Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. január 11.
- Részletek
- 2013. január 14. hétfő, 03:14
- Megbeszéljük
A bíróságok gyakorlata miatt marad büntetlen az uszítás
Sándor Zsuzsa, nyugalmazott bíró
Sándor Zsuzsa: – Szeretném megvédeni az Alkotmánybíróságot abban a kabátlopási ügyben, amelybe keveredett az évtizedek során. Ma már mindenki úgy emlékszik, és úgy interpretálja az Alkotmánybíróság határozatait, hogy az Alkotmánybíróság volt az, amelyik az uszítás fogalmát ilyen módon leszűkítette, hogy az közvetlenül az erőszak kiváltására azonnal vagy nagyon rövid időn belül alkalmas legyen.
Bolgár György: - Legutóbb nekem tegnap a Legfőbb Ügyészség szóvivője mondta ezt.
– Hát tévedett. Az Alkotmánybíróság ugyanis kétszer foglalkozott a közösség elleni izgatással, 1992-ben és 1999-ben. Mind a két esetben arról volt szó, hogy emellett a fogalom mellett, hogy gyűlöletre uszítás, a törvénybe egy második bekezdést is be akartak építeni, ami igazából egy ilyen gumijogszabály lett volna. 1992-ben az volt a megfogalmazás, hogy az is elköveti a közösség elleni izgatást, aki sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el.
– Hát ez tényleg rettentően kitágította volna a törvény alkalmazási lehetőségét, bármire rá lehet mondani, hogy sértő vagy lealacsonyító.
– Pontosan. 1999-ben pedig egy olyan szöveg került volna bele a Btk-ba, hogy gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekményt követ el. Na most az Alkotmánybíróság ezeket a – mondhatjuk azt, hogy – gumijogszabályokat helyezte hatályon kívül, és nem az uszítás fogalmával foglalkozott egyik döntésében sem.
– Akkor hogy lehet, hogy mégis így ment át a jogi köztudatba vagy az igazságszolgáltatási köztudatba? Hát ha az ügyészség erre hivatkozik, akkor azt mégse lehet teljesen légből kapottan tenni, gondolom én.
– Nem, annyiban nem légből kapott, hogy valóban ilyen szűken értelmezik ezt a fogalmat, de nem az Alkotmánybíróság, hanem a rendes magyar bíróság értelmezése szűkítette le ilyen mértékben a közösség elleni izgatás fogalmát. Bírósági határozatok vannak arról, hogy elvárják vagy úgy értelmezik az izgatás fogalmát a rendes bíróságok, amiről itt szó volt, hogy közvetlenül erőszak kiváltására legyen alkalmas.
– Magyarán ha az ügyészség úgy gondolja, bár az Alkotmánybíróságra hivatkozva, hogy sajnos a bíróságok gyakorlata ilyen, ezért nem is próbálkozunk, akkor rosszul teszi, mert lehet, hogy változnak az idők, változik a bírósági megítélés is, és lehet, hogy egy mai bíróság mai bíróval a mai körülmények között ugyanazt a jogszabályt már hajlandó másképp is értelmezni. De ha az ügyészség nem viszi elé az ügyet, akkor erre nincs módja.
– Pontosan erről van szó. Most ez a legutóbbi döntés, amely megszületett, igaz, első fokon, már nem ezt a rettenetesen leszűkített értelmezést alkalmazta, hiszen ha ez lett volna, akkor nem mondhatta volna ki a bűnösséget, és a bűnösséget kimondó ítélet, illetve a Bayer Zsolt-féle cikknek a megfogalmazása között gyakorlatilag semmi különbség nincsen. Tehát elképzelhető, hogy ha vádat emelnek, és nem egy nap alatt utasítják el a fellebbezést, akkor akár még meg is születhetett volna egy ilyen ítélet. De én itt azt hangsúlyoznám, hogy az uszításnak ezt a nagyon-nagyon leszűkített és szerintem indokolatlanul leszűkített fogalmát a bíróságok dolgozták ki.
– És vajon miért volt az, miután Magyarországon nincs precedensjog, hogy az egyik bírói ítéletből utána már szinte következményként és kötelezően következne a másik, hogy a bíróságok mégis valamiféle precedensjogot alkalmaztak. Ez volt az egyszerűbb, ez volt a kényelmesebb, ó, hát ezek kényes ügyek, általában politikailag is kényesek, hát volt már ilyen ítélet, akkor mi is tartsuk magunkat ehhez?
– Azt hiszem, az, hogy nincs Magyarországon precedensjog, ez így fogalmilag igaz, gyakorlatilag azonban ha a másodfokú bíróságok, az ítélőtábla vagy a Legfelsőbb Bíróság, illetve ma már Kúria minden alkalommal megváltoztatja az ő álláspontjával ellentétes döntést, akkor előbb-utóbb az elsőfokú bíróságok nem teszik ki magukat annak, hogy minden ilyen ítéletüket másodfokon megváltozassák. Ugye a másik szempont, amiről itt mindig beszélünk, hogy egységes legyen a bírói gyakorlat. Tehát ha több ilyen másodfokú ítélet születik, akkor ehhez előbb-utóbb nyilván az elsőfokú bíróságok is igazodni fognak.
– De ahhoz, hogy ez a bírói gyakorlat megváltozzék, és lehet, hogy most eljutottunk egy olyan pontra, hogy akár a körülmények miatt meg is változhatna, az ügyészségi gyakorlatnak is meg kellene változnia.
– Igen, azt kell mondjam, hogy korábban – és ez jóval korábban volt, hiszen amiről beszélek, ezek a döntések ugye évtizedes döntések már, tehát jóval korábban az ügyészség számos ügyben megpróbálta a vádemelést, de mivel kialakult ez a nagyon szűk értelmezése az uszítás fogalmának, minden esetben eredménytelenek voltak, egy idő után feladták. Na most azért eltelt 1992 óta húsz év, és lényegesen megváltoztak a társadalmi...
– Sőt, a 2003-as emlékezetes kirekesztéses ügy óta is már tíz év!
– Igen. Lényegesen megváltoztak a társadalmi körülmények, lényegesen megváltozott a közbeszéd, a közhangulat, tehát akkor, amikor ezek a döntések megszülettek korábban, akkor nem ez volt a társadalmi helyzet, mint ma. Én úgy gondolom, hogy az ügyészségnek ma is minden alkalommal, amikor hasonló ügy előkerül, vádat kellene emelnie, vállalva azt a kockázatot, hogy esetleg a bíróság nem állapítja meg a bűnösséget. De nyilvánvaló, hogy ezen a szemléleten a bíróságnak is már réges-régen változtatnia kéne!
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- << Előző
- Következő