Ilyen jutott
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2012. december 03. hétfő, 04:05
Ilyen ország, ilyen tömegtüntetés.
Az országot ismerjük. Most már azt a tömegtüntetést is, amelyet a Hit Gyülekezete szervez.
Szegő Anna olvasónk a helyszínen is érzékelte azt, ami a tévéközvetítésből üvöltött. Hogy ez egy pontosan megkoreografált, a spontaneitásnak, az őszinte érzelmeknek – dühnek, felháborodásnak, tetszésnek, lelkesedésnek, szóval mindannak, ami egy tömegtüntetést éltet – semmiféle teret nem hagyó műtermék volt, nyilván a Hit Gyülekezete nagyobb dicsőségére és politikai érdekeinek megfelelően.
Láthatóan kivezényelt és központilag vezérelt tapsolók és tetszésnyilvánítók – mintha mindegyikük fülében ott lett volna a titkos fülhallgató, amelyen megkapják az utasítást, mikor kell és hogyan tetszést nyilvánítani vagy éppen a Jobbiknak „oszolj”-t kiáltani –, egy Fidesz-nagygyűlést megszégyenítő mennyiségben nemzeti zászlócskák, gépies egyhangúsággal és szünet nélkül lengetve, a kamerák látóterében hangsúlyosan fiatal emberek (kivéve Hegedűs Zsuzsa Orbán-tanácsadót), a megfelelő pillanatban dobpergés, és a rengeteg, náciellenes jelszavakkal teli tábla mellett egy, csak egyetlenegy név az egyik táblán, Rogán Antalé („Respect Rogán!”).
Sohasem láttam még ilyet. (Azaz láttam, a régi május elsejékről készült híradófelvételeken.)
Szomorú volt, számomra elkeserítő, iszonyú rossz kedvem lett tőle, sokkal rosszabb, mint ha nem „több ezer” ember állt volna ott ezen a műtüntetésen, hanem csak több száz egy igazin, őszintén, spontánon.
Itt be is fejezhetném, de három dolgot azért szeretnék megjegyezni.
Az első megjegyzésem természetesen Rogán Antalra vonatkozik.
Nincs dolgom a magánember Rogán Antallal. Azzal sem, akinek a felesége éppen szül (lásd Huszár Ágnes írását – én nem olvasok Blikket), és azzal sem, aki Auschwitzba és Birkenauba látogat, és érzelmes beszámolót közöl róla egy tömegdemonstráción. Nem vonom kétségbe az őszinteségét – a Blikk-interjúkét sem –, de Rogán Antal nem magánszemélyként, hanem a kormányzó párt egyik első számú tisztségviselőjeként beszélt ezen a rendezvényen, így is konferálták fel. Ennek a pártnak bármelyik képviselőjére pedig – szerintem – az érvényes, amit korábban leírtam (Csak a náciellenes „békemenet” után!). Értékelem tehát, hogy Rogán Antal a gyerekeit nácimentes világban akarja nevelni, de ezt Orbán Viktorral és Hoffmann Rózsával kellene megbeszélnie, akik az iskolai tananyag új irodalmi „kánonját” intézték (és persze a Jobbikkal, mert szerintük Wass Albert NAT-ba kerülése a Jobbik sikere). Hamis az összefogás, a tiltakozás, ha egy olyan politikai-hatalmi intézmény vezetőjével kell összefogni, amely maga képviseli egész politikájával azt az irányt, amelynek szélsőséges kinövése volt az ominózus jobbikos szónoklat.
A második megjegyzésem azoknak szól, akik kitalálták, hogy „zsidó” megjelöléssel, Dávid-csillaggal kell ellátni némely nagyjainkat. Azokat az óriástáblákat, amelyeken például Hajós Alfrédot, Hofi Gézát, Latabár Kálmánt lezsidózták, nem egyszerűen ízléstelennek, hanem szégyenletesnek tartom. Először is, mert az identitása mindenkinek a saját legszemélyesebb ügye. Másodszor, mert senkinek sincs joga bárkit kizárólag a származásával megjelölni, a származása miatt fennen lobogtatni. Zsidóknak sem más zsidókat. És különösen nem a haláluk után, amikor ha akarnának, sem tiltakozhatnának az életük, a személyiségük, az életművük ilyen fokú leegyszerűsítése ellen. És különösen nem lehet ezt megtenni egy antiszemitizmus elleni tüntetésen, amely éppen arról szól, hogy nem határozható meg az ember a származásával. Akár él, akár halott. (A sárga csillag kitűzése más ügy: az szimbolikus szolidaritásvállalás olyan tragikus emberi sorsokkal, amelyeket embergyilkos ideológiák és hatalmi gépezetek fordítottak tragédiába.)
MTI/Beliczay László
A harmadik megjegyzésem annak a szónoknak szól, aki szerintem az egyetlen tartalmas, színvonalas és őszintének ható beszédet mondta. „Előbb vagyunk nemzetünkhöz hű magyarok – és éppen ezért antifasiszták –, mint jobb- vagy baloldaliak”, mondta Bajnai Gordon. Értem persze, hogy a kontextusból akár ez a leegyszerűsítő logika is következhetett volna, de különösen egy embergyűlölő ideológia elleni tüntetésen nem lehet nem megtartani az egyetlen igaz sorrendet: hogy előbb vagyunk emberek, mint bármi mások, akár nemzetükhöz hű magyarok is. Apróságnak tűnik, nem az. Mert ez a lényeg. És Bajnai Gordon nem tekinthet el a lényegtől – semmilyen megfontolásból.
Tudom, hogy voltak sokan ezen a rendezvényen, akik valóban, őszintén és együtt akartak tiltakozni az ellen, ami tűrhetetlen. Akiket nem hátsó szándék mozgatott. Akik nem politikai legitimációs (szalonképesítési) játszmán és nem is egy egyház katonai fegyelemmel megszerkesztett műrendezvényén érezték magukat. Sem a szándékukat, sem az érzetüket nem akarom kétségbe vonni. A jelenlét más, szubjektív látószöget adhat, mint az a kép, ami a televíziós közvetítésből kiderült – és amit az előkészületekből és az előkészületek körülményeiből is elég pontosan lehetett tudni. Bizonyára sokan találtak a szívüknek kedves mondatokat is a szónokok beszédében, ki-ki vérmérséklete szerint. És bizonyára sokan gondolják úgy, hogy ezen a vasárnapon egy igaz ügyben született igaz összefogás kezdetének voltak a tanúi (sajnálom, nagyon, hogy már hétfőn csalódniuk kell majd).
Annál nagyobb bűnnek tartom, amit Isten szolgái elkövettek ezzel a rendezvénnyel. Lelkük rajta. Azon is, hogy sok-sok ember tisztességes és őszinte felháborodását használták fel saját kirakatrendezvényükhöz, és azon is, hogy hétfőtől minden fideszes szájból az zúg majd, amit Rogán már megelőlegezett egy nappal a rendezvény előtt: „Bajnai Gordon emberei ilyenkor is csak a széthúzást keresik, csak a saját politikai tőkéjükre gondolnak.” Egyetlen fellépéssel megvásárolták maguknak a jogot, hogy saját mérhetetlen bűneiktől továbbra is a régi módszerrel szabaduljanak meg, azzal, amihez a legjobban értenek: vádaskodással.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!