A szakdolgozat-ügy vége



E hét elején a Pécsi Egyetem nyilvánosságra hozta annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet a két felállított bizottság folytatott le Gyurcsány Ferenc plágiumgyanúba hozott szakdolgozata ügyében. Eddigi ismereteinkhez képest (lásd: A gyanú árnyékában) néhány érdekességet tudtunk meg. Tételes megállapítást nyert, hogy Gyurcsány szakdolgozatának egyoldalas bírálatában valóban van néhány olyan pont, amely a másik szakdolgozatra nézve is releváns lenne, méghozzá oldalszám szerint. Ez a tény azonban – szögezik le a jelentés szerzői – nem alkalmas rá, hogy a bizottság szerzői jogi természetű megállapításokat tegyen. Ami nem is csoda, hiszen, mint mondják, a szakdolgozat valójában nem több, mint egy írásbeli záróvizsga, ezért tudományos munkának nem tekinthető. Így tehát ilyen esetben a szó szoros értelmében vett plágiumról nem is beszélhetnénk, ami természetesen nem jelenti azt, hogy illendő dolog lenne másolni. (Közönséges vizsgadolgozat esetében sem, persze.) Megtudtuk továbbá, hogy Gyurcsány szakdolgozata még valamikor 1990 és 2000 között eltűnt, két másikkal együtt a sok ezerből, ami ugyan eléggé bizarr tény, de újmódi összeesküvéselméletek megalapozására nem alkalmas.

Nem tudom, hogy ezek a megtalált dokumentumok most hozzáférhetők-e végül is a nyilvánosság számára, ami ugyanis egy többé-kevésbé objektív véleményalkotást tenne mindenki számára lehetővé. Úgy tűnik, hogy nem, mivel Szabó Zoltán, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, a Bolgár Györggyel folytatott beszélgetésben nem erre az írott anyagra hivatkozott, hanem a HírTv-ben bemutatott papírlapok onnan ellesett szövegrészeire. Eléggé meggyőző módon sikerült azonban így is megmutatnia, hogy a szóbanforgó bírálat vonatkoztatása vagy az egyik, vagy a másik szakdolgozatra nézve nem helytálló. Ugyanis:

1. A másik szakdolgozat nem úgy osztja föl az anyagát, hogy a 35. oldalig csak a szőlészettel, utána pedig csak a borászattal foglalkozik.

2. Gyurcsány szakdolgozata nem csak 1978-ig idézi a szakirodalmat. Rendszeresen ugyan csak addig, esetlegesen azonban tovább is.

3. A Gyurcsány-féle dolgozatnak a csapadék eloszlásával foglalkozó passzusait érintő bírálat jogos ugyan, de a másik szakdolgozat megfelelő helyére nem vonatkoztatható.


Tough ending of an ordinary day – flickr/chael

Mindezek a tételek eddig a plágiumvád kiindulópontját képezték. Lehet, hogy valami kis erejük még megmaradt, a méregfoguk azonban alighanem ki van húzva. Hogy a plágiumvád „megdőlt”, vagyis hogy meg lett cáfolva, ebben a formában persze – a bizonyítási és cáfolási kötelezettségek és lehetőségek természete folytán – nem mondható ki, de hogy a bizonyítása nem sikerült, az bizonyos. Annak tehát, aki ki akar tartani mellette, a jövőben kissé jobban kell fölkötnie majd az alsóneműjét.

Mindezek után azonban azt joggal kérdezheti meg tőlem a kedves olvasó, mi a csudának kell akkor ezzel a váddal megint egyszer foglalkoznom? Nos, azért, mert nem egyszerű magánügyről van szó, jóllehet egy igaztalan váddal akkor is foglalkozni kell, ha magánügy. Itt azonban a Demokratikus Koalíció nevű párt jövőjéről is szó van.

A föntiekből kitűnik, hogy az ügynek jogi következményei nem lesznek, mert nem lehetnek – legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Morális szempontból azonban, aki akarja, mint gyanúra továbbra is hivatkozhat rá, ahogyan hivatkozni szokás az őszödi beszéd retorikus túlzásaira mint egzakt tényállításokra („Hazudtunk reggel stb.”) A jobboldali megítélésekkel aligha érdemes foglalkoznunk, de a baloldalon is létezik a volt pártelnökkel és miniszterelnökkel szembeni gyűlölet. Ennek okai egy szociálpszichiátriai elemzés tárgyai lehetnének, én a jelenséget leginkább a fordított machiavellizmus és a politikai mazochizmus címkéivel tudnám jellemezni.

Hogy aztán ennek megtapasztalása nyomán nem tette volna-e jobban annakidején a lemondott pártelnök-miniszterelnök, ha Charles de Gaulle módjára visszavonul, s megvárja, amíg visszahívják, ez vita tárgya lehet. Én mindig is úgy gondoltam, hogy igen, mivel ha visszahívják, az egy diadalmas visszatérés lesz, ha meg nem, akkor úgyis mindegy. De hát ő nem így döntött, így most egy másik helyzettel van dolgunk. Ebben a helyzetben most elemzők és publicisták latolgatják, hogy a folyamatos vádak és gyanúsítások tönkretehetik-e végleg Gyurcsány politikai karrierjét, s ezzel megpecsételhetik-e a Demokratikus Koalíció további sorsát. Az ilyetén vizsgálatokkal természetesen lehet és szabad is foglalkozni. A végső szót azonban úgyis a választók fogják majd kimondani. A választók megbocsátották Hornnak, hogy pufajkás volt, Medgyessynek, hogy ő volt a D-209, vagy legalábbis figyelmen kívül hagyták, és nem törődtek vele. Hogy a jelenlegi magyar miniszterelnöknek mi mindent bocsátanak meg fanatikus hívei (lényegében azon az alapon, hogy csak a szocik vissza ne jöjjenek), azzal foglalkozni sem érdemes. A választásokon azonban a nép, kezdettől fogva és mindig is, vagy jól szokott dönteni, vagy rosszul – de akár így dönt, akár úgy, a döntése mindig legitim. Szóval hagyjuk rá ezt az ügyet is.



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!