Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. június 21.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2012. június 23. szombat, 04:43
- Megbeszéljük
Teljes fegyverletétel jegybank-ügyben
Draskovics Tibor, volt pénzügyminiszter
Draskovics Tibor: - Az egész mai magyar sajtóban sok szó esik a jegybanktörvény legutóbbi változatáról. És mindenki megnyugvással, hozzáteszem, én is, gondol arra és beszél arról, hogy na végre, mintha akkor itt kijózanodna a kormány és a dolgok helyes irányba indulnának.
Bolgár György: - Én azért nyugtalan vagyok. A kérdéseimben is Róna Péterhez azért az volt, hogy akkor ezzel így rendben van, egy levéllel. Mert mintha mégsem teljesítenénk minden feltételt. Szóval még mindig bújócskázunk.
– Lehet, hogy így van, nem ismerem a részleteket, és ott sok minden lehet. De van még egy szempont amire talán érdemes felhívni a figyelmet. A rádióhallgatók memóriája biztosan tovább tart mint hat hónap, mert azért emlékszünk, hogy valamikor decemberben kapott a magyar kormány levelet az Európai Bizottság elnökétől és a Valutaalaptól, amelyben nagyon udvariasan és nagyon határozottan felkérték a magyar kormányt arra, hogy állítsa meg a parlamentben a jegybanktörvény akkori vitáját, ne szülessék meg az a törvény, amellyel kapcsolatban már akkor jó néhány aggályt fogalmaztak meg.
– Hiszen már előre lehetett tudni, hogy súlyosan akarják korlátozni a jegybank függetlenségét.
– Így van. Akkor ezt a magyar kormány nagyon határozottan elutasította, és ha szabad azokkal az egyébként általam nem nagyon szeretett háborús hasonlatokkal élni, amelyek ma olyan népszerűek, háborút indított az Európai Bizottság és a Valutaalap ellen, és tegyük hozzá, a jegybanki függetlenség ellen. És most, hat hónap után, ha jól értem, teljes fegyverletétellel fejezi be ezt a teljesen értelmetlen háborút. Úgy, hogy közben elvesztegettünk hat hónapot, elszenvedett az ország egy súlyos tekintélyvesztést, hozzáteszem, a kormány is. És ez nemcsak az én önérzetemet sérti, hanem gondolom, valamennyiünkét, de rettentő sokba is kerül nekünk.
– Igen, a Nemzeti Bank becslése szerint havi körülbelül tízmilliárd forintba.
– Erről van szó, és ráadásul, ha most meg is oldódik, és legyünk optimisták, megoldódik ez a vita, sajnos a tekintélyveszteség megvan, a bizalmatlanság megvan, ez nem oldódik meg a törvény megszavazásával, nem oldódik meg a Valutaalappal folytatandó tárgyalások megkezdésével, ez beépült részben a kamatokba, részben a velünk szembeni magatartásba. Tehát akkor, amikor örülünk vagy adott esetben még tapsolunk is a kormány győzelmének, hát szó sincs semmiféle győzelemről, egy teljesen értelmetlen vita végül is vereséggel történő lezárásáról van szó. Amibe belemenni sem lett volna szabad. És ráadásul nemcsak arról van szó, hogy vitáztunk valami érdektelen kérdésen a fél világgal, hanem egy olyan ügyben folytatott vitát a kormány, amely egyébként nem Magyarország érdekét szolgálta. Furcsa módon ebben az egész hathónapos történetben nem nagyon emlékszem arra, hogy a kormány komoly érveket sorakoztatott volna fel amellett, hogy miért jó ha a jegybanktörvény úgy, ahogyan azt a kormány javasolta és a parlament megszavazta.
– Akkor magyarázza meg nekem. Ön politikában is járatos, évekig vezetőként dolgozó pénzügyi szakember. Mi a fene értelme volt ennek, azon kívül, hogy megmutattuk a muszklinkat, ami végül is gyengébb volt, mint az Európai Bizottságé meg az IMF-é. De ezenkívül a kormányzat nagyon sok tekintetben már most is erős befolyást tud gyakorolni arra, hogy a Nemzeti Bank mit csináljon és mit ne csináljon. 2013 tavasza után pedig totális befolyása lesz rá. Mi értelme volt ennek akkor most?
– Hát rossz alany vagyok ennek a jogos kérdésnek a megválaszolására, és nem hiszem, hogy pénzügyi vagy kormányzati tapasztalat birtokában ez megválaszolható lenne. Én magam úgy gondolom, hogy nem volt értelmes, hacsak nem azt akarta törvénybe foglalt módon mintegy deklarálni a kormány, hogy valamennyi független intézmény fölött így vagy úgy, de kontrollt képes gyakorolni, és ennek a közvetett finom technikáit nem tartja elégségesnek, hanem ország-világ arcába akarja vágni, hogy de igenis képes érvényesíteni az akaratát és a szándékát. Ezt tudom az egyetlen érvnek tekinteni.
– Szóval ki az úr a házban. Ki az úr minden házban.
– Így van. Hozzáteszem, és ez szerintem az egész kérdés leglényegesebb pontja, hogy a jegybanki függetlenség nem pusztán elvi kérdés, amely, ha úgy tetszik, szépészeti megfontolásból kell hogy így vagy úgy eldőljön. Akkor, amikor a jegybanki függetlenség törvényi garanciái mellett szólalt meg az Európai Bizottság vagy éppen a Valutaalap, Magyarország érdekében szólalt meg, mert el akart hárítani olyan veszélyeket, amelyek nem biztos persze, hogy valósággá válnának vagy váltak volna. De legalábbis jelentős kockázatot hordoztak, hogy tudniillik a kormányzati befolyás az indokoltnál és megengedhetőbbnél nagyobbá válik a jegybank politikájára. Mert minden nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy ez rosszabb gazdaságpolitikához, rosszabb gazdasági teljesítményhez és tegyük hozzá, piaci bizalomvesztéshez vezethet. És ez a „harcolunk a világgal szemben” magatartás pont ezt a piaci bizalomvesztést erősítette tovább, amelynek egyébként természetesen más okai is vannak és voltak.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
