Megrendelők kérték
- Részletek
- 2012. július 10. kedd, 03:40
- Endrődi Gábor
Megrendelést adott fel a Fidesz-frakció a kormánynak és a kormány, amelyet az EU-biztosok vagy a Velencei Bizottság bírái is csak nagy ritkán tudnak meggyőzni vitás kérdésekben, most szó nélkül vigyázzba állt. Tudjuk, a megrendelő nagy úr, különösen ilyen, finoman szólva is megrendelés-hiányos időkben; illik vele udvariasan beszélni és színvonalasan kiszolgálni. Lelki szemeinkkel szinte látjuk, ahogy a felcsúti kúriában két éve még lábujjhegyen közlekedő, szépreményű képviselőjelölt mostanra elnyújtózik a fotelban, kényelmesen rágyújt egy szivarra és tudatja a meglepett házigazdával: ő addig egy tapodtat sem mozdul innen, amíg a megrendelés ügye nem rendeződik megnyugtatóan. Mert őt a nép küldte ide ezzel a feladattal, és a nép ügyénél ma nincs fontosabb. Ideje meg van bőven: legfeljebb amíg várnia kell, ír egy új médiatörvényt vagy egy polgári törvénykönyvet a dohányzóasztalon.
Soha megrendelés ne teljesüljön hamarabb. Egy elsőbbségi levelet nem visz ki a posta annyi idő alatt, amíg a nemzetgazdasági miniszternek sikerült háromszázmilliárd forintot találnia a 2013-as költségvetésben. Nem hiába utasította a főnöke, lásson azonnal munkához. S határidős megrendelésnél egy rendes cég nem ismer hétvégét vagy kötött munkaidőt. Éjszakai magányában a miniszter azután határozottan optimistább lett a haza gazdasági növekedését illetőn, s szigorú ember lévén egy mozdulattal egyúttal a jegybankot és az államkincstárt is megterhelte tranzakciós adóval. A nemzeti együttműködés rendszerében mindent alá kell rendelni a nagy célnak; az állam sem kivétel, akár saját magát is keményen megadóztatja, csak hogy az embereknek jobb legyen. Nos, valószínűleg ez az a pont, amikor sokat látott bankárok azt mondták a mellettük álló kollégának: csípj meg, hogy nem álmodom ezt az egészet.
A kormány persze nemcsak teljesít megrendeléseket, jócskán ad ki újakat is. Csak úgy áradnak a megrendelések óriásplakát-hirdetésekre az államtól és kapcsolt részeitől. Történelmileg úgy alakult, hogy ezek általában ugyanannál a cégnél landolnak; de azt még a legegyszerűbb gondolkodású polgár is beláthatja, hogy óriásplakátot csak annál lehet megrendelni, akinek van belőle. Se szeri se száma a kommunikációs cégeknek szóló milliárdos megbízásoknak, melyek mind-mind a nép akaratát tudakolják és szelíd szóval biztatják: adjon csak bátran megrendeléseket a kormánynak. Az állampolgárnak a konzultációs kérdőíveken csak a megfelelő rubrikát kell beikszelnie, s akarata máris teljesül, ha nem is holnap. A világot se egy nap alatt teremtették; hat napig csak készült, aztán a hetedik napon beindult.
Az okos parasztember (népmese-illusztráció) – mozaweb.hu
Azt ugyan még nem sikerült pontosan kideríteni, hogy a telefonadót, a biztosítási adót, a tranzakciós adót, a behajtási adót, a hídadót és még néhány tucat másfajta fizetnivalót pontosan ki is rendelte meg a nemzeti együttműködés kormányától, de legyünk nyugodtak: valahogy úgy történhetett, hogy az egyszerű állampolgár leült az asztalhoz asszonyával, osztott-szorzott, prospektusokat tanulmányozott és végül úgy döntött, a telefonadót a versengő ajánlatok közül végül mégis a magyar kormánynál rendeli meg. A jó minőség, a precíz végrehajtás mellett feltételezhetően a szuperrövid határidő szólt a nyertes mellett, meg hát a kiváló referenciák is arról tanúskodnak, hogy adóban egyszerűen verhetetlenek vagyunk.
Mi sem természetesebb, mint hogy ha ennyire megy a szekér, alvállalkozókat kell igénybe venni. Akinek ilyen üzleti partnerei vannak, könnyű az élete: egyetlen megrendelést sem kell visszautasítania. A magyar kormány rendkívüli és meghatalmazott alvállalkozója maga a megtestesült univerzalitás: ma vasutat korszerűsít Csongrádban, holnap szennyvíztisztítót épít Zalában, hogy a számtalan útépítési megbízásról most ne is essék szó. Magunk részéről azon sem csodálkoznánk, ha legközelebb valamelyik olimpiai selejtezőt is ő nyerné: van még idő eldönteni, magán az olimpián melyik konzorciumi partnere induljon. Csak tolongjanak.
Vannak aztán speciális, nagy szakértelmet igénylő megbízások: amikor az állam pályázati kiírásokat rendel, aztán szinte tanácstalan a jobbnál jobb földbérleti pályaművek láttán. Ahogy a miniszterelnök mondta, ahol eddig egy bérlő volt, most 30-35 pályázó nyer. Azon nincs mit csodálkozni, hogy a nyertesek egy családhoz tartoznak: a magyarok családcentrikus felfogását minden szociológiai vizsgálat alátámasztja. A nyolcvanéves budapesti nagymama élettapasztalata ötvöződik itt a tetőfedő vej legendás szorgalmával, földet meg már mindketten láttak, ha máshonnan nem, a vonatablakból biztosan. Az állatok meg majd ellesznek valahogy; ez mindig is így volt.
Egyvalamiből lehet itt probléma a közeljövőben, és bizony érdemes lenne a kérdést már most a súlyához méltóan kezelni. Mert mihez kezd a kormány, ha a megrendelések immár nemcsak a választópolgároktól, a parlamenti frakciótól, hanem az egész földkerekségről áramlani kezdenek? A brüsszeli eurokraták máris zavartan toporognak: lám, Magyarországnak sikerült, mi mégis mi a fenére várunk? Hogyan lehetséges az, hogy a kis, nyersanyagokban szegény ország két év alatt ki tud szabadulni a világgazdasági krízis szorításából, és megy, mi több, vágtat előre, mi meg csak ülésezünk itt, minden kézzelfogható eredmény nélkül? Nos, ha ez a helyzet bekövetkezik, csatasorba kell állítanunk kicsit és nagyot, s mára már formába öntött országépítő szabadalmunkat minden létező helyen le kell védetnünk.
Onnantól kezdve életünk soha nem látott fordulatot vesz: nem lesz egyéb dolgunk, mint hogy besöpörjük a NER-franchise díjakat és néha kiruccanjunk az Azori-szigetekre vagy Írországba, beállítani a helyes adómértékeket. S hogy a vevő érezze, törődünk vele, időnként majd átnevezzük a járulékot adóvá, az adót illetékké, kieszelünk néhány hátbavágóan új adónemet, s néha igazítunk valamit a berendezésen is: például elnevezzük a pénzügyminisztériumot a nemzeti haladás minisztériumának, sőt ha nagyon kérik, esetleg ajánlunk valakit a rokoni körből főbírónak vagy médiafőnöknek.
Csak az ad okot aggodalomra, hogy ebben a szemünk előtt tökéletesedő rendszerben állampolgárra szinte már nem is lesz szükség.
Endrődi Gábor közgazdász, cégvezető
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
