Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. május 17.

• Nyomtatás

Részletek

2013. máj. 21. kedd, 03:01

Megbeszéljük

A nyugdíjazásról, a pedagóguskarról és a rendőrről az iskolában
Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke

Bolgár György: - Kezdjük azzal, amit itt az előbbi percekben egy betelefonáló főorvossal, közalkalmazotti tanácselnökkel megbeszéltünk, mert ez részben érinti a pedagógusokat is, vagyis hogy az alapvető jogok országgyűlési biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte alaptörvény-ellenes a nyugdíjtörvénynek az a módosítása, amely szerint július elsejétől szüneteltetnék a közszférában nyugdíj mellett dolgozók nyugdíjának folyósítását mindaddig, amíg dolgozni akarnak. Tehát amíg a munkaviszonyuk fennáll, nem kaphatnak egyszerre nyugdíjat és fizetést, ugye ez van a jogszabályban, és bár a pedagógusokról mintha kevesebb szó esett volna, mint az orvosokról, és talán kevesebben is kérvényezték azt, hogy maradhassanak hatvankét éves koruk után, de azért biztos, hogy jó néhány száz, esetleg egy-kétezer embert is érint. Ön pontosan mit tud erről?

Mendrey László: - Azt, hogy fontosnak tartjuk az ombudsman úr lépését, mi is írtunk levelet ugyanebben az ügyben, mert mi is alkotmányellenesnek tartjuk, már csak azért is, mert a munkaviszonyból származó bért összekeverni egy egyébként vásárolt joggal, ami a nyugdíj, merthogy ez az, ne felejtsük el...

– Hiszen járulékokat fizettek be évtizedekig ám!

– Így van, a munkaviszonyunk hosszú évtizedei alatt, tehát ezt a kettőt egymástól függővé tenni, hát elég merész gondolkodás, de hát azért az ilyen merészségekre – sajnos van tapasztalatunk – igen gyakran ragadtatja magát a kormány. Én nagyon bízom abba, hogy az ombudsman beadványa eredményes lesz, és visszaáll az eredeti állapot, már csak azért is, mert például a közoktatásban, köznevelésben ez bizony okoz már most is, és okozhat a későbbiekben még inkább szakos ellátottsági problémát. Hiszen itt azért nem arról van szó, ogy hatvankét éves elmúlt az ember, és ha elmegy nyugdíjba vagy átsorol, akkor tudják pótolni, ráadásul a munkastátuszát is megszüntetik, tehát pótolni, fölvenni se lehet valakit a helyére.

– Mekkora gond ez, van erről már valami fogalmuk?

– Igazából nyilvános adat nincsen, én azt tudom, hogy a pedagógusok javarésze nem választotta ezt a lehetőséget, hogy akkor inkább a nyugdíj mellett tanítani, merthogy ők, akik most elérték ezt a korhatárt, abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy viszonylag kedvezőbb nyugdíjfeltételek mellett tudnak elmenni. Jelesül jó néhány kollégám többet kap, aki a nyugdíjat választotta, nyugdíjasként a nyugdíjában, mint a fizetése.

– És ezek szerint nem bíznak ebben az életpályamodellben, vagyis a fizetésemelésben, hogy abban reménykednének, jó, továbbdolgozom, majd nyártól lehet, hogy még nekem is fogják emelni a béremet, mint a többieknek?

– Hát egy nagyon komoly reménykedés van a pedagógustársadalomban, hogy végre-valahára egyszer valaki betartja a szavát, és az életpályamodellnek nemcsak azt a részét akarja megvalósítani, amelyik a munkaterhelés növekedésével jár, hanem a béremelésünket is végre valaki meg fogja csinálni. De ez a reménykedés nem jelenti azt, hogy olyan nagyon sokan bíznának benne. Nagyon sok kétely van bennünk, nagyon komoly figyelmeztető jelnek tartjuk azt, hogy ma sincs senki a kormányzatban, aki ezért személyében garanciát vállal, hogy én kérem szépen, ezt odateszem a nevem, hogy ez meg fog valósulni. Ha meg nem, akkor veszem a kalapom. Ilyen ember nincs ma a kormányban, ellenben a mindenkori gazdasági miniszter, aki ezért felelős, hetente jelentet meg újabb és újabb nyilatkozatokat, de nagy, három héttel, egy hónappal ezelőtt körülbelül Varga úr tette a legújabb előterjesztést, ami Brüsszelbe elment a konvergencia-programmal kapcsolatba, most meg már arról tudunk, hogy megszorításokra kell készülni, és ennek legnagyobb vesztese az EMMI tizenhét egész nem tudom hány tized milliárd forinttal, ennyit vonnak el tőle.

– Zárolással. Így hívják ezt, ez a magyar neve a megszorításnak.

– Köszönöm szépen az információt, megint tanultam! De ezek a zárolással kapcsolatos információk a reménykedésünket nem nagyon tudják konvertálni bizalommá.

– Akkor térjünk át arra a kérdésre, amiben Önök már megnyilvánultak röviddel ezelőtt egy sajtótájékoztatón, vagyis hogy több szervezet, köztük a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is tiltakozik a Magyar Pedagóguskar létrehozása ellen. A dolog egyfelől érthető, másfelől viszont megint valami furcsa megosztottságra utal, mert a másik és az Önökénél talán nagyobb szakszervezet, a Pedagógus Szakszervezet azt mondja, hogy nem ért egyet vele, de azért elfogadja ezt a lépést, a Pedagóguskar létrehozását. Mi ennek az elvi különbségnek és talán gyakorlati hozzáállásbeli különbségnek is a magyarázata, Önök például miért fordulnak a terv ellen?

– Mi írtunk egy petíciót, ezt a petíciót ezt eljuttattuk a közjogi méltóságokhoz, fölraktuk a peticio.com oldalra, eljuttattuk a sajtónak. Ez arról szól, hogy arra kérjük ezeket az urakat, hogy vessék latba a befolyásukat ennek a törvénytervezetnek a visszavonására, azért, mert mi azt gondoljuk, hogy egy demokráciában nincs helye olyan, sötét régmúltat idéző képződményeknek, felülről létrehozott állami képződményeknek, amelyek a szakszervezeteket, a szakmai szervezeteket, az államot, a kormányt és a munkavállalót egy azonos érdekcsoportba próbálnák betömöríteni, ezt korporatív modellnek hívták nagyon régen.

– De ettől azért még nem lesz fasizmus Magyarországon, még ha egy fasiszta rendszer ezt szerette is.

– Ettől még nem lesz fasizmus, mi nem is erről beszélünk, hogy Magyarországon a fasizmus van, mi azt látjuk, hogy Magyarországon olyan törekvések vannak, amelyek igen erőteljesen igyekeznek szó szoros értelmében megfegyelmezni az egész országot, az egész társadalmat. Ennek egyik legjobb kezdő intézménye például az iskola, ahol ezzel, a programmal, illetve ezzel a Pedagóguskarral meg a hozzá tartozó etikai kódexszel a pedagógusokat nagyon keményen meg lehet fegyelmezni. Olyan keményen, hogy ez például a szabad döntés jogát vonja el, mert ugye elvileg mindenki alkalmazott pedagógus, aki nyilván szeretné megkapni az életpályamodellel járó díjat, de ő automatikusan tagja lesz ennek a karnak. És dönthet úgy, hogy nem, de akkor nemcsak a bérét, az állását is elveszti, ami nonszensz.

– Na de mi van akkor, ha valaki tagja lesz ennek a Pedagóguskarnak? Az jár kötelezettségekkel? Hát tagja vagyok ennek a sóhivatalnak, aztán kész!

– Nem, nem erről van szó...

– Hanem?

– …ehhez elvileg tartozik egy etikai kódex, amelynek a betartására a pedagógusnak esküt kell tenni, amikor ennek a karnak a tagjává válik. Ebben a, az etikai kódexhez tartozó esküben pedig benne van, hogy én mint pedagógus, minden erőmmel azon leszek, hogy megvalósítsam a munkáltatóm és a munkáltatóm munkáltatója által kitűzött célokat. Na most ez nonszensz! Ha én mint szülő elviszem a gyerekemet az iskolába, nem azért viszem oda, hogy a pedagógus azon dolgozzon, amit a kormány, az állam elvár tőle, hanem azért, hogy megtanítsa ilyen, olyan, amolyan kreatív módszerekkel, felhívja a figyelmét, legyen innovatív, legyen önálló, és legyen pedagógus, aki erre...

– Értem, szóval attól tartanak, hogy ennek a Pedagóguskarnak a létrehozása lényegében megteremti a szervezeti keretét és lehetőségét annak, hogy a pedagógusokat minden szempontból gleichschaltolják, alávessék az államnak vagy az éppen hatalmon lévő kormány kívánságainak. Nem lehet ellenük szót emelni, nem lehet kifogásolni, nem lehet vitatkozni, el kell fogadni, ami utasításként felülről jön, mert csak akkor vagyok hű tagja ennek a karnak?

– Abszolút, csak akkor vagyok tagja, és csak akkor kapom az esetlegesen megemelt béremet. Mi azt látjuk, hogy ez a Pedagóguskar, illetve az etikai kódex előterjesztése lakájmagatartást vár el a pedagógustól, a lakájok pedig, tudjuk jól, nem arról híresek – tisztelet a Hyppolitoknak, akik megpróbálják nevelni a gazdáikat –, hogy szembeszállnak a kenyéradó gazdájukkal. És a lakáj, a lelkileg megnyomorított gerincű lakáj pedig alattvalókat fog nevelni. Ez a célunk, tényleg így akarunk Magyarországon fejlődést, így akarjuk azt, hogy, hogy végre kitörjünk ebből az átkozott válságból? Így nem fog sikerülni!

– Akkor értem az Önök álláspontját, de Ön mivel magyarázza azt, hogy a másik, Önökkel mostanában egyre többször ha nem is nyílt, de mégiscsak lényegi vitában álló szakszervezet belement ebbe? Mintha úgy érezné – és lehet, hogy nekik van igazuk? –, hogy nincs mit tenni, el kell fogadni, ez van, ők az erősebbek, és nem tudjuk megmozdítani a pedagógustársadalmat.

– Két dolgot itt külön kell választani, az erőt meg az igazságot. A kettő nem feltétlenül egymással összefüggő fogalom, hogy aki az erősebb, annak van igaza. Én az igazságot objektív fogalomnak gondolom, és most határozottan állítom, hogy nem az erősebbnek van igaza! Ez az egyik, kettő: én nem szeretnék a másik szakszervezet nevében beszélni, én csak azt mondom, amit velük kapcsolatba látok: ők január óta benne vannak egy rossz alkuhelyzetben, ugyanis aláírták azt a bizonyos megállapodást, amit mi nem. És ennek a megállapodásnak a szövegéből bizony következhet az – én nem tudom, hogy ők milyen alapon, miért gondolják azt, amit mondanak –, hogy bizony nekik ilyen helyzetekbe bele kell menni. Ez egy nagyon rossz megállapodás, és nagyon rossz helyzetbe hozza a pedagógusokat, akik oda tartoznak.

– Értem, szóval Ön szerint az egyik megállapodásból következik a másik, a belenyugvás abba a helyzetbe, ami…

– Igen. Én talán ezt látom az ő magatartásuk mögött, de anélkül, hogy pejoratívan fogalmaznék meg bármit. Még egyszer mondom, ez egy rossz alku, amit kötöttek, ebből bizony nagyon nehezen lehet kiszállni, merthogy ez köti őket.

– Akkor még egy dologra hadd kérdezzek rá: a belügyminiszter közölte, hogy fölállítják az iskolarendőrséget, és bizonyos iskolákban, ahol a fegyelmezetlenség, akár a bűnözés is felüti a fejét, ott ez az iskolarendőrség be fog avatkozni. Ezt milyen ötletnek tartja?

– Zseniális ötletnek tartom! Az iskola rendőre, hát elég hosszú időre visszatekintő fogalom, ami nem baj, hogy van, tehát az, hogy az iskola előtt a reggeli órákban, a délutáni órákban, az ebéd utáni órákban, amikor mennek haza a gyerekek, ott posztolt egy rendőr, aki például vigyázott a közlekedés biztonságára. Elriasztó hatása volt az esetlegesen előforduló drogdílerekkel, mutogatós bácsikkal és egyebekkel szemben. Tehát ez nem baj, hogy ott volt, ennek azért volt hatása, a pedagógus számára is adott egyfajta megnyugvást, hogy ha bármiféle kriminális botrány van az iskolában, akkor van kihez fordulnia. Na de az, hogy ez az iskola rendőre az iskola elől, az utcáról ennek a tanévnek az őszén, ami elmúlik most már lassacskán, bekerült az iskola portájára, tehát ő az, aki megakadályozza az agresszív szülőt, aki bejön az iskolába, benn van a folyosón, sőt ahogy olvastam a ma délelőtti hírt a belügyminiszter úr tájékoztatásából, a tantestület részeként…

– Hát talán átveszi majd a parancsnokságot a tantestületben.

– Hát talán nem kellene átvenni a tantestületben a parancsnokságot, mert be se kellene jönni a tantestületbe. Hát azért gondoljunk bele, a pedagógiai asszisztensek, akiknek azért van egyfajta pedagógiai képzettségük, sem tagjai a tantestületnek. Tehát ez egy nagyon-nagyon rossz irány, mert mi az, hogy korlátozott mértékű erőszakot alkalmazhat, mihez képest korlátozott? Ez kinek-kinek az egyéni döntés nyilvánvalóan. Persze fontos, hogy a bűnmegelőzésben szerepet vállaljon a rendőrség, akár úgy, hogy jobban odafigyel, de nem az iskolába kell bejönni, hanem az iskolán kívül kell ezeket a helyzeteket megelőzni, az iskolán kívül kell eljárni. És nemcsak a rendőrségnek, mert itt azért nagyon komoly feladata van a társadalomnak, az államnak, ha tetszik, ha nem, hiszen azoknak a gyerekek, akik valamilyen botrányt rendeznek az iskolába, azért csinálják, mert ezt a megoldást látják a családban. Ez a botrány általában erőszak, ahol a problémás eseteket a családokban erőszakkal oldják meg, erőszakkal oldják meg benn az iskolába, és egyre durvább az erőszak, ez tény és való. Tehát ilyen előfordul, na de ez csak tüneti kezelés, ha a rendőr ott sertepertél a folyosón. Tehát ez nonszensz, ilyeneket feltételezni, mert ezeknek a megelőzése a családban kell hogy elkezdődjön, méghozzá úgy, hogy a családot munkához juttatjuk!

– Szóval a bonyolult problémára egy egyszerű választ próbálnak találni, de biztos nem fog sikerülni így.

– Ez nem ésszerű, ez nem megoldás, ez egy látszatkezelés, amikor a fogfájásra beveszek egy tablettát, és miután elmúlt a fájdalom, azt hiszem, hogy meggyógyultam. Hát nem így van.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >