Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. március 19.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2013. március 21. csütörtök, 04:26; Megbeszéljük

4. oldal / 4

Szálasi nem lehet ünnepelt része a magyar történelemnek
György Péter, esztéta, író, az ELTE bölcsészkarának egyetemi tanára

Bolgár György: - A mai Népszabadságban jelent meg egy levele Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, és ebben azt kifogásolja, hogy Szaniszló Ferencen kívül kitüntetett egy másik embert, Bakay Kornél régészt, aki néhány évvel ezelőtt egy…

György Péter: - Tíz.

– …tíz évvel ezelőtt egy botrányos kiállítást szervezett és rendezett Kőszegen, Horthy katonái Szálasi nyilasai címmel. És ebből Ön nagyon súlyos következtetéseket von le, mégpedig nyilvánvalóak ezek a következtetések. Itt a cikkben nem említi, de hozzátehetjük a harmadik botrányos kitüntetettet, a Kárpátia nevű nemzeti rockegyüttes vezetőjének adott aranykeresztet. Ez az együttes, amelyik ugye mindent visszakövetel, vesszen Trianon, tehát lényegében a revízióról szólnak a dalai. Összeállt a kép, Szaniszló, Bakay Kornél és a Kárpátia együttes. De Ön mindezt részben személyes útra is tereli, és várja a miniszter válaszát. Mi ez a személyes út és miben reménykedik?

György Péter: - Hát a személyes út az tulajdonképpen annyi, hogy én azt gondolom, az elmúlt években megváltozott, tehát nem azt állítom, hogy a kormány változtatta meg, hanem azt állítom, hogy megváltozott Magyarországon egy konszenzus. Ez a konszenzus egy nagyon nehezen, hosszú évtizedek alatt összerakódott társadalmi szerződés volt arra nézve, hogy mondjuk az emberek szociális énjének, tehát a társadalmi énjének nem része a származásuk. Ez egy nagyon fontos modernizációs vívmány volt, nem akarok most belemenni ennek az elemzésébe. De nehezen épül fel egy ilyen konszenzus, egy ilyen társadalmi szerződés, és jelzem, nem két perc alatt bomlik le. De Magyarországon lebomlott, és az tény, hogy a kormány áldását adta rá, ezen nincs mit szépíteni. És nagyon nehezen épül vissza. Ezt én személyesen nagyon nehezményezem. Azzal a példával élek valóban ebben a dolgozatban, hogy ha mondjuk több nemzedékre visszanézzük, akkor ha a Horthy-rendszerben születtem volna, soha nem lehettem volna egyetemi tanár. Eszembe se jutott volna, mint ahogy olyan fantasztikus embereknek sem jutott eszükbe, hogy egyetemen tanárok legyenek, mint Halász Gábor vagy Szerb Antal, vagy Szentkuthy Miklós és sokan. A származásuk miatt többek között. És aztán mégiscsak egyetemi tanár lehettem, Sólyom László avatott egyetemi tanárrá, aminek én nagyon örülök egyébként. És az azért lehetett, mert én egy magyar ember vagyok, egy magyar egyetemi tanár, és az én egyetemi tanári tevékenységemnek a származásom nem volt a része. Én avantgárdtörténetet tanítok, kultúraelméletet tanítok, művészetelméletet tanítok, médiatörténetet. Tehát szakmai, elvi problémákkal foglalkozom. Egyébként döntően most is. És az elmúlt mondjuk két-három évben meg kellett értenem, hogy ha nem kívánom bedugni a fejemet a homokba és nem kívánok úgy csinálni, mintha egy ártatlan gyerek lennék, akkor az a helyzet, hogy a rólam szóló ítéletben benne van, hogy én egy zsidó vagyok. Magyarán az történt, hogy az elmúlt két-három év ezt előállította, nincs értelme tiltakozni meg vitatkozni, mert ez nem jóindulat kérdése, hanem a korszaknak a terméke.

– A dolgot lehetne teljesen naivan, ha nem is a Marsról, de mondjuk akár Amerikából is nézni, bár már onnan sem így néznek Magyarországra persze. De Amerikán belül nem eltitkolható, hiszen ott sokszor ez a kérdés a különböző színű emberek származásának kérdése, a latinok általában megkülönböztethetők, bár fehérnek minősítik őket. Vagy a feketék, a színesbőrűek, tehát sok szempontból az amerikai társadalom látványosan, láthatóan sokféle származású emberből jön össze. Ott a zsidó származást sem szokás eltitkolni, a származás adottság, nem kell szégyellni. Tehát akár azt is lehet mondani, hogy hát mi ebben a probléma? De ne legyünk ennyire naivak és főleg ne amerikaiak, mert nem azok vagyunk. Magyarországon, ahol a származás nagyon sok esetben az embernek nemcsak a számkivetettségét vagy karrierbeli korlátait jelentette, hanem a halálát is, a megsemmisítését, fizikai megsemmisítését is. Ebben az országban eredménynek kell tartani, hogy a származás az elmúlt évtizedek alatt nem lehetett meghatározó, nem lett kérdés. Akár szemérmességből, akár elhallgatásból, akár valamiféle olyan hallgatólagos konszenzusból, hogy ezt ne firtassuk, mert ezzel a történelemmel, ezzel a múlttal, ebben az országban ebből csak rossz sülhet ki. És most mégis ott tartunk, hogy elkezdték firtatni évekkel ezelőtt, egyre hangosabban, egyre nyilvánvalóbban és egyre inkább bűnként tartják számon, ha valaki bizonyos származású.

– Nem akarok az amerikai történetre reflektálni, másként látom, de ez most lényegtelen. De a magyar társadalomtörténetben, a magyar társadalom énjének, bocsánat, hogy ilyen tudományos vagyok, az identitásstruktúrája úgy épült fel, hogy a származás magánüggyé változtatása, a privátszférába való bevitele, akármiről van is szó, a szexuális identitásáról valakinek, az osztályszármazásáról, vallási származásáról, tehát a partikularitásokról, a társadalom lehetővé tette, hogy ezeket ki-ki a maga megítélése szerint döntse el, hogy mennyire kívánja vagy mennyire nem közölni.

– Ha valaki büszke rá vagy éppen ki akarta mondani, hogy én zsidó vagyok és ezzel a nyilvánosság előtt akart élni, ám legyen.

– Nem is a nyilvánosság előtt. Ha most valaki például zsidó életet élt, úgy értem, zsidó kulturális életet él vagy zsidó vallási életet élt, tehát az izraelita hitközségnek vagy izraelita kulturális egyesületnek volt a tagja, akkor az nyilvánvalóan ezt nem kellett hogy rejtse, nyilvánvalóan megtehette. Lehet leszbikusnak lenni, ez egy bonyolultabb probléma volt, arról már nem beszélve, ha ezek össze is keverednek. De most más történet van, most az történik, hogy nem én döntöm el, hogy én a saját magánszférámból mennyit kívánok a társadalmi létemben belevenni, hanem ezt elődöntik helyettem.

– Méghozzá megbélyegző szándékkal döntik el.

– Hát nyilvánvaló. Hát persze. De ugye nemcsak az elmúlt napoban, hanem ez hónapok, évek óta így történik. És ezért írtam a miniszter úrnak ezt a levelet, hogy amikor egy nyilasnak, tehát a Szálasi Ferenc emlékének gazsuláló kiállítás rendezőjét kitüntetik, akkor ő legitimálja a kormány nevében ezt a dolgot. Én pedagógus ember vagyok, ennél gyalázatosabb dolgot tényleg keveset ismerek, elnézést az erős kifejezésért, mert ez a diákjaink fejét tökéletesen megzavarja. Ez egy elmondhatatlan felelőtlenség. És az el kell dönteni, hogy a magyar nemzeti történelemnek része-e a Szálasi Ferenc. És ebben nincs konszenzus, nincs olyan, hogy legyünk toleránsak. Ez álságos duma. Nem lehet. És ha ezt nem képes ez a kormány eldönteni, akkor beláthatatlan veszélyeknek nézünk elébe.

– De úgy látszik, hogy ez a kormány és ez a miniszter azoknak a diákoknak – legyünk ilyen praktikusak – a szavazatát akarja megnyerni, akiknek a feje könnyen megzavarható, akik úgy gondolják, hogy ez a Szálasi talán nem is volt olyan rossz, a magyar érdekekért harcolt, és lám, ez a magát polgárinak és konzervatívnak hívó Fidesz is legitimálja közvetve az ő nézeteit. Akár Bakay régésszel, akár Szaniszló újságíróval.

– Hát a Szaniszló újságíró és a Bakay régész között azért van egy pár különbség, de most ebbe nem akarok belemenni. Szerintem Szaniszló úr egyszerűen nincs… tehát egy szürreális performernek tartom. Szóval annak nincs realitása amit ő mond.

– Na de azért antiszemitizmus és cigányellenes rasszizmus van.

– Persze, nem kellett volna kitüntetni, nem erről van szó. Csak azt akarom mondani, hogy Bakay úr én szerintem tisztában van azzal, hogy mit csinált. Szaniszló úr pedig szerintem… na mindegy, lényegtelen.

– De az is mindegy, hogy ők tisztában vannak-e azzal, amit csinálnak, a lényeg az, hogy mi a hatásuk, a hatásuk pedig egyforma. És a kormány is nagyon jól tudja, hogy mi a hatásuk és ennek ellenére vagy éppen ezért tüntette ki őket.

– Ezt nem tudom, hogy ezért tüntette-e ki őket, én.

– Lehet ez véletlen?

– Nem hiszem, hogy véletlen, de azt gondolom és azt remélem, hogy a miniszter úr megtisztel engem, személyesen ismerjük egymást, de ettől függetlenül is megtisztelhet a válaszával. De azért írtam ezt a dolgot, nem álságos levél ez, hanem egyszerűen azt gondolom, hogy kutya kötelességem elmondani, hogy a nemzeti történelem fogalma, amit ők létrehoznak, az így egyszerűen széjjel lészen verve.

– Hát az a magyar nemzet, amelynek a tagjai között vannak zsidó származásúak, vannak cigány származásúak, vannak szlovák, sváb és így tovább származásúak, az innentől kezdve darabjaira hullik szét, mert kinek-kinek éppen mi jut eszébe valakinek a származásáról, azt rángathatja elő, és függetlenül attól, hogy az illető mennyire része a magyar társadalomnak, a magyar kultúrának, ő saját maga magyar identitásúnak vallja-e magát, innentől kezdve a származás lehet a meghatározó vagy a szelektáló elv.

– A dolgot kiélezném. Ha valaki lefordítja németre, az tényleg elképzelhetetlen, hogy valaki egy percig is azt mondja, hogy mondjuk Dönitz tengernagy a németeket védte az akkor valóban rettenetesen és elviselhetetlen katonai magatartást tanúsító vörös hadsereggel szemben. De nem lehet azt gondolni, hogy azét, mert mondjuk a Berlint támadó szovjet csapatok úgymond sztálinisták voltak, ezért az ellenükben védekező Wehrmacht hősies teljesítményt nyújtott. Ha valaki megnézi például A bukás című filmet, azt a drámáját Hitlernek, ahogyan ezt a németek ábrázolják, akkor világosan lehet látni, hogy miről beszélünk. Engem nem érdekel a Bakay, ez nem olyan fontos. Engem az érdekel, hogy egy kormány, amelyik a Szálasi Ferenchez fűzödő tevékenységét jutalmazza egy magasrendű kitüntetéssel, az Szálasi Ferencet legitimálja. Ez egyszerűen a társadalmi béke széjjel verése, ha tetszik a hazafiúság elárulása és a nemzeti béke felrúgása. Erre nem tudok mást mondani tényleg. Szálasi Ferencet nemzeti történelmi hősként bemutatni, még csak a kísérlete is ennek, az nonszensz. Az minden tabun való átlépés.

– De hát emlékszik arra, hogy körülbelül olyan tíz évvel ezelőtt a Demokrata című hetilap olyan címlappal jelent meg a várbeli kitörés évfordulóján, hogy Európa hősei voltak. Azok a nyilasok és nácik.

– Igen, ezért mondom, hogy nem a kormány csinálta ezt, hanem szépen lassan, hosszú évek alatt ez a paradigma összeállt. A kormánynak komoly része van benne egyébként, hogy eltűri, valóban, másrészt meg soha nem lépett fel ellene világosan. De valóban, annak idején Szakály Sándor úr, amennyire emlékszem, neki része volt abban, hogy el van helyezve egy hadtörténeti intézet által felállított emléktábla a budai kitörésnek az emlékére. Én most a Déli pályaudvarnál tartózkodom, csak azért mondom, mert velem szemben például egy emléktábla van, amelyik így szól, hogy a Budai önkéntes ezred harcainak emlékére, a budai önkéntes ezred katonái fegyvert ragadtak, hogy életük árán harcoljanak a német fasizmus ellen. El kell dönteni, mert egy országban vagy az a tábla érvényes, amelyik 1960-ban lett felállítva, vagy az a tábla érvényes, hogy ez a hősök napja volt. A kettő együtt nem megy. Érti? Egyszerűen nem lehet a kettőt együtt mondani. Ez nem arról szól, hogy nemzet történelem nagylelkű, meg toleráns meg újraértékeljük. Ezeket a dolgokat nem lehet újra értékelni.

– Vissza lehet még fordulni erről az útról vagy le fogják venni ezt a táblát is a Déli pályaudvarnál?

– Szerintem nyilvánvalóan vissza lehet fordulni, különben nem írtam volna ezt a levelet. Amíg ezen a világon tartózkodom, azt gondolom, hogy vissza lehet csinálni ezt a dolgot. Hogy hosszú időre ki fog tartani, nagyon sok embernek sok szenvedést fog okozni, sok embernek sok munkát okoz, azt biztosan tudom.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!