rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. április 25.

Ismét pert nyert a Klubrádió
Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen helybenhagyta a Klubrádió 92,9 MHz-es fővárosi frekvenciájával kapcsolatban hozott elsőfokú ítéletet, amely létrehozta a rádió műsorszolgáltatási szerződését. A másodfokú döntéshozó kimondta, hogy a törvényszék megalapozottan hozta létre a műsorszolgáltatási szerződést, és azt is, hogy a hatóság fellebbezése nem alapos. A jelen per tárgyát képező 92,9 MHz-es frekvencia esetében megismételt eljárásban döntöttek, mivel egyszer már első- és másodfokú bíróság is tárgyalta a kérdést. A másodfok azonban akkor a per újratárgyalására kötelezte a törvényszéket, mert az elsőfokú ítéletet végrehajthatatlannak ítélte. Az ügyet bonyolítja, hogy a Klubrádió még a régi, a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény értelmében nyerte el a frekvenciát, ám 2011 januárja óta ez már nem hatályos, azóta a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény szabályozza az ilyen eseteket. A bíróság szerint azonban a jogszabályváltozások nincsenek hatással az ügyre. (MTI)

Arató András: - Megnyertük újra ezt a pert, most már negyedszer, jogerősen, fellebbezésnek nincs helye. Tehát a bíróság jóváhagyta az elsőfokú ítéletet és létrehozta a polgárjogi szerződést a Klubrádió és a Médiatanács között. Ugye ez nem azt jelenti, hogy holnaptól ingyenes a frekvenciánk, hanem hogy ha a Médiatanács jogkövető magatartást tanúsít, akkor azonnal, haladéktalanul megalkotja a hatósági szerződést, és bekövetkezik az, hogy nem kell negyvenkét százalékot zenélnünk, nem kell a frekvenciáért fizetnünk. De mondom, itt megint aktív cselekvési kötelezettsége van a Médiatanácsnak.

Bolgár György: - Az ítélet nem tartalmaz határidőket erre vonatkozóan?

- Nem. Már egy korábbi perben is felvetődött ugyanez a kérdés. Ugye van olyan, amikor jogszabály mondja ki, hogy valamire 8–15–30 nap van, de azokban az esetekben, amikor a bírósági ítélet nem szab határidőt, azonnali kötelezettség áll fenn.

- Ebben az értelemben ez jobb, másik értelemben meg persze rosszabb, mert nem mondhatjuk azt, hogy 30 nap alatt meg kellett volna írniuk ezt a hatósági szerződést.

- Nézd Gyuri, amikor a 95,3-as pályázati folyamata elkezdődött 2011-ben, és elég furcsa pályázatot írtak ki, én a saját kommunikációmban nagyon visszafogott voltam, és azt feltételeztem, hogy biztosan tévedtek, valójában nem ezt akarták. Majd meglátjuk, hogy mi lesz. Most egy kicsit ambivalens a helyzetem, mert én nem szeretném prejudikálni azt, hogy a Médiatanács ismét megszegi a jogkövetés morális és jogi szabályait. De a következő napokban valamifajta választ fogunk erre kapni. Bízzunk benne, hogy ezúttal megvalósul a tisztességes, jogkövető magatartás.

- Abszolút jogállami, jogkövető magatartás következik a jogerős ítélet után. Van-e itt nekünk teendőnk vagy csak az, hogy várjuk, mit tesz a Médiatanács?

- Nekünk most az a teendőnk, hogy a következő napokban aláírjuk a 95,3-ra vonatkozó szerződést, hiszen ennek a mai ítéletnek van egy technológiai következménye. Számos megoldási lehetőség van, tehát ha együttműködési szándék van a Médiatanács részéről, akkor ezt a helyzetet sokféle módon meg lehet oldani. Mi végül is azt szeretnénk elérni, hogy folytathassuk azt, amit Önök, kedves hallgatók több százezren szeretnek és igényelnek. És ezért pont ugyanannyit kelljen fizetni nekünk is, mint másoknak, akik az éterben szerepelnek, vagyis ne kelljen érte fizetni. Közszolgálatot látunk el, és a közszolgálatot végzőknek szoktak fizetni, nem pedig ők szoktak fizetni.

- Ezek szerint az a teendőnk, hogy várjunk és elvárjuk a Médiahatóság minél gyorsabb és minél korrektebb lépéseit.

- Igen. Most lesz este egy megjelenésem az ATV-ben, valamikor fél kilenc után, Fiala János volt kedves és meghívott engem. Nyilván ezt a mai ítéletet azért fogja érinteni ennek a beszélgetésnek a témája. Most olyan hamar van szerencsém neked és a hallgatóknak elmondani a történéseket, hogy még a most már lassan országos vagy közel világhírnevet szerzett Stock Richárd doktorral sem tudtam a helyzetet értékelni. De majd elmondja, ha én valamit tévesen mondtam volna.

- Annyit kérdezek még tőled, hogy ezek szerint mi is meg a hallgatók is arra készüljünk, hogy a jelenleg használt 95,3-as frekvencián fogunk tovább sugározni, ennek megfelelően írunk alá a következő napokban egy szerződést a Médiahatósággal, de ha közben elkészül a hatósági szerződés a másik, a most megnyert frekvenciára, akkor elindulhat egy egyeztetés arról, hogyan, milyen feltételekkel térhetünk át erre a közösségi rádióra?

- Mi most mind a ketten, te is meg én is megígérjük, hogy ha változás lesz, akkor azt sokszor, jó hangosan és jól érthetően el fogjuk mondani. Most tessék szíves lenni továbbra is a 95,3-on minket nagyon sokat hallgatni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái