Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. április 25.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2013. április 27. szombat, 04:03
- Megbeszéljük
Tarthatatlan az akadémiai utcanévlista
Szécsényi Ágnes irodalomtörténész
Bolgár György: - Tegnap nyilvánosságra került egy szép nagy lista. A Magyar Tudományos Akadémiának egy erre a célra létrehozott történészbizottsága közzétette, hogy kik azok a személyek vagy melyek azok a fogalmak, akikről, illetve amelyekről közintézmény, utca és hasonló nem nevezhető el, mert az illetők valamiféle önkényuralmi rendszerhez kapcsolódtak, abban szerepet vállaltak. Szóval a mai demokratikus világban nem illik rájuk emlékezni. Ezek között kétségtelenül vannak vitathatatlan nevek, de vannak erősen vitathatók is. Hogy csak hármat emeljek ki, olyanokat, akik az Ön szakmájához kapcsolódnak, Majakovszkijról, Gorkijról és Lukács Györgyről, a magyar filozófus irodalomtörténészről nem javasolt bármilyen utca vagy közintézmény elnevezése. Kezdjük talán Lukáccsal, akiről mostanában szinte csak azt szokták emlegetni, hogy a tanácsköztársaságban szerepet vállalt és ez is nagyon csúnya dolog volt, aztán pedig a háború után a Rákosi-, illetve Kádár-rendszerben is. Ehhez képest Lukács György ki volt?
Szécsényi Ágnes: - Bocsásson meg, hadd kezdjem azzal, hogy úgy tudom, hogy a Felszabadulás név is ezentúl tilalmi listára került, ami szörnyűséges amnéziát mutat. Ugyanis a legeslegutolsó pillanatig nem mi vertük ki a németeket, nem Magyarország és nem a magyar csapatok lázadtak fel a német megszállók ellen. Ugye közismert az, hogy Budapesten, pontosabban a budai oldalon, a Budai Várban és a környékén milyen eszméletlen pusztítás zajlott, és oda-vissza foglalás. Kétségtelen tény, hogy ezt akkor már tudták a szovjetek, hogy ők megszállóként fognak viselkedni. De nem tudták a magyarok és nem tudták a kommunistákon kívül mások, legfeljebb az erőviszonyokat ismerve kalkuláltak és számítottak erre a rossz lehetőségre is. Úgyhogy én írtam egy könyvet egy olyan folyóiratról, ami a háború után 1946-ban indult újra, ez a Válasz című folyóirat volt, és én ebben nagyon tudatosan a felszabadulás szót használom, mert például a népi írók, például Illyés Gyula felszabadulásként élték meg azt, ami itt zajlott. Tehát felszabadulásnak tekintették azt, hogy vége van a háborúnak és a társadalmi emancipáció értelmében is felszabadulásnak tekintették, hogy itt nem a Horthy-rendszer folytatódik tovább.
- Nem kellett ahhoz kommunistának lenni, hogy valaki ezt felszabadulásként élje meg.
- Nem. Amiről most nagyon elfeledkezünk és amiért engem például borzasztóan bánt, hogy a Kossuth Lajos teret egy olyan történelmi állapothoz igazítják vissza, amit mindenféle értelemben, társadalmi értelemben szeretnék meghaladni, hogy itt egy régi rendszer tovább éltetése és a szegények iránti empátia és szolidaritás megcsúfolása zajlik.
- Ez a dolog egyik része, és ezt általánosságban nagyon jó is, hogy elmondja, például ennek kapcsán, hogy a felszabadulásról a jövőben nem lehet semmit elnevezni. Még jó, hogy ha Ön használhatja a könyve új kiadásában. De visszatérve a nevekhez, nem akarok itt egyéb történelmi személyiségeket behozni, éppen azért, mert Ön irodalomtörténész, mert Károlyit is megemlíthetnénk, hogy Károlyi Mihály neve hogyan is kötődik az önkényuralmi rendszerekhez, milyen felelőssége van neki akár még a tanácsköztársaság létrehozásában is. Ő akkor már lemondott. De hagyjuk Károlyit, mert ezzel egy újabb vitát nyitnánk meg, nem Önnel, hanem számos esetleges hallgatónkkal. Szóval maradjunk Lukácsnál, Majakovszkijnál és Gorkijnál.
- Lukács György nagypolgári családból származott, az édesapja a bankvilágban dolgozott és a barátai nevetgéltek azon, hogy amikor világmegváltó terveikkel Lukácsékhoz mentek, akkor ezüsttálcán kellett átadni a nem létező névjegyeiket, hogy bejelentsék a fiatalúrhoz érkező egyéb fiatal vendégeket. Kétségtelen tény, hogy Lukács György 1919-ben nagyon involválódott. Én ezt a korszakát nagyon komoly fenntartásokkal illetem, és az emigrációbeli idejét is. De ami lényeges, az az, hogy élete fő műve, Az esztétikum sajátossága egy olyan világraszóló mű, aminek Németországban vagy angol nyelven számtalan kiadása van és a nyugati világ rendkívüli módon tiszteli. Tehát teljességgel indokolatlan az, hogy róla ne lehessen elnevezni valamit. A fogalmi gondolkodás világában Lukács a leghíresebb magyar.
- Ráadásul, mint tudjuk saját tapasztalatainkból meg a történelemből is, nincsenek hibátlan emberek. Senki sem fehér vagy fekete, és lehet, hogy egy ember hibáit vagy adott esetben bűneit meghaladják a későbbi elismerésre méltó cselekedetei, tettei vagy művei. Ezt lehetne maximum mérlegelni, és akkor arra lehetne gondolni, hogy Lukács György ugyan elkövetett hibákat is, talán bűnöket is, ezt meg lehet vitatni, de mégsem így marad meg az utókorra, hanem például az esztétikai művei miatt.
- Így van, az esztétikai, filozófiai művei miatt. És a marxizmus, akárhogy nézzük, nem azonos a megvalósult szocializmussal vagy ilyen-olyan, magát kommunizmusnak nevező eszmerendszerrel. A marxizmus egy nagyon virulens eszmei irányzat, aminek pont az a paradoxonja, hogy a nyugat-európai világban a szociáldemokrácia – leegyszerűsítve mondom, de nevezzük így – egy politikai váltó gazdaság másik pillére.
- Így van. Mai szociáldemokraták is, Nyugaton is legalábbis rendszeresen vissza-visszanyúlnak Marxhoz és a marxizmushoz.
- Így van. Na most, a marxizmus mint olyan, mégiscsak egy száz-százötven évig működő gondolati irányzat volt, amit nem lehet és nem szabad letagadni.
- Magyarán Lukács György tevékenységét sem annak alapján kellene megítélni, hogy mit csinált 1919-ben.
- Nem csak, de Lukács emléktábláját már jó néhányszor összetörték, tehát az ellene való fenekedés vagy az ő ködösítése nemcsak a legutóbbi idők törvényhozásához köthető.
- Akkor nézzük a két szovjet-orosz szerzőt.
- Itt van például Gorkij. Gorkij 1868-ban született. Ez azt jelenti, hogy 1917-ben ötvenéves volt. Tehát nem volt fiatalember, nem volt neofita. Az Éjjeli menedékhely című világhírű drámáját, amit többek között például a Katona József Színház nagyon nagy sikerrel és nagyon jól aktualizálva előadott, 1902-ben írta. És ő tényleg a szegények, a csavargók és a kihullottak képviselője volt. Pusztán 1917-ig volt a bolsevik párt tagja, tehát csak és kizárólag a hatalomátvételig. Ő volt az, aki Lenint szemtől szembe bírálta, és amikor Lenin kinevezte őt a tudósok háza vezetőjévé – ebben nem vagyok biztos, hogy vezetőjévé, de valami ilyesmivé –, akkor, amikor agyonlövettek néhány embert, nyíltan szembeszegült, nyílt levelet írt Leninhez. Ezt követően, amikor a Trockij-Sztálin hatalmi harc kiélesedett, egy kicsit jobban bízott valóban Sztálinban, de amikor az óriási nagy éhezések és éhhalálok voltak, akkor megint szót emelt. Úgyhogy az ő élete egy oda-vissza ingázás volt, és az emigráció volt lényegében az életének a második oldala.
- Nem akarom elviccelni a dolgot, de lehet, hogy már az is rossz pontnak számít mostanában nálunk, ha valaki valóban látta Lenint, és nemcsak a vicc szerint látta, hanem ténylegesen is. Mert akkor már valamilyen módon implikálódott, valamilyen módon bűnösnek kellett lennie, még ha ellent is mondott neki.
- Így van.
- Majakovszkij viszont a 20. század egyik legkiemelkedőbb modern költőjének számít, függetlenül attól, hogy kommunista volt-e, annak vallotta-e magát vagy sem.
- Igen, ő az avantgárd egyik nagyon jeles képviselője, a versnyelv formai megújítója. Kétségkívül írt olyan verseket, amit – ugye ötvenhat éves vagyok – gyerekkorunkban mi is mondtunk szavaló versenyen, ami alkalmas volt annak az ideológiának a kifejezésére. De ő is egy vitatkozó ember volt.
- Tehát ezen az alapon a szovjet-orosz avantgárd művészet számos alakjáról nem lehetne Magyarországon semmit elnevezni. Lehet, hogy nem is akar senki, csak azért, mert így-úgy kötődtek a kommunista vagy bolsevik rendszerhez, miközben például a képzőművészetben hatalmas nagyságok születtek a Szovjetunióban, Oroszországban, akik ki is álltak adott pillanatokban emellett a rendszer mellett. Szóval mennyire tartja abszurdnak ezt a fajta megközelítést, hogy egy Majakovszkijról nálunk nem lehet valamit elnevezni? Most nem azt mondom, hogy a régi Majakovszkij utcát kellene róla elnevezni, mert az mégiscsak volt és legyen Király utca, de miért ne lehetne bárhol bármit?
- Igen. És nem akarok tippeket adni, de ilyen alapon például Kassák Lajostól is vissza kellene vonni az utca nevét, hiszen Kassák is involválódott valamilyen módon 1919-ben. A Visegrádi utcában a kommunista párttal szomszéd lakásban szerkesztette a Ma című folyóiratot.
- Illyés Gyulát említette az imént más összefüggésben, de Illyés Gyula mégiscsak együttműködött ezzel a rendszerrel, lehet, hogy társutasként, miközben azért egy független és kiemelkedő irodalmi egyénisége volt a 20. század közepének. De ezen az alapon, hogy ki hogyan működött együtt, mennyire írt vagy foglalt állást támogatólag kommunista vezetők és a kommunista ideológia mellett, nem volna szabad eldönteni valakinek a nagyságát és az utóéletét.
- Nem volna szabad. És hogy emlegessek egy olyan nevet, akiről mostanában elfeledkezünk, pár hónappal ezelőtt halt meg Faragó Vilmos, aki az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese volt. Ő a rendszerváltás idején rendszeresen írt Három kérdés címmel glosszát az Élet és Irodalomban, és ő fogalmazta meg azt a tételt, amit akkor mindenki visszautasított és villámokat szórt Faragó Vilmosra, hogy aki élt, az kollaborált. Mármint, hogy a Kádár-rendszer végső soron a kollaborációra alapult. Azt se felejtsük el, hogy egy olyan nemzetközi környezetben, ahol a környező szocialista országokban ideológiailag sokkal rémesebb helyzet volt, nálunk ezt így-úgy elfogadták az emberek. Például Illyés Gyula emlékezett arra, hogy a Horthy-rendszerben milyen dolga volt a cselédségnek. És ő az emancipációra való hivatkozással végül is elismerte azt, hogy a parasztságnak jobb lett, és a 60-as, 70-es évekre a magyar mezőgazdaság valóban nemzetközi sikereket ért el.
- Vagyis ha így folytatódik ez nálunk, hogy az újonnan elfogadott törvények szellemében folyamatosan szűkül be az agyunk és a történelmi tudatunk, akkor csak néhány utcanév marad, amire biztosan mondhatjuk, hogy ezek hibátlan emberek voltak.
- Igen, illetve majd jönnek a Tormay Cécile utcák. Aki egyébként – a másik oldalt is védeném – nem volt olyan szörnyeteg, mint amilyennek látják, mert az 1919-es diktatúra, az úgynevezett Tanácsköztársaság valóban szörnyű volt, de itt összecsúsztatják 1918-at és 19-et, azonosságjelet tesznek a kettő közé, és azt a társadalmi modernizációt, amit Jászi Oszkár képviselt, megpróbálják a kommunisták gesztusaival és lépéseivel egy szinten feltüntetni.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
