Sine ira et studio – 3.
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2012. október 30. kedd, 03:03
Akkor most, a cikk – elvi jellegű – első és második része után, nézzük meg kicsit gyakorlatiasabban a jelenlegi helyzetet. Változatlanul sine ira et studio, ellenszenvek és rokonszenvek nélkül, továbbra is kizárólag a kalkulatív racionalizmus Machiavelli-féle módszerét követve.
A magyarországi demokratikus szervezetek és pártok sorában tehát megjelent egy új alakulat, amely a továbbiakban egy központi szerepet betöltő kristályosodási pont is lehet – hogy lesz-e, azt majd meglátjuk. Az „Együtt 2014” Mozgalom, amiről szó van, három egyesület szövetsége. Ezek (szigorúan betűrend szerint): „Haza és Haladás”, „Milla”, „Szolidaritás”. Tehát nem egy szorosabb egységet alkotó mozgalomról van szó, ennek megfelelően a mozgalomnak nincs is vezetője, csak a három egyesületnek: Bajnai Gordon (Haza és Haladás), Juhász Péter (Milla), Kónya Péter (Szolidaritás). Úgy is fogalmazhatunk, bár ez nyilván kicsit patetikusan hangzik, hogy az új mozgalom vezetője egy triumvirátus. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mivel a mozgalomról sokan kezdettől fogva, alakulásának már a tervezgetésekor is úgy beszéltek, mint Bajnai mozgalmáról. Nos, a mozgalom tehát nem Bajnai mozgalma. Bajnai nem vezér, hanem a vezetők egyike. A jelenlegi helyzetnek ez a formula tökéletesen megfelel, a jövő pedig nyitott.
A másik szempont, amit a magam részéről fontosnak tartok, hogy a három egyesület, illetve vezetői nem kezdtek hosszas (végeláthatatlanul hosszas) tárgyalásokba egy választási vagy éppen kormányzati program kidolgozásáról, hanem csak a legfontosabb alapelveket és célokat rögzítették, azzal, hogy egy program kidolgozására természetesen föltétlenül szükség van ugyan, de kidolgozásához előbb a kereteket kell létrehozni, vagyis magát a mozgalmat. Egy jeles publicista nemrég azt írta, hogy ő fölerősödni hall egy olyan kórust, mely szerint csak Orbán leváltása a fontos, a többi ráér. Én őszintén szólva nem hallom ezt a kórust, de ha lenne ilyen, nem értenék vele egyet. A magam részéről úgy fogalmaztam a korábbiakban, hogy Orbán leváltása az elsődleges, és minden egyéb másodlagos – ami azonban nem azt jelenti, hogy ráér. Ellenkezőleg, azt írtam, hogy minden párt és szervezet álljon neki gőzerővel programpontjai kidolgozásának, amelyeket azután egyeztetni lehet majd. Végső soron – mert a dolgok kényszere, a Muszáj sok mindenre ráviszi ám az embert – akár egy esetleges választási győzelem után is, néhány hét alatt. De azért persze mégiscsak jobb, ha minél hamarabb.
Lehet-e mármost az új mozgalom csakugyan kristályosodási pont? Ehhez két föltétel szükséges. Az egyik, hogy megfelelő szerveződési kereteket találjon, lényegében egy – bár meglehet, laza – választási párt formációját vegye föl. A választáson nemcsak jelszavakra vagy akár programra van ugyanis szükség, hanem országos listára és választókerületi jelöltekre. Továbbá – természetesen – a választókat mozgósítani képes infrastruktúrára is, már előzetesen a regisztrációhoz, aztán pedig a tényleges szavazáshoz. A másik, hogy a mozgalom nyitott legyen más szervezetek és pártok felé, és – habár esetleg megint csak lazán – magához tudja kapcsolni őket, illetőleg hogy legyenek más olyan szervezetek és pártok, amelyek erre valóban igényt tartanak. E két utóbbi szempont kölcsönös korrelációban van egymással, s csak együttes érvényesülésük esetén van esély a sikerre.
Eddig tudtommal egy jelentkező szervezet volt, Kuncze Gábor szabadelvű szervezete, erre a jelentkezésre azonban némi, a múltra utaló fanyalgás volt a válasz. Mármost én nem mondom azt, hogy kritika nélkül el kell fogadni minden bejelentkezést, azt viszont igen, hogy a múlton nincs értelme rágódni. A jelentkezőknek lehet föltételeket szabni, akár kemény föltételeket is, de ezeknek nem a lezárt és megváltoztathatatlan múltra, hanem a nyitott, formálható és formálandó jövőre, a jövőbeni együttműködésre kell vonatkozniuk. Nem azt állítom, hogy ez a magatartás a helyes, pláne hogy a morálisan helyes. Azt állítom, hogy az ilyen magatartás a célravezető, méghozzá a politikailag célravezető. Márpedig, ha nem tévedek, itt nagyon konkrét politikai célokról van szó: az autokratikus rezsim leváltásáról és a Köztársaság helyreállításáról. Ha a mozgalom vezetői ezt nem veszik figyelembe, már most keresztet vethetnek a mozgalmukra.
The past – flickr/MarcoD
Az olyan erők, amelyek a mozgalmat ténylegesen erősíthetik politikailag, szükségképpen politikai szervezetek, vagyis pártok. Civil szervezetek esetleges jelentkezése fontos lehet ugyan, mégpedig nemcsak mint választókat mozgósító erőké, hanem egyúttal mint a programalkotáshoz hasznos szempontokat nyújtó segítőké is. Szóba jöhető párt viszont négy van: a „4K”, a „Lehet Más a Politika”, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt. Hogy az első kettő nevét idézőjelbe tettem, azzal kicsit jeleztem, hogy nem tisztán politikai, hanem némileg civil szervezeteknek tartom őket. Eddigi megnyilvánulásai alapján a „4K” akár már az alapítók között ott lehetett volna; nyilván azért nem volt ott, mert formálisan mégsem egyesület, hanem párt. A „Lehet Más a Politika” is sok affinitást mutathat a mozgalomhoz, éppen azért, mert eddig még nem vált igazi politikai párttá, hanem a helyét keresi, mivel úgy próbál meg párt lenni, hogy közben megtartsa magát civil egyesületnek. (Így aztán szegény folyamatosan a saját bőrén demonstrálja, hogy lényegét tekintve nem lehet más a politika.) A Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt viszont klasszikus értelemben vett politikai pártok, habár az előbbi tudatosan törekszik egyfajta sokszínűségre, az utóbbi meg inkább arra, hogy nagyon határozott saját arculatot adjon magának – egyébként sem az előbbi, sem az utóbbi törekvés nem látszik mindig sikeresnek.
A kisebb 4K és DK bejelentkezése a mozgalomba várható, előrejelzése voltaképpen már megtörtént. A Mozgalomnak és az ezt vezető triumvirátusnak mármost el kell döntenie, milyen realisztikus föltételekkel hagyja jóvá becsatlakozásukat, mert egy esetleges visszautasítás – hát, erről lásd a föntebb írtakat. Más a helyzet az LMP és az MSZP esetében. Ezek jelentős méretű pártok, ha nem is ugyanabban a nagyságrendben, s nem biztos, hogy bejelentkeznek, mert ők akár arról is ábrándozhatnak, sőt időnként ábrándoznak is, hogy egymaguk leváltják a mostani rezsimet. Ez végül is nem teljesen elképzelhetetlen. Ha hirtelen nagyon vonzó arculatot tudnának fölmutatni (például az egyik eltüntetné végre a párt kirakatából a taszító doktrinereket, a másik meg a riasztó demagógokat), a választók pedig csakis proteszt-alapon szavaznának, akármelyikük begyűjthetné kettőjük közül a tiszta protesztszavazatokat. Ebben az esetben, esküszöm, magam is odaadnám a szavazatomat annak, amelyik képesnek mutatkozna rá, hogy egymaga a voksok legalább 51 százalékos többségét összegyűjtse. Túl nagy valószínűséget azonban erre nem látok, az egyiknél még kevésbé, mint a másiknál – kivéve azt az esetet, ha csoda történik. A politikában ugyanis a siker – föltéve persze a jó célt és a jó szándékot – végül is igazol. Csodák azonban általában nincsenek, ha tehát ez a két párt, tegye ezt bármilyen hangzatos, bármilyen szépen hangzó jelszavakkal, mindenáron különcködni akar, megteheti, csak éppen értelme nincsen. Legalábbis a választók és az ország szempontjából, akik ezért a különcködésért adott esetben joggal fogják majd megbüntetni őket. A politikában ugyanis – föltételezve akár a legjobb célt és a legjobb szándékot is – csak a siker igazol.
A demokratikus választók döntő többsége számára, legyenek bár jelenleg pártválasztók vagy bizonytalanok, az a fontos, hogy a mai rezsim eltűnjön, és azt, aki akadályozza a változást, teljes joggal fogják büntetni. Ebből a szempontból az is mindegy, hogy egy új alakulat ügyetlenkedéséről vagy a régebbi alakulatok makacskodásáról legyen szó: a büntetés minden bizonnyal az illető alakulatnak a politika színpadáról való letűntét fogja jelenteni.
Immanuel Kant egy helyt azt írja, hogy maga az ördögök népe is értelmes politikai berendezkedést hozna létre, amennyiben tagjai rendelkeznek a racionális gondolkodás képességével. A magyar demokratikus szervezetek aktorai egyfelől hál’istennek nem ördögök, másfelől viszont azt sem várja el tőlük senki, hogy angyalok legyenek. Amit azonban joggal elvárunk, az az, hogy a cselekvésben legalább annyi eszük legyen, mint Kant értelmes ördögeinek.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
