Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. február 13.

• Nyomtatás

Részletek

2013. február 15. péntek, 04:26

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései 2013. február 13-ai műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy mi lenne ha Erdő Pétert választanák pápává. Ez ugyanis nem teljesen légből kapott értesülés, hanem egy angol nyelvű olasz lap információja, és a tudósító a pápa környezetéből hallotta, hogy a magyar bíborost tartják a legalkalmasabbnak. Vajon mik lehetnek a katolikus egyház érdekei és mit jelentene egy újabb kelet-közép-európai pápa a világban?

Következő témánk, hogy a kormányzati propaganda ellenére 2012-ben majdnem ötszáz milliárd forinttal nőtt a magyar államadósság. Közben a kormányzat két év után sikeres kibocsátással tért vissza a nemzetközi kötvénypiacra, 3,25 milliárd dollárnyi államkötvényt jegyeztek. A hozam felár 335 bázispont volt az ötéves kötvényeknél a tízéveseknél 345. Hogy ez mit jelent? 2010 elején még a Bajnai kormány alatt 2 milliárd dollár összegű kötvényt adtunk ki, és akkor nem ilyen magas, tehát 3,25 illetve hanem csak 2,65 százalék pontos kamattal. Vagyis 2010 elején jobb feltételekkel adtunk el államkötvényeket dollárban, mint most.

Következő témánk, hogy az oktatási államtitkárság előtt virrasztott a Demokratikus Koalíció több vezetője Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel együtt. Lehet ilyen a politika?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy fideszes választási listán is indult a tiltakozó egyetemistákkal balhézó debreceni focidrukker. Az illető a Magyar Vállalkozók Pártjának hajdú-bihari elnöke és torokátvágással és kocsma szétveréssel fenyegetőzött többek között. De hogy tudják is pontosan miről van szó, bejátsszuk Önöknek.

– Futballra mikor adtam pénzt? Mikor épült Debrecenben utoljára futballstadion? Mert ez kurva jó duma, amit elmondtál, kis barátom, csak teljesen másról beszélsz. Egyetlen megyei jogú város vagyunk Magyarországon, ahol az elmúlt nyolcvan évben nem épült stadion. Akkor miről beszélsz, hogy a kultúrára épült, a stadion következik. Bármennyire is buzinak nézel ki, próbálj már férfi módon viselkedni és álljál ki a szavaidért, amit elmondtál. Életedben dolgoztál már egy kapavágást amúgy? Örüljetek, hogy nem vertük szét az egész kocsmát.

Mi a véleményük továbbá arról, hogy helyesírási hibáktól hemzseg a Fidesz színűre és tartalmúra átalakított villanyszámla. Oldalanként tíz hiba a szövegben. Talán még mindig jobb, mintha a számokban lenne ugyanennyi?

És végül beszéljük meg, hogy a magyar buszgyártók kétségbeesetten tiltakoznak a Volvo-Rába-megállapodás miatt, amit a magyar ipart szavakban annyira támogató kormány képviselője nagy örömmel jelentett be. De talán majd a Volvót is megvesszük, nemcsak az E.ON-t?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Egy fáradt társadalomban marad a virrasztás
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke

Bolgár György: - Tegnap este elkezdték a virrasztást az oktatási államtitkárság épülete előtt, ma folytatják és holnap fejezik be, ha jól tudom. Kérdésem pedig az, hogy lehet-e ilyen a politika és jó-e ha ilyen? Vagyis, hogy virrasztásos. Nem mindennapi, szokatlan, akciózós, performanszos. Mit mondjak még?

Gyurcsány Ferenc: - Hát ilyen is a politika, nemcsak ilyen. Közben működik a törvényhozás, működnek a szervezetek, tartunk sajtótájékoztatót, indulunk polgármesteri választáson. Tehát sok minden történik és közben pedig, amikor nehéz, bonyolult, fontos ügyekről van szó, akkor erős politikai gesztusokkal is élünk, mint az éhségsztrájkkal és novemberben az élőlánccal. Ugye akkor a választási regisztráció ellen tiltakoztunk. Most pedig mindaz ellen, ami itt történik az oktatásban.

– Úgy hallom, hogy ez némi kis megfázással is járt, ezt már ott szedte össze tegnap éjszaka? Hideg volt.

– Igen. Igen. Hát nézze, dacoltunk persze a hideggel, bár jól felöltöztünk. Volt két ilyen gázmelegítőnk, hát mégiscsak este hattól reggel hatig az ember kint van, nem ez a szokásos élete. Bár nem tudom politikailag mennyire korrekt, de a hallgatók érteni fogják, hát nem bírja a cigány a szántást na. Hát nem arra születtünk, hogy kint legyünk egész éjszaka. De ez a legkisebb probléma.

– Mit szóltak az oktatási államtitkárság mondjuk portásai vagy őrei, vagy hát mondjuk este hattól reggel hatig azért nem olyan nagy a hivatali forgalom gondolom, de volt ott valaki aki figyelt Önökre vagy kinézett vagy odaszólt, bármi történt?

– Hoffmann Rózsa akkor hagyta el az épületet, amikor mi odaérkeztünk, háromnegyed hatkor. Hát nem volt neki jó napja a tegnapi, de becsületére legyen mondva, nem látszott rajta. És olyan hétig, fél nyolcig mentek haza hivatalnokok. Nagyon normálisan, korrekten viselkedtek, legfeljebb odabiccentettek, és ültek be az autóikba vagy elindultak a metró felé. Semmilyen atrocitást nem volt, két-két rendőr volt az utca egyik és másik sarkán, hogy biztosítsa azért a nyugalmat. De hát ők is unatkoztak, mint ahogy hajnal kettő, három óra felé mi is unatkoztunk, sokadik órája beszélgetve az ember időnként kifogy a témából, és már csak inkább a fáradtságára figyel.

– Mikor aludt?

– Hát hazajöttem, akkor a család készülődött a normális napi rutin szerint iskolába, dolgozni. Fél nyolc felé mentek el, azt még megvártam, és akkor aludtam egy-két órát. Azóta újra dolgozni kellett egy picikét, ettől nem áll meg az élet. És kora délutánig dolgoztam, utána még egy órát aludtam.

– És akkor hamarosan megy vissza az éjszakai műszakba. Érdemes? Mert kétségtelenül felkelt valamilyen figyelmet, de rögtön megkapja például a Fidesz szóvivőjétől, hogy nagyon örülünk, hogy Gyurcsány Ferenc kiköltözött a villájából, kiköltözhetne örökre is. Jó feladni ilyen labdákat nekik?

– Hát nézze, ha a Fideszre vagy a szóvivőjére szerettem volna hatni vagy szerettünk volna hatni ezzel az akcióval, akkor valóban nagyon csalódott lennék, hogy ők nem értik a mi gesztusunkat. De eszembe se jut, hogy rájuk tudnék hatni. Azt viszont gondolom, hogy ahogyan korábban más akciókkal, most ezzel az akcióval a pártot nem választó sokaság vagy a baloldal szerint nyitott sokaság egy része legalábbis elgondolkodik, hogy tényleg ekkora lehet a baj, hogy ilyen önfeláldozó, drámai gesztusokat is kell tenni, hogy felhívják a figyelmet. Nagyon őszintén azt mondom, hogy ha pár száz, pár ezer ember elgondolkodik azon, hogy miért csinálják ezt, hogy mi lehet a mögötte húzódó valóságos szándék, hogy tényleg ekkora baj van-e, akkor egyik oldalról megéri. Meg van egy másik dolog. Hát ha az ember a háta közepére kívánja ezt a rezsimet, és én azok közé tartozom, aki a háta közepére kívánja ezt a rezsimet, akkor egy pont után érzékeli, hogy nem elégedhet meg azzal, hogy írok még két közleményt. Hát mintha magamnak is tartoznék annyival, hogy megmutatom, hogy nemcsak a diákokban van annyi elszántság, hogy küzdenek, bennünk is van elszántság, és nem maradok csöndben, nem vagyok hajlandó csak meleg irodákból jópofa szövegeket kiadni a sajtónak, mert én is nagyon fel vagyok háborodva.

– Az nem frusztrálja, hogy ezek a tiltakozások a legkülönbözőbb politikai erők, rétegek, emberek részéről, akik a hátuk közepére kívánják ezt a rezsimet, egymás mellett is maradnak. És nem adódnak össze. A tiltakozó diákok többedszer mondják, hogy nem akarják, hogy a politika vagy valamelyik párt odaálljon mögéjük, melléjük, amúgy is rájuk kenik a kormányközeli médiában meg a kormánypártokban, de ezért mindenféle közvetett vagy közvetlen támogatást elutasítanak. De akkor az oktatástól egy kicsit eltávolodva, ezt látja az ember az éhségmenetnél. Azok, akik valóban sok száz kilométert a télben végiggyalogolnak, szinte egyedül maradnak az utolsó összejövetelen és tüntetésen. És lényegében ez van még az egyeztető ellenzéki tárgyalásokon is, az egyik ezt mondja, a másik azt mondja. Egyeztetünk, egyeztetünk, de közben építjük a saját imázsunkat is, hogy amikor a választások eljönnek, akkor mindenki tudhassa rólunk, mi ilyenek vagyunk, olyanok vagyunk, majd aztán remélhetőleg a végén megegyezünk. De a tiltakozások addig is valahogy elszigeteltek maradnak, különállók maradnak, és nem egyesülnek. Nem tudnak igazán erőssé válni. Miért?

– Én úgy látom, hogy az ország egy része nagyon fáradt, egy másik része fél. És hát én ma már nem ostoroznám azokat, akik nem emelik fel a hangjukat a rezsim ellen, mint egy pár éve azt hiszem, megtettem volna. Jobban értem az embereket, hogy belefáradtak ezekbe a küzdelmekbe, és végtelenül féltik a még meglévő kis egzisztenciájukat, ami nagyon fontos nekik, ki kell fizetni a számlákat. De tudja, ha külön-külön is vannak ezek a megmozdulások, demonstrációk, és sokan csak távolról figyelik ilyen belső szimpátiával, csak azért dolgozunk, hogy valamikor majd egyesüljön az ilyen ellenállás, legkésőbb jövő áprilisban vagy májusban. Azok, akik szemben vannak ezzel a rendszerrel, és mi szemben vagyunk, a Demokratikus Koalíciót támogatói, vezetői, nekünk ébren kell tartani az ellenállás ügyét. Mi azt választottuk élethivatásként, hogy politikusok vagyunk. Hogy valakiket képviselünk. Ebbe a képviseletbe ma az tartozik benne, hogy ellenállunk és megmutatjuk az ellenállást. Én nem várom el a Tesco pénztárosától, nem várom el egy pedagógustól, hogy ugyanezt tegye, mert még a jövő héten is akar dolgozni, haza akarja vinni a kis fizetését. És nem gondolom, hogy mártírokra van szükség. Az önmagában probléma, hogy lehet-e a rendszert demokratikusnak nevezni, ha mártíromság kell ahhoz, hogy valaki elmondja a véleményét. Ez szerintem azt jelenti, hogy Magyarországon nincsen érdemben demokrácia.

– De ahhoz, hogy legyen, megpróbálnak hozzájárulni akár egy virrasztással is, hogy lássák mások, hogy lehet ilyen szokatlan módon is tiltakozni elfogadhatatlan intézkedések ellen. Körülbelül így foglalható össze az üzenete ennek az akciónak?

– Igen. Tiltakozz, tiltakozz, álljál ellen, mutassál példát. Legyél legalább hű önmagadhoz, mutasd meg, hogy nem szabad belenyugodni mindabba, amit tesztek az oktatással, ha úgy tetszik, támogasd azoknak a szabadságharcát, akik a magyar iskola szabadságért vagy a felsőoktatás önállóságáért és szabadságáért küzdenek. Mert sokan vannak, mi meg ne legyünk tétlenek.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Miért így kell átalakítani a felsőoktatást?
Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének volt elnöke, jelenleg tagja

Bolgár György: - Néhány nappal ezelőtt olvastam az interneten körbejárt levelet, amelyet nyilván Ön is látott, hogy a Professzorok Batthyány Körének pécsi csoportja aggodalommal figyeli a PTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karán a Hallgatói Hálózat által február 11-12-ére tervezett Szabadegyetem rendezvényt. Ön is olvasta?

Náray Szabó Gábor: - Igen.

- „A HaHa egy senki által meg nem választott, a hallgatók képviseletére fel nem jogosított csoportosulás, amelyről rövid idő alatt kiderült, hogy külföldről támogatott politikai erők játékszerévé vált.” Erre az Oktatói Hálózat adott ki egy jópofa és ezzel szóról szóra megegyező választ, amelyik úgy szól – csak egy mondatot idézek belőle –, hogy „a Professzorok Batthyány Körének pécsi csoportja egy senki által meg nem választott, az oktatók képviseletére fel nem jogosított csoportosulás, amelyről rövid idő alatt kiderült, hogy belföldről támogatott politikai erők játékszerévé vált”. Azon kívül, hogy ez egy jópofa levélváltás, mi a Professzorok Batthyány Körének a baja azzal, hogy akár oktatók, akár egyetemi hallgatók tiltakoznak a felsőoktatás tervszerűtlen, váratlan, hirtelen, sokszor megmagyarázhatatlan, szeszélyes irányítása vagy irányítgatása és átalakítása miatt. Hiszen, amit tavaly november óta látunk a felsőoktatásban, az minden, csak éppen nem egy előre megtárgyalt, demokratikusan megvitatott és kigondolt felsőoktatási átalakítás, hanem ad hoc, sokszor össze-vissza intézkedések furcsa sora.

- Válasszuk ketté a válaszom. Először is a Professzorok Batthyány Körét valóban nem választotta senki, mi egyesületi keretben működünk. A véleményünket hozzuk nyilvánosságra, és nem megyünk olyan típusú tüntetésre, amely már az érdekérvényesítés eszköze. Az pedig vagy spontán történik, vagy valamilyen szervezet talaján. A pécsi szervezetünknek ez volt a problémája, hogy a HaHa laza és bizonytalan szervezeti hátterű társaság, és ebben az esetben nem tudhatja azt a kormányzat vagy az egyetem vezetése, hogy kivel tárgyaljon, ki a HaHa szóvivője vagy a képviselője, az elnöke és így tovább.

- Nem is tárgyalnak velük, ez egyszerűen kiderült. A kormányzat csak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával, a HÖOK-kal tárgyal, a HaHát ebből kizárja. Annak ellenére, hogy úgy látszik, mintha az elmúlt hetek és hónapok tiltakozásaiban alapvetően a HaHa tagjai vagy szimpatizánsai vennének részt, vagyis a tiltakozókat a kormányzat egy intéssel kizárta a tárgyalásokból. Ez sem biztos, hogy jó.

- Nem volt szerencsés az a jelszó, hogy égjen a város. Azért a magyarok nem szeretik túlságosan a balhét, ha szabad így mondanom, úgyhogy ezért jobb, ha tárgyalnak a különböző partnerek. Az egy másik dolog, hogy a felsőoktatással komoly problémák vannak. Ebben a vonatkozásban nem állítom, hogy a kormány nem követett el hibákat, de én személy szerint úgy gondolom, érthető ez, ugyanis a felsőoktatásról évek óta az az általános vélemény, hogy úgy rossz, ahogy van. Tisztelet a kivételnek.

- Egyébként ez nyilván Ön szerint sem igaz, mert különben már nagyon sokszor tiltakozott volna az egész rendszer ellen, de sok rossz van benne, valószínűleg nem elég hatékony. De ha úgy rossz, ahogy van – fogadjuk el ezt kiindulópontnak –, akkor annál inkább, annál alaposabban, megfontoltabban, szélesebb körben kellene megtárgyalni azt, hogyan alakítsuk át. Hiszen rengeteg érdeket fogunk sérteni, rengeteg jelenlegi szervezetet és struktúrát fogunk felborítani vagy átalakítani. Rengeteg módon érintettek lesznek az ott dolgozók is meg az éppen belépő egyetemisták is. Nem lehet egyik hétről a másikra eldönteni, hogy mostantól így lesz, mert mindenki ott fog állni tehetetlenül, a véleményének kifejtése, lehetősége nélkül. Valószínűleg az ilyen hirtelen és mondjuk központosított döntés nem veszi figyelembe a legfontosabb összetevőket, faktorokat.

- Csak az a probléma, hogy ez az egyeztetés nyilvánvalóan működne, ha nem az lenne a közvélekedés – még a felsőoktatás résztvevői részéről is –, hogy igaz, hogy nagyon rossz ez az egész, meg kell változtatni, át kell szervezni, csak ne rajtam kezdjék, illetve, hogy ne is folytassák, inkább adjanak egy kicsit több pénzt. Ebben az esetben ez önkritikának is tekinthető, mert én mint professzor saját magamat is kritizálom, a társaim nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban hogyan vélekednének. De ez bizony nagyon nehéz, mert olyan erős a felsőoktatási lobbi, az önkormányzatoktól a tanárokon át a diákokig és még sok más informális kapcsolatig, hogy egyszerűen nem hajlandó magát megreformálni a rendszer. Ebben az esetben nagyon könnyű hibát elkövetni, és nagy az a kísértés, hogy erőből próbáljuk megoldani a dolgokat.

- Ezek a viták lényegében 2006 végétől kezdődtek el, amikor a Gyurcsány-kormány megpróbált az oktatásban is komoly átalakításokat véghezvinni és tárgyalni is, aztán népszavazás lett a vége, tudjuk milyen eredménnyel. De látja, hogy az utóbbi hónapok vitáiban, a tiltakozások nyomán kiváltott vitákban a hallgatók is, az ellenzéki pártok is elismerik, hogy tandíjra szükség lehet. Nem ab ovo tandíjellenesek, igenis kell egy pluszfinanszírozási forrás. De nem mindegy, hogy hogyan. Nem mindegy, hogy azt mondjuk, hogy mindenki fedezze az oktatás költségeit és akkor legfeljebb valamiféle diákhitellel halassza el a költség kifizetését és nem mindegy az, hogyan korlátozzuk a felvételt különböző szakokra és egyetemekre, hogyan próbálunk megszüntetni esetleg kevésbé jó vagy kevésbé hatékonyan működő felsőoktatási intézményeket. Ennek bizonyos alapfeltételek közös tudomásulvételével ki kell dolgozni a módját, módszerét. Persze, lesznek állandóan tiltakozók, meg ebben nem szívesen résztvevők, olyanok, akik azt mondják, hogy ne rajtam kezdjék, sőt mindenki azt fogja mondani. De miután a kormánynak ereje van, ha volna arra is hajlandósága, hogy üljünk le HaHától az MSZP-ig bárkivel, akinek ebben mondanivalója van, és mondjuk egy fél év alatt, a mostani oktatási tanév végéig döntsük el, hogyan alakítsuk át a felsőoktatási szisztémát, ebbe szerintem az ellenzék is belemenne és a diákság is.

- Nekem az a jóslatom, hogy megfeneklenének ezek a tárgyalások és eltűnnének a semmiben. Tudniillik az elmúlt huszonhárom évben erről szólt a felsőoktatás és a felsőoktatással kapcsolatos államigazgatás és törvénykezés. Azt értem, hogy mindenki óvja az állását, ez természetes. De a felsőoktatás lényege az én véleményem szerint a minőség. Tehát az egyetemek, amelyek különböznek a főiskoláktól, olyan embereket, olyan fizikusokat, vegyészeket, biológusokat és humán tudósokat kellene hogy kiképezzenek, akik bárhol a világon kapnak állást. A főiskolák ezzel szemben meg olyan kiváló középkádereket neveljenek, akik mondjuk a kecskeméti Mercedes gyárban vagy az Opelben vagy akárhol másutt, egy magyarországi multinál megtalálják a helyüket mint középvezetők. Csakhogy összekeveredett a kétféle rendszer, és most nem akarom egyik kormányzatnak sem a nyakába varrni ezt a problémát. Ennek következtében nagyon sokszor az egyetemek minél több hallgatót akarnak felvenni, pedig a minőség nem a létszámbővítést jelenti. A főiskolák meg egyetemekké akarnak válni, ami nonszensz.

- Azt mondta az imént, az volna a feladat, hogy az egyetemek olyan diplomásokat képezzenek, akik a világ bármely részén kaphatnak állást. Na és erre mi a kormány válasza? Igen, legyen ilyen, de aztán ne mehessenek el, úgyhogy a röghöz kötést vegyük bele az Alaptörvénybe. Ha egyszer ingyen tanulnak és végül is el akarnának menni a világ bármely részére állást vállalni, akkor ezt ne tehessék meg, csak úgy, ha utólag kifizetik a képzésük költségeit. Amire mondhatja azt az ember – és a társadalom jelentős része biztos rá is bólint –, hogy igen, mi fizettük a mi adónkból, legyen valami kötelezettsége a visszafizetésre. Azonban ezt alkotmányos kötelezettséggé tenni anélkül, hogy megbeszélnék például a diákokkal, a társadalommal, egyik hétről a másikra, így nem mehet. És mégis ezt csinálják.

- A társadalommal megbeszélték, legfeljebb a diákok ellenkeznek, azt sem tudom, hogy mennyire. Ugyanis a diákok jelentős hányada elfogadja ezt a, ne nevezzük röghöz kötésnek, egyszerű dealt, ha szabad így mondanom, idegen szóval.

- Az a deal, amit a kormányzat diktál, ez így nem igazán deal.

- De ez nem diktált, mert azt mondom, barátom, fizetem az oktatásod költségeit, ami mondjuk egy medikusnál tizenöt millió forint összesen, ezért cserébe csak annyit kérek tőled, hogy a következő tíz évből legalább hetet töltsél itthon.

- Erre meg azt mondhatja az orvos, a diák, az egészségügy meg a majdani beteg is, hogy én meg csak azt kérem, hogy a kormány garantálja azt, hogy ezeket az orvosokat meg fogják fizetni. Mert ha a deal úgy áll fenn, hogy neked itt kell dolgoznod ezért a tizenöt millió forintos képzésért, viszont én nem fogok neked többet fizetni és változatlanul rendkívül méltánytalanul alacsonyan tartom az orvosok fizetését, akkor az nem egy tisztességes megállapodás.

- Na de milyen rizikót vállal ebben a diák? Másvalaki, aki nem diák, hanem mondjuk most negyvenöt vagy ötvenéves, és elbocsátják a munkahelyéről, annak biztosítják a munkahelyét és az ellátását? Nincs a világon az a kormányzat, amelyik képes a jelenlegi, igen gyorsan változó helyzetben minden állampolgárra háruló rizikót elhárítani.

- Természetesen nincs, én csak arra gondolok, hogy egy ilyen súlyos kötelezettségvállalást alkotmányba tenni alapos viták és komoly megállapodás nélkül, lényegében kormányzati elhatározásból, csak mert én így gondolom és így akarom, ez nem célravezető. Még az is lehet, hogy meg lehet állapodni diákokkal is, ellenzékkel is, tanárokkal is, egyetemekkel is, akár ebben is. Bár azt akkor sem gondolom, hogy alkotmányba kéne berakni ezt a kötelezettséget. De az így biztos hogy nem megy és gondolom az egyetemeken mégiscsak kell, hogy legyen a demokratikus vitának és tárgyalásnak valamiféle követelménye, és ebben diákok, oktatók egyaránt egységesek, hogy kérdezzék meg a véleményünket. Szóval anélkül, hogy megkérdeznék, anélkül, hogy végigtárgyalnák, hogy lehet ezt lenyomni az érintettek torkán?

- Megvannak az információk azzal kapcsolatban, hogyan vélekedik erről a diákság, az egyetemi polgárok. Ők nyilván inkább azt szeretnék, ha teljesen szabad lenne, nem lenne ilyen szerződés és megállapodás. De ugyanakkor a közvélemény – és most nem tudom biztosan, hogy volt-e ezzel kapcsolatban közvélemény-kutatás, valami rémlik – jelentős mértékben támogatja ezt a bizonyos megállapodást. Én személy szerint biztosan, mert így korrekt. Tehát adok is, kapok is valamit.

- Valószínűleg a közvélemény többsége támogatja, én is nagyjából így merem feltételezni, bár én sem láttam erről közvélemény-kutatást. De lehet, hogy például az egész ellene megy az Európai Uniós szabályozásnak, amely a szabad munkaerő-áramlást az egyik alapvető fontosságú alapelvének tartja. Lehet, hogy beleveszik a magyar alkotmányba, de az is lehet, hogy holnapután ki kell venni belőle és akkor meg ott fog elbukni. Jó ez?

- Ennek nem örülnék, mert az unióval kapcsolatos barátságos hangulatomat és felfogásomat ez változtatná, tudniillik nem tartanám igazságosnak. Ugyanis az, hogy eléggé jelentős mértékben szegényebb országokban vagy a volt szocialista országokban képezzenek ki nagy mennyiségű, magasan kvalifikált szakembert a nyugat-európai álláshelyek számára, egyszerűen nem üzlet. Tehát ezt valamilyen formában kompenzálni kéne.

- Biztos hogy nem volt ez így korábban, én azt sem tudom, hogy mostanában hányan jönnek át például Erdélyből ott végzett orvosok és vállalnak állást Magyarországon, korábban ez így volt. Ha vissza kellett volna fizetniük a képzésük költségét, akkor holtbiztos, hogy nem ide jönnek, mert az itteni fizetésből sose fizetik vissza a román államnak ezt. De ha holnapután Romániában ezt kitalálják, akkor az biztos, hogy egyetlenegy ott végzett orvos sem fog átjönni Magyarországra munkát vállalni, mert az itteni fizetésből azt nem fogja tudni visszafizetni. El fog menni Németországba.

- Kitalálták, mert azt hiszem, hogy Victor Ponta miniszterelnök kérte az uniós bizottságot arra, hogy térítsék meg a román egyetemeken végzett, nyugaton állást vállalók képzési költségeit.

- A választ nem ismerem, de szerintem csak egy lehet.

- Én is azt hiszem.

- Moszkvában azt hiszem, azt mondanák, hogy nyet, Brüsszelben azt mondják, hogy no.

- Sajnálom.

- Igen. Lehet, hogy kitalálják, én csak azt mondom, hogy abban a pillanatban, amikor ez minket sújtana, nem biztos, hogy ugyanilyen szimpátiával néznénk, hogy a román állam miért is ragaszkodik ehhez.

- De el kellene fogadnunk. Ha ugyanilyen szerződést aláíratnának az Erdélyben végzett magyar fiatalemberekkel, megmondom őszintén, nem tudnék ellene mit mondani. Sújtana minket, de azt mondanám, széttárva a kezeimet, hogy hát kérem szépen, ez van.

- Nem lehet, hogy a magyar felsőoktatást mégis úgy kellene megreformálni, átalakítani, hogy abban a lehető legkevesebb kényszer és kötöttség legyen, minél több szabadság, minél több lehetőség a fiataloknak arra, hogy megválasszák, mit tanuljanak és ebben az anyagi szorítás is a lehető legkisebb legyen? Persze az állam is megkapja azt, amit őszintén remél, hogy minél több okos, diplomás, képzett ember maradjon itt és segítse a magyar társadalmat. Nem erről kellene alapos, részletes és demokratikus vitát folytatni mielőtt a kormányzati instrukciókat végrehajtják?

- Ez is a célja a kormányzatnak, amit Ön felvázolt. Konkrétan orvostanhallgatókról beszélünk, mert azok mennek el a legnagyobb hányadban külföldre. Tízszeres a bérkülönbség. Itt az a probléma, hogy a kormányzat nem elég erős ahhoz, hogy ezt barátságos módon megoldja.

- Hát, volnának ötleteim.

- Ha kétszeresre emeli a béreket, akkor én már nem kapok nyugdíjat vagy kevesebbet kapok, mert nem marad.

- Nem vennék meg mondjuk az E.ON gázüzletágát például, ez csak egy apróság.

- Az egyszeri alku.

- Azért az a kétszázhetven milliárd forint néhány évi béremelésre biztos elég volna, de persze, nem ugyanaz a dolog, és kicsit demagóg is a kettőt összehasonlítani, én ezt készséggel elismerem. Csak azt mondom, hogy a tanároknak, professzoroknak, oktatóknak és diákoknak együttes érdeke volna, hogy erről egy széleskörű vita folyjék és ne pedig hirtelen kormányzati döntésekre kelljen tiltakozni és a tiltakozás nyomán valamit hirtelen megoldani, mert abból nem lesz jó végeredmény.

- Látjuk, ez történt, úgyhogy most folyik a dolgok helyrehozatala.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Még egy olyan ország nincs, amelyik eladja a piacát
Vincze-Pap Sándor a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke

Bolgár György: - Önök tegnap kiadtak egy állásfoglalást a Rába és a Volvo együttműködési megállapodásáról, mégpedig megdöbbenéssel adták ki. Lényegében attól tartanak, hogy a magyar buszgyártás ellehetetlenül, ha az egyébként még nem ismert feltételek nyomán a Volvo itt megszerzi a piacot a Rába segédletével, és a magyar buszpiacon lényegében egyeduralkodóvá válhat. Hiszen a Rába állami vállalat, és az állami vállalat kormányzati támogatással összefog egy óriási nemzetközi céggel, akkor ott kő kövön nem marad mások számára.

Vincze-Pap Sándor: - Igen. Körülbelül egyetértünk az utóbbi mondatok értelmezésében. Pontosan arról van szó, hogy itt van Magyarországon egy még mindig élő magyar tulajdonú autóbuszgyártás, ugye ez azt jelenti, hogy még jelenleg is van három-négy olyan autóbuszgyártó vállalkozás, amely képes saját márkanév alatt magyar beszállítók által támogatva és saját összeszerelő kapacitásával létrehozni autóbuszokat. Sőt, jelen pillanatban több mint harminc ilyen magyar márkajelű, magyar fejlesztésű és magyar gyártású autóbusz van, amelynek magyar hozzáadott értéke akár a nyolcvan-nyolcvanöt százalékot és elérheti. Itt csak visszautalok, hogy a megcélzott Rába-Volvo-együttműködésben harmincszázalékos a magyar hozzáadott érték célkitűzése. És természetesen az sem mindegy, hogy magyar tulajdonú, magyar márkájú autóbuszokat bocsátunk-e a hazai piacra vagy éppenséggel mondjuk egy külföldi multinacionális cégnek, a Volvónak a márkajelével ellátott autóbuszokat. És valóban ez látszik, hogy egy ilyen Volvo-Rába összeszerelő kapacitást hogyha létrehoznak, akkor… De azért kezdjük onnan, hogy az, hogy ezt létrehozzák, sok milliárdos befektetést jelent, ugyanakkor ezzel párhuzamosan leépül az a még több milliárdos befektetés, amelyet az elmúlt hat-nyolc évben a magyar tulajdonú vállalkozások beletettek ebben az üzletágba, ebbe a tevékenységbe.

– Induljunk ki abból, amit ma tudunk. Ez a mai magyar autóbuszgyártó kapacitás, amiről azt írják, hogy évi körülbelül ezer darab, mennyit produkál egy évben?

– Ugye mivel gyakorlatilag az elmúlt közel két évben, másfél évben nem volt semmilyen magyar vásárlás, ezért gyakorlatilag minimális darabszámokat gyártottak ezek a vállalkozók.

– Hát illetve ami volt, például a BKV-nál, az külföldi buszokra volt kiírva.

– Így van. Ettől függetlenül például volt közel százhetven autóbusz a Volán igényekre, mert ugye ezeket legyártotta az elmúlt mondjuk másfél évben, és ezekre az autóbuszra például volt is ígéret, hogy meg fogják venni a Volánoknak.

– Ígéretre legyártottak százhetven buszt?

– Bizony, ott állnak, sok-sok milliárd forint értékben.

– Hú, a mindenit.

– A mai napig megvan rá az ígéret, hogy ezeket forgalomba fogják állítani, de nem látjuk, hogy valamilyen lépés is történt volna ez irányba. Ugyanakkor, ahogy az előbb mondtam, vagy Ön is jelezte, közel évi ezer darabos autóbuszgyártó kapacitás hever parlagon és épp ezért furcsa, hogy nem ezekkel a kapacitásoknak az összefogásával, ezeknek a kapacitásoknak a felhasználásával csinálunk egy magyar tulajdonú, akár Rába központtal működő vállalkozást.

– Vagyis meg lehetett volna csinálni azt, hogy az állami tulajdonú Rába ezekkel a magyar buszgyártó vállalkozásokkal köt együttműködési megállapodást? Ebben lett volna gazdasági ráció?

– Ebben lett volna gazdasági ráció, és ehhez a magyar tulajdonú vállalkozások szívesen asszisztáltak volna, szívesen részt vettek volna egy ilyenben. Hiszen elemi érdekük, hogy a gyártókapacitásaik megmaradjanak, hogy az embereknek munkát adjanak és a saját márkanév alatt akár, vagy ha nem a saját márkanév alatt, de legalább magyar márkanév alatt autóbuszokat szereljenek össze. Igen, ennek volt realitása.

– Az imént utalt rá, hogy ahhoz, hogy ebből a Volvo-Rába-megállapodásból valami legyen, több milliárdos beruházás kell. Körülbelül mekkora? Ha a Volvo elhatározná, hogy idehozza néhány busztípusának a gyártását, összeszerelését, akkor mit kell építeni, mekkora üzemet, körülbelül mekkora összegben?

– Hát jelen esetben ugye a Rábánál minden hiányzik. Se szakember, se technológia, de még telephely sincsen hozzá.

– Futómű van.

– Hát futómű van, ugye ez is egy jó kérdés, hogy a hírekben elhangzott, hogy majd Rába-futóművekkel gyártanák az autóbuszokat. Ugyanakkor a kisördög megkérdezteti velem, hogy és ezeket a Rába-futóművekkel gyártott autóbuszokat hová adnák el? Magyarországon kívül hová? Félek, hogy csak Magyarországra, de a Volvótól már meg is jöttek a személyes kapcsolatokon keresztül az információk: a Volvo emberei, akik részt vettek itt a tárgyalásokon is, azt mondták hazafelé, hogy hát igen, ők nem mást vettek, ők piacot vettek. Hát ez részükről már elhangzott.

– Hát nem is lehet másképp elképzelni a dolgot, hiszen a Volvo nyilván csak akkor hajlandó egy ilyenbe beruházni, ha megígérik neki, nem más, mint a kormány, hogy mostantól kezdve majd az állami Volán vállalatok például meg a köztulajdonban lévő Budapesti Közlekedési Központ, illetve vállalat Volvo-Rába buszokkal fogja felújítani a járműparkot. És ez mondjuk évi ezer buszt jelent. Vagy évi nyolcszáz buszt.

– Akkor még egy mondatot mondanék, ami talán pontosítja az egészet. Ha azt vesszük, hogy egy autóbusz beszerzésének a nettó költségvetési pozíciója hogy néz ki, mondjuk egy magyar tulajdonú vállalkozásnak a gyártásában, és hogy fog kinézni majd mondjuk egy Rába-Volvo együttműködés keretében az eddigi információk szerint, ez úgy fog kinézni, hogy ha mondjuk egy autóbusz ára hatvanmillió forint, akkor a Rába-Volvo együttműködésbe ennek a nettó piaci nettó költségvetési pozíciója mondjuk negyvenöt millió, míg egy magyar gyártású mondjuk Ikarus vagy egy CrafterX gyártású autóbusz esetében pedig tíz-tizenöt millió lenne. Most gyakorlatilag ez azt jelenteni, hogy a különbözet, ez a közel harmincmillió forint buszonként, ki fog áramlani az országból, ki fog áramlani a költségvetésből. Ehhez nem kell nagy matematikusnak lenni.

– De hogy érti ezt a nettó költségvetési pozíciót? Hiszen a buszok körülbelül ugyanannyiba kerülnek nyilván a végén.

– Ez a magyar hozzáadott érték. Ha az egyiknek a magyar hozzáadott értéke nyolcvanöt százalék, akkor az ott marad az országon belül. Ilyen egyszerűen. Tehát nem kell nagy matematikusnak lenni, hogy az országnak, amikor nincsen pénze, akkor meg kell fogni a pénzt és bent kell tartani az országban. Nem beszélve, hogy azzal munkahelyeket, technológiákat meg hírnevet is szerzünk meg megtartunk. Plusz még a fejlesztési jellegű hozzáadott érték még járulékosan.

– De aztán még az is eszembe jutott, hogy hát rendben van, állami vállalatok nevében a kormány még ígérgethet is, hogy majd ennyit veszünk meg annyit veszünk, de miután közpénzről volna szó, hát ott meg kell hirdetni közbeszerzéseket. Azt nem lehet garantáltan előre megígérni, hogy na mostantól kezdve tíz évig nyugodtak lehettek abban, hogy évi nyolcszáz-ezer buszt el fogtok adni a magyar piacon, mert meg kell hirdetni, hogy a Volán ennyit és ennyit vesz, ilyen és ilyen paraméterekkel, ilyen és ilyen feltételekkel. A BKV ennyit vesz, ennek meg ezek a feltételei. És aztán lehet, hogy a CrafterX vagy a nem tudom melyik magyar cég, vagy az is lehet, hogy a Renault jobb ajánlatokkal jön. Tudjuk persze, hogy egy közbeszerzésbe éppen bele lehet valahogy nyúlni így is meg úgy is, de azért teljesen vízhatlan módon nem lehet elintézni a dolgot, hogy ez innentől kezdve Rába-Volvo.

– Sajnos el lehet, hiszen erre példa volt a Mercedes-beszerzés vagy éppen a legújabb Volánbusz-beszerzés is. Ki lehet úgy írni a műszaki paramétereket, hogy adott esetben egy bizonyos gyártónak a buszai feleljenek meg. Úgyhogy ehhez azért sajnos nem kell túl nagy fantázia.

– Hát jó, én most megpróbáltam előadni a dolgot betű szerint. Aztán tudjuk, hogy szellemében a dolog…

– Ez egy jóindulatú hozzáállás volt, de nem így van. Ezt meg lehet oldani, ha nagyon akarom. Eddig is meg lehetett volna úgy oldani, ha nagyon akarták volna, hogy a magyar…

– Akkor viszont a magyarok kerültek volna előnybe.

– Így van. Eddig is meg lehetett oldani.

– Na de vajon akkor miért nem akarják? Hiszen ez a kormány szavakban legalábbis a magyar ipar feltámasztása mellett van.

– Ez jó kérdés, ezt már én is feltettem. Szeretném látni azokat a döntéshozókat személy szerint, akik ebben részt vesznek. Mert azért azt ne higgyük azt, hogy mit tudom én maga a miniszter vagy a miniszterelnök vesz részt egy ilyen döntésnek meg a pályázati kiírásnak a megfogalmazásában. Tehát én szeretném azokat az embereket látni és találkozni velük, akik konkrétan megfogalmazzák, és meg sem próbálnak egyeztetni mondjuk a magyar gyártói háttérrel, hogy azért hogy is nézzenek ki ezek a kiírások. Például most a korábbi pályázatokra utalok vissza. Vagy éppen erre a döntésre is, amely most megszületett. Hogy ez a döntés hogy is született, hiszen nem olyan régen, egy éve a Rába azt mondta, hogy ő nem akar buszokat gyártani, hiszen csak sok ezer darabos buszgyártástól rentábilis, fenntartható egy autóbuszüzem. Zárójelben megjegyzem, hogy egy magyar tulajdonú gyártó már százötven-kétszáz darabos éves gyártási kapacitás esetén igenis nagyon gazdaságosan tudja üzemeltetni a buszgyártását.

– Hány ember munkahelyét érinti, ha ezek a magyar buszgyártók tönkre mennek?

– Hát jelen esetben most már sajnos csak vagy ezerötszáz ember dolgozik ebben az iparágazatban. De ugye ez annak köszönhető, hogy gyakorlatilag az autóbuszgyártás…

– Teljesen ellehetetlenítették őket már eddig is.

– A legnacionalistább ágazat egész Európában, tehát ott, ahol van hazai autóbuszgyártás, ott az állami tulajdonú megrendeléseknél az idegen gyártók nem rúgnak labdába. Ez Magyarország kivételével így van. Magyarországon sajnos ez sem igaz.

– És a mostani körülmények között, amikor egyébként mindent be lehet szerezni bárhonnan, nem úgy van, mint a rendszerváltás előtt, hogy az Ikarus nagy nehezen ugye egy levetett licencet vett meg, hasonló módokon rakták össze azt a magyar gyártmányú buszt, amit aztán sok ezer számra lehetett gyártani. De most akár a világ legkorszerűbb autóbuszát össze lehet itt állítani, meg a legkorszerűbb fejlesztéseket meg lehet venni. Szóval sokféle magyar buszt, magyar konstrukciót lehet nagyon korszerű módon itt legyártani.

– És korszerűek is. Ami az utóbbi három évben magyar busz megjelent itt a budapesti közönség előtt is, a csuklós szólóbuszok, alacsony padlójú…

– Igen. Olvastam róla teszteredményeket, hogy a közönség is meg volt elégedve, a szakemberek is meg voltak elégedve, nem emlékszem arra, hogy a külföldi Mercedes vagy Volvo buszoknál lényegesen jobb lett volna a megítélése akár a sofőrnek, akár az utasoknak.

– Éppen a bankgaranciákra hivatkoztak, de hát idáig sajnos el se jutottak a magyar buszgyártók.

– Mit fognak csinálni? Az állásfoglaláson kívül. Mert állást foglaltak.

– Az ELTE előadótermeit nem fogjuk elfoglalni természetesen. A szavunkat felemeljük és tiltakozunk, értelmetlennek és haszontalannak, meg nem alapozottnak, sőt mondhatnám, hogy kártékonynak nevezzük ezt a döntést. Nem így kellett volna. Ameddig lehet, tiltakozunk. Igazából természetesen az lenne a legjobb, ha a gyártók kivonulnának buszokkal mondjuk a Kossuth térre, csak a gyártók meg azért nem ilyen vehemensek.

– Meg különben is, fel van már szedve a Kossuth tér, úgyhogy oda már busszal nem nagyon fognak tudni beférni.

– Azért mondom, de ugye még az sem biztos, hogy ebből az együttműködésből igazából majd, ha alaposan átgondolják, olyan túl sok minden nem lesz.

– Az is lehet, hogy a Volvónak nem is olyan nagy üzlet ez?

– A Volvónak ez nagyon nagy üzlet, hiszen ne felejtsük el, hogy a jelenlegi nyolcezer darabos állami tulajdonban lévő járműparkunknak körülbelül a hatvan százaléka szinte azonnali cserére szorulna. Tehát az a négy-ötezer darab, amit akár azonnal le lehetne cserélni, hát azért ez óriási vonzóerőt jelent a Volvónak. És a Volvo nem tud eladni. Hát leépítette a svédországi kapacitásait. Lengyelországban is csökkentette a buszgyártást. A Volvo már Svédországban nem is gyárt autóbuszokat. Tehát neki ez kapóra jön, egy ilyen, aki önként felajánlkozik, hogy akkor ott csinál majd Volvo buszokat a saját országában. Hát ilyere csak Magyarország képes. Még egy ilyen ország nincs.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!