondta, hogy nahát, azért olyan nem csinálnak, hogy nem hajtják végre. Nem tudom, hogy a mai napon vajon hogyan reagál az eseményekre.
- Hogyan reagál például annak ismeretében, hogy ez a bizonyos tegnap meghozott végzés úgy fogalmaz, hogy a törvény alapján a megismételt eljárás ügyintézési határideje az ügyiratok hatósághoz érkezését követő napon, jelen esetben május 4-én kezdődik. De az eljárás ügyintézési határidejéről tudunk-e valamit? Szerintük május 4-én kezdődött, de mikor ér véget?
- Nem kezdődhetett május 4-én, tehát ez egy hablaty, ezzel időt húznak.
- Igen, szerintünk korábban, ő szerintük május 4-én, de ez az egyik kérdés. A másik, és bizonyos értelemben a fontosabb, hogy és mikor jár le? Mennyi idő alatt kell lefolytatni ezt az eljárást?
- Azt az abszurdumot is írja ez a közlemény, hogy lett volna neki egy nyolcnapos határideje arra a kötelezettségére, hogy értesítse az egykori pályázókat arról, hogy ő megkezdett egy megismételt eljárást. Siralmas a dolog, úgy gondolom, intellektuálisan mindenképpen, hatalmi szempontból nem. De azért mégiscsak azzal a helyzettel állunk szemben, hogy volt egy a közakaratnak nagyon megfelelő pályázat. Ugye a közakarat nem arról szólt, hogy itt zenei rádiót kell csinálni, a közakarat arról szólt, hogy például veled beszélgethessenek a hallgatók. Nem felelt meg a közakaratnak a hatvanszázalékos zeneitartalom-igény. Mégis lebonyolította a pályázatot, majd – mint kiderült, jogellenesen – hirdetett ki egy hadd ne minősítem, milyen pályázót nyertesnek. Ezután született egy jogerős bírósági ítélet, amelyik megállapította, hogy jogot sértett ez a médiatanács nevű entitás, majd nem hajtja végre ezt a bírósági ítéletet. Én szeretném megkérdezni, hogy vajon milyen legitimitása van annak a szervezetnek, amelyik egyébként elsősorban a saját maga által alkotott jogszabálynak, törvénynek sem megfelelően működik, és ezzel kapcsolatban össze-vissza, a valóságtól jelentősen eltérő kommunikációs célokat szolgáló – ugye, hogy provokatívan gyenge a Klubrádió pályázata stb. – dolgokat mond. Én azt gondolom, hogy ennek a médiatanácsnak nem lenne szabad a jövőben beleszólnia a magyar médiahelyzet kérdéseibe.
- Mindenesetre még az alapvető jogok országgyűlési biztosa, vagyis az egyetlen megmaradt ombudsman is alkotmányos aggályait fejtette ki éppen a médiatanáccsal kapcsolatban, az Európa Tanácsról most nem is beszélek. De még az alkotmánybíróságnak is voltak kifogásai a médiatörvényről. Szóval a végén még ott találjuk magunkat, hogy nem lesz, aki lebonyolítsa ezt a megismételt eljárást? Nekünk az volna az érdekünk, hogy akár legitim akár nem legitim, hozzon egy döntést, nem?
- Hadd hangsúlyozzam, itt megismételt eljárásról beszél a médiatanács, és nincs joga megismételt eljáráshoz.
- Csak új határozatot hozhat.
- Határozatot hozhat: a korábbi határozatának a 2-es pontja nem így van, hanem úgy van. Kész. Nagyon egyszerű a feladat. Nem akartam elmondani ezt a gyermekded hasonlatot, de ha már így benne vagyunk: ha mondjuk irodalomból annak idején írt valaki dolgozatot, akkor ugye kapott irodalom osztályzatot a fogalmazásra meg nyelvtanra. És mondjuk két piros vonallal aláhúzták azt, ha tegyük fel, az állat szót egy l-el írta. De ez nem jelenti azt, hogy Móricka, amikor hazamegy a dolgozatát kijavítani, akkor írhat egy másik fogalmazást. Nem, neki mondjuk közepes lett a fogalmazása és elégséges lett a helyesírása, de egyébként ki kell javítani a helyesírási hibát.
- És akkor most ülünk és várunk a megismételt eljárásra, vagy ebben van valami szerepünk?
- Semmilyen szerepünk nincs, ugye azt írja a médiatanács ebben a műfajában nem meghatározott rövid kis szösszenetben, hogy most elkezdi értesíteni a pályázókat. Mi még nem kaptunk erről értesítést, tehát nem tudjuk, hogy milyen szöveget fogunk kapni. Az a sajátos helyzet egyébként, hogy amikor egy hatóság nem hajt végre egy jogerős ítéletet, akkor annak nem nagyon van jogorvoslati lehetősége. Ha te nem hajtasz végre egy jogerős ítéletet, akkor behajtják rajtad, elveszik az autódat, a házadat, a fejhallgatóját a Klubrádiónak, és így tovább és így tovább. Ugye egy hatóság megteheti különösebb következmény nélkül, hacsak nem a közvélemény nyomása egy komoly következménye ennek a dolognak. De nincs olyan eljárási elem, legalábbis az én ismereteim szerint, amiben ki lehet kényszeríteni egy jogerős ítélet végrehajtását.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!