Politikai banditizmus


2010 decemberében hívtam fel a figyelmet arra, hogy a Fidesz stratégiájának fontos része, hogy a saját bűneivel vádolja meg az ellenfeleit annak érdekében, hogy észrevétlenül tehesse, amit nem tehetne, vagy hiteltelenné tegye a tiltakozásokat. Ennek a stratégiának az egyik legaljasabb módszere az ellenfelek kriminalizálása – ami, ha a fenti tétel helytálló, azt jelenti, hogy ezt politikai bűnözők tervelik ki és hajtják végre. (Ide sorolom azt az amerikai tanácsadót is, aki erre a pályára vezette a Fideszt és most is vele tart.)

Most a Portik–Laborc-találkozó leiratának nyilvánosságra hozása kapcsán nyilatkozta Kósa Lajos, hogy az MSZP a politikai banditizmus útjára lépett. Óriási felháborodást és némileg hisztérikus válaszokat is kiváltott a titkosszolgálat (NBH) vezetőjének és egy bűnözőnek a találkozója, illetve a róla nyilvánosságra hozott nyomtatott szöveg. Mivel senki sincs abban a helyzetben, hogy ennek a szövegnek a hitelességéről nyilatkozni tudjon – illetve akik tudnának, azok vagy nem tehetik, vagy eszük ágában sincs beszélni (jelenleg) –, csak úgy van esélyünk megérteni, miről van szó, ha elhelyezzük ezt az eseményt a Fidesz 1998 óta tartó gyakorlatában. Ekkor talán pontosabb tudásunk lesz arról, ki és hogyan is él a politikai banditizmus eszközeivel. A teljesség igénye nélkül nézzük meg, milyen ívet is járt be a Fidesz első kormányra kerülése óta.

Mindenki emlékszik még arra, hogy nem sokkal a Fidesz-kormány megalakulása után, 1998. augusztus 25-én Orbán Viktor egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a kormány rendelkezésére álló dokumentumok szerint törvénysértő módon gyűjtöttek adatokat Fidesz politikusairól, és – most tessék figyelni! – az adatokat a választási kampányban, illetve a választás után „sajátos rendben a kormány lejáratására, rágalmazására kívánják a nyilvánosság előtt bemutatni”. Kísérteties a hasonlóság az 1998-as és a mostani ügy dramaturgiája között. Mindkettő azt igyekszik elhitetni, hogy a baloldal – amely, mint Orbán Viktortól tudjuk, hacsak teheti, ráront a nemzetére – törvénytelen eszközöket, sőt bűnözőket használ fel a szegény, kiszolgáltatott jobboldal ellen, annak érdekében, hogy lejárassa. A bizonyítékok pedig vagy egyáltalán nem léteznek (mint a megfigyelési ügy esetében), vagy csupán létezni látszanak. Mindez természetesen véletlen egybeesés is lehetne, ha nem követte volna számtalan hasonló ügy, és ha nem tudnánk, hogy a megfigyelés teljes hazugság volt. Persze az még csak az első, ügyetlen kísérlet volt, ám azóta nagyon sokat fejlődtek a végrehajtók.

Az 1998-ban kipróbált módszert egyre tökéletesítették, a tiszta hazugságot fél- és torzított információkra cserélték, hogy a kívánt hatást elérjék, és ezt a módszert 2006-tól üzemszerűen kezdték alkalmazni. Fontos, hogy kiegészítették egy sunyi technikai megoldással. A megfigyelési vádról, bármeddig húzták is az ügyet, kiderült, hogy hazugság, és ez rosszat tett a Fidesznek. Fontos volt tehát elérni, hogy a hazugságokról ne lehessen elhinni, hogy azok, amik. A Fidesz által generált ügyek hatalmas botrányokat kavartak és leülepedtek az emberek lelkében, nemcsak a Fidesz-hívőkében, hanem, és ez sokkal fontosabb, az ideológiákkal szemben közömbös, praktikus szempontok alapján választó polgárok lelkében is, mert a botrányok beléjük égették a hazugságokat, amelyeket csak a sokkszerű csalódás törölhetné ki onnan.


1998 – a vezérkar (fenteslent.blog.hu

Az egyik legtökéletesebben kivitelezett hazugság-akció az őszödi beszéd kiválasztott részeinek nyilvánosságra hozása volt. Tervszerűen előkészített, előre megszervezett, „spontán” reakciókat felsorakoztató, sajtó- és politikai kampánnyal megtámogatott lépés volt ez. A Portik–Laborc-ügyhöz talán annyiban hasonlatos, hogy már ott is félinformációkból szerkesztették meg a sokkot kiváltó eseményt, amely azóta is alapja a Fidesz politizálásának, sőt, szándékuk szerint indirekt bizonyítéka politikusai tisztességességének. Erre a sokkhatásra építve bontakozott ki az a politikai akciósorozat, amelyben immár nem csak Gyurcsány Ferencre, de a szocialista párt valamennyi politikusára kiterjesztették az ítéletet: minden baloldali (politikus) bűnöző. Ide tartoznak a budapesti kerületi polgármesterek ellen indított perek, a Hunvald-ügy, ahol első fokon minden vádpont alól felmentették Hunvald Györgyöt, akárcsak Molnár Gyulát, Újbuda korábbi szocialista polgármesterét, ide sorolhatjuk a Hagyó-ügyet is, hiszen a vád tanúi sorra kényszerítéssel vádolták az ügyészséget és a rendőrséget, és visszavonták vallomásaikat. Hasonló a helyzet Juhász Ferenc perében, ahol az ügyészség még egy használható vádat sem volt képes megfogalmazni, ezért a bíróság a vád pontosítására utasította. Mindebből az következik, hogy inkább a Fidesz használta fel a rendőrséget és az ügyészséget ellenfelei lejáratására, és nem fordítva.

Ezek az ügyek mind a 2010-es választások előtt robbantak ki, ügyészek és rendőrök közreműködésével. A választás ismét közeleg, az óriásplakátokból mindenki tudhatja, hogy a Fidesz elkezdte a kampányt, amelynek pillanatnyilag egy elképesztően szemtelen hazugság a jelszava: „Magyarország jobban teljesít!” Ezt olvashatjuk, hallhatjuk, láthatjuk mindenhol, mivel pedig a legtöbb polgár számára nyilvánvaló, hogy ez nem igaz, szükség van az ellenfél lejáratására, tisztességében és emberi méltóságában való megalázására is. Nagy a valószínűsége annak, hogy a Portik–Laborc-beszélgetés nyilvánosságra hozása is ezt célt szolgálja. Egyébként is meg kellett erősíteni a „minden baloldali politikus bűnöző” topikot, a Portikkal folytatott beszélgetés pedig erre nagyon alkalmasnak látszott.

Az akció hatása azonban nagyrészt az ellenzék és a nem-Fidesz érdekeltségű sajtó reakcióin múlik, hiszen szinte az összes a 2010-es választások megnyerése érdekében elindított ügyben összeomlott a vád. Látni kell azt is, hogy egyre gyatrább a Fidesz kommunikációs teljesítménye, már semmi kreativitás nincsen benne, csak a régi paneleket variálják és ismételgetik. A sok egybeesés miatt egy ilyen panel felújításának látszik a Portik-ügy is. Ideje lenne megfelelő választ adni az újabb és újabb Fidesz-hazugságokra. A baj az, hogy a demokratikus ellenzék eddig még nem adta jelét annak, hogy képes lenne erre, pedig a politikai banditizmus nem gátlásos, bármit megtesz a hatalom megtartásáért.



Krémer Ferenc


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!