rss      tw      fb
Keres

Egyelőre nem vizsgálja a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány a külső gyártású produkciók szerződéseit

MTI 2010. június 28., hétfő 18:11

Csak az időt húzza a Hungária Televízió Közalapítvány a produkciós irodákkal kötött szerződések ügyében - mondta a kuratóriumi ülés után Szabó László, a közalapítvány kuratóriumának Fidesz által delegált tagja hétfőn az MTI-nek. Az MSZP által a kuratóriumba delegált Halák László szerint viszont Szabó súlyos vádakkal illette a Duna Televízió felelős vezetőit. A két testületi tag elmondta: a kuratórium egyelőre nem vizsgálja a Szabó László által sajtótájékoztatón ismertetett, több száz millió forintról szóló szerződések körülményeit.

A Fidesz által delegált kurátor azt a kuratórium többsége által előadott kérést minősítette időhúzásnak, amely az ülésen hangzott el, s amelynek értelmében - mint mondta - neki még írásban is össze kell foglalnia mindazt, amiről hétfőn a sajtótájékoztatóján beszélt.

Szabó László a kuratóriumi ülés után az MTI-nek azt nyilatkozta: mivel hivatalos ülésről van szó, az ott elhangzottakat jegyzőkönyv rögzíti. Így nem érti, miért ne lehetne ez alapján vizsgálatot kezdeni. Számára - mint mondta - egyértelmű, hogy időhúzásról van szó, és a testület kibúvókat keres; ezért kérték őt arra, hogy írja is le az általa elmondottakat.

Szabó László súlyos vádakkal illette a tévé felelős vezetőit, ami megüti a rágalmazás szintjét - reagált hétfőn az MTI-nek Halák László, a testület MSZP által delegált tagja az ülésen történtekre. Hozzátette: a televízió menedzsmentje határozottan visszautasította a Szabó által előadottakat.

Szabó László hétfőn sajtótájékoztatón ismertette, hogy a televízió két produkció esetében közvetítői szerepet játszó cégeken keresztül adta tovább megrendeléseit, így több százmillió forint juthatott ki a Duna Televízióból. Szabó László szerint az Egy különleges ember című produkció esetében a 162 és fél millió forintos szerződést 48 millióért, a Suli Buli című produkció esetében a 205 milliós szerződést 64 millióért szállította le a gyártó cég.

A Duna Televízió közleményben reagált az ügyben, mely szerint a televíziónak semmiféle közvetítő céggel nincs szerződése. Mint írták, a sorozatok és az egyes epizódok a szokásos hazai piaci átlagáron készülnek.