A szótlanság szabadsága
- Részletek
- Vendégek
- 2010. június 21. hétfő, 04:58
- Hanák András
Hanák András
2009 vége táján a Fundamentum felkérésére terjedelmesebb cikket írtam a szólásszabadság elmúlt húsz esztendejéről. A cikk az alábbi személyes hangvételű sorokkal nyit.
„A sajtószabadság visszaszerzésének huszadik évfordulóján egy gondolat bánt engemet. Attól tartok, hogy újabb húsz év elteltével temetni fogjuk a szólásszabadságot, és a sírt tisztelők, barátok, ellenfelek és orgyilkosok majd úgy állják körül, hogy arról a sajtó már nem tudósít. Vagy ha tudósít, akkor helyreigazítják, nyilvános elégtétel adására kötelezik, véleményét megválaszoltatják, továbbá azok, akikről a lapok azt írják, hogy krokodilkönnyeket hullattak, több tízmillió forintnyi kártérítés iránt perelnek jó hírnevük megsértése miatt. Miközben arról már senki sem ír, hogy a temetéssel egyidőben zajló, a kormányzat által támogatott győzelmi autodafé rendezését az eseményt szervező magáncég közbeszerzés nélkül kapta meg, és bőkezű díjazásának felét már vissza is osztotta a következő választásra készülő állami és pártpotentátoknak. Vagy ha a megfogyatkozott sajtó az autodaféról mégis tudósítana, akkor ismét lásd a fentieket: helyreigazítják, kukoricára térdepeltetik, kemény sérelemdíj megfizetésére kötelezik, és még az is megeshet, hogy a lapszám, az internetes hír megjelenését előzetes korlátozásként betiltják. De az se kizárt, hogy az önérzetében sértett politikus rutinszerűen felhívja a sztárügyvédet, aki rutinszerűen büntető feljelentést tesz nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás bűntette miatt. És mindezen retorziókon senki sem fog nagyon meglepődni, ez lesz a megszokott, a rutin, az élő jog. Ez az egy gondolat bánt engemet.”
Rossz álmomban sem gondoltam volna, hogy alig telik el egy év, és vízióm valóra válik. Nem sejtettem, hogy miközben reflexióimat írom, mások már a sajtót, a szólást kalodába záró törvénytervezeteket tákolják össze. A sajtóról, a médiáról, annak alkotmányáról egy hete beterjesztett önálló képviselői indítványokat elolvasván, a szó fennakad, nem jön szó számra, nem is hiszek az előttem sorjázó szavaknak. Speechless vagyok. Élnék a szótlanság szabadságával. Inkább felidézem cikkem záró sorait.
Speechless - flickr/Hilarywho
„Vegyük figyelembe, hogy a szólás lehetősége, szabadsága, véleményünknek polgártársainkhoz történő ellenőrizetlen eljuttatása mégis az utolsó mentsvárunk lehet. Ha történetesen az ügyész nem azt teszi, amit kellene, ha részrehajlóan üldözi a bűnt, ha letér a törvényesség útjáról, akkor a sajtó marad, amely erről - olykor pontosan, olykor pontatlanul - tudósít. Ha a rádiófrekvenciák elosztása során vélhetően (gyaníthatóan) a politikai alku során kialkudott pályázó jut előnyhöz, a sajtó marad az egyetlen intézmény, amely erről - hol pontosan, hol pontatlanul - hírt hoz. És ha mindaz, ami a jövő zenéje, amiről egyelőre nem is tudunk, bekövetkezik, könnyen meglehet, hogy a sajtó, az új média, a blogszféra marad az utolsó mentsvárunk. Ehhez a következtetéshez józan fejjel gondolkozva, érvelve is eljuthatunk. Erről ma még szabadon vitázhatunk. De ebben a racionális diskurzusban olykor nem árt egy csepp heroizmus, némi pátosz. Ebben a szellemben tekintek az elkövetkező húsz esztendő elé. A szólásszabadságról szóló történetünkben eddig is akadtak, és a jövőben is akadni fognak olyanok, akik elbuknak. A gondolat, amely bánt engemet, egy víziót is kialakít: ezeket a hősöket és a névtelen anti-hős elesetteket a túlélők majdan lassú gyászzenével és fátyolos zászlók kíséretével egy közös sírnak adják, kik érted haltak, szent szólásszabadság!”
Arany János túlélte ezt a kort, a temetésről hazafelé gyalogolván kitért egy úri lócsiszár elől, majd hazaérve gondosan bezárta kertje kapuját, és a szólás szabadságát elhallgattató zsarnokokról az alábbi sorokat vetette papírra.
Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte:
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!
Hanák András, ügyvéd
Írásai a Galamusban:
Marad a híresztelés
Alkotmányozni nem mindig szabad, de olykor érdemes
Kerget a tatár