rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. május 17.

Nyugdíjazottak, maradók és külföldre távozók
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke

Bolgár György: - Az Ön által vezetett kamara is egyike volt azoknak a szervezeteknek, amelyek az ombudsmanhoz fordultak a közszférában dolgozók nyugdíjának felfüggesztése miatt abban az esetben, ha nyugdíjkorhatár elérése után is folytatnák a munkaviszonyukat, és ezek szerint az Önök lépése nem volt eredménytelen, mert Szabó Máté az Alkotmánybírósághoz fordul. Ő úgy véli, hogy szemben áll a tulajdonhoz való joggal, a vagyoni értékű jogok védelmével, hogy július elsejétől szüneteltetnék a közszférában nyugdíj mellett dolgozók nyugdíjának folyósítását. Egyértelmű sikernek tartja ezt?

Éger István: - Hát nézze, én azért nem tartom egyértelmű sikernek ezt, mert az egész helyzetet szerencsétlennek tartom, tehát örültem volna, ha az egészre nem kerül sor! Egyébként ez egy kis öröm az ürömben, de ha az ember nem kényszerül ilyen lépésekre, az nyilván sokkal jobb. Ha ilyen lépésekre kényszerül, és azok hoznak eredményt, vagy legalábbis más is úgy gondolja vagy hasonlóképpen, ahogy mi gondoltuk, azt nyilván nem bánjuk. Tehát ez azért egy fontos momentum, elég sok nehézséget okoz nekünk ez a szabály egyébként.

– Még akkor is okozhat, ha az Alkotmánybíróság elfogadja az ombudsman véleményét, és megsemmisíti az ezzel kapcsolatos törvényt, mert ki tudja, mikor kerül erre sor, és egyáltalán hogyan fogják visszaállítani az előző helyzetet. Tehát lesznek itt még egyéni vagy adminisztratív problémák, legalábbis az én sejtésem szerint!

– Hát ebben kénytelen vagyok egyetérteni, mert az a helyzet, hogy eddig is nagyon sok adminisztratív hercehurcával járt és jár ez az ügy. Csak emlékeztetném a hallgatókat arra, hogy amikor januárba a kollégáimnak nyilatkozni kellett arról, hogy most akkor mennének vagy maradnának, tehát mit választanak, nyugdíjat vagy pénzt, vagy továbbdolgozást, az önmagában is számos olyan tisztázatlan kérdést vetett fel, amelyeknek az ismerete nélkül nem lehetett felelős döntést hozni az embereknek a saját sorsukról.

– Láthatóan bizonytalanságban voltak valóban azok, akiknek kérvényezniük kellett, hogy továbbdolgozhassanak, orvosok elsősorban, egészségügyiek, pedagógusok, és a nyugdíjazottak, illetve a munkában lévőknek egy jelentős része nem is kérvényezte ezt a továbbdolgozást. Valószínűleg megriadt attól, hogy most ennek milyen következményei lesznek, mennyire lehet hinni az ígéretekben például...

– Ennek voltak érzelmi töltetei is, meg kell mondjam, hogy sokan egyszerűen megbántódtak, legalábbis a kollegáink közül, akik azt mondták, hogy hát azért amennyire nehéz helyzetben van az egészségügy, inkább őket illett volna megkérni, hogy talán lennéne olyan szívesek maradni...

– Aha! Szóval nehogy már ők kérjék a, a hatóságot!

– Ez az egyik probléma volt, a másik pedig az, hogy végül is az a döntés, ami megadta ezeket az egyedi engedélyeket, rendkívül hektikus körülmények között és a legeslegutolsó pillanatban ért el a címzettekhez. Tehát ugye április 30-án éjszaka kapta meg egy csomó intézmény ezeket a felmentéseket, és ez is nagyon rosszul vette ki magát, mert az utolsó pillanatig bizonytalanságban voltak ezek az emberek, és ezáltal az ellátás is persze.

– Az Ön tudomása szerint, illetve az Ön rendelkezésére álló adatok szerint végül is az érintettek hányadrésze vállalta azt, hogy továbbdolgozik?

– Hát nem mernék pontos számot mondani, mert nem állt rendelkezésre számunkra hiteles adat, és annyiféle szám forgott, annyit tudok, hogy közel kétezer ember kapta meg a „felmentést”, ez orvos, nővér együttesen, de ugye beszéltek akár hatezer főről is...

– Így van, én is erről olvastam!

– ...csak nem lehet azt tudni, hogy ez az egész évre vonatkozik-e, tehát magyarul akik ugye hónapról hónapra mennek, illetve töltik be az életkorukat, vagy pedig azon a napon már megvolt ez a hatezer fő, ezt nem tudjuk. Valószínűleg az előbbi igaz, de bizonyosságot nem tudok rá mondani. Tehát úgy gondolom, vagy azok a személyes benyomások, tapasztalatok, amiket innen-onnan hallottam, ezek alapján úgy tűnik, hogy talán a többség az, aki maradt, és a kisebbség ment, de azért elég sokan elmentek.

– És ez az elég sok, bár kisebbségben lévő távozó mekkora gondokat fog okozni az Ön becslései vagy várakozásai szerint?

– Nézze, itt a legnagyobb probléma a tudásbázisban van. Tehát ezek az emberek két szempontból nagyon értékesek, millió szempontból – természetesen hozzáteszem –, tehát ezzel nem kisebbíteni akarom őket, de két dolgot kell kiemelni. Az egyik a munkaidőkeretük, mert jól tudjuk, hogy az ellátandó munkaóra száma és az európai munkaidő direktívának a szabott hányadosa, tehát hogy mennyit szabad egy hónapba dolgozni, az végül is nagyobb orvoslétszámot eredményezne, mint ahányan vannak. De ami legalább ilyen fontos vagy még fontosabb, az a tudás, amit elvisznek, illetve elvittek. Nem egy olyan magasan kvalifikált egyetemi tanári minősítésű és komoly kutató és gyógyító múlttal rendelkező idősebb orvos kollégával beszéltem, akiről tudom, hogy generációkat nevelt fel, és a mai fiatalság számára különösen kulcskérdés, hogy van-e, aki tanítsa őket. Hiszen tudjuk jól, hogy a középrétegből több ezren elmentek külföldre, tehát itt a humánerőbe, a tudásba, tehát az agyban való veszteség, ez talán a legkeményebb!

– Igen, hát a dolog érthetetlen, s ha az Alkotmánybíróság netán vissza is fordítja ezt, és megsemmisíti a törvénymódosítást, akkor sem biztos, hogy ezek az emberek ennyi hercehurca után visszajönnek!

– Hát nagyon valószínű, hogy nem, illetve közben annyira megváltozik minden. Ugye az egész intézményi struktúra, illetve annak a jogi szabályozása. Tehát millió más olyan részletszabály is megváltozik, amelyik ugyan ezzel közvetlenül nincs összefüggésben, de az egész rendszert úgy rendezi át, hogy ezért az eredeti állapot már nagyon nehezen képzelhető vissza. Hogy ebben az új rendszerben hogyan képzelhető el az ő helyük, ha egyáltalán akarnak, erre nem mernék becslésekbe bocsátkozni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái