Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. október 10.

• Nyomtatás

Részletek

2012. október 12. péntek, 02:50

Megbeszéljük

Az azeri kiadatás jogi körülményeiről
Lattmann Tamás nemzetközi jogász

Bolgár György: - Megint visszatérnék az azeri átadási ügyre, már csak azért is, mert az elmúlt napokban Azerbajdzsán megint sokat szerepelt a hírekben. Itt volt egy kilencventagú azeri gazdasági küldöttség, szóval fellendültek a magyar-azeri gazdasági kapcsolatok. Ez nem jogi kérdés, de Répássy Róbert igazságügyi államtitkár adott egy érdekes interjút, amelyből az derült ki, vagyis egyértelműen így fogalmaz az államtitkár, hogy Magyarország nem tehetett mást, a nemzetközi egyezmény értelmében át kellett adnia a baltás gyilkost Azerbajdzsánnak. Ez így van?

Lattmann Tamás: - Nem. A nemzetközi jog általában sem ismeri az államok olyan jellegű kötelezettségét, hogy átadják az ilyen személyeket, vagy hogy egyáltalán kiadjanak olyan személyeket, akikkel szemben büntetőeljárás van kilátásba helyezve. Ez nem új dolog, már az 1920-as évekből tudjuk, a nemzetközi jog egyik klasszikus alapvitája volt a 20-as években Franciaország és Törökország között a Lotus-ügy. Amikor az Hágai Nemzetközi Bíróság eljárt, egyértelművé lett téve, hogy amennyiben több államnak is van joghatósága, akkor nincsen kiadatási kötelezettség. Franciaország eredménytelenül kérte, hogy Törökország adja ki neki a francia állampolgárt. Egyébként pedig nagyon egyszerű, az igazság nem egy rejtett dolog, meg lehet nézni az Egyezmény szövegét, és rá lehet mutatni arra a cikkre, amely kimondja, hogy kötelesek lettünk volna átadni. Ilyen cikk az Egyezményben sincsen.

- Nem, úgy fogalmaznak, hogy átadható vagy átszállítható.

- Igen, ez egy lehetőség, de nem köteles az állam átadni. Millió és egy lehetséges oka van annak, amiért egy állam teljesen legitim módon nem ad át vagy nem ad ki egy személyt egy másik államnak. Ha két állam egymással külön megállapodik vagy több állam egy nemzetközi egyezményben külön beleírja, akkor van rá lehetőség, akkor lehet kötelező. De ebben az esetben szó sincs ilyenről.

- Egyébként maga Répássy Róbert is bizonyos ellentmondásba keveredett az interjúban, tudniillik amikor az interjúkészítő arról faggatta, hogy mi is volt ez a most nyilvánosságra került e-mail, amely szerint a kormány 2011 elején már döntött a Safarov-ügyről, akkor Répássy Róbert azt mondta: és mi van, ha akkor elutasította a kormány ezt a kérést. Majd kifejtette ezt a kijelentését, hogy az azeriek többször megkeresték informálisan a magyar kormányzatot úgy, mint az előző kormányok idején. Azért informálisan és azért vártak mostanáig a hivatalos kéréssel, mert Répássy szerint ilyet csak egyszer lehet kérni. Ha a magyar kormány elutasítja, akkor nincs második lehetőség. Magyarán, benne volt az elutasítás lehetősége a hivatalos kérésben és ezért próbálták először nyilván nem hivatalosan kipuhatolni, hogy mi lenne a reakció?

- Ha lenne ilyen átadási kötelezettség, akkor miért kellett volna attól félniük az azerieknek, hogy nem adjuk át?

- Pontosan. Én is erre gondolok.

- Tehát ez teljesen logikátlan. Ha pedig volt ilyen kötelezettség, akkor ezek szerint 2010 óta konstans nemzetközi jogsértésben lenne Magyarország azért, mert csak most adtuk át? Ez nem igazán logikus. Az Egyezménynek nem az a célja, hogy kiadatási vagy átadási kötelezettséget írjon elő, hanem az, hogy ha az államok úgy döntenek, hogy átadásra kerül sor, akkor a részletes szabályokkal kapcsolatban már egy kész kodifikáció, joganyag álljon rendelkezésükre. Tehát az Egyezményből nem fakad az, hogy nekünk bárkit is át kellett volna adnunk, vannak a magyar börtönökben olyan személyek, akiket ugyancsak nem adtunk át mind a mai napig. Miért is kellene hogy átadjunk?

- Van ebben a bizonyos Strasbourgi Egyezményben, amely valamikor a nyolcvanas évek elején született, egy úgynevezett barátságos rendezésről szóló cikk és engem az foglalkoztat egy ideje, hogy ezt vajon alkalmaztuk-e. Tudniillik úgy szól, hogy „az Európa Tanács büntetőjogi kérdésekkel foglalkozó Európai Bizottságát tájékoztatni kell a jelen egyezmény alkalmazásáról. A Bizottság szükség esetén megkönnyíti az egyezmény alkalmazásából adódó bármely nehézség barátságos rendezését.” Itt van, volt és talán lesz még nehézség, az biztos. A cikkely célja nyilván az, hogy elősegítse egy esetleges konfliktus normális rendezését, tájékoztatni kell az Európa Tanács illetékes bizottságát ilyen esetben. Ha ez így van, akkor felvetődik a kérdés, megtörtént ez? Én még nem hallottam senkit felvetni ezt a kérdést.

- Ez egy klasszikus nemzetközi jogi megoldás. A nemzetközi szerződésekben nagyon sokszor találunk olyat, hogy a viták rendezésére maga a szerződés egy ilyen baráti, közvetítői egyeztető fórumot vagy formát ír elő. De vannak olyan esetek, amikor kötelező a nemzetközi bíróság igénybevétele is, viszont ez nem olyan. Ebben az esetben elvileg, ha az a hivatalos magyar álláspont, hogy Azerbajdzsán megsértette az Egyezményt, ez egy teljesen érvelhető pozíció, hiszen ha Azerbajdzsán a 12. cikkhez fűzött fenntartásával kizárta a kegyelem megadásának a jogát, akkor abban az esetben jelenleg úgy néz ki, hogy megsérthette az Egyezményt. Akkor a Bizottság elé meg kell tenni a vita rendezésével kapcsolatos lépéseket. Ilyenekről én sem hallottam. Hogy történtek-e ilyenek az elmúlt néhány napban vagy egy-két hétben, azt természetesen a minisztériumtól kellene megkérdezni.

- Tehát utólag mindenképpen tájékoztatni kellett volna a Bizottságot. Én még akár úgy is tudnám értelmezni ezt a cikket, hogy amikor megállapodtunk Azerbajdzsánnal, de még nem adtuk át a gyilkost az azeri hatóságoknak, már akkor is – hiszen az Egyezményt akkor alkalmazták – tájékoztatni kellett volna a Bizottságot, még nem tudva azt, hogy mi lesz ennek a vége.

- Amennyiben az Egyezmény alkalmazásával kapcsolatban nem merül fel vita a felek között – márpedig akkor még szó sem volt semmilyen vitáról –, akkor a Bizottság nem kerül képbe.

- De itt nem szerepel az, hogy vita esetén. Azt mondja, hogy az egyezmény alkalmazásáról tájékoztatni kell a Bizottságot.

- Jó, ez alapvetően egy vitarendezési megoldás.

- Tehát azt mondja, hogy értelemszerűen így kell ezt felfogni és nem betű szerint?

- Igen, azt, hogy milyen konkrét, technikai jellegű kiegészítő lépéseket kellett volna adott esetben megtenni, igazából úgy gondolom, hogy az előállott helyzet kényessége és kellemetlensége okán majdnem lényegtelen. A Bizottság szerepe most azért lehet érdekes, mert minden jel szerint a két érintett fél között – így Magyarország és Azerbajdzsán között – a szerződésalkalmazással van egy vita. Utalnék azokra a kormányzati nyilatkozatokra, amelyek szerint Azerbajdzsán átvert minket, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy úgy kell értelmezni, hogy ez a szerződés alkalmazásával kapcsolatban egyfajta vita. Akkor, ha ezt komolyan gondolja a kormányzat, meg kell tenni a lépéseket a vita rendezésének irányába. Különösen azért, mert a magyar pozíció a vitában eléggé jó. Érvelhető és bizony megállapítható Azerbajdzsán oldalán egyfajta szerződésszegés, amennyiben a 12. cikkhez fűzött fenntartás létét elfogadjuk, és érvényesnek látjuk. Tehát amennyiben ez igaz.

- Magyarán, ha a magyar álláspont az, amit mondanak, hogy tudniillik mi erre nem számítottunk és minket átvertek, akkor kötelezően az Európa Tanácshoz kellene fordulni.

- Nem kötelező, mert egy állam nem köteles utána menni a saját vitájának. Egy állam bármikor dönthet úgy, hogy nem fogja vita tárgyává tenni, hogy őt átverték, ez nem kötelező. Fogalmazzunk úgy, hogy a kormányzati nyilatkozat hitelességét alátámasztja, ha utána megteszi azokat a lépéseket, amelyek az állítólagos átveréssel összefüggésben állnak.

- Nem akarok egy nemzetközi jogásszal vitatkozni úgy, hogy nincs is jogi diplomám, csak akkor viszont az az értelmezés marad, hogy ha az Egyezmény úgy fogalmaz, hogy az Európa Tanács büntetőjogi kérdésekkel foglalkozó Európai Bizottságát tájékoztatni kell a jelen egyezmény alkalmazásáról, függetlenül attól, hogy mi lett a következmény – Safarovot azonnal elengedték, büntetését nem kell letöltenie – már az átadás pillanata előtt tájékoztatni kellett volna.

- Arról nekem nincs információm, hogy egészen pontosan mikor, kit, hogyan és miképpen tájékoztattunk ebben az ügyben. Az egész ügy kipattanása óta az egyik dolog, amit én szóvá szoktam tenni. pont az, hogy konkrétan semmit nem tudunk az egész ügyről, és ez azért egy nehéz helyzet, mert láthatóan a kérdések labdaként pattognak előttünk és nagyon nehéz válaszokat adni rájuk, úgyhogy súlyosan információhiányos állapotban vagyunk.

- Sötétben teniszezünk, nem látjuk, hogy hol a labda, ki, mit, hol üt, csak halljuk, hogy mi van.

- Persze és közben mindenféle, időnként egymásnak ellentmondó nyilatkozatok születnek és egymással semmilyen konzisztens viszonyban nem álló magatartások is megjelennek. Ez az ügy sajnos továbbra sem tisztább, legalábbis az én szememben semmiképpen.

- Akkor még egy kérdés, amit Önnek már a vita kirobbanásakor feltett valaki, akkor emlékeim szerint úgy nyilatkozott, hogy ez nem egészen egyértelmű. Tudniillik Azerbajdzsán a Strasbourgi Egyezményhez fenntartásokkal csatlakozott, és a fenntartásai között az szerepelt, hogy ha Azerbajdzsán kiad egy nála elítélt és fogvatartott embert egy másik országnak, akkor fenntartja magának a jogot, hogy beleszóljon abba, hogy az illető kap-e mondjuk elnöki kegyelmet, ami itt, Safarov esetében megtörtént. Ahhoz a feltételhez kötötte Azerbajdzsán a részvételét, ha neki ráhatása lehet majd arra, hogy mi történik az illetővel a másik országban. Erre mondja azt néhány jogász, hogy ha viszont Azerbajdzsán ilyen feltétellel vagy fenntartással csatlakozott, akkor a vele szemben álló másik országnak meglesz ugyanez a joga vele szemben, és alkalmazhatja ugyanezt.

- Így van. Erre utaltam az előbb, hogy amennyiben elfogadjuk az azeri fenntartás érvényességét jogi szempontból, tehát elfogadjuk, hogy ez egy érvényes fenntartás, amely ténylegesen joghatást is gyakorolhat a szerződés alkalmazására, akkor ezzel a magyar fél számára megnyílik egy olyan lehetséges érvelési pozíció, hogy állíthatjuk, Azerbajdzsán megsértette az Egyezményt. Ha azt mondjuk, hogy Azerbajdzsán átvert minket, akkor ez az érvelési lehetőség megnyílik, egy vitarendezési eljárásban ezt elő lehet venni, ezzel lehet érvelni.

- Magyarán ezt még el is lehet kezdeni, még semmiről sem maradtunk le.

- Így van, tehát ez egy abszolút nyitott lehetőség. Annyiban fejeztem ki egyfajta óvatosságot az azeri fenntartással kapcsolatban, hogy amennyiben Azerbajdzsán látja, hogy egy ilyen vitában hirtelen, a fenntartás következtében „vesztes” pozícióba kerülne, akkor megteheti, hogy megpróbál a saját fenntartása érvényessége ellen érvelni. Nyilván nagyon fura helyzet lenne, hogy egy állam a saját maga által megtett fenntartás érvényessége ellen érvel, de ha ezen múlik egy vitában a vesztesség, akkor az államok gond nélkül megteszik. Miért ne tennék? A fenntartás érvényességén egy nagyon érdekes jogi vitát lehetne lefolytatni, és utána a vita eredménye döntené el, hogy a fenntartás létezik-e vagy nem, és hogy a vitában kinek van igaza. A lépéseket ehhez meg lehet tenni. Ilyenkor, ha a kormányzat komolyan gondolja, hogy őt átverték, akkor erre adottak a lehetőségei.

- Magyarán egy ilyen eljárás elindításával a kormány is bebizonyíthatná vagy világossá tehetné, hogy mit gondol komolyan és mit nem.

- Úgy gondolom igen, a lehetőség adott, élni kellene vele.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >