rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. október 2.

A nyerőgép-ügyről a nemzetbiztonsági bizottság ülésén
Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke

Bolgár György: - Láttam a nyilatkozatát a nemzetbiztonsági bizottság tegnapi ülése után és ott olyanokat mondott, hogy hát igen, kétségtelenül vannak nemzetbiztonsági összefüggései ennek a huszonnégy óra alatt keresztül vert szerencsejátékgép-betiltó törvénynek. És ebből nekem valami olyan benyomásom szűrődött le, hogy hát ezek szerint van benne ráció vagy Ön legalább részben egyet tud vele érteni. Vagy lehet, hogy ez csak talán rossz értelmű magyarázata annak amit Ön mondott?

Molnár Zsolt: - Ezzel értenék egyet, azt hiszem, ez a rossz értelmű magyarázata. Én a kedves hallgatóknak tényeket, Ön véleményt tudott mondani. Azt mondanám, hogy tagadhatatlan, hogy van nemzetbiztonsági kockázata és összefüggése az elmúlt időszak szerencsejátékkal kapcsolatos szabályozásának és működésének. Én ezt mondom. Ugye nem gondolta azt, hogy én egyet tudok bármivel érteni a mai szabályozásban.

– Akkor itt hadd akasszam meg egy pillanatra, hogy milyen nemzetbiztonsági összefüggései lehetnek az eddigi szabályozásnak? Vagy magának a szerencsejáték-üzletnek, biznisznek vannak nemzetbiztonsági összefüggései?

– Igen, az utóbbi igaz.

– Ezen az alapon minden üzletnek, ahol nagy pénz fordul meg, tízmilliárdok, százmilliárdok, lehetnek nemzetbiztonsági összefüggései. Az olajbiznisztől kezdve a nagy kereskedelmi vállalkozásokig nem?

– Én azt hiszem, hogy a kedves szerkesztő úr magának megválaszolja a kérdéseket, de ha esetleg én is mondhatok egy-két mondatot, mert most egy picit az az érzésem, hogy elkezdek mondani valamit, Ön feltesz egy kérdést és meg is válaszolja. Szóval az a száraz tény, hogy valóban a szerencsejáték-biznisz körül az elmúlt bő két évtizedben valóban felhalmozódtak olyan tőkék és olyan érdekek, amelyek valóban befolyásolni igyekeztek a működését ennek az üzletágnak. Ezekkel kapcsolatosan lehetnek és voltak is nemzetbiztonsági kockázatok. Zárt ülés volt és ezért ennél bővebben sajnos nem tudom elmondani, én száraz tényeket tudok ezzel kapcsolatosan mondani. De ebből, hogy az következne és ezért kérem tisztelettel, hogy a hallgatók egy percig ne gondolják azt, hogy én egyetértettem a Fidesz javaslatával, bár valami ezt sugalmazta, tehát ilyet én nem mondtam, sőt az ellenkezőjét. Az én számomra az következett ebből, hogy a jogos nemzetbiztonsági kockázatok ellenére az új szabályozás szerintem nem tudja kizárni ezeket a veszélyeket vagy kockázatokat, én ezt mondtam.

– Én nem azt mondtam, hogy egyetértett vele, hanem hogy bizonyos szempontból megértő volt vele, hiszen vannak nemzetbiztonsági összefüggések. De ha megszüntetik az egész iparágat, akkor nem lesznek.

– Hát ezért gondolom, hogy nem helyes, amit a mai kormányzat csinál, nem helyes, hogy az előterjesztők ezt másfél nap alatt átverték. Én azt tudom megállapítani, nem vagyok gazdasági szakember és a szerencsejáték hála a jó Istennek távol áll tőlem, ennek a szakmai része is. A nemzetbiztonsági bizottság elnökeként azt tudtam megállapítani, hogy az ott lévő szolgálatvezető kormánytagok megerősítették és tényszerűen előadták, hogy az elmúlt időszakban voltak olyan törekvések, amelyek részben sikerrel, részben sikertelenül, de befolyásolásra törekedtek. Arra nem tudtak magyarázatot adni, hogy ebből miért következik a jelenlegi szabályozásra való törekvés, és ezért én azt is mondtam, azt is nyilatkoztam, ezt a Magyar Nemzet, Népszabadság már le is hozta, hogy nem, kétségeim vannak afelől, hogy ez a jelenlegi szabályozás sikerre fog vezetni.

– Anélkül, hogy bármi konkrétumot mondana, amit nem mondhat, nem szabad mondania, úgy kell érteni ezt a befolyásolásra való törekvést, hogy megpróbálták a szabályozást számukra kedvezően befolyásolni?

– Igen, általánosságban beszélnék, tehát a szerencsejáték körül mindig ott van az engedélyeztetési eljárás, tehát nem lottócsalásra gondolnék, azt kizárnám, erről nem volt ismeretünk. Hanem inkább olyanra gondolnék, hogy az engedélyeztetési eljárás és az engedélyezési jogszabályi környezet befolyásolására lehetnek törekvések. Általában tértől függetlenül minden államban vannak ilyen törekvések, hiszen legendásan sok pénzt mozgat ez az ágazat, és ezért van e körül egy ilyen típusú kockázat.

– Én ezt értem, csak ahogy már az előbb is próbáltam rá célozni, feltételezem, hogy az olajiparban, az energiaiparban, a villamosenergiaiparban, az útépítésben, az autógyártásban minden nagy szereplő, ráadásul akinek súlya, befolyása, pénze van, megpróbálja a szabályokat a saját szempontjából kedvezőbbé tenni. És ennek érdekében lehet hogy törvényes, lehet hogy kicsit kevésbé törvényes vagy kevésbé finom eszközökkel, megpróbálja befolyásolni a kormányzást. Lehet ezt lobbitevékenységnek mondani, rossz esetben vagy törvénytelen esetben lehet csúszópénznek meg korrupciónak lefordítani, de hát ebből a szempontból a szerencsejátékipar miért különbözik a többitől? Ott eleve gazemberek vannak az energiaiparban meg nem?

– Talán nem így fogalmaznék, hiszen nem akarom megbántani a szerencsejátékban dolgozókat, de tagadhatatlanul a szerencsejáték gyakran eszköze a pénzmosásnak, ezt is általában mondom, tehát nem merem ezt most konkrét bármilyen összefüggésbe hozni a magyar helyzettel. De általában a pénzmosásnak egyik eszköze sok helyütt a szerencsejátékipar, hiszen alkalmas arra, hogy tisztára mosson pénzeket. Ezért azt gondolom, hogy nagyobb a kockázata, és az is igaz, hogy a szerencsejátékipar határmezsgyéjén – itt is fogalmaznék úgy, hogy nemcsak a Magyar Köztársaságban, bármely demokratikus jogállamban – felbukkannak olyan kísérő jelenségek, amelyek már a szürke vagy a fekete gazdaság körében vannak, és felbukkannak olyan szerencselovagok, olyan, adott esetben bűnözői csoportok, akik mondjuk azért ilyen értelemben más iparágakban – talán fogalmazzunk így – törvénytisztelőbb emberek.

– Netán ez a mostani váratlan és hát hadiállapotszerű vagy statáriálisnak tűnő lépéshez hozzájárult az elmúlt hónapokban őrizetbe vett nagyvállalkozó? Ilyen szerencsejátékkal is meg különböző szórakozóhelyek üzemeltetésével foglalkozó nagyvállalkozó ügye?

– Fogalmam sincs, őszintén megmondom, erről nincsen adat, és ez fel sem merült, ezzel kapcsolatosan a Belügyminisztériumot vagy a rendőrséget érdemes megkeresni. Nem, ezzel kapcsolatosan információ, ezt így ki merem jelenteni, nincs.

– A nemzetbiztonsági bizottság ülésén az például felvetődött vagy megkérdezték, hogy jó, lehetnek akár nemzetbiztonsági összefüggések is meg törvénytelen próbálkozások. Miért nem azokkal foglalkozik akár a rendőrség, akár a titkosszolgálat, miért nem azokat kapcsolja ki, akik törvénytelen eszközökkel élnek?

– Általánosságban tudok beszélni, hiszen zárt ülés volt titokra tartozik.

– De hát csak hogy ezt megkérdezték-e. Ez, gondolom, általános kérdés.

– Én azt gondolom, hogy a logika azt diktálja, hogy nyilvánvalóan ha ilyen befolyásolási kísérletek voltak, ezekkel kapcsolatosan nyomozásoknak kellett zajlani, és azt gondolom, hogy logikus politikusoknak ezt a kérdést úgy általában feltenni. Hogy a bizottsági ülésen mi történt, erről, elnézést kérek a hallgatóktól, de mai viszonyok közepette nem kockáztatnám azt, hogy államtitok sértés miatt a mentelmi jogom felfüggesztését kérje a Fidesz-KDNP-frakció.

– Az szóba került a nemzetbiztonsági bizottságban, hogy a törvényjavaslat, illetve most már az elfogadott törvény melletti fő érv talán azt volt, hogy a szegény emberek erre költik a segélyüket? Vagy az amúgy is kevés fizetésüket? És ilyen módon tulajdonképpen ez egy szociális segítség, ha elveszik tőlük a szerencsejátékot?

– Nem. Nem. Ilyen szakmai részlet, tehát mi próbáltunk kizárólag az ügynek a nemzetbiztonsági vonatkozásáról beszélni. Ennek a gazdasági szociális indokolása nem került szóba. Természetesen ezekben egyébként vannak igaz érvek. Mindig az a kérdés, hogy az igazi érvek, amelyek ugye a szegényeknek a veszélyeztetettsége, a jövedelmi viszonyaiknak a szélsőséges kihasználása meg a nemzetbiztonsági kockázatok valós voltából még számomra továbbra sem következik ez az állami koncessziós megoldás. De egyébként a kérdésre az a válasz, hogy a nemzetbiztonsági bizottság ennek a szociális motívumát nem vizsgálta.

– Vannak-e vagy szóba kerültek-e, megint csak konkrétumok nélkül, esetleges külföldi kapcsolatok? Tehát a nemzet biztonságának veszélyeztetése úgy vetődik fel, hogy ezeken a nyerőgépeken keresztül netán valamilyen külföldi ország, külföldi titkosszolgálat próbál behatolni a magyar döntéshozatalba?

– Sajnos a kedves hallgatókat ilyenkor mindig ki kell ábrándítsam, ezek valóban a zárt ülés keretei között a titokkörbe tartoznak. Amit tudok erre mondani, hogy logikus, hogy a nemzetközi bűnözés és a szerencsejáték közötti általános összefüggések azt mondatják, hogy országhatárokat nem tisztel ez az iparág.

– Az például kiderült, mert én nem tudom, hogy milyen a helyzet másutt, hogy az Európai Unió többi országában van-e hasonló szabályozás, vagyis hogy lényegében és szinte totálisan megtiltják a nyerőgépek használatát? Tehát van példa, amivel azt lehet mutatni, hogy kérem szépen ebben és ebben az országban nincs és milyen jó lett a helyzet azóta?

– Nem, nem, ilyen mélységbe nem ment bele a nemzetbiztonsági bizottság, tehát ennek kifejezetten a gazdasági bizottság a szakbizottsága, mi kizárólag ennek a nemzetbiztonsági összefüggéseit tártuk fel, és ilyenek nem kerültek szóba.

– És akkor még egy dolgot a végén, hogy történt valami a közelmúltban, valami komoly jelentős és veszélyes dolog, ami miatt ezt ilyen hirtelen, egyik napról a másikra keresztül kellett verni? Vagy ilyenről sem esett szó, csak általánosságban a dolog veszélyességére hívták fel a figyelmet.

– Én azt mondhatom, hogy én nem találtam olyan indokot, ami miatt ezt ennyire siettetni kellett volna. Tehát így tudok fogalmazni.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái