Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. február 8.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2013. február 11. hétfő, 03:58
- Megbeszéljük
A székelyzászló-ügyről
Szarka László kisebbségkutató, az MTA Bölcsészettudományi Központjának munkatársa
Bolgár György: - A román-magyar viszály, illetve a székely zászló ügye a témánk, úgyhogy kezdem is a közepén. A székelyföldi autonómiát mi indokolja, mik a reális lehetőségei a XXI. században, egyáltalán mekkora területről és mekkora lakosságról van itt szó?
Szarka László: - Hárommegyényi területről van szó, hatszázezernél több magyarról, olyan településekről, amelyeken a magyarság aránya átlagosan meghaladja a hatvan-hetven százalékot. A három megye közül Maros megye az, amelyik felerészben román lakta. Kovászna és Hargita megye pedig magyar többségű, ilyen értelemben egyike azoknak a kompakt etnikai területeknek a térségben, amelyekhez hasonló nyugat-európai térségek jórészt autonómiával rendelkeznek. Tehát elvben ez az Európa Tanács 1201-es ajánlásának tökéletesen megfelel: ott, ahol nagy tömegben, összefüggő területen kisebbségek laknak, az illetékes kormánynak mérlegelnie kell az önkormányzatiság valamilyen formájának bevezetését.
- Létezett is egy székelyföldi autonómia, lehet, hogy csak névben és többé-kevésbé formális volt, de még Romániában is megvolt ennek az előképe, volt ilyen.
- Igen, kiváló kollégám, Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél címmel írt erről egy kiváló monográfiát. Tudniillik az 1950-es években a szovjet modell egyfajta ráerőszakolása történt a népi demokratikus Romániára. Nyelvileg valóban magyar közigazgatás működött az ötvenes évektől kezdve, aztán ezt az ötvenes évek végén módosították, már ekkor nem annyira etnikai, hanem regionális jelleggel működött tovább.
- Mi volna ennek a tartalma és értelme? Az autonómiát úgy nagyjából tudjuk, hogy mit jelent, de azt is tudjuk, hogy többféle autonómia van. Egy ilyen területi autonómiának mi volna a közvetlen haszna, praktikuma, értelme és kerete?
- Kutatóként azt tudom mondani, hogy az autonómia, amennyiben a többség és a kisebbség közötti konszenzus alapján jön létre, mert sokféleképpen létrejöhet, háború, nemzetközi beavatkozás következményeként…
- De ezeket remélhetőleg kizárhatjuk.
- Igen. Amennyiben egy demokratikus államon belül egy multietnikus állam kormányzata belátja, hogy a demokratikus hatalommegosztás technikáit a nemzetiségileg sokszínű régiókban is gyakorolni kell, akkor ott ez a legfelelősségteljesebb intézmények egyike. Hiszen az Alkotmánybíróság, a kormányzat, a parlament ellenőrzése alá kerül egy olyan terület, amelyen az ott élő helyi többség, a regionális többség – ez esetben a székelyföldi magyarok – a felelősségük teljes tudatában átvesznek olyan kompetenciákat, amelyeket a kormány, illetve a bukaresti parlament törvényben nekik delegál. Így működik például a dél-tiroli autonómia, ahol az olasz kormány és az olasz parlament, az olasz számvevőszék, az olasz alkotmánybíróság természetesen folyamatosan felügyeli azt, hogy ez a dél-tiroli autonómia hogyan működik.
- És hogy működik az osztrák kisebbségi többség autonómiája? Mert ez a legjobb vagy a leggyakoribb hivatkozás.
- Ez egy nagyon hosszú történet, tehát általában nem egy napon belül szoktak autonómiák létrejönni, nem deklarációkkal jönnek létre, hanem hosszas politikai egyeztetésekkel. Dél-Tirol esetében egy világháború utáni békeszerződés következményeként. Ott helyben jól működik, mert sikerült kialakítaniuk egy olyan kiegyensúlyozott modellt, ahol a helyben élő német többség és az ott élő olasz kisebbség között úgynevezett kvótarendszer működik, tehát gyakorlatilag a helyi népesség nemzetiségi arányait képezik le a helyi hivatalokban. A régió prosperál, hiszen nem egy perifériáról van szó, hanem Olaszországnak egy kiemelten fontos turisztikai régiójáról, egy gazdaságilag fejlett régióról, tehát nem véletlenül hivatkozunk Dél-Tirolra, mert Dél-Tirol minden tekintetben sikeres. A szigetautonómiák, a Holland-sziget és más hasonló hivatkozási alapok is alkalmasak arra, hogy el tudjunk képzelni elméletileg egy működőképes és fejlődéséhez is sok segítséget nyújtó székelyföldi autonómiát.
- A dél-tiroli megegyezés óta Ausztriában felvetődik-e egyáltalán komolyan bármilyen jelentősebb politikai erő részéről az autonómia felrúgása, illetve Dél-Tirol beolvasztása Ausztriába, vagyis vannak-e valamiféle revansista törekvések, elképzelések a mai osztrák politikában?
- Biztos vannak Ausztriában is szélsőséges csoportok, ezeket én nem ismerem. Az osztrák-olasz viszonyban időről időre néhány kérdés kiélezetten tematizálódik. Ilyen például az, hogy az olasz kormányzat is időnként sokallja a német nyelvi jogokat, emiatt folynak egyeztetések, egyrészt az olasz parlamentben, másrészt a két kormány között, de ott a két kormány felelőssége benne van a háttéregyezségekben, az olasz-osztrák egyezségekben, hogy Ausztria jogosan gyakorolhatja védhatalmi szerepét.
- Sikerült megtartani Dél-Tirolban ezt a német nyelvű többséget, ott maradt a lakosság, nem vándorolt el Ausztriába vagy akár Németországba? Megmaradt az az etnikai összetétel, ami korábban, akár a háború előtt létezett?
- Igen, annál is inkább, mert – ahogy jeleztem – a kvótarendszer bebetonozta ezt a típusú etnikai arányosságot, tehát lényegi elmozdulások nincsenek. Innsbruckba járnak a dél-tiroli németek szívesen egyetemre, azzal együtt, hogy most már Bolzanóban is működik egy helyi német tannyelvű felsőoktatási intézmény, de visszajárnak, mert nagyon sikeres régióról van szó.
- A dél-tiroli osztrákok olasz állampolgárok, ugye?
- Természetesen olasz állampolgárok.
- És osztrákok is lehetnek vagy osztrákok is?
- Az osztrák állampolgársági törvény bonyolult törvény, nem preferálja a kettős állampolgárságot.
- Ezt csak azért kérdezem, mert miután Magyarországon lehetővé vált a kettős állampolgárság – és feltételezem, hogy sok székelyföldi magyar élt is vagy élni fog ezzel a lehetőséggel –, akármilyen barátságosra változik esetleg és remélhetőleg a magyar-román viszony, nem gátja-e a székelyföldi autonómiának az, hogy az ottani romániai magyarok, székelyek magyar állampolgársággal is rendelkeznek? Mondhatná azt a román többség, hogy jó, megadnánk az autonómiát, de hatszázezer magyar állampolgárnak adjuk meg Románia közepén?
- Ez elméletileg egy nagyon érdekes és valóban sokrétegű kérdés. Általában ezt úgy szokta a magyar politika elhessegetni, hogy de hiszen a moldáviai románok számára nagy tömegben megadott román-moldáv kettős állampolgárság sem veti fel azt a kérdést, hogy Moldávia állami függetlensége esetleg veszélybe kerülne. Kétségtelen, hogy ez egy másik logika, a kettős állampolgárság és az autonómia kiépítése nem feltétlenül van összhangban. Tehát az Ön kérdése mögött meghúzódó aggály, hogy ez esetleg gyengítheti az autonómiatörekvéseket, úgy gondolom, kutatói szempontból megerősíthetem, hogy igen, ez nem feltétlenül erősíti az autonómiairányt, de nem is gyengíti, amennyiben a két ország között ez a kettős állampolgársági intézményrendszer tartós konszenzuson nyugszik.
- Térjünk ki magára a zászlóra, mert az kiderült itt az elmúlt napokban, hetekben, hogy a székelyeknek sok történelmi zászlójuk volt, de ezt speciel négyszáz év óta nem használták, csak az elmúlt években elevenítették fel vagy határozták el, hogy akkor ez lesz a zászlójuk, és ezt a zászlót használják is, valamiféle jelképként megpróbálják bevezetni. Mi a cél ezzel, mit lát Ön a kérdés kutatójaként, mit lehet egy zászlóval elérni, ezzel a szimbólummal milyen módon lehet az érdeket érvényesíteni?
- A székely zászló valóban sokszáz éves, a Nap és Hold minden székely ember számára ismerős címer. Úgy gondolom, hogy Európa boldogabb országaiban minden valamirevaló helyi, városi, regionális, nemzeti, etnikai, vallási közösség minden ünnepnapján felmutatja a zászlóit és a címereit. A székelyek is ezt tették 1848-ban, a Millennium évében. A történelmi Magyarországon ez a zászló- és címerkultusz jórészt a nyugat-európai mintákat követte, szemben Romániával, amely egy másik civilizációs szférához tartozván, náluk kizárólag az egyházi zászlók voltak hivatalosak. Ilyen értelemben valóban van egyfajta kulturális távolság a lokális, regionális közösségek címer- és zászlóhasználatában, ez így alakult ki.
- Érdekes szempont, amit most említ, mert ezek szerint nemcsak arról van szó, hogy itt van egy másik közösség – még ha történelmileg beágyazott is –, a magyarok a román nagy többségen belül, és ezek így is megmutatják magukat, hanem arról is, hogy zászlóval mutatják meg magukat, amely a román többség számára nem annyira elfogadott, nem jellemző, nem közösségi összetartó erő. A kulturális különbségek még ebben is megmutatkoznak, nemcsak abban, hogy nekik más zászlójuk van és ezt használni szeretnék.
- Így van, ugyanez az én álláspontom is. Romániának egyik legfontosabb kérdése van napirenden, hogy végre van költségvetésük – ez egy nagyon fontos kérdés –, és éppen a költségvetés elfogadásának napjaiban lett tematizálva egy másik örök kérdés, hogy van-e joga a székelyeknek az autonómiára, illetve a saját zászlóhasználatára. A következő nagy kérdés Románia regionalizációja, ugyanis nyolc régióra épülő törvénytervezet forog közkézen. Ebben a hárommegyényi Székelyföld feloldódna egy öt-hat megyényi nagy, központi román régióban. Ez valószínűleg a székelység számára végtelenül megnehezítené a továbbélés vagy a túlélés lehetőségeit.
- Akkor mi volna a célravezető megoldás, hogy meg is maradjon Székelyföld, törekedhessen is legitim módon és valamilyen eséllyel az autonómiára? Milyen, taktikát és stratégiát kellene Románián belül és kívül, vagyis Magyarországról követni?
- Kiváló erdélyi kollégáink számtalan remek autonómia-elképzelést dolgoztak ki az elmúlt másfél-két évtizedben, ők pontosan érzékelik annak a súlyát, hogy milyen felelősségteljesen kell közelíteni ehhez a kérdéshez, és a román elittel való megegyezés nélkül esély sincs az autonómia megteremtésére. Magyarország ezt a felelősségteljes erdélyi-magyar és székely-magyar magatartást kell hogy naponta megerősítse az Antall-doktrína jegyében. Magyarországnak azt kell támogatnia, ami a kinti magyarok szempontjából optimális, jó megoldás. Azt gondolom, hogy ehhez megfelelő európai, külföldi támogatást kell szerezni. De az alap az, hogy ott helyben meg kell egyezni, és a román demokrácia is remélhetőleg eljut odáig, hogy egy dolog egy fejlesztési régió, egy etnikai autonómia és egy kulturális önkormányzat. Tehát itt különböző szinteken kell megtalálni azt az optimális megoldást, amely a román közigazgatás regionális-fejlesztési elképzeléseit is kielégítheti, egyúttal nincs ellentétben a székelyföldi magyarok autonómiaigényével.
- Magyarán a sikerhez vezető út a megegyezésre való törekvés, a kompromisszumok keresése országon belül, országon kívül és Európában egy hosszú, nehéz diplomáciai, politikai munka során?
- Igen, ez a kulcskérdés, ezt hallom ki Martonyi János külügyminiszter kiéleződött helyzetben elhangzó szavaiból is.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
