Száll a turul fészkére


A magyar miniszterelnök keményen dolgozik. Fáradhatatlanul föllép mindenütt, ahol lehetősége van rá. Ha Londonban és New Yorkban nincs, hát Kutaisziban és Vilniusban, ha Lourdes és Fátima nem megy, jöhetnek olyan zarándokhelyek, mint Ópusztaszer és Lakitelek. Külföldön előszeretettel és teljes lelki nyugalommal beavatkozik az ottani belügyekbe, hiszen Grúziában még be lehet mutatni őt úgy, mint aki Európát képviseli, Litvániában meg anélkül szidhatja a kommunizmust, hogy bárki rákérdezne a fasizmussal szembeni elnéző magatartására. Igazán elemében azonban nyilvánvalóan idehaza van.

Természetesen egy pillanatra sem hagyná abba az IMF-hitellel kapcsolatos szélhámoskodását és hazudozását. Félnaponként váltogatva fejezi ki készségét a szerződés megkötésére, illetőleg elutasítására. A nemlétező IMF-lista nemlétező szörnyű pontjaival való rémisztgetés már állandó belpolitikai propagandafogássá vált, és az is maradt nála. Ehhez most mellékszálként hozzájött a 2008-as szerződés folyamatos rágalmazása: az államadósság szintje nem indokolta (nem is azért kötötték, hanem a devizatartalék katasztrofális helyzete miatt), a külföldi bankokat segítették belőle (igen, olyanokat, mint az OTP) stb. Semmilyen okot nem látok rá, hogy módosítsam korábbi véleményemet: csak az időt húzza, addig, amíg a Nemzeti Bankot nemcsak de facto (mint már jelenleg), hanem de jure is (az elnökváltással) az uralma alá veti, s akkor aztán két kézzel nekiállhat a 2008-ban fölhalmozott devizatartalék elszórásának.

Ó, hiszen Magyarország erős, nem kell neki külső segítség, aminek az árát netán megszorításokkal kellene megfizetni: majd megoldjuk, úgymond, kicsit drágábban, mert a magyar nép nyilván jobban jár, ha az egész gazdasági rendszer dől össze. A miniszterelnök általános Nyugat-ellenessége most főként az euróövezet becsmérlésében és az euró bevezetésének makacs ellenzésében ölt konkrét formát (és ne feledjük, a forint be van betonozva az úgynevezett alaptörvénybe), talán azt hiszi, már annyira elszegényítette a magyarokat, hogy soha többé nem mennek külföldre, ahol láthatják a valóságos helyzetet. Rendszerének nagytőkés kiszolgálói és egyben haszonélvezői azonban világosan kimondják, miről van szó: legszívesebben minden külföldi céget kiüldöznének az országból, hogy minden vállalkozás a magyar burzsoázia kezében legyen. (A mezőgazdaságban éppígy a magyar gazdák védelmének jelszavával szolgálják ki a magyar oligarchák érdekeit.) Merthogy ez magyar nemzeti érdek. Egy nyavalyát. A magyar lakosságot nem az érdekli, milyen nemzetiségű árut vagy szolgáltatást vásárol, csak az, hogy eléggé jó legyen és relatíve olcsó. A nagy magyar szabadságharcos erőfitogtatásnak viszont egyetlen népgazdasági eredménye van: az egyre gyorsuló infláció.

De a nacionalizmus gazdasági megnyilvánulásai legalább racionálisan nyomonkövethetők. A magyar miniszterelnök azonban emelkedett szellem, aki szívesen grasszál a földtől elszakadt felhőrégiókban. Olyan magasan, ahol már csak a turulmadarak szállnak. Pontosabban egy turulmadár, „A” Turul. Aki ugyanis a magyarok ősképe, aki a vérhez és szülőföldhöz tartozik, akibe beleszületünk és ezt vérszövetséggel megpecsételjük. Valóságos tobzódás ez a nacionalista misztikában: a totem, akitől származunk, a vér és föld (gyöngébb emlékezetűek kedvéért: Blut und Boden) kultusza, a vér által konstituált közösség. Az országhatár, amelyen belül az állam van, nem a nemzet határa, de az a nehezen (mindenesetre más államok területén) körülhatárolható hely, ahol a nemzet él, az a nemzet „szálláshelye”, s ezen túl van azután a magyar „világnemzet” mindenütt jelen a világban. (Azok, akik a baloldalon is mindvégig a magyar kultúrnemzet eszméjéhez ragaszkodtak, amiből mindez egyenesen következik, kissé talán magukba nézhetnének most.) Utoljára Adolf Hitler bomlott agyának voltak ilyen fantasztikus víziói.


One flew over the cuckoo's nest (1974)
prisonphotography.wordpress.com

És ilyen fanatikus küldetés- és megváltástudata. Beszédében a magyar miniszterelnök – akármennyire is hihetetlen első hallásra – képes volt rá, hogy a bibliai Jó Pásztor szerepében lépjen föl, aki megkeresi és hazahozza az elveszett juhokat. Ez két külön – Lukács, illetve János evangéliumából vett – jézusi példázat összekotyvasztása (Lk 15,6 és Jn 10,14), s amellett ebben az alkalmazásban persze blaszfémia is. (Amint erre legalább egy katolikus fórumon már rá is mutattak.) Mellesleg még a Gonoszt legyőző, a Sátánt elüldöző Szent Mihály arkangyal szerepében is tetszelgett... Mindezt egyszerűen akár egy pszichopata megnyilvánulásainak is lehetne tekinteni, de hát az ember mégse dobálózzon ilyesmivel orvosi szakvélemények nélkül. Végül is a magukban karizmatikus erőt érző elhivatottaktól soha nem volt idegen, hogy kultusz szerveződjön a személyük körül – s erre aztán igazán halomszám hozhatnánk föl példákat a történelemből, pozitív és negatív személyiségektől egyaránt. Már tudjuk például, hogy miniszterelnökünk egyik rajongó híve fétisként őrzi azt a kólásdobozt, amelyikből a Nagy Férfiú egy alkalommal ivott. Ilyen jelenségeket az etnográfusok az új-guineai pápuáknál írtak le a második világháború idején, „cargo cult” néven, amikor ugyanis a szigetükön talált, teljesen közönséges, de számukra misztikus tárgyakat a primitív őslakosok fétisként tisztelték.

Hová is száll még, s vajon milyen fészekre száll le végül majd a Turul?



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!