rss      tw      fb
Keres

Árvíz/belvíz - Kilépett medréből a Zala és több patak is - ÖSSZEFOGLALÓ-2

MTI 2013. március 31., vasárnap 19:45

Kilépett medréből a Zala és több patak is a nagy mennyiségű csapadék miatt, lakókat kellett kimenekíteni házaikból, utakat kellett lezárni az ország több megyéjében vasárnap, de a belvíz is komoly problémákat okoz.

A Zala folyó a megyében mindenütt kilépett a medréből, emellett Nagykanizsán kiöntött és településrészt veszélyeztet a Principális-csatorna. A Szentgyörgyvári-hegy lábánál lévő patak vízszintje is annyira megemelkedett, hogy elöntheti az ott lévő lakóházakat, ezért homokzsákokkal védik az épületeket.

A Zala megyei Liszóban is homokzsákokkal védekeznek, mert kiöntött a Liszói-patak, emiatt két lakóház került veszélybe. Nemesnépen a Szentgyörgyvölgyi-patak is már az utcákon folyik, de lakóépületeket nem öntött el a megelőző védekezésnek köszönhetően. Kerkakutason - ahol délben egy idős embert kellett kimenteni a víz által körbezárt házából - a Cupi-patak vízszintje délutánra apadni kezdett. Kerkafalván két lakóépületet is körbezárt a víz, három embert kellett kimenteniük a tűzoltóknak

Keszthelyen súlyossá vált a helyzet, mert a Balaton-parti vasúti nyomvonal alatt kialakított átereszek már nem képesek levezetni a csapadékvizet a Balatonba. Fokozza a problémát, hogy a csatornarendszer túltelítődött, ezért már lakóházakba is visszaduzzasztja a vizet.

Somogy megyében Bedegkéren a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint beszakadt az egyik útmenti épület pincéje, a felette húzódó vízelvezető árok és az úttest egy része is. A beomlott föld miatt elmozdult egy telefonoszlop és a víz kimosta az út alatt húzódó gázvezetéket. Segesden egy lakóház körül gyülemlett fel a víz, az épületet a nagyatádi tűzoltók homokzsákokkal vették körbe.

Veszprém megyében a pincékbe befolyó víz és vízelvezető árkok szivattyúzása ad munkát a tűzoltóknak.

Pest megyében homokzsákokkal védték meg néhány szentendrei ház garázsát, illetve pincéjét, miután a Bükkös-patak is kilépett a medréből.

A Berettyó teljes magyarországi szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén valamennyi folyó árad.

Az áradás, a belvizek, illetve vízátfolyás, sárelöntés miatt több alsórendű utat is le kellett zárni egyebek között Zalában Tófej és Söjtör között, Győr-Moson-Sopron megyében az Ivánt Pusztacsaláddal összekötő utat, Vas megyében pedig 18 alsórendű utat.

Az áradás mellett komoly problémát okoz az is, hogy országosan már 121 300 hektár a belvízzel elöntött terület, ebből 56 ezer hektár a vetés, szántó. Jelenleg 12 vízügyi igazgatóság területén 63 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség: 17 szakaszon elsőfokú és 41 szakaszon másodfokú és 5 szakaszon harmadfokú a készültség.

Egy nap alatt több mint 30 ezer hektárral nőtt a belvízzel elöntött terület.

A több mint 1200 kilométernyi folyó töltési védekezési területeken és a belvízzel elöntött részeken éjszaka is működtetik a figyelőszolgálatokat.