rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. május 14.

Nincs politikai harc
Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke

Bolgár György: - Egy mai hír szerint ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesznek, mert a Mazsök tulajdonában lévő, badacsonytomaji üdülő bérleti szerződését 2006-ban felmondták, és azóta, mintegy kétszázmillió forintos vagyoni hátrány érhette a közalapítványt. Az imént beszéltem Feldmájer Péterrel, a Mazsihisz volt elnökével, aki úgy értelmezi, hogy ez a feljelentés ellene semmiképpen sem irányulhat. A neve sincs benne említve és a Felügyelő Bizottság jelentésében sem említik meg őt. Ráadásul nem is volt annak idején a Mazsök olyan pozíciójában, ahol ezt eldönthette volna. Ön mit tud erről mondani?

Szabó György: - Alapvetően azt meg tudom erősíteni, hogy ez a felügyelő bizottsági jelentés nem említi Feldmájer Péter nevét. Feltárja azokat a tényeket, hogy valóban vagyoni kár érhette a Mazsököt, azonban annyit módosított még, hogy nem a felmondás óta érte ez a vagyoni kár a Mazsököt, hanem a felmondás közvetlen következményeként érhette kár a szervezetet. Hiszen mind a szerződéskötés körülményei, mind aztán a felmondás nem tisztázott okai végett és az ezt követő bírósági eljárás következményeként kétszáz millió forint körüli az az idézőjelbe vett károkozás, amely a közalapítványt érte.

- Feldmájer szerint ez a bérleti szerződés, amit 2006-ban felmondtak, előnytelen volt, és ezért kellett a bérlőtől megválni. Ön hogy tudja ezt?

- Igazából ebben az ügyben soha nem rejtettem véka alá a véleményemet, hosszú évek óta meg vagyok róla győződve, hogy a Mazsök számára ez egy borzasztóan előnytelen ügylet volt.

- Mármint az eredeti bérleti szerződés?

- Igen. Ugyanakkor azt sem tartom megmagyarázhatónak, hogy ha egy viszonylag hosszú időre szóló bérleti szerződés megkötéséről volt szó – amely ugyan rossz feltételekkel kötődött –, vajon miért telt el tíz év addig, amíg rájöttek arra, hogy ez a szerződés rossz feltételeket tartalmaz, a Mazsök igen alacsony áron adja ezt bérbe. Két évvel a szerződés lejárta előtt felbontották a szerződést, amikor már tisztában voltak vele, hogy amúgy is – mint ahogy kiderült, több bírósági eljárás, peres ügy folyt már közben is a Mazsök és a bérbevevő között – egy bírósági eljárás fogja ezt követni és feltehetőleg jelentős kárigényt fog a bérbevevő követelni a Mazsöktől.

- Én is feltehetném a kérdést, hogy miért várt a Mazsök a feljelentéssel, hiszen a 2006-os szerződés felmondás óta körülbelül hét év telt el. Ha a szerződés felmondása olyan előnytelen vagy rossz döntés volt, akkor talán azonnal meg kellett volna ezt támadni.

- Bolgár úr tisztában van többé-kevésbé a történet előéletével, az elmúlt évek során a zsidó közéletet meglehetősen érdekelte, hogy mi is történt a badacsonytomaji ügylettel. Amikor a Mazsök kuratóriumában bekövetkezett a váltás, és szinte pontosan egy évvel ezelőtt a Mazsök új kuratóriuma megtartotta alakuló ülését, szinte azonnal elkezdtük néhány ügyben a felügyelő bizottsági vizsgálatokat. Pontosan annak érdekében, hogy azokat az ügyeket, amelyek egyébként a Mazsök működése körül a közvéleményt foglalkoztatták, le tudjuk zárni és tiszta képet tudjunk alkotni. A Felügyelő Bizottság két ügyben folytatott igen hosszas vizsgálatot. Az egyik a most említett badacsonytomaji-ügy vizsgálata. Csaknem egy év kellett hozzá, míg a Felügyelő Bizottság át tudta nézni, értékelni tudta az iratanyagokat, meg tudta hallgatni azokat a szereplőket, akik hajlandóak voltak a Felügyelő Bizottság elé járulni. Most jutottunk el addig a szintig, amikor körülbelül két héttel ezelőtt a Felügyelő Bizottság átadta a jelentését a Mazsök kuratóriumának.

- Értem. Ezek azok a bizonyos anyagi viták, amelyek Feldmájer Péter szerint is – ő csak általánosságban említette az anyagi vitákat – hozzájárultak az ő leváltásához?

- Nem gondolom, hogy közvetlen kapcsolat van Feldmájer Péter úr leváltása és a Mazsök által folytatott felügyelő bizottsági vizsgálatok közt. Hiszen a vizsgálatok egy évvel ezelőtt indultak el tudomásom szerint, a Feldmájer elnök úr leváltása ügyében való első lépések pedig egy-másfél-két hónappal ezelőtt jelentek meg.

- Ön szerint mi történik ma a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségében, a Mazsökben, a zsidó közéletben? Mert valami nagy felfordulást észlelek én innét kívülről, és valahogy az is a feltételezésem, hogy itt valamiféle politikai csata is folyik a háttérben.

- A politikai csatát alapvetően kizárnám, nem gondolom, hogy politikai csatározás folyik a háttérben. Azt, hogy a Mazsihisz berkein belül mi történik, azzal én nem vagyok tisztában, hiszen nem vagyok a Mazsihisz tagja. Az, hogy a közéletben mi történik, tudhatjuk és láthatjuk most már néhány éve. Az tapasztalható, hogy a felnövekvő fiatalabb generációk máshogy értékelik önnön zsidóságukat. Más irányba szeretnének elmenni, mint az idősebb generációk. Sok tekintetben más dolgok fontosabbak a számukra, mint az idősebbeknek. Úgy gondolom, hogy alapvetően egy generációváltás történik.

- Szóval azt mondja, hogy a politikát zárjuk ki. Jól emlékszem, hogy Ön például fideszes önkormányzati képviselő is volt korábban?

- Tökéletesen emlékszik, Bolgár úr.

- De azt mondja, mindennek nincs semmi köze ahhoz, hogy ki milyen szerepet vállal az ügyek felgöngyölítésében vagy akár egy új generáció színre lépésének előkészítésében.

- Szerintem nincs köze hozzá, hiszen annak idején fideszes önkormányzati képviselőként is azért dolgoztam, hogy a közélet tisztasága a helyére kerüljön és tiszta közéletben dolgozzunk. Nagyon fontos volt fideszes önkormányzati képviselői időszakomban a zsidóság érdekképviselete és a zsidóság érdekérvényesítése is. Természetesen napjainkban is az vezérel, hogy a zsidó közéletben is tiszta lappal menjünk tovább, és tisztán tudjuk a közéletet irányítani. Ebben az esetben én különválasztanám az adott személyek politikai identitását és a zsidó közösségekben folyó munkáját.

- Akkor végezetül egy alapkérdést még feltennék Önnek. Ez a mostani vita és konfliktussorozat – benne a büntetőfeljelentéssel – csak egy szűk, néhány ezres zsidó közösség belső küzdelme, tehát azoké, akik zsidóként határozzák meg magukat, vagy pedig van valami kapcsolata ahhoz a zsidó származású, akár százezres nagyságrendű közösséghez, amely egyértelműen magyarként akarja magát meghatározni, magyar tudatú még akkor is, ha nem tagadja le zsidó származását?

- Alapvetően a meghatározással van problémám, és ennek mindig hangot is adtam. Több fórumon is felvetődött a magyarság és a zsidóság kettéválasztása. Egyszer és mindenkorra tudomásul kéne vennie a magyar társadalom minden szereplőjének, hogy ezt a két fogalmat egy olyan országban, mint Magyarország, nem lehet kettéválasztani. Nincsen magyar és zsidó, magyar zsidók vannak, akik számára Magyarország múltja, jelene, jövője nem kevésbé fontos, mint bármely más Magyarországon élő népcsoportnak.

- De az a kérdés, hogy ezek a magyar zsidók népcsoportként akarják-e magukat prezentálni, felfogni, képviselni és képviseltetni, vagy pedig van egy jóval nagyobb közösség, amely ugyan zsidó hátterű, zsidó származású, sok esetben zsidó kultúrájú, de alapvetően mégis magyarnak tartja és érzi magát?

- Én mindig azt szoktam mondani, és sokszor néhány családtagomat is arra szoktam emlékeztetni, hogy sajnos önnön zsidóságunkat nem mi határozzuk meg. 1944-ben senki nem kérdezte meg, hogy minek tartjuk magunkat, zsidónak vagy magyarnak, mások határozták meg ezt. Tehát nem gondolom, hogy ez önmeghatározás.

- Na de az sem jó, ha mások határozzák meg. Sőt, az a legrosszabb.

- Szó szerint ezt mondtam. Tehát azért, mert mi azt mondjuk, hogy mi nem zsidók vagyunk, hanem magyarok, apukánk vagy anyukánk zsidó volt, de mi nem gyakoroljuk a vallást stb., ez mind gyenge érv. Ettől még zsidók maradnak azok a kedves polgártársaim, akik így gondolkoznak. Ezért gondolom azt, hogy a most folyó vita – és vélelmezhetően nem ez lesz az utolsó vita – sem csak a néhány ezer zsinagógába járó ember ügye, hanem a tágan vett – ahogy fogalmazni szoktam – magyar kultúrzsidóság problémája is.


Lásd még a Szombat című folyóirat írásait:

A kis per – Feldmájert megbuktatták
Előjáték elnökbuktatáshoz – a BZSH közgyűlésén élesen bírálták a gazdálkodást és a ZSVK-szereplést
Támadók és védekezők


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái