Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. január 30.

• Nyomtatás

Részletek

2013. február 01. péntek, 04:24

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései 2013. január 30-ai műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Fekete György a mostani kultúrpolitika egyik vezéregyénisége lenyomta az eltávolítására irányuló kísérletet a Magyar Művészeti Akadémián és nem mond le. Az erő vele van? Hogy hívják ezt az erőt?

Másik témánk, hogy a Brüsszelben tárgyaló miniszterelnök szerint az IMF nemet mondott arra a hitelfajtára, amit a magyar kormány kért. Mi pedig nemet mondtunk a szigorúbb feltételekre. Vajon bejön Orbán gazdasági hazárdjátéka?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy az Európai Emberi Jogi Bíróság elutasította a magánnyugdíjpénztárak ügyében tett magyar egyéni panaszt. A strasbourgi testület szerint nem sértette a magántulajdont a nyugdíjállamosítás. Ez is bejött Orbánéknak?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium becslései szerint valóban félmillió magyar dolgozik nyugaton. Többségük, mintegy háromszázezer Nagy-Britanniában. Most panaszkodnak vagy dicsekednek?

Beszéljük meg aztán, hogy a Fidesz szerint lezárult a médiatörvény vitája, mert az Európa Tanács elfogadta a magyar kormány által ígért változtatásokat. Pofa be?

És végül mit gondolnak arról, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint eddig hájas és lúdtalpas gyerekek kerültek ki az iskolákból, de most, hogy bevezették a mindennapos testnevelést, ez is másképp lesz. A föld fog sarkából kidőlni?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

„Fájdalmas gyanúsítgatással és becsületsértéssel egyenértékű támadássorozat” zajlik az MMA ellen
Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia sajtófőnöke

Bolgár György: - Mesélj nekünk erről a tegnapi elnökségi ülésről, amelyen megtárgyalták az elnökség levelét. Ebben ugye az elnökségi tagok megfontolásra ajánlották azt az elképzelésüket vagy javaslatukat, hogy a különböző problémák, konfliktusok tisztázása érdekében mondjon le. Ő pedig úgy döntött, hogy nem mond le. Az elnökség ezek után, ahogy látom a híreket, elfogadta ezt.

Juhász Judit: - Megtennéd, hogy megismétled a róla mondott első mondatodat? Valahogy így szólt, hogy Fekete György lenyomta az ellene irányuló támadásokat.

- Az eltávolítására irányuló kísérletet. A Népszabadság kicsit keményebben fogalmazott a címoldalán, azt mondta, hogy túlélte a puccsot. Én azt gondolom, ez nem puccs volt, ez egy kísérlet volt az eltávolítására.

- És nemcsak, hogy lenyomta, hanem vállalt egy tisztázó beszélgetést is az előre kitűzött elnökségi ülésen. Még egy picit árnyalnám, ebből a hallgatók érteni fogják a lényegét ennek a tegnap délutáni elnökségi ülésnek. Nem az ellene irányuló lemondására vonatkozó kísérleteket nyomta le, hanem az akadémiáért felajánlott felkérést, hogy esetleg emiatt fontolja meg a lemondását.

- Merthogy az elnökség tagjai azzal indokolták azt a javaslatot, hogy fontolja meg a lemondását, mert a Művészeti Akadémiának így jobb esélyei lennének a működésre?

- Nem a működésre, hanem talán így megváltozik a közvéleményben kialakult kép, amit a sajtó és néhány véleményvezér kialakított itt nagyon agresszíven, és sajnos azt kell mondanom, hogy alaposan eltorzítva a felmerült konfliktusokat. Tehát tisztázzuk, azok az elnökségi tagok, akik aláírták ezt a kérelmet, amit nagyon udvariasan átküldtek hétfőn, arra kérték, fontolja meg, hogy esetleg a visszavonulásával többet segít az akadémiáról kialakult kép hitelesítésében, mint ha továbbra is az élen marad és állandó célpontja lesz az újra és újra fellángoló támadásoknak.

- Mivel védte magát, pozícióját és véleményét Fekete György? Miért tudta meggyőzni az elnökségi tagokat, hogy én mégis jobban tudom képviselni az akadémiát, mint ahogy ti gondoljátok?

- A jelenlévők közül ott ült a hat elnökségi tag és a néhány tag, akiknek nincs szavazati joguk, és ott ültek a tagozatok vezetői is. Az akadémiának nyolc tagozata van, hét tagozatvezető ott ült, és Fekete Györgynek úgyszólván nem kellett védekeznie, nem kellett magyarázkodnia, mert a tagozatvezetők egymás után feltették a kérdéseiket az elnökségi tagok érveire kíváncsian, hogy vajon mire alapozzák ezt az elhatározást. És gyakorlatilag ezekből a kérdésekből kialakult tisztázó párbeszédben Fekete Györgynek csak az elég hosszúra nyúlt megbeszélés végén kellett nyilatkoznia, hogy elfogadja-e azokat a kritikákat, amelyeket megfogalmaztak. Képes-e, akar-e alkalmazkodni azokhoz a kérésekhez, amelyeket az elnökségi tagok elvárnak tőle. És bizony az elnökségi tagok is belátóan elfogadták azokat az érveket, amelyeket a tagozatvezetők, az építőművészeti tagozattól kezdve a képzőművészeti filmtagozat-vezetőig, összefoglaltak. Tehát én sajnos sok kemény értekezleten – kormányülésektől kezdve különböző felügyelőbizottsági üléseken – részt vettem az elmúlt húsz évben, de ez számomra rendkívül pozitív volt, és nem azért, mert ennek a posztnak a szószólójaként most ezt kell mondanom, hogy valóban méltó volt azokhoz a művészekhez, akik a Magyar Művészeti Akadémia vezetőtestületében dolgoznak. Jankovics Marcelltől Mezei Katalinon át, Ács Margiton keresztül Haris Lászlóig itt egy olyan társaság ült együtt, akik meg akarják menteni az akadémiát és a jövőjét attól az igaztalan és rendkívül fájdalmas gyanúsítgatással és becsületsértéssel egyenértékű támadássorozattól, amely hosszú hónapok óta zajlik.

- Igen, csak Jankovics Marcell és Ács Margit, az elnökség általad említett tagjai, úgy akarták megvédeni az akadémiát, hogy közben megvédik az akadémiát Fekete Györgytől, mert úgy érezték, hogy ebben a helyzetben – most mindegy ebből a szempontból, hogy szerintük ki a hibás – nem tudja megfelelő hitellel képviselni ezt a testületet. És úgy látszik, hogy a meghívott tagozatvezetők meg másképp gondolták. Kinek volt az ötlete, hogy ők is legyenek ott?

- Ők mindig ott vannak.

- Mindig ott vannak? Aha.

- A tagozatvezetők állandó meghívott résztvevői az elnökségi üléseknek, csak nem szavaznak. És ez egyik következménye volt a tegnap esti nagy tisztázó beszélgetésnek, abban maradtak, hogy az elnökség tagjai és a tagozatvezetők is az eddiginél sokkal erőteljesebben és a részletekre is figyelve próbálnak részt venni az akadémia munkájában. Aminek tulajdonképpen most jött el az ideje, mert ha úgy nézzük, a tavalyi esztendő a mínusz 1. év volt. Nyáron alakultak meg a tagozatok, felvettünk száz embert, ötven levelezőt és ötven újabb levelezőt a régiekből. Ők rendes tagokká váltak. Tehát százötvenen indultunk tavaly, és most kétszázötven tagja van az akadémiának. Most indul a munka. Még maguk az akadémikusok sem mindnyájan értik pontosan, hogy egy ilyen önkormányzati rendszerű köztestület hogyan működik. Hogyan illeszkedik az állami bürokráciába, hogyan fogja képviselni a teljes művésztársadalmat. Mert ez is az egyik vád, hogy kirekesztő módon csak egyfajta világlátású művésztársadalomnak ad helyet. Ez nem így van.

- Ezt jó, hogy szóba hozod. Például ezen a tisztázó beszélgetésen felvetődött-e az, hogy ha egyszer a Magyar Művészeti Akadémia, mint az alaptörvényben is megnevezett köztestület, az egész magyar művésztársadalmat képviselni akarja, akkor vajon felajánlja-e a Széchenyi Művészeti Akadémia tagjainak, hogy csatlakozzanak a Művészeti Akadémiához. Felajánlja-e a sajnos viták közepébe került Konrád Györgynek – akit ugye Fekete György nevezett meg, mint arra méltatlant, hogy tagja legyen az MMA-nak –, hogy csatlakozzék hozzájuk, mert szívesen van látva. Hiszen ő is a magyar művésztársadalom nem is akármilyen tagja. Van-e terv ilyen gesztusok megtételére?

- Jó néhány hónapja már, hogy a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Társaság elnökét [SZIMA], Makk Károly filmrendezőt vendégül láthattuk az elnökségen, és hosszú és nagyon baráti beszélgetésen kezdték vázolni, hogyan lehetne közelíteni a két akadémiát egymáshoz. Hét közös tagunk is van, tehát ők is segítik diplomáciailag azt a hidat felépíteni, amit nem mi romboltunk le. Tehát nemhogy szívesen dolgoznánk együtt, de erre már különböző előzmények is voltak, hiszen az elmúlt húsz évben, amikor a Makovecz-vezette akadémia egyesületként működött, több közös kiállítást és rendezvény szerveztek és sikeresen lebonyolítottak. Valahogyan a szembenállás, ha szabad így mondani, a SZIMA oldaláról érzékelhető, rossz megnyilatkozásokban is.

- De ilyen rossz megnyilatkozások azon az oldalon nem voltak, mint amilyenek most Fekete György részéről hallani.

- Ezeken túl kell lépni. Mi újra meghívtuk Makk Károlyt, sőt bekapcsolódott ő is egy olyan programba, amit Sára Sándor indított, ötvenhárom film bemutatása klubszerűen zajlik az Urániában. Ide bekapcsolódott most már a Duna Tv és Makk Károly is eljött, ahogy a többi rendező is vállalta hétfő esténként, hogy beszél a filmről. Tehát mi nagyon szerettük volna Jókai Anna 80. születésnapját, aki szintén tagja a SZIMA-nak, közösen megrendezni. Nem kaptunk rá kedvező választ, pedig nagy tisztelettel javasoltuk.

- Nagyobb gesztusra nem gondoltatok? Hogy Makk Károlyon kívül meghívjátok a Széchenyi Művészeti Akadémia teljes tagságát, legyenek ott a Magyar Művészeti Akadémia tagjai is, és akkor lehet vitatkozni is meg lehet azt mondani, hogy jó ez az irányvonal vagy nem jó, de mégis együtt van a magyar művészet.

- Gyuri, te megkérdeztél már valakit a SZIMA-tól, hogy szeretne-e belépni az akadémiába?

- Én még nem kérdeztem meg.

- Tedd meg, hogy megkérdezed.

- Megígérem Neked, hogy meg fogom kérdezni. De szerintem ti vagytok birtokon belül. Birtokon, pénzen, alaptörvényen belül. Nektek kellene ezt a kérést előterjeszteni. Aztán ha ők elutasítják, az az ő bajuk.

- A törvény előírja persze azt, hogy milyen módon kell az új tagok felvételét végigvezetni. Tehát bármelyik tagozatból a mostani kétszázötvennégy akadémikus ajánlására hívnak meg tagokat. A tagozat megszavazza, majd a közgyűlés szentesíti a tagfelvételt. Vagyis semmilyen gyakorlati akadálya nincs annak, hogy a tagbővítés során olyan akadémikusokat hívjunk meg a közösségbe, akik erre az életművükkel és az akaratukkal, a szándékukkal igent mondanak. Az a baj, hogy annak előtte mondták ki ezeket a szentenciákat az akadémiáról, mielőtt bármiféle lehetőség adódott volna arra, hogy ezeket a lépéseket igazán végiggondoltan megtegyük. Tehát itt rengeteg prejudikáció van, amiről nekem Márai Sándor jut eszembe már hetek óta, aki az egyik naplójegyzetében így fogalmazott, hogy meghalt a kritika, éljen a becsületsértés. Gyuri, mi ennek a fájdalmas gyakorlatnak az elszenvedői vagyunk. Megengedem, hogy nagyon könnyen előfordul, hogy megfontolatlanul vagy nem eléggé körültekintően kiszaladt félmondatot felragad a sajtó.

- Én hiszek Neked. Ha Fekete György egy nyilvános nyilatkozatban azt mondja Konrád Györgynek, hogy bocsánatot kérek, nem gondolom azt, hogy Konrád György nem nemzeti érzelmű, ugyanolyan nemzeti érzelmű, még ha más véleményen van is, úgyhogy szívesen meghívom az akadémia tagjai közé és javaslom még három akadémikusnak, hogy jelölje és javasolja őt, ez egy gesztus volna. Aztán lehet, hogy nem csatlakozik. Csak azt mondom, hogy ezzel a félreértéseket is legalább utólag tisztázni lehetne.

- Én azt gondolom, hogy erre megvan a lehetőség az elkövetkezendő időben, hiszen mi valóban szeretnénk a valódi értékeinkkel, a valódi szándékainkkal és azzal az eszménnyel a közvélemény előtt szerepelni, amely áthatja ezt az akadémiát, és amely egy valódi közösségként együtt dolgozik. És itt nagyon sok Kossuth-díjas, nagyon sok érdemes művész, de valódi értéket előállító, tisztességes és jót akaró művész dolgozik együtt, akikről most olyasfajta képet próbálnak festeni, ami mélyen sérti őket. Tehát most azért azt is figyelembe kell venni, hogy annyi rúgást, annyi sarat, annyi gyanúsítást és becsületsértést kaptak, hiszen minden visszahullott az akadémiára. Ha a mai hírportált elolvasom, akkor egész egyszerűen kétségbe kell esni, hogy létezik az, hogy ennek bárki hitelt ad és ilyen mélyre süllyed az újságírásban.

- Olyanok léptek ki tőletek, és ez nem az újságírás hibája, mint Novák Ferenc vagy Szakonyi Károly.

- Tudod, amikor nagyon érzékeny és az érzelmeikből, a tehetségükből, az érzékenységükből élő emberek szembesülnek azzal, hogy ahová ők tartoztak, azt ilyen módon teszik tönkre erkölcsileg…

-… De a saját elnökükkel szemben voltak kifogásaik. Nem azzal szemben, hogy sajtó erről mit írt, hanem azzal nem voltak kibékülve, hogy az ő elnökük miket mondott, miket nyilatkozott.

- Nem akarom az ő nevükben megindokolni sem a kilépésüket, sem a szempontjaikat. Kétszázötven tagja van az akadémiának, és sajnos tízen elmentek közülünk. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fogják sajnálni, nem tíz év múlva, hanem talán most is. Mert hitelt adtak egy látszatnak. Persze én tudom, hogy a látszat valósággá képes válni a politikában, de egy olyan látszatnak engedve és olyan félelmeknek engedve hagyták el ezt a közösséget, amely nem reális.

- Mitől ilyen erős Fekete György, hogy még Jankovics Marcell, Szakonyi Károly, Sára Sándor nyomásának is ellen tudott állni?

- Ez nem ellene irányuló nyomás volt. Fekete György elmúlt nyolcvanéves. Tegnap többen megfogalmazták, hogy őt is féltik ettől az óriási tehertől, amit ő visz a vállán. Ő feladatként vállalta és úgy gondolja, hogy ezt a feladatot, ezt a három évet, amíg ő felépít egy akadémiát, neki végig kell csinálnia. És ebben társai az akadémikusok. Ha tetszik, ha nem, társak ebben. Segíteni akarják. Mindenki egy kicsit arra is ráébred, hogy ő a maga területén hogy tehet többet. Nap mint nap szerepelnek rádióban, televízióban, a legritkább esetben jut eszükbe, hogy azt mondják, hogy én a Művészeti Akadémia tagja vagyok. Hogy vállalják és megpróbálják a köztudatban felépíteni azt, ami valójában, mint szellemi építmény, most épül. Ezzel az üggyel azonosulni még azoknak is nehéz, akik tizenöt-húsz éve tagjai az akadémiának, mert eddig egyesület volt, most pedig egy köztestület, amely látszólag érdekeket sért, mert még nem volt ideje bebizonyítani, hogy a magyar művésztársadalom érdekeit akarja képviselni. És mindazt a – ahogy mondtad – pénzt, paripát, fegyvert, amit megkapott, a magyar művészeti élet megsegítésére, felemelésére akarja fordítani. Ez a közfeladat.

- Csak nem mindegy, hogyan használja fel. Kiket fog favorizálni, kiket részesít előnyökben, kedvezményekben, támogatásokban és kit zár ki.

- Gyuri, ez a társadalom előtt zajlik. Nem zártak ki senkit. Aki felállt, az úgy érezte, hogy ő eddig nem egy ilyen egyesületben, nem egy ilyen közösségben volt, amit ennyit támadnak, hiszen agyonhallgatták az elmúlt húsz évben. Szerették egymást, összejártak. Ez egy olyan közösség, amelynek a tagjai eljártak egymás könyvbemutatójára, kiállítására, tettek egymásért. Kéthetente vagy minden héten összeültek. Ez egy olyan bensőséges közösség volt, amelynek most köztestületi rangot adva hirtelen egy egészen más távlatot adott a társadalom, és ebbe bele kell nőni. Meg kell tanulni köztestületként élni, és elviselni például azt is, hogy rosszhiszeműen azt hiszik, hogy ki akarnak fosztani, ki akarnak rekeszteni, ki akarnak sajátítani. Nem erről van szó. Nem volt még idő, hogy annak az ellenkezőjét bizonyítsák, amit valójában ez a testület képvisel.

- De ezek szerint Fekete György most időt kapott.

- Igen. És Fekete György csak a nevében fekete.

- Erre nem gondoltam, hogy fekete volna, csak a nevében az, kétségtelen.

- De ha összerakod a képet, amit róla kialakítottak, az egy embernek a szellemi, lelki meggyilkolása. Azok a gyanúsítások, azok a jelzők, az a mérhetetlen lenyomni akarás, ami ezekből kiderül, olyan messze van a valóságtól.*

- Én értem, hogy te is véded, de azért annyit el kellene ismerned neked is, hogy nem azok kezdték, akik reagáltak az ő nyilatkozataira, hanem ő kezdte azzal, hogy közölte, kik alkalmasak vagy kik méltók arra, hogy tagjai legyenek ennek a művészeti akadémiának. És megemlítette mondjuk Konrád Györgyöt, aki világszerte az egyik legnagyobb magyar művészként, íróként tartanak számon, hogy ő például nem. Hát innentől kezdve nem lehet igazán úgy reagálni, hogy óh, hát ez véletlenül csak kicsúszott a száján. Meg is ismételte, meg is erősítette.

- Megértette ő is, hogy ebben a pozícióban, ebben a világban, amiben élünk, nem lehet meggondolatlanul sem félmondatokat, sem félszavakat kiejteni. Megértette ő is, hogy sokkal körültekintőbben és belátóbban és türelmesebben kell nyilatkoznia. Ő lobbanékony ember és bár politikával is foglalkozott az elmúlt húsz évben, mégiscsak belsőépítész, aki bizony rendkívül nagy nyomás alatt, feszítetten tempóban, nagyon sokat dolgozott. Ott bizony az ember száján, ha nem igazán felkészült erre a feladatra, ki-kicsúszik olyan mondat, amit nagyon könnyű aztán még megtekerni és még súlyosabbá tenni. Belátta ő is. És én nagyon remélem, hogy tudok neki én is és a munkatársak is, és az akadémikusok is segíteni abban, hogy dolgozhasson és a nyilvánosság előtt úgy és akkor szerepeljen, amikor az méltó hozzá is és az akadémiához is.

* Lásd ehhez Fekete György nyilatkozatainak szó szerinti leiratát hírösszefoglalónkban.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Az ET főtitkárának nyilatkozatáról
Eörsi Mátyás, az Európa Tanács liberális frakciójának volt vezetője, külpolitikai szakértő

Bolgár György: - Mit gondol arról, amit tegnap Brüsszelben az Európa Tanács főtitkára, Thorbjorn Jagland újságírók előtt mondott és hatalmas visszhangja is lett Magyarországon, hogy tudniillik lényegében megegyeztek a magyar kormánnyal és megnyugtatóan zárult a párbeszéd az Európa Tanács és Magyarország között a médiatörvény módosításáról? Válaszoltak a felvetett aggodalmakra és úgy változtatják meg a médiatörvényt, hogy az megfelel majd az Európa Tanácsnak is. Nem láttam pontosan a nyilatkozat szó szerinti leiratát és hallottam különböző interpretációkat is, de a többségében elfogadott vagy hallható értékelések, értelmezések szerint az Európa Tanács főtitkára mintha azt mondta volna, hogy ők elégedettek azzal, hogy a Médiatanács elnökét a jövőben nem a miniszterelnök fogja kinevezni, hanem a köztársasági elnök fogja kijelölni, a kilencéves megbízatása lejárta után pedig nem lehet majd újra jelölni. Vagyis, hogy a médiahatóság ügyében minden változtatás majd jövőbeni lesz, a jelenlegi helyzetet nem érinti. Ha így van, akkor ilyen könnyű volt megvezetni az Európa Tanácsot?

Eörsi Mátyás: - Végignéztem az egész interjút, pontosabban az Európa Tanács főtitkárának brüsszeli sajtótájékoztatóját. A véleményemet kérdezi, és azon tűnődöm, hogy kedveskedjek vagy pedig az igazat mondjam.

– Miután általában az igazat szokta mondani, még ha nem tetszik, akkor is, úgyhogy az utóbbira kérem.

– Attól tartok, hogy nagyon nem fog tetszeni az, amit mondok. De azért hadd kezdjem azzal, hogy érdeklődtem még tegnap, az interjútól függetlenül is. Strasbourgból és Bécsből is, tehát az EBESZ-től az információk, amelyek hozzám eljutottak, a döbbenet szavaival írhatóak csak le. Tehát meg voltak nagyon döbbenve ezen az interjún. Én magam ezt úgy kommentáltam, hogy Orbán Viktor kiütéssel győzött, és itt szerintem az történt, hogy az Európa Tanács – amit nem tudok még, hogy a Bizottsággal vagy az EBESZ-szel egyetértésben – feltette a kezeit, és más dolgokra fog koncentrálni a jövőben. Hogy ennek mi az oka, erről lehet beszélgetni, lehet gondolkodni mi történhetett, sok részletinformáció áll az ember rendelkezésére, hogy mi okozhatta azt, hogy az elnök így döntött. Szerintem amit ő mondott ezen a sajtótájékoztatón, az szakmailag megalapozatlan, sok tekintetben a világ nekik fog hinni nyilvánvalóan, nem nekem.

- Na de mivel lehet ezt megmagyarázni? Hiszen éppen eddig a pillanatig az Európa Tanács nagyon keményen és nagyon szakszerűen hívta fel a figyelmet a magyar jogállam lebontásának különböző praktikáira és törvénybeli megfogalmazásaira. Éppen a múlt héten az Európa Tanács parlamenti közgyűlése fogadott el egy olyan határozatot, amely egyik pontja éppen arról szólt, hogy a magyar kormány nem fogadta meg az Európa Tanács Velencei Bizottságának számos kifogását a médiatörvény megváltoztatásáról, és ezért követelik, hogy ezeket hajtsa végre.

- Annyiban közbe kell hogy vágjak, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése ugyanezen az ülésszakán visszautasított egy jelentést, amely arról szólt, hogy Azerbajdzsánban politikai foglyok vannak. Na már most, Azerbajdzsánban politikai foglyok vannak, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése többsége ezt a jelentést mégsem fogadta el. Lehet gondolkodni, hogy miért nem. Azért, mert az azeriek ilyen jól megszervezték magukat? Én nem tudom elképzelni, hogy azok a képviselők – ismerek közöttük briteket, dánokat, hollandokat –, akik a jelentés ellen szavaztak, azt mondták volna, hogy nincsenek politika foglyok, pedig mindenki tudja, hogy vannak vagy pedig azt mondták, hogy ugyan vannak, de bennünket nem érdekelnek. Szóval van itt egyfajta cinizmus, ezt válaszolnám arra a kérdésére, hogy mi lehet a dolog mögött. Úgy hívom, hogy „Magyarország-fáradtság”. Azt gondolták, hogy ha kellően világosan beszélnek, akkor talán a magyar miniszterelnök – akit úgy ismertek meg, mint a nyugati értékek iránt elkötelezett politikai vezetőt, hiszen húsz évvel ezelőtt tényleg ilyen volt – hallgat rájuk. Látják, hogy semmivel nem tudnak hatni a magyar miniszterelnökre. Ők is, mint minden politikai szereplő, el akarják kerülni a kudarcélményt. A beszédben többször elmondta, hogy ebben és ebben győztünk, ami mutatja az Európa Tanács erejét. Kérem szépen, nem győztek. Elérték azt, hogy a Médiatanács, illetőleg a Médiahatóság elnökét ne lehessen újraválasztani. Ez nem győzelem. Szalai Annamáriát kilenc évre nevezték ki, magyarán, ha a kormány elveszíti a választást, akkor a következő kormány teljes időszakában magukkal kell hogy cipeljék Szalai Annamáriát. Ha ezt az Európa Tanács főtitkára nem érti, akkor semmit nem ért a magyar politikai életből.

- De miért tette ő fel a kezét, miközben a múlt héten az Európai Bizottság által felkért, úgynevezett Freiberga Bizottság, amely az európai médiahelyzetet vizsgálta meg, éppen a magyar válságjelenségek hatására, kiadott egy olyan jelentést, amiben ugyan nem nevez meg egyetlen országot sem, Magyarországot sem, de lényegében a magyar anomáliákra építve azt mondta, hogy meg kellene változtatni az egész európai médiaszabályozást. Újra kellene gondolni, több hatalmat, beleszólást kellene adni az európai uniós szerveknek, benne a Bizottságnak is, hogy ne történhessen meg az, ami megtörtént. Akkor itt nem szerepelt Magyarország, de körülírva mégis arról volt szó, ami Magyarországon zajlik.

- Nagyon nehezen védem meg a főtitkárt, de most mondok mellette egy érvet. Már csak azért is, mert ő ezt hangsúlyosan elmondta a sajtótájékoztatóján. Ez pedig az, hogy ő nem tehet mást, mint azt, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményébe kapaszkodik bele, és azt mondja, hogy ami azzal ellentétes, azt kritizálja, ami pedig nem ellentétes, azt nem kritizálja. Az Emberi Jogok Európai Egyezményében nincsenek olyan szabályok vagy kevés olyan van, amelyeket Orbán Viktor durván megsért. Szerintem vannak egyébként ilyenek, de Orbán Viktor és a kormánya rendkívül innovatívan keres az egyes intézkedéseihez egy vagy akár háromnegyed létező európai mintát, és azt mondja, hogy kérem szépen, ha ez így van Franciaországban, akkor miért ne lehetne így Magyarországon is.

- Éppen erre világított rá a Freiberga-jelentés.

- Még vissza fogok térni erre a kérdésére, csak azt szeretném még mondani, hogy ezekbe a kormány joggal kapaszkodik bele, de miközben Franciaországban jól működik a média és van mondjuk ellenzéki média is, addig Magyarországon azt az egyedüli ellenzéki rádiót, amelyet Klubrádiónak hívnak, el akarnak taposni minden percben. De a jelentés, amire Ön is rákérdez, arra tér ki, hogy ezekre nincsenek igazából megfelelő jogi instrumentumok.

- És ezt helyteleníti. Azt mondja, hogy az Európai Uniónak fel kell lépnie ezzel szemben, mert az nem érv, hogy van ilyen megoldás az egyik országban és van olyan a másik országban, mert minden országban mások a hagyományok, mások a szokások, másképpen működik ugyanaz. Amire látszólag hivatkozni lehetne, hogy ilyen van, mondjuk Franciaországban, az mégsem ugyanaz. Vagyis azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság lásson át ezen a szitán.

- Akkor már egyet is értünk, nemcsak ketten, mert biztos vagyok benne, hogy a rádióhallgatók közül rengetegen és még pluszban milliók is egyetértenek ezzel. Én úgy ítélem meg, hogy 2013-ban, amikor az Európai Unió a túlélésért fog küzdeni, ezekkel nem lesz energiája dolgozni. Amikor Cameron ki akarja vinni az Egyesült Királyságot az Európai Unióból, nem lesz energia arra, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzanak. Végül is, summa summárum, én kívánom a főtitkárnak, akiről az a pletyka járja, hogy az ENSZ főtitkári posztjára törekszik, hogy szerezze meg ezt a tisztséget, azonban ehhez nem szabad konfliktusokat felvállalni. Ezt tudom Önnek mondani mint volt politikus. Ha valaki sok konfliktust vállal fel, abból mindig baj lesz. Tehát általában ezt nem kell felvállalni. Lehet, hogy ez lesz a végeredmény. Ezt a magyarországi csatát, amiben a demokráciáért küzdünk, nem fogja helyettünk senki lejátszani. Ha mi magyarok és a magyarországi demokratikus pártok nem tudják ezt megoldani és nem tudják értelmes elképzelések alapján, összefogva megverni az Orbán-kormányt, akkor az történik, ami a kormánynak a legjobb. Nagyon sok probléma van abból, hogy az ellenzéki pártok inkább egymással foglalkoznak. Ha ezen változtatunk, akkor ez az orbáni időszak csak egy nagyon-nagyon rossz álom marad. De ha nem figyelünk oda, folytatódni fog.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

A strasbourgi bíróság szerint nem volt törvénytelen a magánnyugdíjpénztári vagyon kisajátítása
Simonovics András közgazdász, nyugdíjszakértő

Bolgár György: - Érdekes hírt közölt a Magyar Távirati Iroda délután. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította azt a magyar panaszt, amit egy harmincéves magyar állampolgár nyújtott be, mégpedig amiatt, hogy szerinte a magánnyugdíjpénztárak államosításával megsértették az ő magántulajdonát, elkobozták az ő magánnyugdíj-megtakarítását. Az Emberi Jogi Bíróság úgy érvelt, hogy nem sérült meg a panaszos magántulajdonhoz fűződő joga, mert a jövőben is igényt tarthat a nyugdíjra a befizetett járulékai alapján, függetlenül attól, hogy ezek a járulékok állami vagy magánkézben lévő nyugdíjpénztárba folynak be. Ön ezt elfogadható érvelésnek tartja? Bár ugyan egyikünk se látta a részletes ítéletet, csak a rövid hírt erről.

Simonovics András: - Hát nem vagyok jogász, szóval azt, amit el kell fogadnunk, ennél magasabb bíróság nincs, és senki nem várhatta józan ésszel, hogy a bíróság azt mondja, hogy vissza lehet térni a régi rendszerbe, sőt a hárommillió tag, aki nem volt olyan bátor, és nem maradt a vegyes rendszerben, az is visszakapja. Hát annak a pénznek a fele, a GDP öt százaléka már el lett másra költve. Tehát az már feltámaszthatatlan. Ilyen értelemben nem nagyon tehetett más a strasbourgi bíróság. Emlékeztetném a hallgatókat arra, hogy itt nem egy ajánlat volt, hanem kettő, és egyik ajánlat sem volt tisztességes.

– Maradjunk annyiból a jogi részénél, bár egyikünk sem jogász, hogy nem lett volna túl nagy a kockázat, ha valamilyen okból az Európai Emberi Jogok Bírósága úgy dönt, hogy bizony megsértették a magántulajdonhoz való jogát az illetőnek. Tudniillik ahhoz, hogy itt a magánnyugdíjpénztárakból elvett pénzt az államnak vissza kelljen adnia, mindenkinek, minden érintettnek magyar bírósághoz kellett volna fordulnia és ha ott elutasítják a keresetét, akkor mehetett volna Strasbourghoz. De ezt valószínűleg nagyon kevesen tették meg, vagyis nem kockáztatott volna a bíróság semmit, ha még mondjuk öt-tíz vagy ötven vagy ötszáz ember visszakéri az ő magánnyugdíj-megtakarításait az államtól.

– Hát azért nem biztos, mert lehet, hogy akkor precedens alapon a legfelsőbb bíróság, új nevén Kúria elrendeli, hogy a százezer ember – most már csak hetvenezer, aki bent maradt bátran a magánrendszerben – hadd térhessen vissza a korábbi helyzethez.

– A saját kérelmére. Értem. Igen. Na akkor nézzük a két nem tisztességes ajánlatot.

– Emlékszem, pont egyetemi órát tartottam, amikor Önök telefonáltak nekem 2010. október 15-e körül, és majdnem szíven döfött a hír, hogy felfüggesztik a magánnyugdíjpénztári átutalásokat, és aztán két hétre rá, hogy lényegében becsukják. Most egész röviden: korábban, tehát 2010 októberéig egy átlag dolgozó, hárommillió a négymillióból, a bruttó bérének a kereken huszonnégy százalékát a TB-kasszába küldte, és nyolc százalékot a magánpénztárába. Ezt leállította a kormány, és azt a visszautasíthatatlan ajánlatot tette, hogy aki akar, maradhat a pénztárban, sőt nyolc százalék helyett tíz százalékot fizethet oda 2011. januárjától, de cserébe, büntetésként, a huszonnégy százalékra felemelt dolgozói járulékból, munkáltatói járulékból – azt levonják tőle – semmi haszna nem lesz.

– Nem kap állami nyugdíjat. Ezt üzenték.

– Igen. Nem kap állami nyugdíjat a korábbi befizetései után. De amit 2011 után befizet, az megy a pocsékba. Az összes befizetés hetven százalékát elveszik. Ha ezt nem akarja, akkor visszatérhet.

– Magyarán ez nyílt állami zsarolás volt.

– Tehát úgy mondanám, hogy nem lopás volt, hanem zsarolás.

– És azért az ember úgy gondolná, hogy ezt egy bíróságnak figyelembe kéne vennie.

– Na most az a helyzet, hogy a kormány megneszelte, hogy egy év után végre az Alkotmánybíróság ezt törvénytelennek fogja nevezni, és akkor gyorsan egy huszárcsellel vagy nem tudom ilyen csellel azt mondta, hogy nem, meg sem indítjuk az egy év két hónapra felfüggesztett átutalásokat. Tehát a magánrendszerbe több pénz nem folyhat, új pénz. Viszont aki mind a harmincnégy százalékos, tehát aki a rendszer tagja maradt, az továbbra is a teljes pénzt az állami kasszába fizeti, mint a nem tagok, de megtarthatja a korábbi befizetéseit.

– Igen. Tehát az a százezer ember, aki mégsem lépett át a magánnyugdíjpénztárból az állami rendszerbe a zsarolás hatására, az sem marad állami nyugdíj nélkül.

– Csak nem fizethet be új pénzt. Na most még ezt is el lehetne fogadni, ha rögtön ez lett volna az indítvány. Persze akkor nem százezer ember maradt volna ott, hanem egymillió, kétmillió, hárommillió, nem tudjuk. De van egy szépséghibája a dolognak, hogy az állam megtiltotta, hogy új pénzek kerüljenek be a magánrendszerbe. Én azon csodálkozom, hogy még eddig csak az OTP szállt be, meg nem tudom, ki, és még mindig vannak pénztárak, amelyek ingyen működnek. Kérdés, hogy meddig.

– A 2012-es évben olvastam valamilyen jelentést vagy tudósítást erről, hogy méghozzá nagyon jó haszonnal működtek ezek 2012-ben.

– Igen. Húsz százalék nominális hozamot is kihoztak egyesek. Most még valamit szeretnék elmondani, ami nagyon homályba vész. Hogy az a GDP körülbelül tíz százalékát kitevő magánnyugdíjvagyon, amit államosítottak, annak csak a felét fordították államadósság-csökkentésre. A másik felét elmulatták, és ez hiányozni fog. Ez egy félévi teljes nyugdíjkifizetés, erre nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezt hogy fogja a kormány pótolni.

– Nem ez a kormány fogja pótolni, mert ugye ezek az emberek, akiktől elvették a magánnyugdíjpénztári megtakarítást, majd tíz-tizenöt-húsz-huszonöt év múlva mennek nyugdíjba, tehát majd azok a kormányok fogják keresni ezt a pénzt. Hogy volt itt majdnem háromezer milliárd forint, és az hiányzik. Miből fogjuk fizetni.

– Hát nem a teljesen hiányzik. Amit államadósság-csökkentésre fordítottak, az nem. Hát persze ezt is kéne mondani, hogy valódi államadósság-csökkentés nem volt, ez olyan, mintha a takarékbetétemet úgy növelném, hogy a készpénzem egy részét beteszem a takarékba, de attól nem lesz több pénzem. Tehát itt egy átmeneti megoldás született, hatalmas károkkal járt, még nem tudjuk a teljes kárt. Ugyanis nagyon sok embernek elveszett a bizalma ebben a nyugdíjrendszerben.

– Mindenesetre most az európai jogi pecsét rajta van ezen is.

– Rajta van.

– És keresztet is vethetünk rá.

– Igen.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >