rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. július 27.

Bolgár György kérdései a 2010. július 27-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Orbán Viktor az elmúlt napokban több nyilatkozatban is közölte, nem akar elnök lenni. Miniszterelnökként nagyobb a hatalma mint államfőként volna. Ezért nincs szó prezidenciális rendszer bevezetéséről. Akkor vajon miért gondolkodott erről hangosan is volt kancelláriaminisztere, Stumpf István. Megtárgyalták elvetették? Felesleges?

Másik témánk, hogy népszavazások sem igen lesznek már, amennyiben a Fideszen múlik. Ugyancsak a miniszterelnök mondta egy interjúban, hogy az új alkotmányt nem kívánja népszavazáson jóváhagyatni. Mert az nem olyan fontos, mint például a vizitdíj?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Népszabadság szerint elindultak a tisztogatások a közszférában. A lap úgy értesült hogy a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozók hetven százalékát kirúgják. A Magyar Fejlesztési Banknál azonnali felmondással fenyegetik azokat, akik megszegik a nyilatkozási rendet. Vagy a nem nyilatkozásit?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy Stumpf István friss alkotmánybíró egykori kabinetfőnöke, a későbbi MDF-es Kerék-Bárczy Szabolcs a szombati Népszabadságban nagyon kemény cikkben bírálta egykori főnökét, a kancelláriaminisztert. De még inkább a Fideszt. Azért, mert szerinte Orbán kormányzásának alapvető célja és lényege volt a jogszabályokkal és az adófizetők pénzével való gátlástalan kreatív gazdálkodás. A Fidesz kiépítette saját oligarchikus rendszerét - írja Kerék-Bárczy. Csak nem?

És végül beszéljük meg, hogy az MSZP állítólag még egy utolsó erőfeszítéssel megpróbál új főpolgármester jelöltet találni a Fidesztől középre és balra lévők összefogására. Későn?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!