rss      tw      fb
Keres

Civil kezdeményezés

Mi, budapesti polgárok, fontosnak tartjuk, hogy világnézetünknek megfelelően olyan hozzáértő főpolgármester-jelöltre adhassuk le a voksunkat, akinek van esélye rá, hogy megválasztják. A városnak is ez az érdeke, emellett a főpolgármesteri hivatal az utolsó bástya, amely még megtartható annak érdekében, hogy ne „egyeduralmi demokráciában” éljünk.

Mi, budapesti polgárok, ezért olyan várospolitikust támogatunk, aki a Ferencváros élén az egész ország előtt bebizonyította, hogy fontosabb neki a helyben élők érdeke, mint a pártakarat.

Gegesy Ferenc eddigi életútja a garancia a szakmai megközelítésre és alázatra.

Mi, budapesti polgárok, akik pártpolitikától független főpolgármestert akarunk, kérjük Gegesy Ferencet, hogy fogadja el ezt a civil kezdeményezést, és vállalja a jelöltséget. Egyben kérjük a két demokratikus pártot, amelynek nincs esélye saját jelöltje megválasztására: támogassa ezt a mindkettőjüktől egyenlő távolságra  lévő jelöltet. Demokráciánk szégyene lenne – külföldről nézve is – ha legfőbb közéleti méltóságaink mind egyazon autokratikus pártszövetséghez tartoznának.

Bízunk benne, hogy azok a nem  budapesti polgárok is támogatnak bennünket, akiknek fontos, mi történik az ország fővárosában, és a főpolgármester szimbolikus szerepével is tisztában vannak.

Legyen a Főváros első embere: Gegesy Ferenc!


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


A kezdeményezők névsora:
(az aláírásgyűjtés már lezárult)


Aczél Endre, újságíró
Adler György
Angyal Mária
Áron László, színész
BÁBEL '91 Kft dolgozói
Babutsán Rita
Bálint Adrienn
Balla László dr.
Baracs Dénes, újságíró
Bárász András informatikus
Bárász Anna matemetikus
Bárdos Péter dr., jogász
Bátaszéki Judit biológus
Bende Iván, fotóművész
Benedek István Gábor, író, lapszerkesztő
Benedekné Köves Hajnalka, ny. diplomata
Berta Erzsébet
Bitó László, író
Boor Márta
Bruck Lászlóné
Bulkai Tamás, okl. mérnök
Bulkainé Ádámosi Margit, okl. mérnök
Burányi Sándor
C.Budai István
Csányi Lászlóné
Csányi Lászlóné
Cserba János
Cserba Julia, író
Csernok Anna
Csernok Attila, író
Csonka Izabella
Csordás Gábor, író. könyvkiadó
Dezsényi Katalin
Dobos László
Donáth Ferenc dr., orvos
Dornbach Alajos, jogász
Előd Ferencné
Erdőháti Jenő gépészmérnök
Fazekas Erzsébet újságíró
Fejér László
Fellegi Balázs
Florek György
Fogarasi Lászlóné
Fülöp Sándor
Fürth Éva
Gergely János, közgazdász
Gergely János, közgazdász
Gergelyné Németh Beatrix
Gerő Katalin dr., ügyvéd/szobrász
Greguss Pál
Hábetler Helga
Havas Judit, előadó művész
Heller Ágnes, filozófus
Hernádi Miklós, író, szociológus
Horváth Ágnes dr., egyetemi oktató
Horváth Dávid, fotográfus
Ikladi Szilvia
Jakabné Kádár Zsuzsa
Juhász Sándor nyug. programfejlesző fizikus
Karda Mária
Kázmér Klára
Kelemen Éva
Kerekes András, újságíró
Keskeny Ildikó dr., ügyvéd
Kiss-Csapó Gergely
Kozmányi Tamás
Kövesdy Pál, galériatulajdonos
Kulcsár Edina
Lengyel András hangszerész
Lengyel Anna, dramaturg/producer
Lengyel János könyvtervező
Lengyel János typográfus
Lengyel Jánosné logopédus tanár
Létay Vera, szerkesztő
Lévai Júlia publicista
Liszka Zsuzsanna
Litván Györgyné
Lowenberg Gábor, üzletember
Lőkös Ildikó, dramaturg
Lukács Gábor
Magyar Fruzsina, dramaturg
Marschall Éva újságíró. dramaturg
Márton Sándorné
Matavovszky Tibor
Matavovszky Tiborné
Mécs Imre, mérnök
Mészáros Claudia, alapítványi titkár
Mészáros Tamás, publicista,
Mezei Judit tanár
Mosonyi József
Naetar-Bakcsi Ildikó
Nagy Dóra
Nagy Margit
Németh Kati nyugdíjas (újságíró)
Németh Marian
Orbán Júlia, nyugdíjas mérnök-közgazdász
Pajor Róbert
Pajorné dr. Tóth Ilona
Pál Lászlóné
Pálné Kutasi Éva, nyugdíjas
Pályi Ferenc Marcell
Papp Károly, Balatonfüred
Pohl Balázs
Pohl Pálma nyelvtanár
Pohl Tibor mérnök
Pomogáts Béla, irodalomtörténész
Pomogáts Klári
Rádai Eszter újságíró
Radnóti Zsuzsa, dramaturg
Rátki Anna
Reich Ágnes villamosmérnök
Rohonyi Marianne ügyvéd
Róna Erzsébet dr.
Róna Judit
Sallai Zsuzsanna
Sarlós Júlia
Sarlós Mariann
Sebes Katalin, szerkesztő
Simon Mária dr., pedagógus
St.Auby Tamás, IX. kerületi lakos
Strausz Éva
Szanto Agnes
Szöllösy Judith, műfordító
Tahy László csoportvezető
Takács József művészettörténész
Topál Judit dr, Budapest
Tóth Mária
Tölgyesi Irén
Török László, akadémikus
Törzsök Erika, szociológus
Uzelmann Annamária
V. Bálint Éva, újságíró
Vajda Mihály, filozófiai közíró
Valachi Anna, irodalomtörténész
Vámos Orsolya
Várkonyi Miklósné
Virág László
Zellner Katalin orvos
Zsolnai Margit