Imponderábíliák



A voltaképpen eddig is tarthatatlan hazudozás az IMF által követelt megszorításokról végképp összeomlott. A nemzetközi szervezet illetékes képviselői most nemcsak udvarias kitérő-formulákkal, de kerek-perec megmondták: ők nem kérnek és nem javasolnak semmiféle olyan (megszorító) intézkedést, amit a magyar kormány amúgy is nem tervez. Sőt hozzátették: akár az államháztartási hiány is lehetne kicsit magasabb, abban az esetben ugyanis, ha a kormány egyébként egy racionális, jól kiszámítható gazdaságpolitikát folytat.

A magyar kormány azonban a tőle elvárható módon, vagyis egyrészt további hazudozással, másrészt a szokásos hányaveti kapkodással reagált. Először is a lelepleződött hazugságokat fizetett hirdetésekben ismételte meg, melyekre az országgyűlés látatlanban és sürgősséggel szavazta meg az ablakon kidobott pénzt. Másodszor, mivel már nem tehetett mást, bejelentett egy sor megszorító intézkedést (anélkül, hogy ezek ódiumát közvetlenül az IMF-re tudta volna hárítani), amelyekben azonban nincs semmiféle összefüggő logika: még az is lehet, hogy közülük némelyik szükséges vagy hasznos, de ezek sem illeszkednek valamely értelmes koncepcióba. Az államháztartási hiánycél lényegében változatlanul tartásához viszont a kormány ragaszkodik, ez ugyanis az egyetlen eredmény, amelyet nagy dicsekvések közepette föl tud mutatni. Hogy milyen áron, az már érdektelen; érdekes csak az, hogy a gazdaságpolitika (már akár racionális és jól kiszámítható, akár nem) az országot irányító oligarchák érdekeit szolgálja. Ezért nem szabad belelátnia az IMF-nek az ügyek menetébe, ezért nem szabad tehát vele szerződést kötni sem. Pontosan ezt jelenti az a fennen hirdetett elv, hogy tudjuk finanszírozni magunkat IMF-hitel nélkül is a piacról – igaz, hogy így kicsit drágábban, viszont függetlenek vagyunk.

Nemrég kormányzati körökből egy ehhez kapcsolódó és az elvet explikáló érdekes – cinikus, de legalább őszinte – érv is elhangzott. Eszerint igaz ugyan, hogy az IMF-hitel révén sokat nyerhetnénk a piacról történő drága hitelfölvételekhez képest, azonban a szerződés ára nyilván az lenne, hogy (amint ezt a kormány ugyebár megígérte) tényleg föl kellene adni a bankokat és a telekommunikációs szektort sújtó különadókat. Márpedig ezekből több pénz (hát igen, afféle „védelmi pénz”) folyik be, mint amennyit az IMF-hitel segítségével megtakaríthatnánk. Minek kössünk tehát tisztességes üzletet kis haszonnal, amikor maffia-módszerekkel sokkal nagyobb pénzt tudunk zsebrevágni, nem igaz?! Cinikus beszéd, de legalább világos.


A Heti Világgazdaság emlékezetes címlapja 1999.
december 18-án - Forrás: Heinrich Böll Stiftung 

És ráadásul mintha – a maga cinikus módján – racionális is lenne. Csakhogy nem az. Mert rendben van, hogy többé-kevésbé ki lehet számolni: mennyit veszít a kormány a piacokon, s mennyit nyer viszont a különadókon. De vannak itt nehezebben fölbecsülhető, nehezen kiszámítható, ezért precíz számítások esetén úgymond figyelmen kívül hagyható tételek is, olyanok, amelyeket az „imponderabilia” vagy magyarosan „imponderábíliák” névvel szoktunk jelölni. (Már a latin forma is többesszám, a magyar tehát olyan, mint a „médiák” vagy az „Alpesek” – elvileg hibás, gyakorlatilag elfogadott.) Mondok három ilyet.

Az első a magyarországi hitelezés gyakorlatilag teljes lefagyása, a második a külföldi befektetések gyakorlatilag teljes leállása. (Nem véletlen, hogy ha néha mégis sor kerül egy-egy ilyen befektetésre, miniszterelnökünk rögtön odarohan, hogy reklámozza, és vele persze magát is.) Ezek nehezen fölbecsülhető, nehezen kiszámítható tételek, az egzakt számításokban így figyelmen kívül hagyott imponderábíliák lehetnek, bár szakemberek szerint százmilliárdos nagyságrendűek. A harmadik pedig a magyar szakemberek, magyar értelmiségiek, magyar fiatalok folyamatos kivándorlása. Vannak róla adatok, ha nem is részletesek és pontosak. Egyik hetilapunk pedig épp mostanában cikksorozatban mutatja be a jelenséget, s próbálja föltárni az idevágó összefüggéseket. A veszteség ebben az esetben pénzben már valóban kifejezhetetlen. Hiszen ki tudná pénzre átszámítani, mennyit ér a nemzet jövője?!

Magam is szereztem nemrég némi személyes tapasztalatot az utóbbi ügyben, amikor ugyanis, legutóbbi külföldi utamon, két ott dolgozó magyar fiatallal is találkoztam a brit nagyváros szállodájában. Elmondták, hogy rajtuk kívül még hárman dolgoznak ott, s azt is, hogy persze szívesen hazajönnének, de erre semmi reményt nem látnak, mivel ismerik az itthoni kilátástalan helyzetet. Ezeket az elveszett juhokat nem akarja hazahozni a Jó Pásztor? Nem. Ő csak a megfogható, kiszámítható haszonnal számol, amit ő és haverjai zsebrevághatnak. Neki ezek a dolgok már imponderábíliák.



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!