Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. március 26.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2013. március 28. csütörtök, 04:09
- Megbeszéljük
A büntetése az önkény szimbóluma
Szanyi Tibor MSZP-s képviselő
Szanyi Tibor: - Nem szívesen veszem el az időt a hallgatóktól, meg Öntől is, hiszen ez nem igazán a profi politikusok műfaja. Viszont tényszerűen, pár mondat erejéig szeretnék beszámolni arról, hogyan látom a továbbiakat, mert én sem gondolom azt, hogy itt akkor most le van zárva minden. Az egyik: tényleg megmosolyogtató, mert a felmutatott középső ujj akárhonnan nézzük, semmi szépet nem jelent.
Bolgár György: - Bár éppen most mondta Burger Lajos kollégám, hogy amikor Mr. Bean Amerikába ment és bemutattak neki, akkor ő azt hitte, hogy üdvözölték és onnantól kezdve mindenkit így üdvözölt. Ő tehát másképp értette. De nem mindenki Mr. Bean.
- Meg földrajzilag is eltér ez. Amerikában is más jelentése van, Ausztráliában is, Kínában, Európában, Magyarországon. Valóban, közösen és egyértelműen elfogadott változata nincs, ahány embert megkérdezne, annyiféle választ fognak adni. De mindenféleképpen azt fejezi ki, hogy semmibe veszlek benneteket, mármint azokat, akiknek ezt mutattam. Amúgy van ennek egy sokkal populárisabb változata: ha Ön vagy bárki a hallgatók közül csak kétszer, háromszor is megnézett Forma-1-es közvetítéseket, a győztes mindig felmutatja a középső ujját, úgy teszi meg a tiszteletkört. Ez szintén nem jelent túl szépet, azt jelenti, hogy én győztem, ti meg nem vagytok sehol. Abban viszont maximálisan egyetértek a hallgatóval, hogy mindössze arról volt szó, hogy Kövér László a hasára ütött, pont. Büntetett, fellebbezési jogorvoslati lehetőség itt Magyarországon nincs. Szent igaz, én a magam részéről azon gondolkodom és a mai nap is több jogi szakértővel konzultáltam, hogy bizony érdemes elvinni ezt az ügyet – pontosabban az ügy mögötti jogi mechanizmust – európai fellebbviteli fórumokra, tekintettel arra, hogy így egy parlament nem viselkedhet.
- Tehát azt akarja megvizsgáltatni az európai jogi fórumokkal, hogy lehet-e teljhatalma a ház vezetésének?
- Például. Meg ezt az egész slampos jogszabályt. Tehát az, hogy egy hatsoros előterjesztésre szavaztatnak egy parlamentet, elképesztő. Az sem volt leírva, hogy mi történt, mi alapján, ki, mit gondol stb., semmilyen vizsgálat nem volt. Engem aztán meg nem kérdeztek ebben az egész ügyben, hacsak úgy nem, hogy én is szavaztam.
- Tehát az eljárás lényegében az elnök önkényén alapult.
- Igen, csak az a helyzet, hogy a magyar Alaptörvény, a magyar hatalmi mechanizmus működtetése ugyanezen az elven van minden más esetben. Tehát gyakorlatilag itt mutatkozik meg, hogy nemcsak az állampolgár, de mondjuk egy képviselő is mennyire ki van szolgáltatva. Innen pedig abba kell belegondolnunk, hogy akkor mennyire van kiszolgáltatva az állampolgár. Az állampolgár ezt mindaddig nem érzi, amíg neki konkrétan a hátán nem csattant valamiért az a bizonyos ostor.
- De tudjuk, hogy az állampolgár hátán nem csattan az ostor, az ostor Orbán Viktor hátán csattan.
- Én nem tudom, hogy kinek a hátán fog csattanni.
- Nem hallotta ezek szerint a miniszterelnök rádióinterjúját. Azt mondta, hogy ostor- és botütések nyomai vannak a hátán.
- Tartok tőle, lehet, hogy szavakban kifejezve, de körülbelül ugyanazt mutogatták, mondhatták vagy adták tudtára, mint amit én a parlamentben. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg olyan európai vezető van, aki finoman szólva is nem dicsérte meg Orbán Viktort a műveleteiért. Ezzel együtt tegyük azt nyilvánvalóvá, hogy ez az ország egy belső puccs révén lett leigázva, és innentől kezdve már nem az a kérdés, hogy ki hogyan értelmezi a demokráciát, hanem az, hogy el tudsz-e menekülni az ostorcsapás elől vagy sem. Ennyi.
- Ezek szerint akár Strasbourgig is menekülni próbál, vagyis nem menekülni, hanem előremenekülni.
- Igen. Én azt kívánom és szeretném, ha kimondanák megfelelő európai fórumok, megbüntetnék a magyar parlamentet, mert így egy országot nem lehet kultúrkörülmények között vezetni. Ez így egy szimpla, agyatlan diktatúra. Kész. Csak ugye itt van a nehézség ebben a dologban – még egyszer mondom –, hogy amíg az állampolgár nem azt érzi, hogy ez az ő hátán csattant, addig tulajdonképpen nem is figyel annyira oda a demokráciára. Azt kell megnézzük, és igenis ez lesz a következő választások tétje, hogy vajon meg tudjuk-e értetni az emberekkel, hogy a nyomorúságuk elsősorban azért van, mert így van vezetve az ország.
- Igen. Mert a döntések a gazdaságtól a politikáig, a parlamentig így születnek. Beleszólása pedig senkinek semmibe.
- Orbán Viktor ne játsszon semmilyen mesehőst, egyetlenegy dolgunk van nekünk vele, tudjuk meg mindannyian világosan, mit művelt ez az ember, alkossunk róla véleményt és demokratikus módon, irgalmatlan nagy többségi szavazással kergessük el. Ennyi a teendő.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- << Előző
- Következő