rss      tw      fb
Keres

A birkák dala – Kilencedik rész: Októberi tavasz



Az első rész a sorozat tartalomjegyzékével    
 




Majdnem három hét telt el, amióta Ópusztaszertől a Szabad sajtó útig címmel megjelent itt a nyolcadik birkám, amelyben reményemnek adtam hangot, hogy „a történelem úgy emlékszik majd vissza a szeptember 29-i ópusztaszeri Orbán-beszédre és az idei október 23-ára, mint mérföldkövekre – a negatív és a pozitív pólus kijelölésére – visszatérésünkben a demokratikus, szekuláris jogállamhoz (...), és a negyedik köztársághoz vezető, sok önfeláldozást követelő, nehéz út kezdetére. Nekünk, a demokrácia híveinek meg kell tennünk mindent, meg kell mozgatnunk minden követ és embert, hogy így legyen.” Azóta ezért nagyon sokan sokat tettünk. A legtöbbet azok a tízezrek, akik apátiájukat, félelmüket legyőzve ott voltak 23-án a Szabad sajtó úton.

Kései jelentkezésemre csak azt tudom mentségül felhozni, hogy ezekben a sorsdöntő hetekben szükségesnek tartottam, hogy a Galamus olvasóin túl is minél több hazafit buzdítsak az 1956-os összefogás megünneplésére és egy újabb összefogásra a demokrácia helyreállításáért (Az összefogás ünnepe)

Az Együtt 2014 mozgalom 23-ai meghirdetése pedig arra késztetett, hogy az internetet el nem érők számára nyomtatásban is megjelenítsem elképzelésemet a Fordított-kétfordulós választási győzelemről, és reményt keltsek a politikától elfordultakban. Mert mint már többször megírtam: nemcsak az önmagát hazugságokkal, főnökük pávatáncával lejárató, hitelünket rontó, a népet bolondító Fideszt kell legyőznünk, hanem elsősorban a „mindent bebetonozunk negyven évre” demagógiával tudatosan létrehozott politikai apátiát. És le kell leplezni, fel kell számolni a Fidesz intézményesített korrupcióját, a korruptokráciát, amellyel korábban már részletesen foglalkoztam. Mert nem üres szavak voltak, amikor Orbán Viktor kijelentette: „Reméljük, a Jóisten megsegít bennünket, és a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket.”

Jól tudja persze Orbán is, hogy a Jóisten nem ideológus, és segedelmére ilyesmiben nem számíthat, így feltételezhetjük, hogy már akkor megfogalmazódtak benne a „macerás”, hatalomvágyát korlátozó demokratikus kormányzás lehetséges alternatívái. Többes számban, mert a már jórészt megvalósított korruptokrácia a demokrácia folyamatos leépítésének csak az egyik aspektusa. Ez nyilvánvaló például abból is, amit a Cézanne-kiállítás megnyitóján mondott: „Magyarország olyan ország, amely másképpen csinálja. Szinte mindent másként csinál (...), másként osztja el a terheket, másfajta alkotmányt farag, másfelé keresi a jövőt.” Az országról beszélt, pedig a magyar népesség nagy többségének, mondjuk 90 százalékának semmi köze sem volt a rendszerváltás óta létező alkotmány leváltásához és a fideszes törvényhozók által kiagyalt – és Kerényi Imre által kanonizált – alaptörvény létrehozásához, elfogadásához. Sőt a nép 2010-ben nem választott meg olyan pártot, amelynek deklarált szándéka volt, hogy az 1989-es, párturalmat leváltó alkotmányt egy párturalmat létrehozó alkotmánnyal váltsa le.

Feltételezem, hogy Orbánék tudatában vannak vagy legalábbis tudatalattijukból (lelkiismeretükből, ha van ilyenjük) olykor fel-feltör a felismerés, hogy erre az alaptörvényre és ciklusokat átívelően kinevezett talpnyalókra épített kormányzásuknak nincs kellő legitimációja. Ha biztosak lennének a legitimációjukban, vajon miért szeretnék arról meggyőzni a népet és a külföldet, hogy kétszer vagy éppen négyszer annyian hallgatták meg a kedves vezetőt, mint amennyien a Kossuth téren szardíniaként bezsúfolva elférnének. Ha a kedves vezetőt éltető tömeg nagysága határozná meg egy kormány legitimitását, a világ leglegitimebb kormánya Észak-Koreáé lenne. A hatalom mellett tüntetők buzgóságát értékelve mindig figyelembe kell vennünk, hogy  részvételükkel biztosíthatják az egzisztenciájukat, előmenetelüket. Így volt ez Rákosi, sőt még Kádár bársonyosabb éveiben is.

Ezzel szemben a kormány ellen tüntető tömegek egyre növekvő száma kétségtelenül jó mércéje a kormány hitelvesztésének, mind nagyobb népszerűtlenségének, diktatórikus intézkedései elutasítottságának, a demokratikus intézmények lerombolásával elnyert illegitimitásának. Tehát semmi értelme a számháborúnak, hiszen mint tudjuk, almát csak almával, vagyis a hatalom melletti tüntetést csak hatalom melletti felvonulásokkal lehet összehasonlítani. Ha már a kormányt támogató menetet álságos módon a diktatúra ellen bátran kiálló 1956. október 23-ai felvonulás 56. évfordulójára időzítették, hasonlítsuk össze a forradalmunkat és igazi szabadságharcunk leverését követő Kádár-kormányt támogató felvonulással: 1957. május 1-jével. Akkor ugyanis legalább ötször akkora tömeg biztosította az új keletű diktátort támogatásáról, mint ahányan a mostani despotafiókát támogató oligarchák és vazallusai mögött felsorakoztak. Nemcsak az 56 évvel ezelőtti riportok számolnak be félmilliós tömegről, de a korabeli fotók is a Kossuth térinél legalább ötször akkora tömeget mutatnak: nemcsak a Hősök terén és a szintén hatalmas Felvonulási téren, de még a Dózsa György és az Andrássy út teljes szélességében is állt a lelkes tömeg, ameddig a kamerák elláttak.

Jó jelnek tarthatjuk, hogy a mostani kormánynak nem sikerült akkora tömeget maga mögé állítania, mint Kádárnak, mert ez is mutatja, hogy a Fidesz most már több mint 10 éves, gátlástalan törekvése az ország megosztására csak ideiglenes sikerekhez vezetett. Annak a bizonyos nyolc évnek destruktív, mindent támadó, kormánybuktató szándékú ellenzékisége hatalmas károkat okozott ugyan a gazdaságban is, de talán éppen azzal, hogy kétharmados – program nélküli – győzelmük után sem tudták visszafogni magukat, végre összefogásra késztette mindazokat, akiket Orbánék és „magukfajta-magunkfajta” élcsapatai le akartak választani a nemzet testéről, hiszen „a haza nem lehet ellenzékben”.

A jelek szerint, Orbánnak ez a jóslata beteljesülőben van, hiszen a Szabad sajtó úton olyan összefogás jött létre, amely a demokrácia minden hívét – jöjjön jobbról, balról vagy középről – befogadja. Nemhiába hangsúlyozta ugyanis Bajnai Gordon október 23-i beszédében: „Új politikai közép kell, amely elég erős ahhoz, hogy kiszorítsa életünkből az olyan hatalmat, amely a nemzet megosztására épül. Új politikai közép, amely rendkívül sokféle, de egyvalamiben mégis azonos. Abban, hogy alapvetően elzárkózik a szélsőség erőitől (...). A hatalom megszállottaitól és kufárjaitól.”

A politikai inga ugyanis csak a középen állhat meg, és ezt én mindennél fontosabbnak tartom, miután az 1994-es kétharmados szocialista-liberális győzelem óta nem tudott nyugvópontra jutni, pedig mindannyian tudjuk, milyen nagy szükség volna erre a békés országépítéshez. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy miután minden eddiginél szélsőségesebben tért ki jobbra, helyzeti potenciálja megint balra lendítse át. Olyan középre van szükségünk, amely magába foglalja a bal és a jobb, a liberalizmus és a konzervativizmus legjobb, szélsőségektől mentes elemeit.

Csak akkor várhatjuk az urnákhoz azokat a milliókat, akik az utóbbi években visszavonultak a szélsőséges, egymást ócsároló, megosztó ingapolitikától, ha látják: van esély a konszenzuális kormányzásra – írtam volna egy évvel ezelőtt. De azóta Orbánék rájöttek: egyeduralmi törekvésüket csak úgy tudják fenntartani, ha mindent megtesznek, hogy a tőlük elfordulókat, beleértve a mélyszegénységbe süllyedteket, minél messzebb tartsák az urnáktól. Erről szól a nem radikálisan elkötelezettek közül sokakat elriasztó, időt és fáradságot igénylő, álságos indoklású regisztráció is.

Persze ha időnk és pénzünk engedi, megkönnyíthetjük magunknak a dolgot: például elutazhatunk és lakhelyet szerezhetünk Romániában vagy akár Új-Zélandon, ahonnan levélben is regisztrálhatunk minden macera nélkül. Ha van rá időnk, képességünk és türelmünk, az elektronikus ügyfélkapun keresztül is megpróbálhatunk regisztrálni. Úgy tűnik, ezen a kapun könnyen besurranhatunk három egyszerű lépésben: Regisztráció, Aktiválás, Belépés – olvashatjuk a főcímeket a magyarország.hu-n. Én a Regisztráció részt csak odáig olvastam el, hogy: „Ügyfélkapu regisztrációjának elengedhetetlen feltétele személyazonosságának igazolása. Ehhez – amennyiben nem rendelkezik minősített elektronikus aláírással – személyesen meg kell jelennie valamelyik okmányirodában vagy regisztrációs joggal rendelkező hivatalban.”

Gondoltam, személyes megjelenés helyett inkább megnézem, hogyan rendelkezhetnék minősített elektronikus aláírással. Elég könnyen meg is találtam a 2001. évi XXXV. törvényt az Elektronikus Aláírásról, és a 26. oldalán, a 6. bekezdésben a következőt olvastam: „Elektronikus aláírás: elektronikusan aláírt elektronikus dokumentumhoz azonosítás céljából logikailag hozzárendelt vagy azzal elválaszthatatlanul összekapcsolt elektronikus adat.” Ennek többszöri elolvasása után úgy gondoltam, hogy nem keresem meg, hogyan regisztrálhatok az elektronikus aláírás megszerzéséhez, hogy aztán regisztrálhassak az ügyfélkapun keresztül a választási regisztrációhoz, hogy tudatos szavazó lehessek. És aligha hiszem, hogy a több millió Mari néni és Józsi bácsi, meg a Jóskák és Marcsák akár csak néhány százaléka átrágná magát a 26 oldalas törvény 8772 szaván, hogy felkészüljön az elektronikus aláírás megszerzésére – és még időben regisztrálhasson a következő választásokra, bármikorra írja is ki Orbán embere a Sándor-palotában (vagy ő maga, ha addig sikerül bemenekülnie oda).

Nekem persze könnyű, nem kell magam átrágnom az előzetes regisztrálásokon, hogy regisztrálhassak. Ha valóban 2014-ben lesznek a választások, talán még képes leszek becsoszogni – vagy pár ezer forintért bevitethetem magam taxin – valahová, ahol a választójogom elnyeréséért személyesen regisztrálhatok. Feltéve, hogy nem kell előbb megszereznem nagyszüleim keresztlevelét, hogy bizonyítsam: a nürnbergi törvények szerint is jogosult vagyok szavazni.

Ha nem állunk most ellen a demokratikus jogállam további bomlasztásának, ha minden így megy tovább, a 2018-as választási regisztrációhoz talán már kell majd ilyen bizonyíték. Vagy valami más, amivel kiszűrhetnek újabb százezreket, milliókat. Mi másért állna a törvénytervezetben az, hogy négyévente újra kell regisztrálni? Lehet, hogy addigra már arról is hitelesített bizonylatra lesz szükségünk, hogy a „turulba születtünk”. Mert Orbán Ópusztaszeren deklarált pogány és keresztény elemekből épülő, sajátosan magyar hitvallásának és korábban is megnyilvánuló messiási küldetéstudatának nyilván van hosszabb távú célja is. Például a már elért hatalmon messze túlmenően – és minden despota vágyálmának megfelelően – a lelkek feletti spirituális (a mai világban talán inkább ezoterikus?) hatalom elnyerése. A turulba születés faji tisztaságának vágya túlszárnyalhatja még a hitleri álmot is, amelyet a Führer a háború árnyékában remélt megvalósítani. Mint ahogy Orbán is szabadságharcot indított a józan ész ellen minden fronton, hogy ennek leple alatt zárja ki a nemzet testéből mindazokat, akik nem követik az ő igéjét.

Persze vannak, akik feltételezik, hogy a turulozással Orbán csak a Jobbik vitorlájából akarja kifogni a szelet. Ezen az alapon mondhatjuk azt is, hogy az ópusztaszeri beszédben szintén megjelenő jópásztorkodással a keresztény egyházakkal szemben reméli ugyanezt elérni. Ha ez így van, nem kéne-e feltételeznünk, hogy ő akar lenni minden magyarok politikai és spirituális atyja? Ezt pedig csak úgy érheti el, ha meggyőzi magát: aki nem fogadja el az ő tanítását, nem magyar. Beszédeiben gyakran találhatunk utalást arra, hogy a nemzetbe beleérti a tőlünk sok ezer kilométerre született, magyar nemzetiségű, de magyarul alig vagy talán egyáltalán nem beszélő európai uniós állampolgárságra vágyókat, akik hite szerint ezzel tanúságot tesznek mellette. Ugyanakkor idegenszívűnek tartja mindazokat, akik minden felmenőjükkel egyetemben itt születtek, és ékes magyarsággal szólalnak meg, de nem az ő igéjét hirdetik.

Nyolc éven át Orbánék minden energiájukat a másként gondolkodó magyarok elleni gyűlölet szításának szentelték. Olyannyira, hogy e tevékenység gyümölcseként elnyert kormányzási mandátumuk 2010-es átvételekor, kidolgozott program helyett, csak a hosszan frusztrált gyűlöletükből kitörő bosszú tobzódásának, a hatalom arrogáns fitogtatásának lehettünk tanúi. Sőt, több mint két év pávatánc után mindmáig nincs koherens gazdaságpolitikájuk vagy ideológiájuk. Tehát szabad gyökként viselkednek. A szabad gyökök pedig arról híresek, hogy képesek akár a legerősebb vegyi kötéseket is felbomlasztani vagy különböző entitásokhoz kötődni. Politikai értelemben: szélsőséges eszmékhez csatlakozni.

Sokan azt állítják, hogy Orbán sosem lép koalícióra a Jobbikkal, mert azzal végleg a nyugati világ fekete bárányává, páriájává válna, márpedig bármennyire megveti is Európát – vagy legalábbis állítja, hogy savanyú az a számunkra mindenekfelett vonzó szőlő –, ezt talán mégsem akarja. Addig bizonyára nem, ameddig kétharmadával a nagyfiúk közé számíthatja magát, még ha nem szívesen látott vendég is a klubjukban. Ha azonban elveszíti a választást, feltehetően lenyeli a keserű pirulát, és ahelyett, hogy teljesen kiesne a hatalomból, inkább koalícióra lép a nála sokkal erősebb ideológiai gyökerekkel rendelkező Jobbikkal, még akkor is, ha a Jobbik akár dominálhatja is az ő gyökértelenségét.

Tehát nem pusztán azért van szükségünk minden demokrata összefogására, hogy legyőzzük a Fideszt. Nekünk a Fidesz–KDNP–Jobbik együttes végveszélyének legyőzésére is fel kell készülnünk a görög-római, zsidó-keresztény, európai-demokratikus örökségünk és értékrendünk védelmében. Ehhez van szükségünk az október 23-án meghirdetett, minden igaz demokratát befogadó összefogásra. Ehhez ad reményt mindaz, ami azon a napon a Szabad sajtó úton elhangzott. De a reményhez hit is kell.

Hinnünk kell abban, hogy túl tudunk jutni az összefogás létrehozásakor elkerülhetetlenül felborzolódó egókon, súrlódásokon. Ehhez az első lépés az, hogy megértsük: átmeneti konfliktusok várhatók, amikor mindenki keresi a helyét az összefogásban. Súrlódások nélkül ugyanis nem lehet összecsiszolódnunk. Márpedig nem elég, ha a mostani helyzethez tökéletesen illő együttműködést hozunk létre, mert nem tudjuk, meddig tart a most. Úgy kell egymásra hangolódnunk, hogy egységesen tudjunk reagálni Orbánék kiszámíthatatlan és gátlástalan, egy-egy éjszakás, buja, törvényszegő törvényhozásának várható további abszurditásaira, amelyekkel el akarják lehetetleníteni a demokratikus erők választási esélyét. Meg kell értenünk, hogy amikor Orbán szabadságharcot emleget, valójában arról a harcról beszél, amelyet ő vív azért, hogy szabadon azt tehesse, ami messiási elkötelezettségében vagy éppen sámáni – lásd ópusztaszeri – elragadottságában kinyilváníttatik neki.

A kormány eddigi szereplése alapján biztosra vehetjük, hogy lesznek ilyen lépések, és nemcsak a választási törvényeken keresztül: lesznek megint Tocsik-, UD Zrt.- és Sukoró-ügyek, lesznek vádemelések és karaktergyilkosságok. Minden magát nyíltan demokratának valló politikusra sor kerülhet, ezért fel kell készülnünk rá, hogy közösen állhassunk ki az éppen sorra kerülő áldozat mellett. Minden sajtóorgánumot, amelyik részt vesz az ilyen kampányokban anélkül, hogy meggyőződne a vád megalapozottságáról, bojkottálniuk kell mindazoknak, akik ki akarnak állni a demokratikus és emberies – humanista – értékrend mellett. Ne feledjük: nem a sajtó, hanem a felelősségteljes sajtó a demokrácia bástyája.

Össze kell fognunk, az októberi tavaszba vetett erős hittel: nagyon szorosan és egymás iránti bizalommal kell összefognunk. A demokrácia, az európai értékrend minden elkötelezett hívét, az ország érdekeit szívén viselő minden hazafit befogadva, személyes ellentéteket, sértődöttségeket félretéve. Mert a következő választás lehet az utolsó esélyünk, hogy békésen elejét vegyük annak, hogy a turulba születettből, groteszk módon, egy kései Kádárnál is kádárabb, mindenre kiterjedő hatalomra vágyó despota nője ki magát.



Az első rész a sorozat tartalomjegyzékével    
 


 

Bitó László, író

Írásai a Galamusban:

Egy civil kezdeményezés lezárása – tanulságokkal
Ez még nem a világvége
Az utolsó pillanat nyerő stratégiája
Hova tovább MSZP: megújulás, fiatalítás vagy újjászületés?
Végzetes ki nem elégítések
A szakrális naiconalizmus réme I. rész
A szakrális naiconalizmus réme II. rész
Önvédelem (regényrészlet)
Keserű tabletta
Sorozata: Hogyan láttad, hogyan látod?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!