rss      tw      fb
Keres

Megint megtévesztenek: a KDNP-kampány igenis az abortusztilalomért folyik



Mint március elején készült összefoglalónkból (A kormány felújította a magzatvédő kampányt – az Operaház is a magzati élet védelmét szolgálja) és a spanyol  kezdeményezés dokumentációjából kiderül, nem pontatlan, amit a címben állítok. Hivatalosan az „Egy közülünk” (One of us) európai kampány azért indult, hogy rákényszerítse az Európai Unió intézményeit, biztosítsák, hogy „minden emberi lény méltósága, az élethez és a fizikai integritáshoz való joga a fogantatástól kezdve” jogi védelemben részesüljön.

Ez az általános cél. Ha az Európai Unió egy ilyen átfogó elv védelméről hozna döntést, nyomban megteremtené a hivatkozási alapot minden ország minden magzatvédő és abortusztiltó kormánya, pártja, mozgalma és aktivistája számára.

A további célok közt valóban szerepel, hogy az EU tiltsa meg és fejezze be azoknak a tevékenységeknek a finanszírozását, amelyek az emberi magzat elpusztításával járnak – de itt is van egy kiterjesztő értelmű megjegyzés: „főként a kutatás területén”. Azaz nemcsak ott, hanem másutt is. Mint a második cél ki is mondja: „tiltsák meg az abortusz európai közösségi finanszírozását, amely mindenekelőtt a közegészségügy fejlesztéséhez nyújtott segélyprogramokon keresztül valósul meg”, azaz a családtervezést segítő nem kormányzati (civil) szervezetnek nyújtott támogatáson keresztül.

Nem véletlen, hogy az Egy közülünk hivatalos honlapján kiemelt hírként szerepel, hogy március végén Észak-Dakotában „az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét” fogadták el. Noha a magzatvédők számára nyilván még ez is túl liberális, hiszen nem tiltja eleve az abortuszt.*

A KDNP és Rétvári Bence pártalelnök, egyben a magyar állam egyik főtisztségviselője (a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára) nem mond igazat, amikor azt állítja, a cél az, hogy sikerüljön „az uniót jogalkotási aktusra kényszeríteni az ügyben, hogy ne támogasson magzatokon, magzatok elpusztításával végzett kísérleteket”.

Akkor mondtak igazat, amikor február 25-én az Operaházban (hol másutt?)  sajtótájékoztatón indították útnak – egy darab nő és négy darab férfi – az aláírásgyűjtésüket. „Neves művészek is csatlakoztak aláírásukkal az Egy közülünk elnevezésű kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy az Európai Bizottság alkosson szabályt arról: az emberi élet a fogantatással kezdődik” (lásd már említett hírösszefoglalónkat). És mind az öten az anyaság meg a nagycsalád szépségeiről meg az Operaházra kitűzött „babazászlóról” beszéltek, nem a magzatokon végzett kísérletekről.

Azóta rájöttek, hogy mint az égvilágon mindenben, ebben az ügyben sem árt megtéveszteni a magyart. Ha azt hiszi, hogy az emberi magzaton végzett kísérletek tiltása a cél, nyilván az is aláírja, aki amúgy nem szeretné, ha a nőt az állam szülőgépnek tekintené, és normatív módon úgy döntene, hogy a nem kívánt terhességet is kötelező minden nőnek végigcsinálnia.

Bár az is lehet, hogy eleve, tudatosan így tervezték a magyarországi aláírásgyűjtési kampányt: először hívjuk fel a nyilvánosság figyelmét arra, hogy mi itt a magzati élet védelmében (azaz az abortusz, hosszabb távon talán a fogamzásgátlás ellen) beszélünk, és amikor már mindenkit, aki így gondolkozik, mozgósítottunk, helyezzük át a hangsúlyt a magzati kísérletekre, hogy azok is aláírjanak, akiket az igazi cél elrettent.

Az a demagógia aztán külön szépsége a KDNP-alelnök (és állami főtisztviselő) mondandójának, hogy szerinte a KDNP számára „a védendő értékek között kiemelt szerepe van az emberi életnek, akárcsak az emberek felemelésének a szegénységből”. Igen, tudjuk: a négymillió létminimumon élő „magyar embert” már sikerült kitermelniük. A teljes abortusztilalmat még nem.



* Az MTI híre szerint „Észak-Dakota állam kormányzója kedden aláírta az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét, amely az esetek túlnyomó többségében a magzat szívverésének kezdetétől, vagyis a terhesség körülbelül hatodik hetétől megtiltja a művi vetélés végrehajtását. Abortuszpárti aktivisták azonnal bejelentették, hogy bíróságon támadják meg a törvényt, amely szerintük sérti a nők jogait és ellentmond az Egyesült Államok alkotmányának, valamint az amerikai legfelsőbb bíróság 1973-ban, a Roe kontra Wade ügyben hozott ítéletének. Ennek értelmében az államok addig nem tilthatják meg a terhesség megszakítását, amíg a magzat életképessé nem válik. (Ez szakemberek szerint a 22–24 hetes kort jelenti.)

(Mihancsik Zsófia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!