Hiller-sirató, karantén mellől
- Részletek
- Napi apró
- 2010. június 19. szombat, 05:10
- Lévai Júlia
Több mint két héttel ezelőtt (május 31-én) azt írták a Magyar Nemzet című lapban, hogy „Pénzesővel búcsúzik balliberális klientúrájától a Miniszterelnöki Hivatal”. A kijelentést természetesen olyan felsorolás követte, amelyben kizárólag liberális és baloldalisággal felcímkézett lapok, illetve szerzők szerepeltek mint a Nemzeti Kulturális Alap támogatottjai. A felsorolás látszólagos hitelességét az adta, hogy a lap a kancellária honlapjára hivatkozott. A cikket néma csend követte: sem a kancelláriától, sem a szóban forgó pénzekért felelős Hillertől vagy a sajtósától nem érkezett semmiféle tárgyszerű helyreigazítás. Ezután a lap állításai bekerültek a lapszemlékbe, s így az általános hírforgalomba, természetesen a „balliberális” elnevezés kritikátlan átvételével együtt. Amellyel a hírközlők – nem mellesleg – függetlenségüktől vagy pártállásuktól függetlenül buzgón és folyamatosan eleget tesznek kiötlője, a náci szellemű újságíró igényének: a „bal” szó negatív jelentéstartalma („rossz, silány, gyenge, elvetendő”) vetüljön rá mindkét politikai irányzatra: szocialistára és liberálisra. Rá is vetül, minden pillanatban, miközben a közvélemény ezzel a hírrel ezúttal is újabb igazolást kapott ahhoz, hogy nem ok nélkül vetül. Ezek is csak olyanok, mint a többi; állami pénzből kizárólag a sajátjaikat tömik. Arról most itt ne beszéljünk, hogy a kultúra területén ugyan mit jelent a „sajátjaink”, meg a „nem sajátjaink”, és hogy általában véve van-e értelme baloldali-jobboldali irányzékokat vizionálni irodalomban, színházban, művészetben – az egy másik téma. A lényeg, hogy emberek tömege könyvelte el Hillert részrehajló osztogatóként.
Több mint két héttel később, június 17-én Bolgár György felhívta a volt kulturális minisztert, aki az elmaradt helyreigazítások egy részét közzétette a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Elmondta például, hogy a szóban forgó alap pénzeiből egy Csoóri Sándorról szóló könyv – nyilván jobboldali – szerzője, sőt, maga Csoóri Sándor is kapott pénzt, mi több, nemrég éppenséggel az ugyancsak jobboldali Szőcs Gézát is támogatták innen. A riporteri hüledezésre – hogy ugyanis miért nem mondták ezt már akkor is, amikor megjelentek a fals információk – Hiller kitérő választ adott, mindazonáltal örömét fejezte ki a lehetőség miatt: „Látja, ezért remek a mostani beszélgetésünk!”. Hogy ezzel miként billen helyre az egyensúly például a Magyar Nemzet olvasóinak, illetve a hírek hallgatóinak táborában, arra önerőből kellett válaszolnunk: sehogy. A Klubrádió hallgatói közt csak kevés számú Magyar Nemzet-olvasó található, és az sem azért van ott, hogy az ilyen információkat adja tovább, sőt, éppen ellenkezőleg: ezek azok, amelyekről mélyen hallgatni fog. Ugyanígy Csoóri Sándortól vagy Szőcs Gézától is csak a demokráciától minden ízében átitatott helyzetben várhatnánk el, hogy jelentkezzen: „elnézést, hazudni tetszenek, én is kaptam”, ez viszont nem a demokráciától minden ízében átitatott helyzet. Az MTI hírei közé pedig ez az interjú nem fog bekerülni. A médiába pumpált hazugság tehát a többség előtt továbbra is igazságként lesz jelen.
A további helyreigazítandókat illetően Hiller mindenkit az NKA honlapjára irányított, mondván, hogy ott egyértelműen elolvasható minden, és aki akarja, tisztán láthatja a valóságos arányokat.
Jó, legyen aszerint, ahogyan azt Hiller elképzeli: működjön így a baloldal kommunikációja, alapuljon az állampolgári önkéntességen. Valahányszor baloldali kormány van hatalmon, az állampolgár reggeltől estig készenléti állapotban őrködjön a kormányról közzétett információk igazságtartalma fölött, tudomásul véve, hogy a hatalmon lévők erre nem képesek, vagy hogy az derogál nekik. Az állampolgár a szokásosnál is nagyobbra fejlessze paranoiáját (ez nem olyan nehéz, a paranoia nálunk népbetegség, amely cseppfertőzéssel terjed), és ahány cikk megjelenik, s abból akárhány hírt készítenek, annyiszor fogjon azonnal gyanút. Számítógépén mindig minden honlap álljon készen arra, hogy leleplezhesse a cikkekben említett tények, adatok, arányok hamisságát. Ha elolvasta és feldolgozta, gondoskodjon róla, hogy mindenkihez eljussanak a korrekciók. Hogyhogy, hogyan gondoskodjon?! Foglalja rendszerbe, írja meg, pontokba szedve. Szállja meg a nyomdákat, foglalja le a sajtót. Kényszerítse ki, hogy megjelentessék. Álljon ki a Nemzeti Múzeum lépcsőjére, és szavalja el versben. Azután menjen fel a Várba, és szabadítsa ki Táncsicsot, ahogyan kell.
Az az érzésem, hogy ez a tömeg viszont Hillert és az OKM sajtófelelőseit már nem akarja majd kiszabadítani. Azt fogja gondolni ugyanis, hogy mostanáig helyettük kellett dolgozni, kellett őrködni az információk egyértelműségén, kiegyensúlyozásán. Mi szükség akkor rájuk? Semmi. Mindezzel önmagukat zárták karanténba. Még egy sajtóhelyreigazítás erejéig sem érdekelte őket, hogy mit gondolnak róluk a polgárok, mindegy volt nekik, milyen híreket adott róluk a sajtó. És nemcsak ez ügyben, hanem ezer másban. Úgyhogy most már maradjanak ott, ahol vannak, a saját korlátaik között. Mi pedig, ha keserűen is, de csak kívülről nézzük őket, ahogyan a karanténon belül, miniszter és sajtótitkárai egymás közt is remekül el tudnak beszélgetni. Jobb sorsra voltak érdemesek.
(Lévai Júlia)
