Kultuszstart



2010. október 12-én a fideszes Varga István képviselő az alkotmányozás általa vélt kényszeréről tartott történelmi ívű szónoklatot, amelynek végén megemlített egy számára rendkívül fontos párhuzamot: „Azért kell új alkotmány, mert amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr letette az esküt, akkor ugyanezen a napon, 1205-ben II. Andrást királlyá koronázták Székesfehérváron, II. Andráshoz pedig az Aranybulla fűződik.” Ez a párhuzam, ha akkor meghökkentőnek tűnt is, ma már alig van a közélet iránt érdeklődő ember, aki csodálkozna, amikor egy kiemelkedő történelmi személyiséget vagy eseményt Orbánhoz társítanak. Persze ezt megelőzően sem volt ritka, hogy Orbánt a hívei különleges, történelemformáló államférfiként méltatták, személyéhez nem egyszerű politikai szimpátiával, hanem szirupos, már-már vallásos rajongással fordultak. Ha felkeressük a miniszterelnök Facebook-oldalát vagy átfutjuk néhány weboldalon a vonatkozó kommenteket, láthatjuk, hogy az Orbán személye iránti odaadó rajongás nem a Fidesz-szimpatizánsok szűk körére jellemző attitűd, hanem a közvélemény jelentős részét meghatározó magatartás.

Hangsúlyozom, nem azzal van a baj, ha akadnak a közéletben népszerű személyiségek, de Orbán esetében lényegesen többről van szó annál, mint hogy előkelő helyen állna a közvélemény-kutatók szimpátia-rangsorában. A hívei szemében mára karizmatikus vezérré nőtte ki magát, akinek személye azonosult az általa létrehozott új politikai rendszerrel. Akarnok természete kétségtelenül határozottságnak tűnhet, a nemzetit meghaladó (nacionalista) retorikája sokak szemében szimpatikus kuruckodásnak, a demagóg társadalompolitika pedig nemcsak szavazatokat hoz, hanem felruházza őt a „nép barátja” hamis, de rendkívül népszerű imázsával.

A miniszterelnök-pártelnök személye iránti rajongásban külön színfoltot jelentett legutóbb egy interneten keringő értesítés arról, hogy május 31-én, Orbán Viktor 50. születésnapján hálaadó szentmisét tartanak Budapesten, a Belvárosi Plébániatemplomban. Az, hogy Orbán vallásos, egyházi hívei misemondatással is kifejezésre juttatják lelkesedésüket, nem számít újdonságnak. (Például 2002-ben is sor került ilyesmire.) Az érdekes a mostani történetben a születésnap motívuma. Az állam de facto egyszemélyi vezetőjének leginkább meghitt magánéleti eseménye a hívek naptárában is szerepel, számukra is kiemelt fontosságú dátum. A hivatalosan nem is létező „Lányok és Asszonyok Orbán Viktorért Egyesület” kezdeményezésétől egyébként Orbán elhatárolódott. A Képviselő Funky blog kérdésére írott leveléből kiderül, nem tudott a kezdeményezésről, és úgy tűnik, őt magát is kényelmetlenül érintette. „Semmilyen születésnapi bulit nem tartok” – közölte, és szimpatikusan fogalmazott: „50 évesnek lenni nem érdem, csak állapot, ezért nem is ünnepeljük.”

Nem tudom, Orbán habitusától talán tényleg távol áll a szervilizmustól csöpögő születésnapi köszöntés gondolata, illetve megmaradt benne a polgári értékrendből annyi, hogy ez már neki is kínos legyen. A születésnap az egyén életének fontos dátuma (pláne, ha kerek az évforduló), a visszatekintés, az elért sikerek, illetve újrafogalmazott célok összegzésének időpontja. Amikor egy közszereplő magánéleti eseménye közüggyé válik, ott nyilván kultuszról beszélhetünk. A rejtélyes misemegrendelők pedig már eljutottak oda, hogy azonosították a magyar nemzet sorsát a küldetéstudatra amúgy hajlamos miniszterelnökével, így annak magánéleti eseménye számukra közügy, sőt össznemzeti ügy. Márpedig Orbán tett azért, nem is keveset, hogy hívei párás szemmel, a magyarság egyszemélyi vezetőjeként tekintsenek rá, fényképét otthonuk díszévé tegyék, a világháló nyilvánossága előtt fejezzék ki odaadó rajongásukat, a miniszterelnök személyét ért „támadások” ellen vehemensen védelmezzék őt baráti és családi körben stb.

Orbán a neki, illetve kormányának címzett kritikákat a magyarságot ért támadásként azonosítja, és meg van győződve róla, hogy az egész világ (fél Magyarországgal együtt) azért van ellene, mert vezéri váteszével látja az utat, az igazságot és az életet. Ezzel szemben vannak a gonoszak, akik éjt nappallá téve Orbán elmozdításán fáradoznak, ami számára és hívei számára már nem politikai kritika vagy eltérő alternatívák megfogalmazása, hanem a nemzethalál szinonimája. A magyar jobboldalra jellemző paranoiás állapotból pedig könnyű eljutni a „Viktor, Viktor” iránti, a magánélet részévé vált rajongásig. Orbán most már ha akarná, se tudná a személyéhez kapcsolódó rajongást leállítani, s ebben a születésnapi mise-történetben éppen ez a figyelemre méltó: hívei már maguktól ennyire lelkesek, az Orbán-rajongás számukra belső lelki szükségletté vált, függetlenül a misétől vagy attól, hogy részesülhetnek-e valamilyen formában a születésnap körüli ünneplésből.

Orbán Viktornak immár nemcsak sajátos politikai rendszeréről beszélhetünk, hanem arról is, hogy körvonalazódnak a személyéhez társított kultusz első elemei. Egyelőre csak a hívei lelkében létezik ez a kultusz, az, hogy másokra is rákényszerítsék, még odébb van.

Ugye?


 (Fazekas Csaba)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!