Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. június 30.

• Nyomtatás

Részletek

2010. július 02. péntek, 03:47

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései a 2010. június 30-ai műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy ismét nőtt Magyarország csődkockázata. Párhuzamosan azzal, hogy jelentősen romlott a forint árfolyama. A jelek szerint a kormány nem tudta visszaszerezni a külföld bizalmát, Orbán Viktor 29 pontja ellenére sem. Vajon segíthet-e a kormány a devizahiteleseken, ellenzékben ugyanis többször is ezt követelte a Bajnai-kormánytól. Vagy a legnagyobb segítség a hiteles és átlátható gazdaságpolitika volna.

Másik témánk, hogy rohamléptekben folytatódnak a lemondások és a leváltások az állami intézmények élén. A Magyar Nemzet értesülése szerint menesztik a MÁV elnök-vezérigazgatóját is, aki pedig a tavalyi európai parlamenti választásokon a Fidesz listáján szerepelt. Igaz hogy a Bajnai kormány nevezte ki, a MÁV élére.

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy Kövér László állítólag a végsőkig ellenezte Schmitt Pál elnökké választását. A Népszabadság szerint azért, mert egyszerre túl kevés és túl sok az államfői tisztségre. Politikailag súlytalan, ugyanakkor múltjában lehet esetleg olyasmi is, ami ellene fordítható. Kövérnek vagy Orbánnak lesz igaza?

És végül mi a véleményük a miniszterek vagyonnyilatkozatáról, nevezetesen arról, hogy az új kormányban is van milliárdos, mégpedig Pintér Sándor belügyminiszter. Ugyanakkor a médiamogulnak nevezett Fellegi Tamásnak, bár komoly cégeket adott el a kinevezése előtt, nincs igazán jelentős vagyona. Számít, hogy mennyire jómódú a kormány?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Ha megengedi, egy egészen friss hír kommentálására kérném, bár eredetileg azt szerettem volna, hogy a forintra nehezedő nyomásról, illetve a kormányt érő újabb nyugati médiabírálatról beszéljünk. De most Matolcsy György a kormányülés után bejelentette, hogy bizony a bankadó kőbe van vésve, és egy háromtagú tárgyaló delegációnak a napokban meg kell állapodnia a bankokkal, biztosítókkal és a többiekkel arról, hogy kifizessék-e ezt a 120, valamint 30 milliárd forintot. Az összesen 186. Matolcsy azt is mondta, hogy a 200 milliárd kőbe vésett összeg, nem tudom, honnan van a maradék 14 milliárd, de biztos összejön az is.

Oszkó Péter: - A 14 milliárd a jelenlegi bankadó.

- Ja, értem. Vajon mennyire jó lépés ez a mostani körülmények között, amikor látjuk, hogy a svájci frank milyen hihetetlenül megdrágult, hogy a devizahiteleseket és ebből következően a bankokat milyen teher fogja nyomasztani a következő hónapokban, hiszen nem fog ez a válság egyik napról a másikra elmúlni. És közben olvassuk, hogy az Európai Bankszövetségtől kezdve az Európai Központi Bankig mindenki azt mondta, hogy ezt tessék újragondolni, mert ez brutális elvonás volna.

- Haladjunk időrendben. Ugye tavaly márciusban, amikor a forint annyira gyengült, hogy lényegében politikai bizonytalanságot is okozott, és részben ez is okozta az akkori Gyurcsány-kormány leköszöntét, akkor a forint nem volt olyan gyenge a svájci frankkal szemben, mint most. Az euróval szemben gyengébb volt. És ez olyan nagy nyomást okozott a bankrendszernek, hogy akkor mindenki azon gondolkodott, nemcsak Magyarország, hanem az egész régió vonatkozásában, hogy túl fogja-e élni a régiós bankrendszer a válságot, vagy ez lesz a legnagyobb kockázati tényező Közép-Kelet-Európában. Sokan fogadtak akkoriban arra, hogy ez a bankrendszer az ilyen árfolyamgyengülésből fakadó nyomást nem fog elviselni. Ezért, amikor mi kormányra kerültünk, akkor nem arról kellett tárgyalni, hogyan lehet még megsarcolni a bankokat, hanem, hogy hogyan tudjuk egyáltalán a bankrendszer stabilitását megtartani. Nem véletlen, hogy – egyébként IMF-források felhasználásával – átmeneti hiteleket vettek fel a bankok, amit aztán nem sokkal később vissza is tudtak fizetni. Ehhez képest kétségtelen, hogy a 2009 év vége meglepetés volt. 2009 végén a bankrendszer olyan profitabilitásról adott számot, tehát olyan nyereségességet mutatott ki, ami azt jelentette, hogy messze nem volt olyan instabil korábban sem, mint gondoltuk. Sokkal stabilabb állapotban volt és a vártnál nagyobb lett a nyeresége. Ebből logikusan felvethető, és ez nemcsak Magyarországon vetődött fel, hogy ha a bankrendszer egyébként nagyobb teherviselő képességgel rendelkezik, mint gondoltuk, sok más helyen pedig forráshiánnyal küszködik az ország, akkor lehet-e és milyen mértékben lehet adóztatni a bankrendszert. Tehát a kérdésfelvetés önmagában egyáltalán nem hibás. Azt gondolom, hogy ha mi nem egy évig lettünk volna, hanem két-három évig, valószínűleg mi is feltettük volna ezt a kérdést. Nekünk más lehetőségünk nem volt, hiszen a mi időszakunk alatt, 2009 vége után már érdemben nem működött a parlament.

- Tehát az elv jó, csak valószínűleg itt most a méret a lényeg.

- Teljesen egyértelmű. A 200 milliárd lényegében a bankrendszer nyereségének a nagy része. Tehát itt nem arról van szó, hogy tíz-, tizenöt-, húszszázalékos adót vessünk ki, hanem hogy nyereségarányosan hetvenszázalékos vagy talán annál is nagyobb adót.

- De az átlagember azt mondja, hogy ha van miből, akkor tessék elvenni tőlük. Most miért olyan nagy baj, hogy elveszik a nyereségük nagy részét? Még mindig marad egy kevés.

- Azt a nyereséget a bankrendszer működése során felhasználják. Abból hiteleznek a bankok, abból biztosított a tőkeellátottságuk. Tehát az hiányozni fog a rendszerből. Azért az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a bankrendszer nem arra szolgál, hogy a saját zsebében tartsa a pénzt, hanem arra szolgál, hogy hiteleket helyezzen ki. Ha pillanatnyilag nagy kockázati averzióval is – tehát ha figyeli is a bank, hogy kinek szabad adni, és kinek nem –, mégiscsak a meglévő pénzét forgatja. Ha azt a 200 milliárdot valaki kiveszi a bankrendszerből, akkor az valójában a gazdaságból fog hiányozni. Tehát annál kevesebb hitelt tudnak kihelyezni, vagy annál drágábba tudják kihelyezni a hiteleket.

- Szóval ez nem egy gazdaságösztönző, hanem gazdaságvisszafogó lépés.

- Egyértelműen gazdaságvisszafogó lépés. És ha megnézzük, hogy ehhez képest 2010-re nagyságrendileg egy 70 milliárdos adócsökkentés van beígérve, miközben itt van a 200 milliárdos plusz, akkor a gazdaságból elvont adó összességében emelkedik és nem csökken 2010-ben.

- Sőt, Varga Mihály egy nyilatkozatban elismerte, hogy 350 milliárdos a megtakarítás. Akkor ez egy megszorító csomag, amiben van bizonyos gazdaságösztönzési lépés is.

- Azt, hogy egy százmilliárd fölötti költségvetési takarékoskodási intézkedéscsomagot kell csinálni, mi is jeleztük. Ezt, ugye, az átadás-átvételi dokumentációba is beleraktuk. Ehhez nem kellenek külön intézkedések, ehhez vigyázni kell, hogy az egyes intézmények ne költekezzenek túl. És nyilván a bérgazdálkodásban konzervatívnak kell lenni stb.

- Szóval ez nem plusz lépés, hanem ez már az Önök tervében is benne volt.

- Így van. Csak a mi időszakunkban már érdemben nem működött a parlament, sok intézkedést nem tudtunk meghozni. A 200 milliárdos bankadó ehhez képest plusz, és nyilván abból jön vissza valamennyi az adócsökkentések fedezeteként. Csak hát kevesebb, mint amennyit összességében a gazdaságból elvon az új kormány. Tehát nem a bankadó ötletével van baj, hanem azzal, hogy a bankadó akar helyettesíteni egyébként sok szükségszerű reformot. Valójában az önkormányzatokon kéne spórolni meg a közintézményeken. De nyilván politikailag népszerűbb elvenni a bankoktól, csak aztán később, amikor az emberek már látják, hogy magasabb kamatokon fognak tudni hitelt felvenni, vagy egyáltalán nem fognak tudni hitelt felvenni, a vállalkozásaik még rosszabb likviditási helyzetbe kerülnek, akkor majd értetlenül nézik, hogy ez vajon miért van. Úgyhogy vannak ebben veszélyek. Meglátjuk, a tárgyalási folyamat hova fog vezetni.

- Akkor térjünk át a frank-válságra, amely nem a franknak a válsága sajnos, hanem a forinté. Bizonyos értelemben ez nem válság, de hát az eurót is sújtja. Szóval vajon minek tulajdonítható, hogy ilyen mértékben romlott a forint árfolyama és hogy minden jel szerint nagyobb mértékben és ütemben, mint például a többi régiós valutáé, a cseheké, lengyeleké? Annak, hogy nem állt helyre a bizalom a Kósa-Szijjártó féle nyilatkozatok után és a 29 pont ellenére?

- Nyilvánvalóan nem állt helyre, hiszen most már az új kormány végrehajtott intézkedésekkel tudja helyreállítani a bizalmat, és nem ígéretekkel. Képzelje csak magát egy olyan befektető vagy bárki más helyébe, aki jó ideig azt hallja, hogy hétszázalékos lesz a hiány és aztán egyszer csak másnap azt mondják Önnek, hogy nem, eddig csak vicceltünk, elismerjük, hogy a 3,8 százalékos hiányt fogjuk tartani. Melyik nyilatkozatnak ad inkább hitelt, vagy melyiknek fog hinni? Elhiszi rögtön elsőre, hogy a 3,8 százalékos hiányt tartani fogja az ország, miközben egy nappal előtte még az ellenkezőjét mondta ugyanaz az ember, vagy ugyanazok az emberek? Nyilván kialakult egy bizalmatlanság, amit le lehet dolgozni. Részben meghirdetett programokkal, ha azok kellően részletesen és kidolgozottan vannak meghirdetve. Ilyen részletesen kidolgozott programokat még nem láttunk, sőt először elhangzott, hogy tizenöt százalékos bértömegcsökkenés lesz, aztán visszakorrigálta mindig a politika ezeket a nyilatkozatokat. Hogy elbocsátások nem lesznek, meg fizetéscsökkentés sem. Akkor meg hogy lesz bértömeg csökkentés? Tehát az a baj, hogy a részletek továbbra sem látszanak, és ez egyre inkább bizalmatlanságra ad okot.

- És az egyetlen plusz bevételi forrás, az a 200 milliárdos bankadó is, az első pozitív jelzés ellenére, kezdi egyre jobban idegesíteni éppen a nemzetközi pénzügyi piacokat, mert azt mondják, hogy ennek könnyen lehet ellenkező hatása is.

- Ez így van. Tehát az látszik, hogy a bankadó kidolgozásra vár, az egyéb megtakarítási lehetőségekből pedig még nem látszanak a részletek. A bizalom akkor fog visszatérni, ha majd látszik, hogy 2010-ben milyen részletes intézkedéscsomaggal tartja a kormány a hiánycélt, és esetleg ezeket az intézkedéseket be is vezetik. Segíthet az is, ha a Valutaalappal a jövő héten tartandó tárgyalásokon sikerrel jár a kormány, és a Valutaalap visszaigazolja, hogy a kormánynak jó a terve. Ez már segíthet helyreállítani a bizalmat. De valójában hosszú távon Magyarországgal szemben akkor fog visszaállni teljes egészében a bizalom, ha egyrészt az időközi számokból is látszik, hogy jó irányban haladunk és tartható a hiánycél, másrészt már a 2011-es költségvetési pálya is látszik. Ehhez két dolog kéne. Precízen, fegyelmezetten be kellene számolni a költségvetési folyamatokról, és prognózist kellene közzétenni. Ez ugye elmaradt május végén, és mindenki hiányolja. Ezt a korábbi kormány csinálta, az új kormány pedig valamiért nem. Nem tartott sajtótájékoztatót az államháztartási folyamatokról és nem csinált prognózist az év második felére várható folyamatokról. Illetve olyan törvényjavaslatok kerültek a parlamentbe, amelyek arról szólnak, hogy szeptemberben nem is szeretné benyújtani a költségvetési tervet. Ami megint csak aggodalmakra ad okot.

- Egyrészt a magyarországi költségvetési tanács meglehetősen éles hangnemben bírálta ezt, de megint megindultak a nyugati aggodalmaskodó cikkek is a Dow Jones hírügynökségtől a Bloombergig, a Financial Timesig, hogy az új magyar kormány megpróbálja fellazítani a költségvetési törvényt, mert mozgásteret akar a maga számára teremteni. Ez, a jelek szerint, megint a bizalmatlanságot kezdi növelni.

- Nyilván, ha egy olyan kormány működését figyelik, amely először 7-7,5 százalékos hiánnyal és csontvázakkal fenyegetett, majd másnap bejelentette, hogy konszolidált a költségvetés és a 3,8 százalékos hiánycél tartható és tartani is fogják, majd ezek után olyan törvényjavaslatok születnek, amelyek arra irányulnak, hogy mégse kelljen pótköltségvetést csinálni, illetve ne kelljen szeptember végéig benyújtani a 2011-es költségvetést, valamint az állami vállalatok veszteségét mégse kelljen elszámolni a költségvetésben, akkor ez hogyne okozna bizalmatlanságot! Amikor még mindig azt figyeli a piac, hogy a magas vagy az alacsony hiánnyal fenyegető nyilatkozatok voltak-e a helyesek?

- Mivel lehetne azt a sommás kritikát elhallgattatni, amit például az Economist egyik vezető szerkesztője, aki egyben egy washingtoni európai kutatóintézet munkatársa is a napokban közölt a cikkében: megállapított, hogy zűrzavaros gazdaságpolitika otthon, ügyetlen populizmus külföldön, ezek a politikai szellemek, amelyek Orbán Viktort kísértik. Mit lehet ez ellen tenni?

- Nyilván fel kell hagyni a szerencsétlen és bizalmatlanságot okozó tervekkel, intézkedésekkel. Legyen az az Állami Számvevőszék körüli perpatvar, a költségvetési tanáccsal előidézett konfliktus vagy az államháztartási törvény módosítása. Ezeket el kellene felejteni. És összerakni egy részletesen kidolgozott, ütőképes gazdaságpolitikai programot, amely nemcsak a bankadón alapul, hanem szerkezeti reformokon. Amelyekről hallottunk már ígéreteket, csak még mindig nem látjuk őket. Ezt meg kell tárgyalni a Valutaalappal. Legyen egy közös sajtótájékoztató a Valutaalappal, ahol meggyőzően mindegyik fél azt tudja mondani, hogy igen, kidolgozottak a reformtervek, végrehajthatóak és a kormány elkötelezett amellett, hogy végre is fogja hajtani. Utána, megmondom őszintén, még azt is megtenném, bár most nincs szüksége a kormánynak további külföldi kibocsátásra, mert mi januárban megcsináltuk az egész éves külföldi kibocsátási igényt, hogy csinálnék egy úgynevezett magyar gazdaságpolitikai programbemutatót, amit érdemes lenne bemutatni a világban is.

- Hogy bemutassák, mit csinálnak és felmérjék, hogy van-e bizalom?

- Nemcsak felmérni lehet, ezzel meg is lehet teremteni a bizalmat. Tehát, ha van egy jobb program, és azzal körbeutazik a nemzetgazdasági miniszter és az ő delegációja, és bemutatja konferenciákon, akkor azzal vissza lehet állítani a bizalmat. Azzal be lehet mutatni, hogy igen, ennek a kormánynak igenis van ütőképes programja. Közre kell adni, prezentálhatóvá kell tenni, hihetővé kell tenni és utána érdemes lenne bemutatni. Ez jót tenne a forintárfolyamnak, az ország kockázati besorolásnak, az állampapírpiacnak, és még sok mindennek.

- Ez azt jelenti, hogy akkor ennek nyomán akár vissza is mehetne a korábbi szintre ez a 216-217 forintos svájci frank?

- Biztos, hogy legalábbis nem a jelenlegi szinten stabilizálódna, mert azt gondolom, hogy az nem fogja megnyugtatni a devizahiteleseket, ha egyszerűen csak nem gyengül tovább és a jelenlegi szinten stabilizálódik. Mert ez messze nem az a szint, amire nagyon sokan felvették a hiteleket.

- Milyen következményekkel jár az, ha 216-218 forint között marad a svájci frank hosszú ideig?

- Ez egyrészt egy óriási nyomás a lakossági jövedelmi viszonyokon. A devizahiteleket legnagyobb arányban svájci frankban vették fel. Ez a lakosság igen széles körében jövedelemfogyást okoz. Elsősorban nekik okoz sérelmet. Másrészt pedig ez óriási nyomás a bankrendszeren. Ez azt is jelenti, hogy a bedőlő, meg nem térülő hitelek aránya növekedni fog, így a banki veszteségek növekedhetnek. Tehát, szemben a korábbi várakozásokkal, esetleg mégsem lesz tartalék a hazai bankrendszerben 2010-ben.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Az előbb egy hallgatóval folytattam vitát arról, hogy miért nem hajlandó a nyugat megérteni Orbán gazdaságpolitikáját, és miért bizalmatlanok a mostani kormánnyal szemben. Önnek volt európai uniós biztosként nyilván vannak személyes tapasztalatai arról, hogy egy ilyen kis ország, mint a miénk, mégis miért tud zavart okozni Európában vagy akár a világon is? Miért olyan nagy baj, ha esetleg néhány tizeddel vagy néhány százalékkal nagyobb a magyar költségvetési hiány?

Kovács László: - A bizottság tagjaként öt évig alkalmam volt részt venni mindazokon a vitákon, amelyeket az egyes tagországok költségvetési helyzete váltott ki. Azért őrködik a bizottság a költségvetési egyensúlyon vagy egy egyensúlyközeli állapoton, mert az egyensúly megbomlik, ha a hiány növekszik. Ha pedig növekszik a hiány, akkor természetesen növekszik az államadósság is, mert ezt a hiányt valamiből finanszírozni kell. Ha az államadósság növekszik, akkor pedig növekednek a kamatterhei is, és előbb-utóbb bekövetkezik a gazdasági csőd, az összeomlás. És ha ez bekövetkezik, akkor valamennyi tagországnak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a bajba jutott ország kikerüljön ebből a helyzetből, hiszen az Európai Unió, végül is egy gazdasági integráció.

- Tehát Magyarország, mondjuk az Önök kormányzása alatt, valóban fokozatosan eladósodott, de akkoriban bizonyos értelemben kivételnek számítottunk, mert könnyű és olcsó volt pénzhez jutni. Nyilván ez is indokolta a kormány gazdaságpolitikáját, hiszen ha ilyen olcsó a pénz, akkor miért ne vehetnénk igénybe, akár a gazdaság ösztönzésére, akár bizonyos szociális feladatok elvégzésére. Most viszont nagyon kevés és nagyon drága a pénz, ráadásul a világ összes fejlett országa körülbelül ugyanolyan állapotba került, mint Magyarország, és ugyanakkora az eladósodásuk. Vagyis a veszély most már mindenkit fenyeget.

- Sőt, bizonyos fokig most megfordult a helyzet. Hiszen míg a korábbi években Magyarország a legnagyobb költségvetési hiányt mutatta fel, például 2005-ben, 2006-ban, addig 2007-ben és 2008-ban már érezhetően megkezdődött a hiány csökkentése, illetve inkább 2007-ben.

- Igen, már 2007-ben elkezdődött.

- Igen. 2006-ban történtek az elhatározások, és ezek 2007-ben már érzékeltették a hatásukat. Most úgy néz ki, hogy az a durván négy százalék körüli hiány a legjobb öt között van az Európai Unió 27 tagállama között. Nagyon sok ország, köztük nagy és sikeres gazdasággal rendelkező országok, most tíz százaléknál magasabb költségvetési hiánnyal szégyenkeznek. És a bizottság, amelynek őriznie kell a szabályok betartását, az bizony nagyon is érzékenyen figyel erre, és igyekszik rászorítani a tagállamokat a költségvetési hiány lefaragására. És ebben természetesen támogatják a bizottságot a pénzügyminiszterek is és az állam- és kormányfők is. Tehát nem Magyarország az, akit most kipécéztek, és akivel szemben szigorúbbak, hanem minden országgal egyformán szigorúak. Magyarország most éppen azok közé került, akiknél ez a szigor már koránt sem olyan erős, mert nem annyira indokolt, mint korábban.

- Vagyis meg kellene őrizni ezt a kedvezően megváltozott állapotot az ország számára.

- Az a probléma, hogy a jelenlegi kormány és a jelenlegi miniszterelnök korábban, még ellenzéki pártelnökként gyakran tett olyan nyilatkozatot, hogy Brüsszel nekünk nem főnökünk, az Európai Unió nem főnökünk. Persze, nem főnökünk, hiszen az Európai Unió egy közösség, 27 egyenrangú ország közössége, ahol vannak közös szabályok. Ezek a közös szabályok mindenkire vonatkoznak, és nem lehet azt mondani, hogy minket nem érdekel, mit döntenek Brüsszelben. És nem lehet azt mondani, hogy minket nem érdekel, hogy Brüsszel azt szeretné, ha a tagországok költségvetési hiánya nem nagyon haladná meg az egyébként kötelezően előírt három százalékot. Nekünk akkor is hét százalék lesz a hiányunk, mert ez szolgálja a mi érdekeinket. Lehet ilyet üzengetni, de ezt végrehajtani nem lehet, mert akkor elveszítjük nemcsak az Európai Unió támogatását, de elveszítjük a pénzügyi befektetők támogatását is. Ők kivonulnak Magyarországról, és a magyar gazdaság katasztrofális helyzetbe kerülhet. Láttuk, hogy egyetlen rossz kijelentés vagy néhány egy irányba mutató kijelentés néhány héttel ezelőtt mennyire meggyengítette a forint árfolyamát, a tőzsdét, és milyen nehéz helyzetet okozott. Nagyon nehezen lehetett ebből kilábalni, és ehhez kellett bizony az a 29 pontos program is.

- És úgy látszik nem is sikerült teljesen, mert csak átmenetileg hozott megnyugvást. És azóta is, mindenféle nemzetközi fuvallatok vagy inkább viharos szelek, jobban érintenek minket, mint más környező országokat.

- Igen, de ennek az oka az, hogy hirtelen tüzet kellett oltani, amikor elhangzottak ezek a bizonyos nyilatkozatok. Mint például Kósa Lajosé, aki nem is mint debreceni polgármester, hanem mint a Fidesz második embere tett olyan nyilatkozatokat, hogy csődközeli helyzetben van a magyar gazdaság. És erre Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő még rá is erősített. Aztán persze a miniszterelnök ezzel szembefordult, meg a pénzügyminiszter is, de sajnos a rossz hírt mindig hamarabb elhiszik, mint a jót. A bizalmat pillanatok alatt le lehet rombolni, újraépíteni azonban egy hosszabb folyamat. Ráadásul jött ez a 29 pontos program, amelyet a közvélemény egy jelentős része érthető módon pozitívan fogadott, mert olyan kis hangulatjavító intézkedések is vannak benne, amit az emberek szívesen hallanak. De a gazdaság helyzetére és stabilitására igazából nem nagyon vannak benne intézkedések. Például az adórendszerben az előirányzott változás az, hogy a legfelső adókulcs megszűnik, és így az igazán nagy jövedelmű, tehetős emberek jóval kevesebb adót fognak fizetni. Ez pedig a költségvetésnek nem használ, sőt. Ezt azzal egyensúlyozzák ki, hogy a minimálbéren élők meg az alacsony fizetésűek viszont több adót fognak fizetni. Vagyis nem változik az adóbevétel, csak át lesz csoportosítva. A gazdagok kevesebbet, a szegények többet fognak fizetni. Ez pedig a nemzetközi pénzpiacot nem nyugtatja meg, ráadásul ez a közvéleménynek sem igazán tetszik.

- Ha megengedi, egy másik témával kapcsolatban is szeretném kérdezni. Az elmúlt hetekben azt láttuk, de még a napokban is, hogy hihetetlen gyorsasággal, egymás után távoznak állami intézmények, vállalatok vezetői. Vagy leváltják őket, vagy maguktól távoznak, mert jobbnak látják, ha mennek, vagy ki tudja, mi van a háttérben. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökétől kezdve, a Nemzeti Kulturális Alap elnökéig, és most már a MÁV elnökvezére is, távozni fognak a Magyar Nemzet szerint. Pedig ő fideszes európai képviselőjelölt volt, és így nevezte őt ki a Bajnai-kormány még tavaly. Szóval mindenki megy, aki akár jót tett, akár nem, de az előző kormányhoz kötődött. 2002-ben, amikor a szocialisták nyertek, és Ön pártelnök volt, majd külügyminiszter lett, akkor ez ugyanígy ment? Arra emlékszem, hogy nagy váltások voltak, de azok is ilyen gyorsan zajlottak és pontosan ilyen feltételekkel?

- Tulajdonképpen minden kormányváltás idején, természetes és érthető módon, lezajlanak változások. Távoznak a miniszterek, távoznak a politikai államtitkárok. Tehát a politikai elit leváltása teljesen természetesen velejárója a választási eredménynek. Egy új kormány természetesen azt is jelenti, hogy a személyek is cserélődnek. Gyakran még a hivatalban maradó párt vagy továbbra is kormányzó párt is cseréli a csapatot, mert bizonyos tanulságok erre késztetik. Ha egy másik párt kerül kormányra, akkor ez a csere nyilván sokkal nagyobb mértékű. De ami már nem szükségszerű, sőt kifejezetten káros, ha ez a csere túllép a politikai eliten, és kiterjed a gazdasági, sőt a közigazgatási vezetői garnitúrára is. Most éppen ezt látjuk, hogy nemcsak politikusok cserélődnek, ami természetes, hanem cserélődnek gazdasági vezetők, és a nagy állami vállalatok vezetői szinte mind kicserélődnek. Emellett cserélődik a közigazgatási apparátus is. Az én korábbi területem, a Külügyminisztérium, most különösen a figyelem középpontjába került. Hiszen a napokban rendelt haza Martonyi János külügyminiszter úr tizenöt misszióvezetőt, azt állítva, hogy többségüknek lejárt a szokásos négyéves mandátuma, tehát természetes, hogy hazajönnek, néhányat pedig azért, mert megrendült irányukban a bizalom. Utánaszámoltam, és a tizenötnek pontosan egyharmada az, akiknek lejárt a négyéves mandátuma, az ő berendelésük teljesen természetes. Az persze kérdéses, hogy közülük mi lesz a sorsa annak, aki nem érte el a nyugdíjkorhatárt. Mert egy új törvény szerint indokolás nélkül, két hónap felmondási idővel bárkit el lehet küldeni. Tehát elképzelhető, hogy nemcsak a külszolgálatról rendelik be őket, hanem még útilaput is kötnek a talpukra.

- Szóval lehet, hogy egy hatvanéves nagykövet négy év után hazajön, de állást nem fog kapni, hanem indokolás nélkül elküldik.

- Így van. Sőt nemcsak a hatvanéveseket fenyegeti ez a veszély, hanem mondjuk egy ötvenévest is. Egy hatvanéves már esetleg korkedvezménnyel elmehet nyugdíjba, de egy ötvenévessel mi lesz? A konkrét nevek között van olyan, aki az én emlékezetem szerint ötven év körül van, és ha most két és fél év után berendelik, azt nyilvánvalóan nem azzal a szándékkal teszik, hogy idehaza vezető beosztást kapjon, hanem inkább azzal, hogy indoklás nélkül elbocsássák. Egy ilyen ember aligha fog tudni elhelyezkedni. Ilyenkor az embernek eszébe jut, hogy vajon miért minősítette a győztes párt vezetője forradalomnak azt, ami tulajdonképpen csak kormányváltás. Eszembe jutott, hogy 1990 után, Antall József, aki elkötelezett demokrata volt, azt mondta, amikor olyasmit követeltek tőle a saját hívei, ami az ő demokráciafelfogásába nem fért bele, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. Ezen azt értette, hogy a kormányváltás meg a forradalom két különböző dolog. Most valószínűleg nem azért nevezték forradalomnak ezt a kormányváltást, mert így akartak bekerülni a történelemkönyvekbe, mondjuk az angol ipari forradalom és a francia forradalom sorába. Sokkal inkább azért mondták ezt, hogy erre a forradalomra hivatkozva bármit megtehessenek, amire egyébként egy kormányváltás nem adna felhatalmazást, és ami egy normálisan működő demokráciában nem történhet meg. Hiszen figyelmen kívül hagyták a konszenzus elvét az alkotmánybírók jelölésénél, a média - beleértve a közszolgálati médiumokat is – irányításánál. Korábban mindig a teljes egyetértés volt a szabály egy-egy kinevezésnél, megbízásnál. Most ezt megváltoztatták, és a parlamenti számarányok alapján lényegében a Fidesz dönt egy csomó kérdésben. Figyelmen kívül hagyták az előzetes egyeztetést, és a szakmai alkalmasság követelményét például az Állami Számvevőszék elnökének, elnökhelyettesének jelölésénél. Tehát határozottan egyeduralmi rendszert vezetnek be. Lényegében az valósul meg, amit tavaly ősszel Orbán Viktor még a kötcsei polgári pikniken mondott, hogy egy centrális politikai erőteret kell létrehozni, ahol egy nagy kormányzó párt határoz meg minden fontos kérdést, mégpedig vita nélkül. Ezt látjuk most megvalósulni. A választási kampányban mi erre felhívtuk a figyelmet, de a választók, úgy látszik, ezt nem vették figyelembe. Most majd fokozatosan rájönnek, hogy ez nem üres fenyegetés volt, ez a mai valóság.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!